Sziasztok!
Sok-sok-sok késés után most hoztam még egy ilyet, olyasmi lesz, mint az előző, kellemes olvasást hozzá. ❤️
**************************************
[Első fejezet - írói szemszög; ez így elsőre pont kilóg a sorból, de nagyon szerettem írni <3]

Napfényes, friss, tavaszi reggel volt.
Az utcákon rózsaszín és fehér virágok pompáztak a fák üdezöld lombjaiból kikacsintgatva, a parkon át kézenfogva futott egy szerelmespár az iskola épülete felé, már kihallatszott a csengőszó, egyszerre kondulva a magas templomtorony nyolc órai harangszójával. Ekkor már kissé elcsendesült a diákoktól élettel teli környék, a még nem elég nagy gyerekek pedig, akik bár elég érettnek és felelősségteljesnek érezték magukat az iskolakezdéshez a nagyok között, az óvoda udvarán futkároztak.
Kislányok és kisfiúk, élettel teli, vidám kis örökmozgók, kíváncsiskodók, játékosak, és barátságosak, bár olykor igencsak megmacsakolják magukat - azt hiszem, nem kell tovább magyaráznom, édes kis kölykök, szabadságukat gond nélkül élvező gyermekek.
- Várjatok, itt látnak minket, nem jó - rázta meg a fejét egy kisfiú.
Csintalan gyerek volt, huncut mosollyal, de mi tagadás, a csínytevései mögött mindig hatalmas odafigyelés és alapos tervezés állt, tudta jól, egy rossz mozdulat, és borul minden, a földhözragadt felnőttek észreveszik, ők pedig nem értik a viccet, így jobb, ha inkább nem avatja be őket a dologba.
- Dehogy látnak, a felnőttek ott ülnek az ajtónál - rázta meg a fejét egy másik, mire a fiú gondterhelt fáradtsággal felsóhajtott, szép kék szemeivel pedig végigpásztázta az egész udvart, majd megszólalt.
- Ott ülnek, de mi van, ha eljönnek onnan? A kapu mögött jó lesz, oda nem látnak, akármennyire akarnak.
- Mármint, a kapu mögött? A nagy fánál? - kérdezte egy harmadik.
- Nem, az mellette van - rázta meg a fejét a fiú, majd picit kihajolva az óvoda fala mögül a sarkon, rápillantott a kapura - Mögötte leszünk, a másik oldalon.
- De az oviból nem lehet kimenni - értetlenkedett.
- Dehogynem - legyintett a fiú mosolyogva, aki persze pontosan jól tudta, hogy nem, egyáltalán nem lehet, el is csípték már egyszer-kétszer, de már tökéletes volt a terve, a sarokban volt ideje kidolgozni - Akkor jöttök?
Nem hiába, ilyen egy igazi vezető, pontos terv, alapos munkakiosztás - ő már csak tudta, mit hogy kell, született kisfőnök.
Ezzel egyidőben az udvar másik felén egy világosbarna, kócos hajú kislány, akinek a visszanövesztendő frufruja a szemébe lógott, hiába tűzte hátra reggel az anyukája és ígértette meg vele, hogy nem veszi ki a csatokat napközben, különben is, az óvónénit úgyis megkérte, hogy ellenőrizze, tudni fogja, ha nem fogadott szót és akkor irgumburgum, a kislány a hajával játszadozva ücsörgött a focipálya szélére helyezett, zöld padon, a műgyepre lógatva lábait, miközben leírhatatlanul unatkozott, és már jó ideje vágyakozva figyelte a focizó csoporttársait, és ő is akart velük játszani, de a fiúk azt mondták, már megvannak a csapatok, nincs hely, de majd ha lesz, akkor beveszik - persze a fiúknak esze ágában se volt bevenni a csapatba a kislányt, mert lány, a lányok pedig köztudottan nem tudnak focizni, akkor se, ha szegény leányzó két hete folyamatosan figyel és memorizál a pálya szélén, elméletben pedig már legalább olyan ügyes, mint Szilárd, igen, az a Szilárd, akinek az apja híres focista, és ő maga is az lesz, sőt, már az is, legalábbis ezt mondja magáról.
Így a kislány aznap is ott ült, és csak várt, egészen addig, amíg az óvónéni fel nem állt az ajtó mellől, és vette kézbe a kiscsengőjét, hogy csengessen és mindenki tudja az udvaron, kézmosás, mert tízóraizunk, vajas kenyér lesz lekvárral, igen, vajas kenyér, akkor is, ha margarin van rákenve - az okos gyerekek már rég rájöttek erre a turpisságra, de nem előbb azoknál a gyerekeknél, akik nemes egyszerűséggel ki nem állhatják a margarint.
A csengőszóra a gyerekek szófogadóan otthagytak mindent és az épület felé vették az irányt, kivéve a kisfiút a kapu felé tartva és a kislányt a pálya szélén.
A mászókák üresek lettek, a hinták a lendülettől himbálóztak tovább, egyre lassabban, az aszfalt focipályán pedig ott maradt a labda, amit otthagytak a fiúk, a kislány pedig azonnal észrevette és a többiek után pillantott, majd megbizonyosodva, hogy nem veszik észre, hogy engedély nélkül fog focizni, ráadásul csengőszó után, belerúgott a labdába, ahogy azt a fiúktól látta.
A kisfiú ezalatt szemforgatva nézett a barátai után, akik már mentek is kezet mosni - nem mernek ellent mondani a felnőtteknek, gyengék, hát, így jártak, akkor csak ő fog átmenni a kapu mögé végrehajtani a tervét, de ő biztosan nem tesz le róla.
Ő majd megmutatja és mindenki csodálkozni fog - a kislánynak és a kisfiúnak is ez a gondolat szaladt át fiatal kis fejében, már elégedetten mosolyogva nyugtázták a sikerüket, amikor az a labda eltalálta a nagy fa mellett a kaput, onnan pedig teljes erőből a kisfiúra csapódott vissza, aki a hirtelen, erős ütéstől a földre esett, a kislány pedig ijedten felsikítva eltakarta a szemeit az ujjaival.
Abban a pillanatban elfogta a bűntudat, jaj, a fiúknak igaza volt, ez nem neki való, meg kellett volna várni, hogy hely legyen a csapatban és megtanítsák, a kisfiú is most biztos dühös rá, pedig megesküszik, hogy ő nem akarta, véletlen volt, anyukája is leszidja, ráadásul a csatok is elvesztek...
De aztán a lány erőt vett magán és odaszaladt hozzá, hátha tud segíteni, és akkor talán nem lesz olyan haragos rá.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva a fiútól.
A kisfiú összeráncolt szemöldökkel fürkészte a hozzá odaszaladó, kócos kislányt.
- Semmi bajom - mondta a fiú. Soha nem szerette bevallani, ha fáj neki valami, nemhogy egy lánynak, pedig jópár balesete volt már, és sejtette, hogy ezért sem fogják megdicsérni otthon - Te rúgtad?
- Mit?
- A labdát.
- Jaj, igen, de nem akartalak megrúgni. Hívjam Zsuzsi nénit? - ajánlotta fel a kislány.
- Nem kell - rázta meg a fejét a kisfiú, miközben minden erejét összeszedve feltápászkodott - De ugye nem köpsz be?
- Miért? - pislogott a lány a szemébe lógó tincsei mögül.
- Nem tudod?
- Nem.
- Akkor jó - bólintott a fiú.
- De miért, mit csináltál? - kíváncsiskodott a lány - Nem mondom el senkinek.
- Biztos? - ráncolta össze a szemöldökeit a kisfiú, azon gondolkodva, hogy vajon bizalmat adjon-e neki, úgy, hogy lány.
- Igen - bólogatott lelkesen. A többi fiú soha semmibe nem akarta beavatni, a lányok pedig egyfolytában csak titkolóznak, sírnak és babáznak, nem jó társaság.
A kisfiú a kislány füléhez hajolt és halkan belesuttogta:
- Ki akartam szökni a kapun.
A lány csodálkozva nézett rá, mire a fiú azzal a csínytalan mosollyal az arcán bólintott, hogy igen, jól hallotta.
- És nem félsz, hogy észrevesznek? - pislogott a kislány, mire a fiú fölényesen felnevetett.
- Soha nem félek.
- De jó neked! - mondta a lány lenyűgözve - Képzeld, engem mindig kiközösítenek, pedig én se félek, csak a sötétben, de ha becsukom a szemem, akkor ott se.
- És a kapun átmenni félsz? - húzta össze a szemöldökeit a fiú, szépen kéklő szemeivel pedig gyanakodva méregette az előtte ácsorgó kislányt.
- Nem - vágta rá a lány azonnal - Csak, ha sötét van. De addigra már hazavisznek anyukámék. Egyébként nem.
- Biztos?
- Biztos.
A kisfiú kisöpörve keszekusza, homlokára lógó barna tincseit, elgondolkodott.
- Jössz velem? - kérdezte végül.
- Persze - lelkesült be a kislány - Vagyis, ez a te játékod?
- Ez nem játék.
- Jó. És beveszel?
- Meglátjuk. Holnap lesz a próba, ha jössz velem, akkor igen.
- Rendben - bólogatott a kislány, majd a fiú nevét akarta mondani, de itt megakadt - Téged hogy is hívnak?
- Roli - mutatkozott be, összefonva maga előtt a karjait.
- Én Eri vagyok. Szeremi Erika. Neked mi a vezetékneved?
- Varga.
- És tudsz focizni?
- Igen.
- És szeretsz?
- Igen.
- De hát téged még nem láttalak a focipályán - húzta össze vékony kis szemöldökeit Erika.
- Ez a pálya béna, meg a többiek is. Tudok egy jobb helyet, ott ezerszer jobb - legyintett Roli - Csak te azt nem ismered.
- És ott megvannak már a csapatok? - kérdezősködött tovább a kislány kíváncsian.
- Mindig másmilyen.
- Majd megmutatod azt a helyet? Én is nagyon szeretnék játszani, csak itt soha nem vesznek be - kérte meg, mire a kisfiú elgondolkodott.
- De te hogyhogy nem a lányokkal vagy?
- Ők olyan uncsik nekem - felelte egyszerűen.
A fiúban erre felvetődött néhány ellenérv, amik szinte mind abból eredtek, hogy Erika lány, de aztán felsóhajtott és engedett.
- Jó. Egyszer megmutatom, de csak akkor, ha átmentél a próbán.
- De jó! - lelkesedett be a kislány - És ugye nem csak ülnöm kell?
- Ha átmentél a próbán, és tudsz játszani, akkor nem.
Így kezdődött a kisfiú és a kislány barátsága, és bár a próbát halasztani kellett, mivel Roli karján egy darabig gipsz volt, fájdalomdíjul hosszú, hosszú évekig barátok és egyben lelkitársak maradtak, a csínytalan, szépszemű kisfiúból felnőtt, jóképű rosszfiú lett, a kócos kislány pedig magassarkú bakancsban, szakadt farmerban és bandás pólóban is focizó csinos nővé érett, a "jobb helyen" lévő társasággal örök barátságot alkotva, akik még a mai napig se tartják magukat mindig teljesen érettnek és felelősségteljesnek, de ott vannak egymásnak, és futnak a parkon át a virágzó fák alatt, a harangszó és az iskolacsengő hangja közben.
***************************************
[Második fejezet - egy lány szemszöge, akivel Casso régebben "kavart", róla eddig csak az egyik Casso-szemszöges részben írtam néhány szót]

