Március 4. (szombat)
Egyszerűen nem tudok aludni.
Nem megy, lehetetlen! Ki fogok dőlni holnap. Vagyis ma, csak napközben. Ahh.
Halkan felültem az ágyamban és körbenéztem. Mindenki táskája szanaszét, a legtöbb fel is dőlt és ki is borult, a chips és a ropi a szőnyegen fetrengett, Saci megfordult az ágyában, Marcsi keze lelógott a földre, Betti telefonja folyamatosan bekapcsolt... az összkép viszont teljesen nyugodt volt, síri csend, csak a szuszogás volt az egyetlen zaj a szobában, valamint egy kinti bagoly folyamatos huhogása.
Nem nagyon tudtam mit kezdeni magammal, úgyhogy csendben kilopóztam a folyosóra, onnan pedig a mosdóba, hogy vécézzek és picit megmossam az arcom.
Ezek elvégzése után visszafeküdtem az ágyamba, ahol természetesen minden folytatódott ott, ahol félbehagytam.
Fentrengtem az ágyamban, és a legabszurdabb pozíciókban bámultam kifelé a fejemből. Bámultam a plafont, bámultam a szekrényt, bámultam a csillárt, bámultam az ajtót, bámultam a szőnyeget és nemutolsósorban bámultam ki az ablakon.
Az ég egy picit pirult már, a Nap pedig éppenhogy elkezdett felkelni, csak annyi látszódott, hogy átszíneződik az ég.
- "Ebből se lesz alvás" - gondoltam magamban, miközben felvettem a bakancsom és a pulóverem.
Csendesen kisettenkedtem az épületből és lesiettem a pár méterrel odébb lévő partra.
Leültem a fűbe törökülésbe, és a térdemre könyökölve, a kezemre támasztva a fejem, néztem. Néztem a Balatont, a hegyeket, a távoli templom tornyát... olyan romantikus volt.
Fogtam magam és az ujjammal rajzolni kezdtem a földbe. C ♡ L
A rajzomat látva magamban elmosolyodtam. Elképesztően szerelmes vagyok.
Csendes kis romantikázásomat hátam mögötti léptek zavarták meg.
Ijedtemben felpattantam, és hátrafordultam.
- Te vagy az? - mosolyodtam el megkönnyebbülten, ahogy kirajzolódott a szemem előtt Casso alakja, miközben a lábammal gyorsan szétsöpörtem a "rajzomat", nehogy meglássa.
- Mit csinálsz itt? - kérdezte halványan elmosolyodva - Megfázol.
- Nem, nem... - ráztam a fejem. A kezeimet a hátam mögött összekulcsoltam, és teljesen úgy csináltam, mint amikor tönkreteszek valamit, Anya leszid, én pedig magyarázkodom - Vagyis de, lehet - javítottam ki magam - Csak nem tudtam aludni. És kijöttem - tűrtem egy hajtincsem a fülem mögé zavartan.
- Aha - bólintott - Tudod, amúgy... - kezdte. Már mellettem állt, zavarbaejtően közel, én pedig nem néztem rá, a távolba meredtem, Casso viszont nagyon is el akarta kapni a tekintetem, de a zavarom miatt nem engedtem neki - Erre mondom azt, hogy... deja vu - mondta mosolyogva, mire odakaptam a fejem.
- Ezt meg hogy érted?
- Hát... - túrt a hajába - Tihanyon az osztály, te nem tudsz aludni, kijössz a partra napfelkeltét nézni, én meg jövök utánad - emlékeztetett halványan mosolyogva.
- Gólyatábor, tudom - mosolyodtam el, a távoli emlékre gondolva - Durva, hogy én már akkor szerelmes voltam beléd - szaladt ki a számon halkan.
Igazság szerint ezt magamban akartam hozzátenni, csak hallhatóra sikeredett. Az egyetlen reményem az volt, hogy Casso nem hallotta meg, vagy legalább csak nem értette, de ez nagyon nem így történt.
- Mi? - kérdezett vissza meglepetten, miközben egy halk, döbbent nevetés hagyta el a száját.
- Semmi - mentegetőztem elpirulva, miközben úgy éreztem, mint aki kész lenne helyben eltemetni magát - Tényleg semmi, nem számít - próbálkoztam, mire Cassonak egy halvány mosoly jelent meg az arcán, majd gyengéden megfogta a felé eső kezem.
