Szeptember 13. (hétfő)
Mivel este egy szúnyog valahogy bejutott a szobámba és szétcsípkedett, egy kicsit nyúzottan kezdődött a reggelem.
- Anya! Van itthon Fenistil? - nyöszörögtem.
Sajnos nem volt, úgyhogy minden erőmmel azon voltam, hogy ne vakarjam ki a szúnyogcsípéseket.
- Szép a karod - biccentett Jennifer a suli előtt.
- Szerintem is csodálatos - ironizáltam.
- Amúgy tetszik a nyakláncod, honnan van? - biccentett a nyakamra, amin éppen a nagybetűs Medál lógott, amelyet még anno Cassotól kaptam a szülinapomra.
- Szülinapomra kaptam - ködösítettem. Casso elmosolyodott, majd egy pillanat erejéig felnézett rám a telefonjából és azt tátogta nekem, hogy "jól áll". Válaszul egy kedves mosolyt intéztem neki, miközben igyekeztem nem elveszni megbabonázó szemeiben.
- Jaaa, értem - bólintott Jenni.
Első órán (matekon) Horváth év eleji ismétlő dogát iratott velünk. Hm, deja vu, tényleg, voltak ilyenek is. :)
Nyelvtanon Bogdán a doga helyett a felelést egyszerűbbnek gondolta, úgyhogy kihívta a fél osztályt (amibe én nem tartoztam bele :D).
Az, hogy ennek mi értelme, az egy igazán jó kérdés.
Duplaangolon Kocsis közölte velünk, hogy "kössük fel a gatyánkat, mert idén már bekeményítünk". Mármint nehezebb lesz a tananyag... na jó, mindjárt kiköpöm a müzlim a röhögéstől, úgyhogy befejeztem. :)
Egy kornyikálós ének és egy (engem) szivatós biosz után hazamentem, leültem a fotelbe és vártam, hogy Casso becsöngessen hozzám korrepetálásra. De nem jött.
Mivel többet nem is korrepetálom minden hétfő délután.

Mai nap - 5/4: szeretem Cassot, és ezt ahogy csak telnek a napok, egyre nehezebb tehernek érzem, most, hogy egyszerűen csak elfelejtett. Néha azt kívánom, bár én is megtehetném ezt. Őszintén, annyira haragudni akarok rá, de mivel kettőnk közül az én érzéseim maradtak meg, még erre sincs lehetőségem.