Tegnap egészen éjfélig fent voltam, mert Messengeren irogattam, pedig Anyáék úgy tudják, hogy fél tízkor már lefeküdtem aludni, de már napok óta titokban fennt maradok, ki is van kapcsolva, hogy láthassák, elérhető vagyok-e, tizenhárom évesen ez belefér, nem?
Különben is, nem akárkivel üzeneteztem, hanem Rolival, ő egy osztálytársam, és egyben a crushom már egy ideje, és ami a legjobb az egészben, hogy ő írt rám először, illetve kaptam tőle (meg ő is tőlem) egy-két hangüzit is, ááá! <3
Szóval visszatérve, mivel vele irogattam, ma elég fáradtan keltem (de akkor is megérte!), úgyhogy össze kellett szednem magam reggel.
Szerencsére a szettemet már kikészítettem tegnap, de így is elég sokat kellett készülődnöm ma, hogy szép legyek, elsősorban Neki.
A buszon zenét hallgattam, és minden egyes megállónál akarva-akaratlanul egyfolytában felkaptam a fejem és figyeltem a felszálló embereket, hátha valami csoda folytán ő is köztük van, de sajnos nem így volt.
Amikor megérkeztem a suliba, mielőtt beléptem volna az osztályterembe, gyorsan megigazítottam a hajam, meg a szoknyám, és bementem, folyamatosan őt keresve a tekintetemmel, de nem volt ott, sőt, egész szünetben másodpercenként pillantottam az ajtó felé, de hiába.
Csengetés után nem sokkal Farkas tanár úr bejött a terembe, így muszáj voltam abbahagyni a görcsös keresgélését, főleg, mert Farkas bejelentette, hogy felelés lesz.
- Varga itt van? - lapozgatta a naplóját, én pedig a vezetéknév hallatára is elpirultam, és lehajtott fejjel próbáltam nem vigyorogni.
- Mármint melyik? - kérdezett vissza Máté az osztályból, mire a tanár úr körülnézett.
- Ezek szerint akkor egyik sincs. Elsősorban egyébként most Richárd érdekelt, bár Rolandra is ráférne a javítás. Valaki esetleg tud róluk valamit?
Senki nem válaszolt, úgyhogy Farkas továbblépett a témán.
- Akkor ez esetben, Tátrai kisasszony, fáradjon ki, legyen szíves - nézett Farkas Bettire, aki a második padban irogatott a füzetébe valami színes filctollal, erre pedig felkapta a fejét és elhúzta a száját.
Nagy szerencséje volt, pont ebben a pillanatban nyílt az ajtó és belépett rajta a fentebb említett két srác, Roli látványára pedig akaratlanul elmosolyodtam, és nagy kő esett le a szívemről, hogy ma nem hiányzik.
- Mondanám, hogy épp időben, de az a helyzet, hogy az óra már tíz perce tart - nézett az órájára a tanár úr.
- Tudom - mondta Roli, mire magamban elvigyorodtam. Imádom a srácot.
- Örülök neki. Ebben az esetben Tátrai megnyugodhat, akad más, akit feleltethetnék - nézett a fiúkra szúrósan.
Szünetben le kellett mennem az öltözőbe, mivel a második óránk csütörtökönként mindig tesi, úgyhogy esélyem se volt bármilyen kapcsolatot létesítenem Rolival.
Nálunk külön vannak tesin a fiúk és a lányok az évfolyamból, úgyhogy az a-s és a c-s lányokkal egybevonva átöltöztünk, majd tesióra elején Patkó tanárnő felolvasta a névsort, amiben mindhárom osztály "lányai" egyben vannak, csak betűrendben.
- Ervin Renáta? - olvasta a tanárnő, mire az egyik legjobb barátnőm jelentkezett, hogy itt van, csak felmentése van, mert kiment a bokája - Rendben, ülj csak le. Fodor Lilianna?
- Itt vagyok - jelentkezett egy (7/c-s) szőke lány.
- Te vagy az új diák, ugye? - pillantott rá Patkó (azt hiszem, Lili félévkor jött, alig beszéltem még vele, de egyébként kedves), mire Lili bólintott, a tanárnő meg tovább olvasta a névsort.
- Garami Zsuzsanna?
- Jelen.
- Illés Debóra? - olvasott engem, mire feltettem a kezem, Patkó pedig biccentett egyet - Kovács Mónika?
- Itt vagyok.
- Felszerelés? - méregette a tanárnő a lányt.
- Otthon hagytam a tesicuccom.
Dehogy maradt otthon, egy teljes szüneten át hallgattam Móni viháncolását az öltözőben, hogy ő akkor se fog átöltözni, semmi kedve hozzá, blablabla.
- Akkor ez felszereléshiány - írta be a naplójába Patkó ciccegve - Lengyel Sarolta?
- Itt vagyok - tette fel a kezeit az a-s, szemüveges lány.
- Tornacipő? - fürkészte Sarolta kék Converse-ét felvont szemöldökkel.
- Úgy volt tegnap, hogy apukámhoz megyek, de lemondta, és nála van a tesicuccom. Póló, meg nadrág volt otthon, csak cipő nem - igazította meg a haját a lány zavartan.
Szegény.
- Ne forduljon elő ilyen többet - sóhajtott fel Patkó tanárnő - Liszák-Szabó?
És ez így ment tovább (szegény Liszák-Szabónak soha nem mondják ki a teljes nevét), majd kimentünk futni az udvarra, miközben a mellettünk lévő focipályán a fiúk fociztak.
Nem csak, hogy meleg volt, a fiúk miatt elképesztően zavarban voltam, viszont Rolival kétszer is összetalálkozott a tekintetem, ami ahhw. :)
Egyébként annyira jól néz ki, Istenem, sportolás közben pedig depláne, elég nehéz volt nem őt bámulnom.
És szédítően gyorsan sprintel, egyszer ellőtte valaki a labdát, ő volt legközelebb hozzá, úgyhogy utánafutott, basszus, nekem ott az állam leesett, te jó ég, tökéletes ez a srác, de tényleg.
Igazából ma nem nagyon beszéltünk tanítás alatt, amit bántam, de egyben - mint az utóbbi hónapokban, amióta tetszik - izgi volt reménykedni megint, hátha hozzám szól, izgi volt keresni a pillanatokat, amikor megtehetné, amikor közel vagyok hozzá, meg ilyesmik.
Viszont hazafele egy busszal kell mennünk, így "véletlenül" pont olyan sebességben készülődtem, hogy együtt induljunk és összesodródjunk az út alatt.
A buszmegállóban kerültünk egymás társaságába, és ami a legjobb, hogy ketten.
- Szia - mosolyogtam rá zavartan.
- Helló - köszönt vissza lazán - Szokásos? - kérdezte az útvonalamra utalva.
- Igen - feleltem mosolyogva - Neked?
- Majdnem, eggyel korábban szállok le.
- Hogyhogy? - csodálkoztam.
- Edzésem lesz.
- Jaa - bólintottam - Vízilabda?
- Aham - biccentett.
- Csak ideiglenesen máshol lesz az edzés, mert rendezvény van a csarnokban - tettem hozzá, amit leginkább magamnak akartam megjegyezni, mivel összerakódott a fejemben a kép, de hangosan szaladt ki a számon.
Roli felém kapta a fejét.
- Mikor mondtam? - kérdezte.
Aucs. Amikor az edzéstársának, aki Facebookon az ismerőse, az ismerőse, aki a sportcsarnokban dolgozik, megosztotta az ő ismerősének a posztját, amiben az áll, hogy koncert lesz a sportcsarnokban, így aznap zárva lesz, és amikor Roli egy instasztorijában megjelölte azt a helyet, ebből pedig arra következtettem, hogy oda jár, ami már csak azért is tuti biztos, mert ennek a busznak az egyik megállójától (ahol le szokott szállni) villamosra átszállva oda tud érni, szóval valószínűleg úgy megy oda. Az infókért hálás köszönet a Facebooknak, az Instagramnak, a BKK Futárnak, és a Googlenek.
Valamikor akkor.
- Öhm... - zavarodtam össze kínosan elnevetve magam - Már nem tudom, de valamikor mint ha mondtad volna, vagy lehet, hogy nem is te, hanem Ricsi, nem emlékszem - füllentettem igyekezve kimenteni magam.
- Hát, oké - hagyta rám - De amúgy ja, máshol lesz, képzett vagy.
- Köszi - nevettem fel.
- És, te mit fogsz csinálni ma?
Utánad kutakszom.
- Nem tudom még pontosan - tűrtem egy hajtincsem a fülem mögé.
- Majd írok, nehogy unatkozz nekem - nézett rám halványan elmosolyodva.
- Köszi - vigyorogtam.
Amikor hazaértem, gyorsan megírtam a házijaimat, majd pittyent egyet a telefonom, Roli nevét kiírva a képernyőre, úgyhogy ott is hagytam csapot-papot, és az ágyamon mosolyogva hátradőlve válaszoltam neki.
Imádom a srácot, azt hiszem megvan a férj-jelöltem. :)

