Május 19. (péntek)
Reggel, miután kinyomtam az ébresztőt, nyöszörögve felkeltem az ágyamban, nyújtózkodtam egy nem igazán nőieset, majd a szekrényemhez csoszogtam felvenni valami jót, amit tegnap vettünk.
Végül a barackszínű felsőmnél döntöttem fehér szoknyával, farmerkabáttal és fehér tornacipővel, a hajamat picit besütöttem, kiválasztottam a szettemhez illő ékszereket, egy lehelletnyi sminket dobtam magamra, majd felkaptam a táskámat és lerohantam a földszintre.
Két hete szakított velem, a többi bánásmódjáról nem is beszélve, illetve, hogy tovább kéne lépnem rajta, és én még mindig neki akarok tetszeni.
Apu csinált nekem rántottát, úgyhogy azt jól megettem, majd szaladtam vissza az emeletre fogat mosni.
Amikor mindennel kész voltam, felvettem a cipőm és elindultam a suliba.
- Jól nézel ki! - dicsért meg Lili, amikor megérkeztem.
- Köszi - mosolyogtam rá.
A szemem sarkából Cassot figyeltem, aki csak egy pillantást vetett rám, majd visszafordult az egyik végzőshöz beszélgetni.
Törin kiosztották a dogákat, szerencsére épphogy meglett az ötös, aztán Casso egyes dogájára néztem, sóhajtva megráztam a fejem, majd elraktam a lapot a levendulás mappámba.
Mivel ma Lau valami regionális rajzversenyen zsűrizett, ezért nem volt suliban, úgyhogy elmaradt az utolsó két óránk.
Nagyjából már mindenki hazament, sőt, már én is rég mehettem volna, csak Kántor feltartott, hogy nincs-e kedvem énekelni a június 4-ei műsorban.
Végül azt mondtam neki, hogy majd meglátom. Nincs kedvem fellépni.
Enikőnek edzése volt, Lili próbán volt (fuvola), Saci pedig valami családi programra sietett, úgyhogy nagyon úgy tűnt, hogy ma is egyedül megyek haza.
Amint kiléptem a suliból, megpillantottam Cassot, aki egy padon ücsörögve telefonozott, és látszólag várt valakit.
- Te nem mész haza? - érdeklődtem halkan.
- Majd estefelé. Elméletileg már tíz perce itt vannak értem - nézte meg az időt.
- Értem - bólintottam, majd erőt véve magamon, óvatosan leültem mellé, mire egy másodpercre rámpillantott, aztán elkapta a tekintetét - Egyébként tovább tartott két hétnél, úgyhogy nyertem.
- Nem tudom, miről van szó, de biztos - vont vállat.
- Lili és Dani kapcsolatáról beszéltem - magyaráztam.
- Ja. Oké - bólintott, majd tovább nyomkodta azt az átkozott telefont.
- A mienk legalább két teljes hónapig bírta - tettem hozzá szomorúan, alig hallható hangon.
Casso egy darabig nem válaszolt.
- Ne nekem sajnálkozz, oké? - nézett a szemembe.
- Rendben, akkor nem sajnálkozom - adtam meg magam - De muszáj végighallgatnod.
- Aham - bólintott. Látszólag nem igazán figyelt rám. Sőt. Kifejezetten nem a mondanivalómmal volt elfoglalva.
Utálom, hogy nem volt annyi önbecsülésem akkor, hogy ne teljesen szétcsúszva vágjak bele ebbe.
- Én megértem, hogy haragszol rám - kezdtem - De azt azért tudnod kell, hogy az a néhány csók nem úgy történt, ahogy te azt gondolod.
- Ja, hogy több csók is volt - szakított félbe - Ezt jó tudni - túrt kínosan a hajába Casso, aki erről még így pontosan nem tudott, meg különben is, kimondtam neki, hogy volt csókom Zsombival. Így kell elszúrni egy beszélgetést. - Más valami? Kérlek, részletezd még, mondjuk ha lefeküdtél vele, mit tudom én, de ha már itt tartunk, esetleg nem? El tudnám képzelni pedig.
- Nem, más volt, mint ahogy hiszed! - fakadtam ki - Én végig téged szerettelek, és ez most sincs máshogy! - vallottam be, miközben megpróbáltam visszafojtani rég nem látott barátaimat, a könnyeimet, ő pedig fáradtan felsóhajtott - Tudod, mennyire fáj, hogy nem hallgatsz meg, és úgy hagytál el, hogy nem is tudod, mi van a történtek mögött? - néztem rá - Vagy tudod mennyire fáj végignéznem, hogy minden, amit eddig megéltünk ketten, az összes szép emlékünknek annyi, vége van?
- Szerinted nekem nem fáj? - fordította felém a fejét indulatosan, miközben bekanyarodott egy fekete autó az utcába - És örülnék amúgy, ha nem játszanád tovább az áldozatot. Gondold végig, kettőnk közül ki csalt meg kit, aztán siránkozz - állt fel, majd bepattant a kocsiba.
A volánnál Pityu ült, az anyósülés pedig valószínűleg foglalva volt valakinek, ugyanis Casso a hátsó ülésre ült be.
És akkor vettem észre, hogy egy lány mellé.
Nem láttam az arcát, a hajszínét, se a ruháját, csak annyit tudtam felismerni róla, hogy egy nagyjából velünk egykorú lány, mivel a kocsi kikanyarodott az utcából és elment.
Csak remélni tudom, hogy csak egy rokon, vagy egy jó barát.
Szomorúan néztem a fekete, távolodó autó után.
Mégis hogy tudtam ezt az egészet még az eddiginél is jobban elszúrni?

Mai nap - 5/4: a reggeli boldogságomnak ma is hajnalig tartó sírás lett a vége.