Az érintésére átjárt a libabőr, ő pedig kicsit közelebb húzva magához, maga felé fordított és mosolyogva az arcomhoz nyúlt, odébbtűrve egy, az arcomba lógó hajtincsemet.
- De, nekem számít - válaszolta egyszerűen, mire majdnem felkaptam a fejem, de aztán a zavarom győzött - Szóval?
Lesütöttem a szemem. Tökéletesen tisztán értette, amit mondtam.
Jópár másodpercnek el kellett telnie ahhoz, hogy bármit is tudjak mondani, soha nem voltam még ekkora zavarban, teljesen elpirultam, végigfutott az agyamban az összes lehetőség, amit tehetnék, de aztán nem gondolkodtam tovább, csak erőt vettem magamon, felemeltem a fejem és a szemeibe néztem. Olyan gyönyörűek a szemei.
Ahogy összetalálkozott a tekintetünk, a tehetetlenségtől csak zavartan elnevettem magam, ott álltam előtte, miután megtudta, amit annyira magamban akartam tartani, innen pedig már nem láttam visszautat, úgyhogy egy pillanatra elkaptam a tekintetem, hogy összeszedjem magam.
- Őszintén, annyi a lényeg, hogy... - szólaltam meg halkan - Szeretlek, Casso - mondtam ki minden bátorságomat összeszedve, majd újból rápillantottam - Már úgy is hallottad az előbb, meg hogy mióta, szóval... - nevettem el magam zavartan.
Casso válaszul nem szólt semmit, csak hitetlenül elmosolyodott, hozzám hajolt és belém fojtva a szót, kérdés nélkül megcsókolt.
Kellett egy kis idő, mire felfogtam, hogy mi is történik velem - bár lehet, hogy soha nem fogom fel igazán, hogy éppen szerelmet vallottam Cassonak a világ legromantikusabb helyszínén (főleg, hogy ugyanitt ismerkedtünk meg), és egymásba veszve csókolózunk. Elképesztő.
Az egyik keze az arcomról a derekamra szökött, majd onnan szép lassan, gyengéden kúszott fel újból egyre csak feljebb, miközben folyamatosan éreztem magamon az apró kis simításait, az ajkait az enyémen, éreztem az illatát, a közelsége kellemes melegséggel töltött el, a pillangóim repdestek a gyomromban, én pedig teljesen belefeledkezve a pillanatba hajoltam mégközelebb hozzá, érzelmesen közrefogva az ujjaimmal az arcát.
Nem akartuk elengedni egymást, újra és újra viszonoztuk egymás csókját, minden egyes pillanatot kiélvezve, mint ha akkor éppen semmi más nem lett volna a világon rajtunk kívül.
Hosszú csókja befejeztével egy nagyon picit eltolt magától, eleinte az ajkaimon tartva a tekintetét, majd mosolyogva a szemembe pillantott.
- Szöszi... - szólított meg halkan. A becenevemet hallva akaratlanul is elmosolyodtam, mivel Casso az évzáró napján nevezett így utoljára - Leszel a barátnőm? - kérdezte egy halvány mosolyra húzva a száját.
A szívem őrülten sebesen vert, a mellkasom szaporán hullámzott, és csak arra tudtam gondolni, hogy Ő (igen, nagybetűvel) megkérdezte ezt tőlem, ami annyiszor lejátszódott már a fejemben, de így valóságosan ezerszer varázslatosabb volt. Alig tudtam elhinni, hogy ez velem történik. <3
- Persze - suttogtam, majd odahajoltam hozzá, és most én csókoltam meg először őt. Az irányítást szinte azonnal átvette, amit őszintén szólva nem is bántam, mert egyszerűen szédítően jól csinálja. :)
A hajába túrva viszonoztam a csókját, miközben olyan álomszerűen tökéletes volt az egész, a balatoni szellő bele-belekapott a hajamba, ő gyengéden simogatva csókolt tovább, és tudom, hogy mindketten mosolyogtunk, ott a Balaton-parton, a napfelkeltében, ahol csak ő és én voltunk, mi, akiket akkor senki és semmi nem választhatott szét.
Csókunk befejezésekor boldogan a nyakába ugrottam, az arcomat a vállába fúrtam, Casso pedig szorosan átölelt és egy puszit nyomott a hajamba.