[És a csattanó a végére: Casso végül nem jött össze vele, hanem végleg ejtette Liza miatt.]
****************************************
[Harmadik fejezet - Casso szemszöge, gimi előtt]

- Anya, nem esküvőre megyünk, nem kell kisestélyit venned - jeleztem a lehető legtapintatosabban, amikor már vagy fél órája rá vártam, hogy induljunk már arra a rohadt beiratkozásra.
Ha nem kellene szülőnek is mennie, már rég jöhetnék haza, de nem, egy gyökér aláírás miatt anyámat is el kell ráncigálnom magammal.
Ricsi már tegnap elintézett mindent apámmal, lehet, ő volt az értelmesebb, csak én meg mindenáron meg akartam nézni tegnap azt a meccset, ez van.
Mindegy, nagy nehezen azért sikerült elindulnunk, beültünk a kocsiba, és elmentünk az új sulihoz.
- De szépen néz ki - állapította meg Anya a suliról, amikor beléptünk az épületbe.
Iskola kinézete van, innentől kezdve pedig nem tetszik.
- Aham - bólintottam a lehető lelkesebben - Amúgy oda kéne bemenni - biccentettem egy viszonylag nagyobb terem irányába, ahova ki volt írva, hogy "beiratkozás", félbeszakítva anyám ábrándozását.
Az ajtó csukva volt, meg hallatszódott, hogy valakik beszélnek bennt, úgyhogy megálltunk a folyosón, és lekötöttük magunkat. Anya valami képeket nézegetett a falon, én meg instázni akartam, de Anya közölte velem, hogy most kibírom nélküle, mert ha egy tanár arra jár és látja, hogy telefonozom, lehet, hogy egyből rossz véleménnyel lesz rólam.
Mint ha olyan nagyon megjegyezné egyből az arcom.
Mindegy, ezután inkább az ajtóra ragasztott két osztály névsorát olvastam át, hogy megtudjam, hogy a-s lettem, vagy b-s (mint ha annyit számítana amúgy), plusz hátha ismerek valakit.
Először megnéztem az a-sokat, akiknek a névsorát látva rámjött az agygörcs.
- Kurvaélet - szaladt ki a számon, amikor megláttam a drága volt barátnőmet a névsorban, mindezt pont akkor, amikor elment egy tanár a folyosón, és elég szigorúan nézett rám - Elnézést - mondtam gyorsan, majd miután elment, Anya ijesztően mérgesen nézett rám - Csak észrevettem Bettit a névsorban - magyarázkodtam.
- Osztálytársad lesz?
- Hálistennek nem.
- Akkor meg mit siránkozol?
Nem, tényleg nem érti. Na, hagyjuk.
Az osztályomból egyébként nem ismerek senkit így névről a tesómon kívűl, szóval majd meglátjuk.
Nemsokára kijött valami szöszi, szeplős kiscsaj az anyukájával a teremből (szerintem egy suliba jártunk, de a büdös életben nem beszéltünk egy szót se, fogalmam sincs, hogy hívják), úgyhogy bementünk mi.
Jó benyomás, meg minden, a bennt ülő tanár egyből megjegyezte, hogy ebben az iskolában a továbbiakban mellőzzem a trágár beszédstílust (ezek szerint akkor ő is hallotta azt az egy/két szót), anyámra inkább rá se mertem nézni, ha nézéssel ölni lehetne, én már tuti nem élnék, majd kaptunk mindenféle papírokat, hogy töltögessük ki.
- Elnézést, Hölgyem a kérdésért, maga esetleg nem tanít valahol? - érdeklődött a tanár Anyától.
- De, zongora és szolfézstanár vagyok a II. kerületi Liszt Ferenc Zeneiskolában - felelte Anya a szokásos szövegével, miközben a papírokat töltötte ki.
- Sok jót hallottam már arról az iskoláról - mondta a tanár, mire anyám elővette a "kedves vagyok, ezért mosolygok, hogy azt hidd, hogy érdekel, amit mondtál" mosolyát, de jól csinálja, nekem is évekbe tellett átlátnom rajta - És, a fiatalember is játszik valamilyen hangszeren? Esetleg zongorán?
Persze, zongorán, esténként kántorkodom is valami templomban.
- Nem, őt nem igazán a zongora fogja meg - válaszolt anyám helyettem, mielőtt megszólalhattam volna - Gitáron tanul, idén hetedik éve.
Imádom Anya ferdítéseit, hogy kimentsen a kínos szituációkból, mondjuk most, ahogy előadta a "fiam ki nem állhatja a zongorázást, se a szolfézst, egyedül gitáron hajlandó játszani, de azt is abbahagyta fél éve" sztorit.
- Ez nagyszerű! - bólintott a tanárúr - Gondolom, akkor az iskolánkban is erre a művészeti szakra fogsz jelentkezni - nézett rám, mire olyan "ja, valszeg" bólintással reagáltam - Persze, ha iskolán kívül tervezed folytatni a hangszeres tanulmányaidat, az is teljesen érthető, azonban mindenképpen választanod kell egy művészeti ágat. Mi érdekel még? Festészet, ének, tánc, dráma? Esetleg más hangszer?
Itt gondoltam bele először, hogy művészeti suliban milyen művészlelkek közé fogok majd kerülni, én, akinek annyi köze van (gitáron kívül) a művészetekhez, mint egy zsák krumplinak, de csak lesz majd rajtam kívül legalább egyvalaki, aki ilyen szempontból kilóg a sorból.
Viszont mondjuk a suli valószínűleg tele lesz táncos csajokkal, ami meg annyira nem lesz gáz.
Anyám egyébként a tanár kérdésére elköhintette magát, majd inkább közölte, hogy "még átgondoljuk".
Jobb az úgy.
**************************************
[Negyedik fejezet - Leni szemszöge, amikor Zsombi kezdi a zsarolást, VÁLTOZAT]

