Lodo szemszöge.

Ma végre hazavihettem,a lányunkat a kórházból. Diego nem jön értem,mert valami meglepetést tervez,ezért a bátyám és Mechi jönnek,a kórházba,hogy hazavigyenek minket.Amíg vártam őket,felöltöztettem Miat és meg is etettem.Mikor már jól lakott,hamar el is aludt.Nemsokára,meg is érkeztek és elindultunk. Útközben,mindhármunknak korogni kezdett a hasa,ezért bementünk egy gyorsétterembe és Ruggero mindhármunknak rendelt egy kis rántottát.Elfogyasztottuk a reggelit,és közben folyamatosan beszéltünk.Persze szóba került a Diegoval való kapcsolatom is.

- Na és jól megvagytok Diegoval ugye?-kérdezte Ruggero.

- Mintha nem tudnád,hiszen ott laksz velünk-nevettem ki.Mikor befejeztük a reggelinket,folytattuk az utunkat.Egy óra alatt haza is értünk. Diego miután meglátott,kirohant hozzám és a karjába kapott.

- Csak hogy végre hazajöttetek-mondta tiszta festékes arccal.

- Te meg mit csináltál,hogy ilyen az arcod?-kérdeztem kíváncsian.

- Majd meglátod-mosolygott és átvette tőlem Miat. Bementünk,Diego pedig az egyik kezével eltakarta a szememet.Utálom,ha nem láthatok semmit.Persze dühöngtem is miatta.

- Mégis hová viszel engem mond?

- Fel a padlásra gyönyörűm-mikor ideköltöztem,a házzal együtt kaptam,egy régi padlásszobát is.Ki nem állhattam,mert ijesztő volt és szörnyen koszos.Felmentem vele a lépcsőn,és kinyitottam a szemem.Már nem egy régi szobában álltam,hanem egy csodaszép és vidám szobában.A falak halvány barackszínűre voltak festve,és még egy bölcső is volt benne.Mosolyogtam és boldogan átöleltem.

- Ez annyira csodálatos,hogy azt el sem mondhatom.

- Legalább,itt már nem zavarhat minket senki-kacsintott rám Diego.

- Ugye tudod mennyire szeretlek?-kérdeztem tőle.

- Annyira nem,amennyire én téged-mosolygott rám.Ma szintén be kellett mennünk,mert néhány nap múlva itt a forgatás.Ma kivételesen,bevisszük Miát is,hogy megismerje a többieket.Gyorsan összecsomagoltunk neki,és el is indultunk. Ruggero is velünk tartott,mert nem volt kedve egyedül menni.Én az anyósülésen ültem,míg ő a lányommal,volt hátul.Nagyon jól elszórakoztatta a lányomat.Néha hátra néztem,és rájuk mosolyogtam.Nemsokára,oda is értünk. Diego leparkolt a szokásos helyén,és bementünk.A srácok természetesen,rögtön letámadtak minket.
- Szia kis tündér,hogy te milyen aranyos vagy-mondta a lányomnak Facu,mire a lányom válaszul,a pici szájába vette Facu sapiját és elkezdte szopogatni azt,mintha a cumija lenne.Ezen persze mindannyian jót nevettünk.A többiek is jól megölelgették a lányomat,majd nekiláttak a próbának.Én természetesen megint kimaradtam, Damiennel és Macaval együtt,akik mivel újak,egyelőre,csak nézőként figyelik a próbákat.Szerencsére jól elbeszélgettem velük,ezzel nem volt probléma.A próba után,odajött hozzám Rodrigo is.Mostanában,elég sokat beszélgettünk együtt
- Szia,mi a baj? Történt valami?-kérdeztem tőle.
- Ami azt illeti igen,de nem szeretném,ha Diego megtudná.
- Mégis mit nem szabad tudnia?
- Azt,hogy én és az anyja együtt vagyunk.
- Tessék,te és Diego anyja együtt vagytok?
- Igen már egy jó ideje,de kérlek ígérd meg nekem,hogy nem mondod el neki.
- Megígérem,ne aggódj,tőlem nem fogja megtudnia-majd megköszönte,hogy segítek neki és elment.Nem szeretnék titkolózni Diego előtt,de Rodrigot sem akarom megbántani. Diego odajött hozzám,és leült mellém.Kicsit féltem,nehogy elszóljam magam.
- Szerelmem mi a baj?Olyan bánatos vagy.
- Csak hiányzik az apám-sóhajtottam fel.
- Tudom nekem is hiányzik,de sajnos én már soha nem láthatom őt-Diego apja néhány hónapja halt csak meg,és még nagyon friss a seb.Nem is értem Diego anyja,hogy jöhetett össze ilyen hamar valaki mással.Ráhajtottam a fejem,mire ő belepuszilt a hajamba.Mikor látta,hogy már eléggé fáradt vagyok,hazavitt minket. Ruggero természetesen,most is velünk jött.Meglepetésünkre azonban,otthon nem csak anyát találtuk,hanem Ruggero apját Jeremiast is.Ő egy igazán kiváló zongorista,nem is csoda,hogy Ruggero,is gyönyörűen zongorázik.Leültünk a kanapéra mindannyian.
- Gyerekek csak szeretném ha tudnátok azt,hogy Jeremias és én úgy döntöttünk,hogy összekötjük az életünket-mesélte boldogan anya.Mindannyian tátott szájjal figyeltük őt.Persze gratuláltunk nekik és Ruggero meg is jegyezte,hogy milyen csodás lesz,az ha már nem csak biogólilag vagyunk testvérek. Diegoval felmentünk a szobánkba,majd elaltattam Miat,szerencsére,hamar elaludt,a mai kirándulás után.Nem tettem be egyből a kiságyába,nehogy felébredjen,ekkor kiesett a naplómból egy kép,amin Ilairaval  vagyok,mikor terhes volt.Ez a kép sokat jelentett nekem.

Felvettem a képet,visszatettem a naplómba,és sírva kifutottam a házból.Az eszembe villant,mi van ha nekem is idővel előtte,el kell majd hagynom a lányomat,mint ahogy azt neki kellett.Nem bírnám azt elviselni,ha egyedül nőne fel. Diego persze,rögtön utána futott.

- Drágám állj meg kérlek,mondta és lefogta a kezem.

- Mi lesz ha nekem is meg kell válnom tőle és egyedül marad.

- Ez nem fog megtörténni,de ha mégis,akkor itt leszek neki én.Nem fogom egy percre sem magára hagyni.Ti vagytok számomra a legfontosabbak és soha nem cserélnélek le titeket.Te vagy nekem az egyetlen örömöm,minden nap csak az éltet,hogy tudom te mellettem vagy és szeretsz.Mert te mindig ott vagy nekem,még akkor is mikor egy idiótaként viselkedek-én nem hagytam,hogy befejezze,rögtön a szájára tapasztottam az ajkaim.Boldogság járja át minden porcikámat,ha itt van velem.