December 15. (csütörtök)
- Sziasztok! - köszöntem a teremben a többieknek. Nem hiszem, hogy meghallották volna, de nem baj.
Leültem a helyemre, majd kipakoltam a táskámból.
Az osztályban ma is csoportosulás volt. Lili, Enikő és Saci az utóbbi padjánál ülve beszélgettek, Kitti átment az a-sokhoz, Domi és Barni a házit írták (enyje), a fiúk pedig a tábla előtt baromkodtak. Niki próbált hozzájuk csatlakozni (leginkább Cassohoz) több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel, de a végén feladta és Kitti után ment a 10/A-ba.
Csengetés után öt perccel a fiúk is leültek végre.
- Szia - köszönt nekem Casso.
Igazából nem kifejezetten rám figyelt, hanem Andrisra, aki valami "hatalmas poént" magyarázott neki, de legalább két röhögés közben köszönt. Ez is valami, nem?
Nyelvtanon, angolon, matekon és kémián haladtunk az anyaggal, irodalmon pedig csakugyan megírtuk a TZ-t.
- Pszt, Leni - pisszegett nekem Ricsi - Milyen csoport vagy?
- B - feleltem.
- Mi van a kettesnél? - kérdezte.
- Richárd, Levendula, még egy szó és beírom az egyest - szólt ránk Bogdán.
Szegény Ricsi, pedig tudtam volna segíteni neki.
Nap végén, ofőórán részletesebben elmondták nekünk az osztálykarácsony és a délutáni bál/buli/tánc (kinek hogy tetszik) programját.
Akkor fordult meg a fejemben először és egyben utoljára, hogy kihagyom azt a délutánt, mert nincs párom, mivel idén bevezették a rendszert, hogy karácsonykor is elhívogatósdi legyen, ne pedig a tavalyi "akit húztam, az a párom" rendszer, mert elméletileg sok konfliktust okozott.
De visszatérve hangsúlyozom, hogy utoljára fordult meg a fejemben a gondolat, ugyanis suli után, amikor a szekrényeknél pakoltam, Casso megszólított.
- Leni!
Megfordultam. Casso odajött hozzám, majd rátért a témára.
- Megyünk karácsonykor? - kérdezte egyszerűen. Semmi felvezetés, idegeskedés, csak simán megkérdezte. Ez olyan tipikus Cassos dolog. :)
- Persze - feleltem. Zavarbaejtően közel voltam hozzá, ezért automatikusan hátraléptem volna egyet, csak ugye ott volt a szekrény, ezért jól belerúgtam abba.
Elpirulva, kínosan lehunytam a szemem.
- Gratulálok. Ezt hogy sikerült? - röhögött ki egyszerűen.
- Nem tudom - ráztam a fejem felnevetve a saját bénaságomon.
Felnéztem rá, majd mélyen a szemébe néztem.
Annyira gyönyörűek a szemei. Csupán a tekintete száz meg száz emléket hozott vissza. De azok csak emlékek. Soha többet vissza nem hozható távoli emlékek.
- Min gondolkodsz? - sóhajtott Casso jókedvűen.
- Semmin - mosolyogtam visszazökkenve - Nem tudod, hány óra van?
- Háromnegyed három múlt öt perccel - felelt.
- Köszi. Honnan tudod? - kérdeztem.
- Az óráról - mondta a fal felé biccentve.
- Vagy úgy - bólintottam, majd felvettem a kabátom és a dzsekim - Ravasz. Vársz még valakit?
- Nem - rázta a fejét, majd kinyitotta nekem a kijárati ajtót, amit egy hálás mosollyal megköszöntem.
Mivel majdnem ugyanott lakunk és már mindenki hazament, ketten baktattunk az Arany utca felé, mint a régi szép időkben.
- Majdnem megkérdeztem már, hogy melyikőnknél legyen ma a korrep - nevettem el magam őszintén, mire elmosolyodott.
- Az - nevetett fel ő is.
Ahogy sétáltunk, egy pár másodpercre csend állt be kettőnk közé, majd végül ő hozott fel témát.
- Amúgy tudom, hogy nem nagyon van közöm hozzá, meg már volt egy ideje, de... - szólalt meg, mire ránéztem - Rendben vagy már? - érdeklődött felém fordítva a fejét, egyértelműen még a Zsombival való szakításomra utalva.
- Igen, köszönöm. Te? - kérdeztem vissza.
Erre először nem válaszolt.
- Fogjuk rá - mondta végül, de érződött, hogy elterelné a témát - Én is kösz.
- Egyébként előre felkészítelek, ha már így elhívtál karácsonyra, szeretnék majd táncolni.
- Gondoltam - röhögte el magát - Táncolok veled, nyugi. Már úgy is rutinosak vagyunk.
- Igaz - láttam be nevetve.

Mai nap - 5/5: boldog vagyok. Tényleg.