"- Elengednél? – kérdeztem felháborodottan.
- Parancsolj – engedte el a csuklóm.
- Köszönöm – forgattam a szemem, majd épp mentem volna tovább, amikor utánam szólt.
- Ugye, nem gondolod komolyan, hogy most csak úgy elmész? – kérdezte, mire értetlenül megfordultam."

- De.

[Az a baj, tényleg ennyit kellett volna csóri Leninek csinálnia 😂]
*************************************
[Ötödik fejezet - Leni szemszöge, ugyanakkor, mint azt előző fejezetben, VÁLTOZAT]

"– Nem teheted. Nem zsarolhatsz.
- Hát, ebben az esetben úgy tűnik, hogy mégis - vont vállat Zsombi elégedetten.
- Ha ellenkezek, mit csinálsz a képpel? - sóhajtottam, félve a választól – Megosztod?
- Olyasmi, pár régebbivel együtt, amit még akkor csináltunk, amikor jártunk. Lényeg, hogy elintézem, hogy a szeretett Cassokád is lássa, és hogy mindenki úgy tudja, hogy velem csalod. Facebook, Insta, sulitok parafatáblái... - sorolta a lehetőségeit, amikkel tönkretehet, majd abbahagyta és egy győztes mosollyal rám nézett - Na? – vonta fel a szemöldökét "ehhez most mit szólsz?" stílusban."

- És ez neked miért is jó? - kérdeztem vissza, ő pedig látszólag meglepődött a válaszomon, mire halkan felnevettem - Mármint, ha meg is csalom, ha megcsókollak, még ha szét is szedsz minket, ugyanúgy őt fogom szeretni, és ugyanúgy második maradsz kettőtök közül, szóval nem értem, miért éri meg neked ez az egész.
- Szóval nem akarod megcsalni? - értelmezte, és látszólag egyre idegesebb volt, mint a szavaimtól, és mint attól, hogy nagyon nem erre számított.
- Nem szeretném - válaszoltam, mindenféle kertelés nélkül - Terjeszd csak el, hogy megtettem, szerintem nekem jobban hisz, mint neked.
- Az lehet, és gondolom, te is biztos vagy benne, hogy benne jobban bízhatsz, mint bennem - mondta Zsombi, mire értetlenül összehúztam a szemöldököm.
- Mit akarsz ezzel mondani? - értetlenkedtem.
Zsombi felnevetett, a szereposztás pedig ekkor megfordult, eddig ő volt az értetlen, én meg a magabiztos, ami egészen idáig tartott ki.
- Tudod, nagyon cuki vagy, hogy ilyen hűségesen kiállsz mellette, kár, hogy ő közel sem ilyen veled - húzta egy lenéző mosolyra a száját.
- Nem hiszek neked - ráztam meg a fejem bizonytalanul.
- Tudom a lány nevét, akivel csal.
- Nem, nem, átversz - győzködtem leginkább magamat, de már késő volt, Zsombi az előző mondatával beindított bennem valamit, ami miatt közel sem tudtam olyan határozott lenni, mint előtte.
- Több ideje ismerem őt, mint te, nagyjából tíz évvel - folytatta - A csaj öcsém edzéstársának a húga, Casso régóta ismeri. Tudod, Leni, te szép lány vagy, okos, kedves, mindenki szeret, egy született angyal... - sorolta Zsombi egy olyan mosollyal az arcán, ami nagyon, de nagyon nem tetszett - Tökéletes trófea. De Cassonak, mint barátnő... hát, annál te ártatlanabb vagy - nézett rám - Nem tudsz neki megadni mindent, amire vágyik.
- Miért hinnék neked? - kérdeztem hűvösen, miközben a szavai pedig szinte mardostak belülről.
- És neki miért? - kérdezett vissza - Igen, sok mindenben jobb, mint én. Külsőre, adottságokban, népszerűségben... benne is csak azért bízol, mert jobban hazudik. Elhitette veled, hogy egyetlen vagy, hogy az igaz szerelme vagy... ebben már profi, tudod, hány ilyet csinált végig?
A szavai, mint a gyorsan ható méreg hatoltak át rajtam, szinte felemésztettek egyik percről a másikra, én pedig az érzéseim hatalma alá kerülve, képes voltam egyben az ő irányítása alá is sodródni.
Mint akit megbabonáztak.
- Hogy hívják? - kérdeztem a lányra utalva, mire egy elégedett mosolyra húzta a száját.
- Szerintem akkor részben visszatérhetünk az eredeti alkunkhoz - nézett rám, mire megtántorodtam egy kicsit - Szóval mégsem vagy kíváncsi, kivel van? - húzta fel a szemöldökeit - Talán most is.
- De - láttam be, majd közelebb léptem hozzá,
lelkileg felkészítve magam.

"- Oké – sóhajtottam. Zsombi nem csinált semmit. – Gyerünk, csókolj már meg! – ismételtem meg idegesen.
Zsombi elégedetten elvigyorodott, majd odalépett hozzám, a száját az enyémre tapaszotta, a derekamat átölelve hosszasan megcsókolt és nem akart elengedni. Könnyek szöktek a szemembe, és nem tudtam elhinni, hogy ennek most komolyan meg kell történnie velem.
Miért kellett egyáltalán megismernem őt? És miért kellett nekem összejönnöm vele? Így utólag már mindent bánok."

