Március 29. (szerda)
A mai első óránk után - vagyis angol után - Inez állt meg a termünk ajtaja előtt.
- Esetleg megtisztelnél azzal, hogy kiengedsz a teremből? - szólt rá Kocsis, mire Inez szó nélkül odébb állt, majd amikor a tanár elhagyta az osztályt, visszalépett az eredeti helyére.
Egy kicsit megijedtem, hogy Cassohoz jött, csak mert ma is tökéletesen nézett ki, de aztán meglepetésemre Laci lépett oda hozzá.
- Már vártalak - mondta Inez halkan, majd megfogták egymás kezét és elmentek. Mi van???
Először Lilire pillantottam, aki elég lekezelően nézte végig a jelenetet.
- Ez komoly? Egy hét depresszió után összejön egy tizenegyedikes plázacicával? Te jó ég - forgatta meg a szemét.
- Legalább boldognak tűnik - mosolyogtam, mire Lili vállat vont.
- Felőlem legyen boldog, de ennél már tényleg nincs lejjebb - mondta, majd elővette a matek cuccát.
Az ezt követő szünetben (matekon kiosztották a dogákat, meglett a hármasom, szerintem ahhoz képest, hogy totálisan felkészületlenül írtam és hiányoztam, amikor vették a többiek, egész jó) megszólalt a telefonom. Zsombi hívott, úgyhogy kinyomtam, mert azért mégis csak suliban vagyok, aztán megint hívott, én pedig megint kinyomtam, és ez megismétlődött párszor. Szerencsére Casso nem volt ott, éppen az udvaron focizott a fiúkkal.
Végül egyébként lenémítottam a telefonom. Probléma megoldva.
Órák után, rajzszakkörön szemet, szájat, orrot és fület grafikáztunk, ami egész jól ment. Megkaptam az öt pontomat. :)
- Megyünk deszkázni, jössz? - kérdezte Ricsi Lacit.
Már kilencen gyülekeztünk a suli előtt, Casso, Ricsi, Andris, egy tizenegyedikes, két végzős srác, Saci, Enikő és én (Lilinek zongorás próbája volt a szombati fuvola fellépése miatt), úgyhogy már csak Lacit vártuk.
- Bocsi, most nem - biccentett Laci az éppen akkor suliból kijövő Inez felé - Majd legközelebb.
- Randi? - nézett rá Ricsi.
- Jaja - bólintott Laci.
- Akkor sok sikert, haver - mondta Ricsi, majd lepacsiztak.
Igaz, hogy mi, lányok a deszkán még csak megállni sem tudunk hosszabb ideig anélkül, hogy elesnénk, de ki nem hagytuk volna, hogy megnézzük, hogyan deszkáznak a fiúk. Ez inkább Sacira és rám vonatkozik, hiszen nekünk megvannak a kapcsolataink (:D) a fiúk társaságából, Enikő pedig csak simán eljött velünk.
Amikor megérkeztünk a deszkapályára, Saci, Enikő és én levágtuk magunkat az árnyékba a fa alá egy-egy üveg üdítővel és néztük a többieket.
Én gyakorlatilag le nem tudtam venni a szemem Cassoról. Most komolyan, valaki magyarázza már meg nekem, hogy hogyan lehetséges az, hogy ez a srác minden pillanatban egyre inkább levesz a lábamról?!
Minden egyes mozdulata olyan menő és ahhw, hogy a kedves, hiperaktív pillangó haverjaim azonnal elkezdenek repdesni a gyomromban. Ezek szerint rájuk is ilyen hatással van Casso. Hm.
- Az a végzős srác egyfolytában néz, basszus - biccentett Enikő egy világosbarna hajú fiú felé - Mondjuk nem néz ki rosszul... - látta be - Én viszont hozzá képest annál inkább.
- Na! - ciccegtem - Igen is jól nézel ki.
- Oké, oké. De most komolyan, hogy lehet ilyen cukin mosolyogni? - fakadt ki, mire egy pillanatig csend lett - Ezt most nem hallottátok - nevetett fel zavartan.
- Crusholod? - csillant fel Saci szeme.
- Hát... - túrt a hajába Enikő - Már többször láttam a folyosón, és nem mondom, hogy ronda... Kár, hogy azt se tudom, hogy hívják - húzta el a száját - Nincs esélyem nála.
- Dehogyisnem! Menj oda hozzá! - biztattam.
- Tudod, mikor? - tette fel a költői kérdést "felejtsd el" stílusban.

Mai nap - 5/5: Enikővel és Sacival fél kilencig nyomoztunk a végzős srác után Instán, Facebook-on és más oldalakon. Kiderült, hogy Kőszegi Nándornak hívják (mindenki Nándinak szólítja), pár utcával odébb lakik Enikőéktől, focizik és szingli. Jópofa volt a "nagy nyomozót" játszani, Enikő meg most már nyugodtan megpróbálhat szóba állni vele. :) Mondjuk jobb, ha én a másfél évig tartó szerencsétlenkedésem után Cassoval nem szólok hozzá az ilyesmi témákhoz... :D