November 26. (szombat)
- Sziasztok - köszöntem, amikor beléptem Jenniferék házába.
- Csá! - intett nekem Andris, aki éppen a kanapén ugrált Lacival.
- Ez nem a ti házatok! Ne ugráljatok a bútorokon! - fegyelmezte őket Lili. Igazából nem hatott.
Az az egy és negyed óra csupa készülődéssel telt. Kaja, világítás, beállás, hangszórók, zene, díszek... ezek mind-mind odafigyelést igényeltek, úgyhogy éppenhogy csak kész lettünk, mire 15:12 perckor nyílt az ajtó.
- Jézusom! - sokkolódott le Jennifer, amint meglátott minket - Köszönöm! - kapott a szájához, majd mindannyiunkat megölelt - És hűűű, mi ez a romantikus zene? - ábrándozott poénkodva, amikor felcsendült valami metál a hangszórókból.
- Igazi relax, nem? - kérdezett vissza Andris röhögve.
Fél óra múlva igazi őrültek háza volt a nappaliban, meg a konyhában, meg az előszobában, és a fürdőben, sőt, igazából az egész ház átváltott totál káosz üzemmódba. :)
- Ez mi? - húztam össze a szemöldököm egy bonbonos dobozt látva, amelynek a tetejére fel volt írva, hogy "ha jót akarsz magadnak, meg ne kóstold!".
- Húsz bonbon, tizenkilenc epres, egy pedig chillis - magyarázta Domi.
- Melyik a csípős? - kérdeztem.
- Ki tudja - vont vállat Domi - Szerintem az orosz rulett ihlette.
- Akkor jobban járok, ha ezt elkerülöm - állapítottam meg.
- Okos gondolat - értett egyet velem Domi, majd a nappaliba sietett, mivel Barni hívta.
Olyan kilenc körül előkerült a chillis bonbon.
- Meghalok, basszus! - legyezte a száját Kitti.
- Igyál valamit. Mondjuk - tanácsolta Ricsi.
- Kösz - lihegte Kitti, majd a csaphoz rohant.
Nekem a csípősre a tejet szokták ajánlani, de mindegy.
A buli nagyon hamar elment, volt tánc, kaja, beszélgetés, aztán megint tánc, közben kaja, éneklés (akarom mondani: üvöltés)... és hirtelen elérkeztünk oda, hogy: éjfél.
- Köszönöm a bulit, srácok, nagyon jó volt - mosolyodott el Jennifer, majd komolyabbra vette a figurát - Nem foglak elfelejteni titeket, tényleg, és köszönöm szépen ezt a pár hónapot is, nagyon szerettem. Remélem, hamar találkozunk, annyira hiányozni fogtok - sóhajtott, majd köszöngetni kezdett - Szia Leni. Hiányozni fogsz - ölelt meg szorosan, amit viszonoztam.
Szép lassan mindenkitől elbúcsúzott, Cassot direkt a végére hagyva.
- Szeretlek - lépett oda hozzá, mire Casso szomorúan elmosolyodott, szótlanul magához húzta és megölelték egymást, jó hosszan.
Még láttam, ahogy amikor kimentek az ajtón (Casso elment Jennivel a reptérre), hihetetlenül szívszorítóan érzelmesen megcsókolták egymást, amit nem előttünk akartak, én pedig elkaptam a tekintetem az ablaktól, nem néztem végig, ahogy csókolóznak, így is majdnem én sírtam el magam helyettük.
Ekkor pedig eljött a pillanat: Casso és Jennifer szakítottak.

Mai nap - 5/4: azt hiszem, most már végképp fogalmam sincs, hogy mit érzek.