Hiába is, túl szép, túl elbűvölő az a kék szempár ahhoz, hogy ráeszméltem volna eddig, amire Zsombi rávilágított.
Ahogy Zsombival csókolóztam, annyi érzés kavargott bennem, hogy majdnem szétpattant a fejem tőle, de talán minden közül a tudat hasított szét legjobban, miszerint Cassonak "trófea" vagyok, és közben másnál keresi a boldogságát, magyarul megcsal folyamatosan, és ekkor Zsombi arcára tettem a kezeimet és én csókoltam meg őt - édesebb a bosszú, mint a méreg, amit kaptam tőle, gondoltam akkor, és ha Casso megtette, azt hiszem, nem sértek meg senkit ezzel.
Az egészet egy telefon fényképező-hangja törte meg.
Lefotózta, ahogy megcsókolom.
- Ez meg mi volt? - léptem el tőle azonnal.
Zsombi mosolyogva megnyitotta a szemem előtt a Messengert.
- Tudod, te tényleg szép lány vagy, egy született angyal... - nézett rám - De nagyon naiv. Nincs semmilyen másik lány.
És elküldte a képet Cassonak, én pedig lesokkolódva néztem végig.
****************************************
[Hatodik fejezet - Leni szemszöge, tábor, liftes rész, VÁLTOZAT]

"- Valaki jön a felső szintre a kanapékhoz? - kérdezte Ricsi.
Azért a kanapé az szempont. :)
Rajtam kívül mindenki benne volt a dologban.
- Én még megnézek egy pár dolgot, de majd megyek utánatok - mondtam - Már, ha eltalálok addig és nem tévedek el vagy ötször - nevettem el magam."

Egy pillanatra Cassora néztem, akivel erre összetalálkozott a tekintetünk, mert nézett engem, mint ha mondani akarna valamit, de aztán végül nem szólt semmit, csak elfordította a fejét.

"- Akkor fent tali van - mosolygott rám Enikő."

Szóval a többiek elmentek, én pedig körülnéztem, imádok ilyen helyeken járkálni, megnézegettem a nekem szimpi bútorokat, párnákat, elképzeltem, hogy nekem melyik előre berendezett "szoba" tetszik, meg ilyesmik, aztán abbahagytam, és gondoltam, a többiek után megyek a kanapékhoz.
Mivel a lift közelebb volt, mint a mozgólépcső, úgy döntöttem, hogy akkor azzal megyek - na, és ezt nem kellett volna.
Szép nyugodtan beszálltam a liftbe, és benyomtam a gombokat (3. emelet), mire elkezdett felfelé menni a lift, aztán pedig hirtelen megállt két emelet között.
- Neneneneee - kaptam fel a fejem hirtelen.
Nem vagyok klausztrofóbiás, legalábbis eddig nem tudtam róla, de azért egy idő után beparáztam, egyedül egy bezárt, beakadt liftben... azért nem egy tipikus szülinapi kívánság.
Eleinte, gondoltam, lekötöm magam a telefonomon, de nem igazán ment, idegesen kopogtattam az ujjaimmal a kikapcsolt képernyőn, vagy az ujjbegyeim és a körmeim kifehéredésig szorítottam a készüléket, aztán amikor már kezdtem kétségbe esni, úgy döntöttem, felhívok valakit.
Nyugodt körülmények között Sacit hívtam volna, Lilit, Enikőt, vagy akár egy felnőttet, de nem volt nyugodt körülmény, így Casso mellett döntöttem.
Így utólag az agyamat is eldobom, hogy csinálhattam, végülis az exem, aki szakított velem és haragszik rám, de akkor, halálosan feszülten úgy tűnt, hogy az ő hangja tudna legjobban megnyugtatni.
Idegeskedve nekidöntöttem a fejemet a lift falának és a fülemhez tartva a telefonom, az ajkaimat összeszorítva hallgattam, ahogy kicseng a hívás, és bár egy örökkévalóságnak tűnt, végül abbamaradt a csengés, és meghallottam a volt barátom hangját, mire picit megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Szia, zavarlak? - kérdeztem erőtlen hangon, szemezve magammal a lift szemközti falán lévő tükörben.
- Nem, mondd - válaszolta, bár a hangján érződött, hogy nem számított erre a telefonbeszélgetésre.
Nyolcan voltunk a társaságban, rajta kívül még másik hat embert hívhattam volna, közöttük például a legjobb barátnőmet, erre őt hívtam, a volt barátomat, akivel jelenleg a leg- nem igazán felhőtlenebb a kapcsolatom, akivel a legkínosabb beszélnem, szóval így utólag megértem a reakcióját.
Feszülten elnevettem magam, miközben a hangok alapján leszűrtem, hogy Casso kicsit odébb megy a többiektől.
- Szóval, beragadtam egy liftbe, és már vagy negyed órája itt vagyok - túrtam a hajamba idegesen - Tényleg ne haragudj, ha zavarlak, nem is tudom, miért téged zaklatlak, bocsi, csak... - magyarázkodtam, miközben a lift falának döntve a hátam, lecsúsztam ülőhelyzetbe.
- Egyedül vagy? - szakított félbe, csak hogy félbeszakítson.
- Igen, pedig most nagyon-nagyon-nagyon nem akarok egyedül lenni - vallottam be a tenyerembe temetve az arcom - Teljesen szét vagyok csúszva, mi van, ha...
- Leni, állj le, ne pánikolj - kezdte, tudatosan megelőzve az ezt követő mondataimat, ismer, tudja, hogy hogy reagálok, de ennek ellenére kifakadtam.
- Mi van ha, lezuhan a lift??? Vagy ha elájulok... közel vagyok hozzá, nem azért... és ha veled beszélek életemben utoljára? Elég ironikus, nem? Jézusom, Casso, én ezt nem bírom! - pánikoltam be mégis, ezerrel dobogó szívvel, össze-vissza kapkodva a levegőt.
- Leni...
- Muszáj bevallanom valamit!
- Leni, nem lesz semmi bajod, csak nyugodj meg - szakította meg a pánikrohamomat, mire vettem egy mély levegőt.

"- Megnyomtad a vészjelzőt, ugye?
Hátrafordultam, majd benyomtam a csengőt ábrázoló gombot.
Az a baj, annyira beparáztam ettől a szokatlan helyzettől, hogy mindenről elfeledkeztem, amit ilyenkor tenni kéne."

- Most már igen, meg eddig sok más gombot is nyomtam, de semmi! - estem kétségbe újból.
A következő pillanatban a lift mint ha egy picit megmozdult volna, mire ijedten elsikítottam magam, de így utólag persze lehet, hogy csak valamilyen szinten beképzeltem, ezt soha nem tudom meg, de ismét beparáztam tőle.
Talán nem lett volna rám ilyen hatással ez az egész, ha nem tök egyedül vagyok, de ezt már senki sem fogja tudni megmondani.
- Úristen, Casso, tényleg el kell mondanom valamit!
- Nem lesz bajod, majd visszatérünk rá, ha kijöttél, most nyugodj csak meg, nagy levegő, számolj el valameddig...
- Nem, nem! Nem igazából csaltalak meg, Zsombi kényszerített rá, megzsarolt, miután egy hónapon át zaklatott, lehet, hogy nem hiszel nekem, hogy tovább léptél rajtam, és azt akarod, hogy én is tegyem ezt, de szeretlek, ugyanúgy, végig! - töröltem meg a szemeimet.
Casso erre először nem tudott mit mondani, majd zavartan elnevette magát.
- Ezt tényleg így kell megtudnom? - kérdezte kelletlenül. Nem csodálom, hogy így reagált a hirtelen őszinteségrohamomra ennyi idő után, én se válaszoltam volna rá romantikusabban.
- Nem engedted, hogy beszéljek róla, nem akartál beszélni velem...
- De basszus, kiabálj utánam, ronts be hozzám... két és fél hónapja szakítottunk, és most tudatod velem, telefonon, mert beszorultál egy liftbe, egész eddig hagytad, hogy... nem, én ezt nem, Leni, Istenem - borult ki először.
- Még mindig jobb, mint hogy továbbra is ribancnak gondolj, vagy hogy utálj.
- Soha nem utáltalak, te is tudod. Pláne most - nevette el magát feszélyezetten - Szóval, kérdezem újra, most, hogy telefonon beszélünk, mert beszorultál egy liftbe és pánikrohamod van, és egy ilyen full jelentéktelen dolgot tudattál velem... - hitetlenkedett, de félbeszakítottam.
- A képet, amit láttál, azzal zsarolt, csak átvert! - fakadt ki belőlem - Zsombi vissza akart kapni, azt akarta, hogy csókoljam meg, miután elkapott az utcán és meglett ez a kép, teljesen akaratomon kívül, el akarta terjeszteni, hogy vele járok, meg hogy megcsallak vele, én meg már kikészültem tőle, hogy nem hagy békén, és féltem, hogy elhinnéd neki és elhagynál, vagy veszekednénk, akkor már majdnem egy hónapja zaklatott, ezért csókoltam meg, mert azt ígérte, hogy akkor nem csinálja többet, békén hagy, és minden jól mehet kettőnkkel, mert eltűnik az életünkből, érted??? Kedveltem Zsombit régen, tényleg kedveltem, de most már utálom, nem is tudod, mennyire, és semmi mást nem akartam tőle, csak megszabadulni! - magyaráztam tehetetlenül a lift falának hátradöntve a fejem - Ennyit akartam, de hibáztam, borzasztó nagyot hibáztam, mert helyette te léptél ki az életemből, téged vesztettelek el, akiért belementem ebbe az egészbe, és sajnálom, el sem tudod képzelni, mennyire sajnálom! - vallottam be össze-vissza kavargó érzelmekkel magamban, majd ahogy ezt kimondtam, függetlenül attól, hogy tippem se volt, mi lesz ezután, egy megkönnyebbült sóhajtás hagyta el a számat.

