Március 30. (csütörtök)
Úristen, hogy megy az idő! Teljesen emlékszem még, amikor Cassoval a kórházba rohantunk, miután megtudtuk, hogy Csepi megszületik, most meg már egy éves a kishúgom! Elképesztő! :)
- Miért nem mész oda hozzá? - bökte Lili oldalba Enikőt, amikor Nándi elment előttünk és bement a suliba.
- Nem akarok beégni - tűrte a füle mögé egy pár tincsét Enikő.
- Miért égnél be? - kérdezte Saci.
- Mert... - kezdte Enikő, de úgy tűnt, hogy megakadt.
Szerencséjére Laci és Inez pont akkor érkeztek meg (kézenfogva) a társasághoz, és feldobtak egy új témát, ami valami tegnapi meccs volt.
- Persze, hogy vesztettünk. Az a szar bíró a semmiért kiállított a játékosokat, baszki! - háborgott Andris.
- Miről van szó? - súgtam halkan Casso fülébe, aki mellettem állt és a kezemre kulcsolta az ujjait. Ahw. <3
- Tegnap kupadöntő volt és kikaptunk - mondta.
- És ez milyen sportág? - érdeklődtem tovább.
- Kézi - felelt, majd mivel látta, hogy ez a rövidítés pillanatnyilag nem esett le nekem (annyira hülye vagyok, te jó ég, egy picit se voltam fáradt), hozzátette - Kézilabda.
- Igen, igen - bólintottam zavartan.
- Pedig azt hittem, Szöszi, hogy te nagyon vágod a kéziseket - szivatott szórakozottan mosolyogva.
- Ez egy utalás?
- Ez egy utalás - biccentett vigyorogva.
- Lehet, hogy jártam kézissel, de nem tanultam meg a sportját - magyaráztam, ő pedig röhögve rámhagyta, kiszórakozva magát - Egyébként nem is tudtam, hogy nézel kézilabdát.
- Ja, tényleg nem annyira szoktam, de ez most fontos meccs volt - magyarázta.
- Biztos - bólogattam.
A mai napot nyelvtannal kezdtük, majd mivel én voltam a hetes Barnival, jelentettem a dátumot.
- És ma van a húgom első szülinapja - tettem hozzá, mert nem bírtam ki.
- De jó - mosolyodott el Bogdán, akinek elméletileg vannak gyerekei, úgyhogy valószínűleg átérzi, hogy ez tök jó! - Isten éltesse sokáig. Leülhettek - mondta, majd kinyittatta a tankönyvet.
Szünetben, az udvaron Cassoék társaságában voltam (Casso, Ricsi, Andris, Laci, Kolos és Samu az a-ból, egy pár srác a felsőbb évfolyamokból - köztük Nándi is :D -, valamint Enikővel és Sacival odavergődtünk mi is, Lili meg fent maradt helyettem hetesnek). Szó volt egy csomó mindenről, ezalatt gondolok például egy végzős kocsijára (BMW, ezt hangsúlyozni kellett), Laci új robogójára, meg ilyesmik. Időközben azt vettem észre, hogy Casso fáradtan felsóhajt.
- Mi az? - kérdeztem, mire a felénk, vagyis inkább felé közeledő Niki irányába biccentett.
Niki ma is a szokásos, tökéletesen szép Barbie formáját hozta. Világoskék, épphogy térd felé érő farmerszoknyát, rózsaszín-fehér csíkos szűk, derékig érő rövidujjút, magassarkút és menő napszemüveget viselt, amivel szőke haját fogta hátrébb. Úgy tűnt, kereste a Ken-jét.
- Van egy szabad délutánod a héten? - kérdezte Niki Cassotól. Bah. - Csak mert gondoltam... - tette magát, de közbeszóltam.
- Bocsi, de feltűnt, hogy itt állok? - akadtam ki megelőzve, hogy folytassa.
- Nyugi már, itt se vagyok - nézett rám lenézően, majd egy papírdarabot nyomott Casso kezébe, és bement a suliba.
- Mit kaptál? - érdeklődtem Cassotól.
- Telefonszámot. Kéred? - röhögött fel.
- Nem, kösz - ráztam a fejem.
Nem sokkal később a BMW-s srác is megszólalt.
- Eskü dögös a csaj - jegyezte meg, miközben Niki után nézett.
- Kell a száma? - lobogtatta meg a papírfecnit Casso.
Nem csalódtam benne. :)
Fizikán Szekeres feleltetett.
- Ricsikém, gyere csak, rég hallottalak - kereste Szekeres a tekintetével Ricsit, aki egész eddig a padban lapult, nehogy őt hívják ki.
- Kurvaélet - morogta, miközben feltápászkodott.
- Megismételnéd? - vonta fel a szemöldökét a tanárnő.
- A kakas rúgja meg - javította ki magát Ricsi, miközben kicsoszogott a táblához, mire Szekeres egy aprót biccentett.
Utolsó órán, ofőn Pásztor ismét nekikezdett a szokásos fejmosásnak, amiért "rengeteg panaszt hallott rólunk a kollégiáitól".
- Gyerekek, én tisztában vagyok azzal, hogy kamaszok vagytok, vannak közületek, akik nagy változásokon esnek át az életükben, sokat is kell tanulni, és ezt mind meg is értem, de könyörgöm! Értsétek már meg végre, hogy mi, tanárok azért foglalkozunk veletek órák, sőt naphosszat, hogy tanuljatok! És nem nekem, nem a tanár kollégáimnak, és nem is a szüleiteknek tanultok, mi csak számon kérjük, hanem magatoknak. És minden tudást, amit itt szereztek, használni fogjátok az életben! Ezen gondolkozzatok el - sóhajtotta bevetve a "lelkizést", hátha az hat rajtunk - Horváth tanár úr is nem olyan rég panaszkodott nekem, amiért a matematika dolgozatok eredménye siralmasan sikerült! Azt is elmesélte, hogy puskáztatok, amíg kiment a teremből, és nem csak páran, hanem szinte mindenki. Szégyelljétek magatokat. Nem ezt vártam tőletek. Ti sokkal aranyosabbak is tudtok lenni, csak... egyszerűen nem is értem! - fakadt ki.
Igen, nagyjából így telt el az óra, az osztály meg csak hallgatott, mint a sír, mivel nem igazán tudtunk mit szólni, hagytuk, hogy a tanárnő kitombolja magát.
Délután megünnepeltük Csepit a családdal. Sajnos Mamiék nem tudtak eljönni, de Skype-on keresztül sikerült megköszönteniük az egyéves kis szépséget. :)
A kisbabákat amúgy is nagyon szeretem, mert olyan aranyosak, de Csepit egyszerűen imádom. Annyira odavagyok a cuki kis tappancsaiért (:D) meg a kezeiért, a selymes bőréért, a csillogó sötétkék szemeiért és az imádnivaló nevetéséért, hogy az egyszerűen elmondhatatlan. Ő a legcukibb kislány az egész világon! <3

Mai nap - 5/5*: sőt, már nem is olyan kislány. Hiszen el tudta fújni az első gyertyáját! :)