Egy ideig így, átölelkezve álldogáltunk a Balaton-parton, nemsokkal később pedig megszólalt a harang.
- Hány óra lehet? - kérdeztem halkan.
- Hat. Másfél óra múlva ébresztő - mondta.
- Tessék? - pattantam ki a karjaiból.
- Jól hallottad.
- Vissza kellenne menni - túrtam a hajamba.
- Nem árt - biccentett halványan elmosolyodva.
- Akkor... szia - köszöntem el az ajkaimba harapva.
- Szia, Szöszi. Nemsokára találkozunk - mosolygott rám, majd közelebb hajolt hozzám, egy gyors csókot nyomott ajkaimra és bement az ő épületükbe.
Legszívesebben felsikítottam volna örömömben, de nem tehettem, úgyhogy inkább csak visszasurranam a szobába.
- Hol voltál? - kérdezte Enikő (az egyetlen, aki félig ébren volt) ásítva.
- Mosdóban - füllentettem.
- Bakancsban? - méregetett.
- Aha. Olyasmi.
- Oké - vont vállat - De azért majd mesélsz?
- Nem értem miről beszélsz - vettem le a bakancsomat. Enikő csak felnevetett, majd nem kérdezett többet.
Másfél órával később teljes kómában öntöttem a tejet a poharamba, miközben igyekeztem nem melléönteni azt.
- Na jó, most komolyan, mit csináltál az éjjel? - kérdezte Lili, miközben a többiekkel együtt a szerencsétlenkedésemen szórakozott.
Az alsó ajkamba haraptam, és körbenéztem a helyiségben, hogy Casso vagy bármelyik fiú ott van-e. Csak mi voltunk és az a-s lánycsapat, akik a helyiség másik felében a sztorijukba belefeledkezve cseverésztek, nem figyeltek, úgyhogy nagy levegőt vettem és töviről-hegyire mindent elmeséltem.
- Úristeeeen! - ugrált Saci sikítva. Lili és Enikő azonnal a nyakamba borultak, és csak utána kezdtek el sikítani. Aú. :)
Miután befejeztem a reggelit, kivittem a tálcám és a többiekkel együtt visszamentem a szállásra befejezni a pakolást.
- Egy pillanat, mindjárt csatlakozom hozzátok, jó? - kérdeztem a lányoktól megtorpanva, folyamatosan az udvar másik felébe pillantgatva.
Ott ült Ő, és ahogy észrevett engem, a tekintetünk összetalálkozásakor azonnal elöntött a hajnalban történtek érzelemhulláma, akaratlanul elvigyorodtam, a lányok pedig azonnal kitalálták, miről van szó, hova ilyen sietős nekem, úgyhogy bementek az épületbe, mondván, hogy "bent megvárnak, úgy is dolguk van". :)
Az ajkamba harapva elindultam Casso felé, ő is felém, majd ahogy összetalálkoztunk, vigyorogva megálltam előtte.
Túl sok mindent tudtam volna mondani, mégis kevésnek tűnt a választékom abban a pillanatban.
- Szia, Szöszi - köszönt nekem halványan mosolyogva.
- Szia - vigyorogtam, majd csak hogy mondjak valamit, megtörtem a csendet - Hogy aludtál?
Casso elnevette magát.
- Nem aludtam. Te?
- Én csak másfél órát - vallottam be - Te mit csináltál addig?
- Feküdtem, filozofáltam, Instáztam... - sorolta szórakozottan.
Annyira boldog voltam, hogy bár ettől picit bolondnak tűnhettem, de nem tudtam abbahagyni a mosolygást, az őszinte nevetést, fel voltam pörögve, mint ha hirtelen az egész világ kinyílt volna előttem, és nem akartam, hogy elváljunk egymástól, de aztán végül nem akartam tapadós lenni, úgyhogy az egyik témánk befejezésekor rátértem a lényegre.
- Igazából csak gondoltam, hogy köszönök, ha már... - tűrtem az egyik hajtincsemet a fülem mögé - De nem akarlak feltartani, meg a lányok is tuti várnak, tudod, a pakolás... - magyaráztam picit szétszórtan, mire Casso egy derűs mosolyra húzta a száját.
- Cuki vagy. Akkor jó pakolást - lépett közelebb hozzám, majd az arcomat megsimítva megcsókolt.