"Casso látszólag nem igazán tudott mit szólni ehhez az egészhez, vagy csak magában gondolkodott, fogalmam sincs, de mindenesetre egyikünk se szólalt meg egy darabig."

- Baszki, Leni - hallottam meg a hangját újból, miközben az ajkamba harapva vártam, mit fog mondani - Miért most tudok csak mindenről? - fakadt ki belőle tök őszintén.
- Eleinte nem akartam balhét, amikor még csak a zaklatós dolog volt...
- De ez is fordítva jött ki - előzte meg a gondoltaimat.
- Határozottan - nevettem el magam kínosan.

"Továbbra is maradt köztünk a szótlan csend, de már nem volt annyira kínos, mint eddig.
Aztán Casso végül megszólalt."

- Oké, akkor összegezve, és remélem ezt most végig is hallgatja az egész környék - tette hozzá - Szóval, eljöttem egy táborba, miután egész májusban, meg a nyár felében az exemen akartam továbblépni, a tesóm kitalálta, hogy jöjjek el ide a többiekkel, most itt vagyok és a volt barátnőmmel beszélek telefonon, aki beragadt egy liftbe, most, két és fél hónap után tudom meg, hogy amúgy nem is csalt szét igazából, és egyébként kurvára nem tudok így már haragudni rá, csak az ő exére, akit meg mindig is utáltam, hol értettem félre, Szöszi?
- Sehol - láttam be őszintén, akaratlanul elmosolyodva magamban a becenevem hallatán, mire Casso felsóhajtott, én pedig egy kis csend után félve megkérdeztem - Szóval nem haragszol annyira?
- Szerinted tudok így egy kicsit is? - kérdezett vissza őszintén.
Mosolyogva az ajkamba haraptam, majd felcsillanó szemekkel felkaptam a fejem, ahogy a lift újra normálisan működni kezdett.
- Elindult, mi? - nevette el magát Casso hitetlenül.
- Igen - vigyorogtam.
- Drámai.
Ahogy a lift végre megérkezett a harmadik emeletre és kinyílt az ajtó, villámgyorsan kipattantam onnan, majd megpillantottam Cassot, aki a látványomra elrakta a telefonját és kicsit széttárta a karjait.

"- Na, gyere, te lány - húzta egy halvány mosolyra a száját, mire csak odaszaladtam hozzá (nem kellett sokat mennem) és szó nélkül átöleltem. Ahogy aztán ő is engem. :)
Eddig próbáltam visszatartani, de a karjai között megtört a jég, és egy pár könnycsepp lecsordult az arcomon.
Azt hittem, több is lesz majd, de ezek szerint a többi könnyem nem akart kijönni.
Nem is baj. :)
Ahogy megöleltük egymást, szorosan, de csendesen, a gondolatainkba merülve, hihetetlenül érzelmes volt az egész, és nem akartuk elengedni egymást, aztán Casso lassan egy picit eltolt magától, halványan elmosolyodva a szemembe, majd egy pillanatra az ajkamra nézett.
A szívem vadul dobogni kezdett, pillangó barátaim pedig új életre keltek és fürgébben "repkedtek" a gyomromban, mint eddig, Casso pedig csak óvatosan megfogta az állam, majd lehunyta a szemeit és lágyan megcsókolt..."
*****************************************
[Hetedik fejezet - Leni szemszöge, minden a szokásos, csak ha náluk is vírus/online oktatás lenne/lett volna, mondanom sem kell, VÁLTOZAT]

