Szeptember 30. (péntek)
- Akkor majd mesélj - ölelt meg Saci órák után, mielőtt elköszöntem volna a többiektől és indultam volna.
- Mindenképp - mosolyogtam.
- Miért, hol leszel amúgy? - kérdezte Ricsi közbeszólva.
- A barátom meccsén - feleltem, mire Ricsi meglepetten pislogott kettőt, majd végül nem problémázott rajta, csak biccentett, hogy oké, jól van.
Igen, Zsombi még nem a barátom, de hagyj tudja csak meg Casso is, hogy nem csak ő jöhet össze valakivel...
Kamaszkor, én így szeretlek.
Már amikor szeretlek.
Zsombival úgy beszéltük meg, hogy majd a sportcsarnokban találkozunk, mivel a bemelegítések miatt nem tud elém jönni.
Ebben a sportközpontban egyébként még szerintem nem is voltam, csak egy-két képet láttam róla, de egyrészt jól nézett ki, másrészt pedig azért el tudtam tájékozódni.
Végigmentem az aulán, majd bekanyarodtam az egyik folyosón, aminek az egyik falán végig oklevelek és képek voltak, amiket egyszer biztos megnézegetnék, de most nem ezzel foglalkoztam, mivel megláttam Zsombit, aki velem egyszerre engem, odajött hozzám és két-két puszival köszöntöttük egymást.
- Sikerült VIP-t szerezned nekem? - nevettem fel hitetlenül, amikor a kezembe nyomta a jegyem. De rendes. :)
- Aha. Megkeressük a helyed? - kérdezte, mire beleegyeztem.
Zsombi lesegítette rólam az őszi vászonkabátom, beadta a ruhatárba, majd elindultunk a lépcsőn a királyi helyem (:D) felé.
Elfoglaltam a székem, egy pár szót váltottam Zsombival, majd elkísértem a pályáig, mivel mennie kellett.
- Szurkolok, ügyes legyél - fontam a karjaimat a nyaka köré, majd megöleltük egymást.
- Oké - ígérte meg mosolyogva, majd ahogy eltolt magától, a szemembe nézett, az ajkaimra pillantott, közelebb hajolt hozzám és egy kicsit habozva megcsókolt, mielőtt mennie kellene.
Amikor elengedett, egy rövid szemkontaktus után, ami alatt azt próbálta leolvasni az arcomról, hogy mit szóltam ehhez, mosolyogva visszahajoltam hozzá a folytatásért, hogy ha már megcsókolt, akkor csináljuk rendesen, úgyhogy a derekamat átölelve csókolózott velem tovább a pálya szélén, amit persze igyekeztem minél jobban és semmiből szedett érzelmekkel tele viszonozni.
Őszinte leszek, kellemes volt a csókja és élveztem, mert bár Zsombira abszolút nem tekintek többként barátnál, kedvelem, és akkor is jó volt, de még csak meg sem közelítette azt az élményt, amit Cassotól kaptam még szilveszterkor, vagy akár Bakonyban abban a faházban.
Most nem voltak pillangóim, nem éreztem úgy, mint ha az egész világ megszűnne körülöttünk, nem remegett a lábam, a gyomrom, nem ugrott a torkomba a szívem, nem töltött el az a kellemes melegség, az az érzés, amit akkor éreztem, amikor Ő csókolt meg tavaly.
Azért kezdtem el ismerkedni Zsombival, hogy valamennyire túltegyem magam azon a szívfájdalmon, ami jelenleg is gyötör, erre megcsókol, és csak arra tudok gondolni, hogy bárcsak ne vele lennék ilyen helyzetben, hanem azzal, akit éppen felejteni akarok.
Egy páran szólították Zsombit, úgyhogy kaptam még egy utolsó gyors csókot, majd Zsombi a piros mezes csapatához szaladt, én pedig vissza a helyemre, miközben azon gondolkodtam, hogy Cassonál miért nem ment soha semmi ennyire egyszerűen?
Lássuk be, az élet nehéz.
Őrültség az egész, amit csinálok.
Amikor elkezdődött a meccs, megbontottam a chipsemet. A telefonommal csináltam pár képet a meccsről meg egy csomó mindenről, amiből egyet azonnal közzé is tettem az Instasztorimba, aztán nem sokkal később élő adást indítottam, nem volt jobb dolgom.
Persze jöttek kommentek rendesen, függetlenül attól, hogy sokaknak még suli volt.
Ricsi: Melyik az urad? xd
Leni: 48-as mez. :)
Ricsi: Na, lőtt egy gólt, egész ügyes gyerek
Leni: Tudom :)
Lili: Hogy hívják?
Leni: Zsombi ❤
Jó, bevallom, néha képes vagyok túlzásba esni, na.
Mindenesetre egy szerepet csak úgy van értelme játszani, ha a lehető legkevesebb ember jön csak rá, hogy ez csak egy szerep.
Öt perc után leállítottam a live-om és a meccsre koncentráltam.
Félidőben leszaladtam Zsombihoz gratulálni. Sok időm nem volt, úgyhogy visszaültem a helyemre.
A meccset egyébként Zsombiék csapata nyerte meg 32-25-re. Ügyesek. :)
- Egy kép a gólkirállyal? - kérdeztem Zsombitól mosolyogva.
Azt hiszem, ismerem magam annyira, hogy tudjam, hogy mindentől függetlenül nem fogom sokáig bírni ezt az "úgy csinálok, mint ha szerelmes lennék beléd" féle kapcsolatot, és az a baj, van lelkiismeretem is, ami rendesen ellenzi ezt az egészet.
- Simán - bólintott Zsombi, majd átvette a telefonom és csináltunk közösen egy szelfit.
- Felrakhatom Instára? - kérdeztem. Hagyj lásson minket a világ... vagyis Casso...
Zsombi beleegyezett, én pedig közzétettem a képet. Egy csomó like érkezett rá, valamint tíz perc múlva az első komment:
Jennifer (09.30_16:43); De cukik vagytoook, gratulálok nektek! 🥰

Mai nap - 5/?: ezek szerint életemben először összejöttem valakivel, akibe nem vagyok szerelmes. Persze, Zsombi jófej, kedves és figyelmes, de ő a lelkem mélyén inkább csak egy jó barát. Mindegy, ameddig bírom a színjátszást, bírom, maximum szakítunk. De legalább addig sem Casson jár az eszem a nap huszonnégy órájában... hanem mondjuk csak huszonkettőben... kedves Élet, kérlek, legyél egyszerűbb.