Lodo szemszöge.

Másnap mikor felébredtem, iszonyúan zúgott a fejem. A tegnap estéről, csak annyi maradt meg, hogy Ruggerot ölelem, miközben az egész testem remeg. Ő csak ölel engem és simogatja a hátamat. Diego elzavarta a pasit, aki szégyen szemre távozott. Viszont másnapra, már nagyon homályosan emlékeztem a tegnapra. Mikor lassan kinyitottam a szemeimet, a srácok, akik eddig szétszóródva aludtak a szobámban, reflex szerűen pattantak fel a helyükről.

- Drágám jól érzed magad?- kérdezte a férjem, miközben gyengéden végigsimította a karomat. 

- Kicsitmeg vagyok köszi- próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de nem ment könnyen. A fejem, még akkor is sajgott a fájdalomtól.

- Húgi mire emlékszel a tegnapból?- kérdezte tőlem aggódva a bátyám Ruggero.

- Arra, hogy sikerült megmentenetek, attól a pasitól, aki erőszakoskodott velem. Másra nem nagyon

- Nahát, te tényleg beütötted a fejedet- nézett rám aggódva Alba.

- Mi az, hogy bevertem a fejemet?

- Azt mondtad kimész sétálni egyet, mert már nem bírtad a piaszagot. Mikor már egy órája hiába vártunk, Rugge meg Die megnézték hol vagy, és akkor látták, hogy a földön fekszel, és a homlokodról, folyt le a vér. Elvittünk orvoshoz, aki azt mondta, hogy mivel elég csúszósak az utak, eleshettél és ezért ütötted be a fejedet- ecsetelte Cande, mire én értetlenül néztem rá. Szóval mindent csak álmodtam volna? Pedig annyira valóságos volt. Óvatosan kikászálódtam az ágyból, és a kicsikhez mentek. Ők még békésen aludtak, így nem volt szívem felébreszteni őket.

- Drágám, figyelj nekem most van egy kis dolgom, be tudsz menni a bátyáddal a stúdióba?- kérdezte Diego. Mi dolga lehet, csak nem egy nővel van dolga? Akár mennyire próbáltam, nem kimutatni, de nagyon féltem. Nem akartam, hogy elmenjen.

- Persze menj csak, de siess, mert nem fogom bírni nélküled- mondtam és egy puszit nyomtam a szájára. Nem szeretném, ha azt hinné magamhoz akarom láncolni, mert nem így van. ezek után, már nem volt más hátra, mint hogy dolgozni menjünk. Ruggero és Mechi kocsijával mentünk, mert kerek perce közölték, hogy nem vezethetek. De jó nekem. Egész úton, csak arra gondoltam, vajon ki miatt ment el Diego. Egy órányi utazás után, meg is érkeztünk. Nekikezdtünk próbálni, a Super Creativa koreográfiáját. Mondhatjuk, hogy nem volt olyan vészes, bár még nagyon az elején vagyunk vele. A próba után, úgy döntöttem, hogy kicsit kiszellőztetem a fejemet, nem volt kedvem senkihez, mert nem akartam leordítani a fejüket. Nem vagyok én gonosz, csak a fejem épp szétrobbanni készült és ilyenkor, jobb ha nem zavarnak. Eléggé hűvös volt odakint, amit eddig nem is éreztem meg, most azonban a hideg levegő, úgy égette a bőrömet, mintha tűt szurkálnának belém. Bevallom jobban tettem volna, ha felveszek egy kardigánt, vagy valami. Először csak hagytam, hogy a szél meglobogtassa a hosszú fekete hajamat, majd úgy döntöttem, inkább visszamegyek, a többiekhez. Ekkor azonban, hangos morajra lettem figyelmes. Úgy döntöttem, egy fa mögül hallgatom végig mi történt.