- Casso, már húsz perce megy az óra, hol vagy? - kérdeztem a barátomat értetlenül telefonon, miközben görcsösen figyeltem, hogy ugye nem maradt-e bekapcsolva a mikrofonom és nem hallgatja ezt végig az osztályom Bogdánnal együtt, aki az akadozó kapcsolat ellenére is kitartóan magyarázott nekünk a videókamerán keresztül.
- Mondjam a játékot vagy úgy se ismered? - kérdezett vissza szórakozottan, mire akaratlanul is elnevettem magam rajta.
- Ne csináld már, Bogdán bármikor felszólíthat. Összesen tizenegyen vagyunk bennt a hívásban a tanárral együtt, amiből kábé négyen vagyunk nagyjából aktívak, szóval így is ki van akadva ránk, ne feszítsd te is tovább a húrt - magyaráztam neki.
- Majd lenyugszik. Online nem tud leüvölteni.
- Borzasztó vagy - jegyeztem meg.
- Ez van. Amúgy meg téged szólítanak.
Csakugyan, amint erre felkaptam a fejem, Bogdán megismételte, amit valószínűleg Casso hallott az előbb telefonon keresztül.
- Levendula, hallasz minket?
A francba.
Kapkodva kinyomtam Cassot, majd mire szerencsétlenkedve bekapcsoltam a mikrofonom, a tanárnő újból visszakérdezett, és mivel azt hitte, hogy én már nem fogok válaszolni, felszólította Marcsit.
- Elnézést tanárnő, itt vagyok! - szólaltam meg sürgősen, mire Bogdán és Marcsi is elhallgattak.
- Ó, remek - biccentett a tanárnő - Akkor el tudnád mondani a választ?
- Persze, csak... - kezdtem, majd rájöttem, hogy tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy mire kéne válaszolnom - Nem hallottam, hogy mi volt a kérdés, meg tudná ismételni esetleg?
Bogdán fáradtan felsóhajtott.
- Azt kérdeztem, hogy mi a válasz a tankönyv kilencvenharmadik oldalának alján lévő kérdések közül a negyedikre - navigált már-már kínosan lassan, mint ha valami fogyatékossal beszélne, hogy megtaláljam a feladatot.
- Rendben, köszönöm - bólogattam zavartan, majd gyorsan elolvastam a kérdést, és bemondtam egy teljesen rossz tippet válasznak.
Csak egy kicsit volt kínos.
Néhány tanórával később, miközben törire jegyzeteltem Bíró ppt-jéről, Cassoval telefonáltam.
- Suli után átjössz? - kérdeztem magamban mosolyogva.
- Ha akarod. De mehetek most is, és akkor nem kell telefonálnunk.
- Még tanítás van - emlékeztettem, mire elnevette magát - És meet lesz angolon meg gitáron. Kamerával.
- És akkor?
- Hát tudod, azért mégiscsak vírus van, a tanárok tartanak tőle, nem kéne megtudniuk, hogy találkozgatunk, már pedig ha együtt vagyunk a videóhívásban... - magyaráztam.
- Nem leszünk együtt a videóhívásban.
- Mármint?
- Te bennt leszel, hallgatod Kocsis hülyeségeit, én meg csendben el leszek valahol a háttérben.
- Casso, attól még, mert digitálisan, suli van, nem lóghatsz el minden órát!
- Dehogynem - vágta rá szórakozottan - Egyébként rajzon ott voltam a múltkor.
- Lau nem is lépett be aznap.
- Attól még ott voltam.
- Borzasztó vagy!
- Ezt ma már hallottam párszor - jegyezte meg.
- És milyen igazam volt - közöltem egyszerűen.
- Jó, nyugi, bennt leszek.
- Akkor jó - nyugtáztam - Szóval mikor jössz? Igazából végtére itt is meg tudjuk oldani.
- Fél óra?
- Okés, várlak - mosolyodtam el - És hozd a tancuccaidat. Meg a gitárodat.
Csakugyan, földrajz előtti "szünetben" Casso lazán átjött hozzánk a cuccaival együtt, amiket egyszerűen csak lerakott az asztalomra, majd lehuppant mellém az ágyamra és egy gyors puszit nyomott a számra, mire elmosolyodva fordultam vissza a laptopomon megnyitott föci feladatsorhoz.
- Ma éjfél a határidő - mondtam Cassonak tájékoztatóul a feladatokra utalva - Jegyet kapunk rá, szerintem jobban jársz, ha most összedobod.
- És mit szólsz, ha lemásolom a tiedet? - próbálkozott be mosolyogva.
- Nem lehetsz ennyire "nemtörődöm".
- Na, légyszi - puszilt meg - A következőt megcsinálom.
- Oké - sóhajtottam fel.
Tanítás után Cassoval elmentünk, hogy vegyünk popcornt és tudjunk filmezni nálam.
Amióta nincsenek nyitva mozik, mindig ezt csináljuk.
- Van maszkod? - kérdeztem Cassotól, ahogy kiléptünk az utcára.
Volt neki, csak nem vette fel, egészen amíg nem jött valaki a közelbe, függetlenül attól, hogy elvileg nonstop hordani kell az utcán.
Egyébként neki sima fekete maszkja van, nem aprózta túl a dolgot, nekem pedig orvosim, csak lila színű, az eredeti kékeknek már a színétől is herótom van.
- Na, ez is megvolt - jelentettem be ünnepélyesen, ahogy kiértünk a boltból a popcornnal, miközben kiszedtem a zsebemből a kézfertőtlenítőmet - Add a kezed.
- Hipochonder vagy - mosolyodott el, de szófogadóan kirakta a kezeit, én pedig ráfújtam a fertőtlenítőt.
- Nem, csak mindenhol azt hallom, hogy naponta mennyi a vírus általi áldozat, és lelki traumaként érnek a nagy számok. Amúgy meg ha nincs vírus, se hülyeség fertőtleníteni, ki tudja, kik fogdosták össze a boltban, amiket mi is megfogtunk.
- Ebbe soha nem szabad belegondolni - mondta egyszerűen, halványan mosolyogva.
- Sajnos én megtettem - nevettem el magam.
- Amúgy meg abba néha sokkal gázabb belemélyedni, hogy mondjuk egész életedben nem csak én csókoltalak meg, hanem más is, de most komolyan. Fertőtlenítsd le a szád - nézett rám derűsen.
- Tudtad, hogy akivel csókolózol, több évig benned marad a DNS-e?
- Igen, már mondtad, szóval részben benned van Zsombi. Fürödj csak meg abban a fertőtlenítőben - vigyorgott, bár ezt csak a szemén láttam, mire felnevettem.
Tiszta hülye. :)
****************************************
[Nyolcadik fejezet - Leni szemszöge, folytatva a 3. évad "59. Emlék" című fejezetét, amit nem írtam tovább eredetileg]

"- Szöszi, kikapcsolt a gép - zökkentett vissza a jelenbe Casso, aki akkor ért vissza a szobájába, mire ránézve magamban elmosolyodtam." [...]

- Te kérted el anno az Instám - állapítottam meg továbbra is a sokk hatása alatt.
Cassonak erre egy meglepett, de hihetetlenül édes mosoly jelent meg az arcán, majd elnevette magát és megszólalt.
- Olyasmi - látta be őszintén.
- A Westendben - vigyorogtam.
- A barátnődtől.
- Úristen - sokkolódtam le újra, kicsattanva a boldogságtól - Megnézhetem az Instád? - nyúltam a telefonjához.
Casso lazán odaadta, úgyhogy megnyitottam a telefonján az említett alkalmazást.
- Mi volt a nevem? - kérdeztem magamtól hangosan, majd már kerestem volna vissza a gépen azt a screenshotot, amikor Casso, aki közben levágta magát mellém, megelőzött.
- xxlavender_224x - mondta.
Meglepődve pillantottam fel rá.
- Emlékszel még rá? - csodálkoztam.
- Akkoriban ez volt kábé az egyetlen infóm rólad, a nevedet se tudtam, valamit meg kellett jegyeznem.
- Ez olyan hihetetlen - mosolyogtam, majd megkerestem a régi fiókomat az insta üzenetei közt - Ahh, pedig már a válaszomat is megfogalmaztam fejben - ciccegtem.
- Miért nem írtad meg?
- Mert közben kizártam magam az Instámból - válaszoltam egyszerűen - Akartam válaszolni, csak akkor új telefonom lett, letöröltük a régit, feltelepítettük az újra az Instát, és nem tudtam belépni a fiókomba.
- Ha tudnád, mennyire... - kezdett bele ledöbbenve, majd hitetlenül elnevette magát és új mondatba vágott - Mit írtál volna amúgy?
- Hogy ugye te vagy az a srác, aki ma a barátnőmtől elkérte az Insta-nevemet, és hogy ismerjük-e egymást, ami miatt érdekelt. Aztán persze azt is akartam, hogy a barátnőmnek szimpi voltál, de ezt nem biztos, hogy leírtam volna. Az akkori éned mit válaszolna erre? - néztem rá mosolyogva.
- Passz. Hogy nem ismerlek, legalábbis nem tudok róla, de nekem meg te voltál szimpi, úgyhogy megismernélek. Gondolom.
- Hát, én itt paráztam volna be először, hogy tuti nem netes zaklató vagy-e - nevettem fel, mire ő is felröhögött.
- Ja. Így utólag amúgy biztos vagyok benne, hogy nem lett volna működőképes dolog, még ha nem is tiltasz le egyből, találkozni, úgy, hogy te még csak nem is láttál élőben, nem nézném ki belőled, bocs.
- Jogos - nevettem.
Egy darabig beállt kettőnk közé a nosztalgikus csend, majd elvigyorodtam és megkérdeztem.
- Ééés, mit gondoltál rólam, hogy szimpi lettem? - kérdeztem vigyorogva, mire Casso zavartan elnevette magát és beletúrt a hajába.
- Elég kemény, hogy már akkor bejöttél, amikor te még azt se tudtad, hogy ki vagyok.
- Szóval bejöttem - állapítottam meg igyekezve visszafojtani a fülig érő vigyoromat - De hogy láttál meg? Vagy mit csináltam? Hogy néztem ki? Úristen, annyi kérdésem van, ne tudd meg - vallottam be őszintén.
Cassonak erre csak egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
- A haverjaimmal egy koncert előtt beugrottunk a WestEndbe, hogy együnk, meg ilyenek, aztán közben kiszúrtalak kábé annyiról, mint innen az a villanyoszlop az utcán. Tudod, vannak azok a mellékfolyosók a wc-knél, ott álltál és beszélgettél a barátnőddel - foglalta össze, majd ahogy a csillogó szemeimmel ránéztem, teljesen oda, meg vissza a sztoritól, elnevette magát, és hátradőlve a kanapéján, egy apró mosollyal az arcán megadta magát, felsóhajtott és elmesélte a szubjektívebb verziót - És végig mosolyogtál, volt egy ablak a folyosó végén, amin át pont telibe megsütött a Nap egy pillanatra, aztán tök őszintén elnevetted magad, rohadt gyönyörű voltál és azóta nem hagysz békén - pillantott rám egy akármennyire is szórakozott, egyébként hihetetlenül édes mosollyal az arcán.
- De hogy vettél észre? Annyira eldugott helyen voltam, olyan nagy épület, egy mellékfolyosóban ráadásul... - hitetlenkedtem szüntelenül mosolyogva.
- Tőlem kérdezed? - röhögte el magát - Fogalmam sincs, random odanéztem, szerintem valahol késztetést éreztem, hogy nézzek arra, nem tudom.
- Úristeeen - vigyorogtam, teljes fangörcsben - Alig tudom elhinni.
- Gondolj bele, mit érezhettem, amikor megláttalak a gólyatáborban.
- Tényleg - esett le a dolog.
- Vagy amikor kiderült, hogy szomszédunk vagy, vagy a bátyám padtársának a húga...
- Ez egyben irtó cuki, de valahol ijesztő - nevettem fel.
- Az.
- Szerinted higgyek mostantól a természetfeletti erőkben? Vagy a Sorsban? - gondoltam bele mosolyogva.
- Ja, én is ugyanezen gondolkodtam akkor. Meg a családom is.
Hihetetlen. :)
**************************************
[Kilencedik fejezet - Casso szemszöge]