Ahogy elköszöntünk, vigyorogva az ajkamba harapva megálltam egy pillanatra, lejátszottam magamban a jelenetet párszor, sikítoztam magamban egy picit, majd mentem pakolni. :)
Amikor kész lettem, a táskámat kivittem a ház falához, ahol már a többiek cuccai is sorakoztak.
- Nem igaz, hogy nem tudom eltalálni ezt a pici kis lukat! - dühöngtem, amikor már tizenötödszörre fűztem mellé a cérnát a tűnek kézműves foglalkozáskor - Segítesz? - fordultam a melletem ülő Casso felé (aki akkor most már a barátom... Jézus, de jó ezt kimondani :D).
- Hát, nem tudom, egész jó nézni a bénázásod - ült közelebb hozzám, miközben oldalról átkarolta a derekam.
- Köszi. Veled is aztán sokra megyek - dünnyögtem.
- Pár órája még azt mondtad, hogy szeretsz - mondta a fülembe szemtelenül.
- Mert... mert ez így is van - pirultam el - De ez nem jelenti azt, hogy nem tehetek szemrehányást, amiért csak nézed, hogy nem tudok megcsinálni valamit és nem segítesz - villantottam meg a győztes érvem.
- Add - sóhajtott derűsen, majd kivette a kezemből a tűt és a cérnát. Persze neki egyből sikerült - Szívesen.
- Kösziii - feleltem a varrásra koncentrálva.
A kézműveskedés után (kibírtam volna, ha nincs, de mindegy) kaptunk egy rövidke szabadfoglalkozást, aminek az ideje alatt megbeszéltük a lányokkal, hogy hogyan ülünk a vonaton.
- Akkor tényleg nem baj, ha Cassoval ülök? - kérdeztem sokadszorra.
- Még mindig nem. Végre összejöttetek, Casso a barátod, halleluja, ülj mellé - mondta Enikő egyszerűen.
- De nem akarom, hogy azt érezzétek, hogy Casso miatt hanyagollak titeket... - magyaráztam.
- Nem fogjuk - vágták rá egyszerre.
- Jó, jó. Oké. Akkor Casso mellé ülök - nyugodtam bele a dologba.
A vonaton Cassoval egy kettes ülést foglaltunk el.
- Az normális, ha fázom? - kérdeztem.
- Nem nagyon. A radiátor működik?
- A MÁV-on? Hogy? - kérdeztem vissza, mire mind a ketten felnevettünk.
Kihasználva, hogy már lehet ilyet (:D), szorosan Cassohoz bújtam, mire ő átölelt és egy puszit nyomott a hajamba.
Egész úton összebújva utaztunk, egymás illatával, talán be is aludtunk közben, álmos voltam, ő is fáradt volt, szóval egymásnak bújva elpihengettünk ketten, anélkül, hogy bárki zavart volna.
Életem legjobb vonatútja volt. <3
Amikor leszálltunk a vonatról, elköszöntem a lányoktól, majd Cassotól.
- Hétfőn találkozunk - hajoltam oda hozzá - Mivel már... már összejöttünk, a randinak gondolom lőttek... - mondtam teljes zavarban.
Casso elmosolyodott.
- Meg szeretnéd tartani?
- Igazából nem lenne rossz - mosolyogtam.
- Akkor holnap megyek érted - mondta, majd elköszöntünk egy búcsúcsókkal - Majd írok.
- Okés - vigyorogtam.
- Na jó, gyere ide - húzott magához Casso mosolyogva, mire odaléptem, majd hosszasan megöleltük egymást, ő egy puszit nyomott a homlokomra, én pedig szorosan hozzábújva, lehunyt szemekkel magamba szívtam az illatát.
Soha nem voltam még ennél boldogabb. <3
Az állomáson már Napsugár várt rám.
- Nekem örülsz ennyire, vagy mi ez a vigyor? - kérdezte, amikor meglátott.
- Nem, csak... - kezdtem - Majd otthon.
- Én aztán tudok várni - nyitotta ki a kocsit.
Otthon Anyáék is megállapították, hogy nagyon boldognak tűnök. Hm, vajon miért?
Mert mondjuk az is vagyok? :)
- Az a helyzet, hogy... - sütöttem le a szemem a konyhapulton ülve - ...összejöttem Cassoval.

Mai nap - 5/5***: életem legboldogabb napja! <3
************************************
szarnyaknelkulrepulo Pezsgő?