- Jaj, Diego szerelmem annyira örülök, hogy újra láthatlak.
- Angie mi a fenét keresel itt?
- Hát elhoztam látogatóba, a fiúnkat a szerelmünk gyümölcsét- vigyorgott Angie mézesmázosan a férjemre. Mérgesen bámultam őket, de egyelőre nem csináltam semmit.
- Angie, tudod jól, hogy már nem akarok tőled semmit. Van feleségem és gyerekeim is.
- Ugyan már cukor falat, hiszen még mindig akarsz engem, ahogyan én akarlak téged- mondta, majd az ajkát, Diego ajkaira tapasztotta. Ami a legrosszabb volt, hogy Diego hagyta neki. Igaz az elején próbálta ellökni, de amikor nem ment neki, hagyta csókolja. A szemeim megteltek könnyekkel, és sírva futottam vissza a stúdióba. Képtelen voltam ott maradni. Ha ezt tovább kellett volna nézzem, biztos kitépem annak az álszent libának, a szőke póthaját. Csak futottam és futottam, egészen az öltözőmig, amit magamra zártam. Jelen pillanatban, nem számított semmi sem, csak az, hogy minél előbb eltűnjek. Mikor már összeszedtem a cuccomat, hangos dörömbölésre lettem figyelmes.
- Lodo engedj már be, szeretnénk öltözni!- Kiabálta Cande én pedig kinyitottam az ajtót.
- Lody mi a baj?- kérdezte Alba, mikor észrevette a sírástól vörösre dagadt szememet.
- Semmi nincs semmi baj, csak még fáj a fejem ennyi az egész.
- Nekünk nem tudsz hazudni, ki vele mit csinált már megint Diego?
- Láttam ahogy a volt barátnője megcsókolja, és nem is ellenkezett.
- De az nem lehet hiszen szeret téged, úgy hogy most töröld meg a szemed, és gyere vissza, mert folytatnunk kell a próbát- Igaza volt Albanak, nem állhattunk meg. Tovább folytattuk a táncpróbát. Miután végeztünk, a lányokkal elmentünk, Buenos Aires, egyik legjobb piavára. Attól különleges a hely, hogy bármit meg tud venni az ember, még ékszerüzletük is van. Úgy döntöttünk, hogy körülnézünk, hátha találunk valamit, amit meg tudunk venni. Találtam egy nagyon klassz fényképező gépet, amit olcsón meg tudtam venni. Úgy döntöttem ott helyben kipróbálom. Ám a lelkesedésem egy pillanat alatt letört, mikor egymással ölelkező és csókolózó párokat pillantottam meg. Olyan jó volt elképzelni, hogy Diegoval a helyükben vagyunk. Aztán eszembe jutott a mai délelőtt és nagyon elszontyolodtam. Még mielőtt elmentem csinálni akartam egy képet, mikor valaki a kamera elé állt.

- Hé eltakarod  kamerát!- szóltam rá, azonban mikor elvettem magam elől a kamerát, megláttam Diegot. Kicsit csalódottan néztem, rá, hogy emlékeztessem őt a mai napra.
- Édesem figyelj, ha láttad mi történt, akkor azt is tudnod kell, hogy nem vagyok szerelmes belé.
- Én már nem tudom mit higgyek. Láttam a saját két szememmel a csókotokat.
- Lodovica te voltál és leszel is az egyetlen nő az életemben. Hogyan bizonyítsam még, hogy te vagy számomra a legfontosabb- Ekkor mélyen a szemembe nézett. Én már ekkor tudtam, hogy kénytelen leszek megbocsátani neki. Eleresztett egy sármos mosolyt, mire én felnevettem.
- Mégis mi ilyen vicces?- Kérdezte értelmetlen fejjel.
- Nem fontos, figyelj nincs kedved bevásárolni, és otthon főzni valami finomat?- kérdeztem tőle.
- De ez jól hangzik, az anyádék már biztos farkas éhesek- Így hát neki estünk a vásárlásnak. Vettünk Spagettit, húst, paradicsomot és oregánot. Mikor végeztünk a bevásárlással, elköszöntünk a csajoktól, és Mechivel együtt hazamentünk. Meghívtuk őt és a bátyámat is, hogy velünk vacsorázzanak. Miután megérkeztünk, el is kezdtünk főzni. A kicsiket addig Mechi és Ruggero szórakoztatták. Miközben főztünk, nem vettük észre, hogy anya és Jeremias az ajtó mögül leskelődik.

- Hé ti mit csináltok?- kérdeztem feléjük fordulva.
- Mi csak éppen, megjavítjuk az ajtót, mert kicsit meglazult- Én erre, egy ne nézzetek hülyének pillantást löktem oda nekik.
- Ha már ennyire jól elvagytok anya, akkor meg is teríthetnétek, mert kész a vacsora. Mi kivittük, a spagettit és a szószt az ebédlőbe, és az asztal közepére helyeztük. Jeremias hozott bort, így azt ittunk mellé. Vacsora közben, jól elbeszélgettünk. Szóba került, Mechi elutazása is, amitől Ruggero egy kicsit komorabb lett.
- Na és Mechi, nem sikerült meggyőznöd az apukádat, hogy ne menjetek Madridba?
- Lodo figyelj, én döntöttem így ő az apám, és szüksége van rám. Nem erőltetett rám semmit.
- Tudom, de olyan rossz elhinni, hogy itt hagysz minket- mondtam neki és jó szorosan megöleltem.