- Azért lássuk be, elég jó nő - mondta Andris, mire Csenge után néztem, aki közben bement a meghívóival a terembe Leniékhez.
Oké, tény, hogy elég jól néz ki, de néha már kicsit sok a csaj stílusa. Nem azt mondom, el lehet vele lenni, meg tényleg jó nő, de ennél többet nem nagyon akarok tőle.
Régebben még kérdés nélkül felszedtem volna, mert buktam az ilyenekre, de most már nem nagyon érdekel.
- Végülis - vontam vállat.
Csenge bulijáról kábé egész nap szó volt, de nem igazán foglalkoztam vele.
Egyszer már buliztunk együtt, és én ugyan nem tudom, mennyit jár ilyenekre, de az tény, hogy elég jól megy neki az az utcasarok-mozgás.
És az is tény, hogy nem esett le neki, hogy nem csajozni voltam ott és méginkább nem azért, hogy őt felszedjem.
Ha akartam volna, már sokkal hamarabb megteszem, nem kell ehhez buli - de ha mégis ott startolnék rá, egészen biztosan nem jelentene hosszútávú elköteleződést, elviszem pár körre aztán viszontlátásra, szóval ha bármennyivel is többet akarna tőlem ennél, akkor nem értem a logikáját.
Viszont ezekről igazából szó sincs, mivel van barátnőm, aki hálistennek nem Csenge, és akit ma egy fél szüneten át kerestem, mert felszívódott valahol.
Végül becsengetés előtt nemsokkal toppant be végül a terembe Mirával, Csengével és egy kémcsőtartóval, én meg így miafasz?
Na mindegy, azért odamentem hozzá.
[...]
- Na csá - intettem Huninak (végzős) suli után, miután beszéltünk pár szót, majd megint megkerestem a szőkeségemet és megvártam, amíg befejezi a pakolászást a szekrényében.
Haláli, fogalmam sincs, mit tud csinálni ott ennyi ideig.
- Ne nekem reklamálj - mondtam gyorsan, miután megnézte a Csengétől kapott meghívómat és kiborult a szívecskéken.
Ezt elfogadta magában.
- És mész?
Féltékeny lány, ami alapból cuki, de néha már rohadt idegesítő.
Tényleg azt hiszi, hogy akarok bármelyik lánytól bármit is rajta kívül, Csengével kapcsolatban pedig szerintem konkrétan meg van győződve, hogy ha csak egy pillanatig nem figyel, meg fogom csalni.
Azért remélem abbahagyja valamikor.
- Valószínűleg, még nem tudom - vontam vállat - De ha nagyon zavar, kihagyom, ha akarod - tettem hozzá.
- Egyáltalán nem zavar - vágta rá.
Év poénja, pedig még csak február van.
- Kit tervezel ezzel átverni?
- Inkább hagyjuk a témát - nevetett fel, mire elmosolyodtam - De egyébként ha akarsz, menj csak, nem tilthatom meg neked. Meg egyébként valószínűleg én is megyek.
- Oké. Amúgy szólj, ha segítsek - mondtam a tankönyveivel való bűvészkedésére utalva.
De minek viszi haza őket???
- Nem kell, megoldom, de azért köszi - legyintett, majd témát váltott - Egyébként ma van Jakab tizennyolcadik szülinapja, úgyhogy remélem, te se veszed rossz néven, ha megünneplem vele.
Nem, nem veszem rossz néven, csak finoman szólva nem bírom ezt a Jakab gyereket.
Nem vagyok úgy féltékeny rá, hogy esetleg Leni dobna miatta, nem kételkedem benne, de ettől függetlenül kezd rohadtul zavarni a csávó.
Hogy pontosabbak legyünk, inkább csak cseréljük meg a sorrendet - nem úgy vagyok féltékeny rá.
Én tényleg örülök neki, hogy Leni összebarátkozott valakivel, de akkor is.
Ja, igazából herótom van a gyerektől.
Szóval megtudtam, hogy Leni ma találkozni fog vele, aminek önmagában nem örültem (rendesen heti háromszor találkoznak, vagy fogalmam sincs, mennyiszer, de már kezd felcseszni - nemrég konkrétan szex közben hagyott ott Leni miatta, mert Jakab elvileg már várta náluk és Leni anyját fárasztotta a hülyeségeivel, no comment), aztán még rá is vett, hogy várjam meg vele Jakabot.
Nem nagyon volt kedvem hozzá, de megadtam magam, és leültem mellé egy padra. Igazából jól elbeszélgettünk, azzal nem volt gáz.
- Hát figyelj, én tizennégy évesen ismertelek meg, jövőre meg te is tizennyolc leszel, szóval ez még durvább - mondtam mosolyogva, miután kihüledezte magát, hogy tejóéggg amikor megismert, tizenöt voltam, most meg már tizennyolc leszek.
- De akkor te már tizenkilenc éves leszel. Utána meg érettségi.
Na, azt nagyon szívesen mellőzném az életemből.
Ezután elkezdett áradozni a szalagavatóról, amit szintén kész lennék kihagyni.
De most komolyan, odaadják azt a retkes szalagot, aztán ennyi, nem kell ehhez táncikálni.
- És mi van, ha nem sikerül az érettségi és nem vesznek fel sehova? Megyek takarítónak? - pánikolt be hirtelen, mire felröhögtem.
- Hát, ha te a full jó eredményeiddel is csak takarító leszel, akkor az rámnézve elég aggasztó. Majd koldulok.
Vagy majd élek a segélyből, ha anyámék már nem bírnak ki otthon.
- Ne már - nevetett fel - Bár elég, ha beülsz egy lányiskola elé, és valószínűleg másnap már Lamborghinivel jössz értem a munkahelyemre.
Nem hinném, Leni valószínűleg távollétében sem engedne olyan helyre, ahol csak lányok vannak.
- Biztató. Szarhoz se értek, de legalább bírnak a csajok. Ez kéne az önéletrajzomba - biccentettem röhögve.
Majd indítok egy magánvállalkozást és megyek lánybúcsúkra vetkőzni. Xdd
- Egyébként neked van valami terved a jövőre nézve? - kérdezte elvárva, hogy komolyodjak meg.
- Nem sok. Annyit tudok, hogy veled. A többi még folyamatban - mondtam vállat vonva (továbbiakat lásd fennt), majd odahajoltam hozzá és megcsókoltam.
Olyan kis puha ajkai vannak, imádom őket.
Deee alig csókolóztunk olyan öt-tíz másodpercet, eltolt magától, mert megérkezett kedvenc Jakabunk a sarkon. Bassza már meg, de komolyan.
Ja, és ráadásul ahogy jött felénk, és mi is elindultunk az irányába, Leni egy diszkrét utalással közölte velem, hogy ne fogjam a kezét, sőt, igazából ne is csináljak úgy, mint ha a barátnőm lenne, hogy Jakab ne érezze magát harmadik keréknek és jó legyen a hangulat.
- Szia Jakab - mosolygott Leni ezek után a srácra, majd vigyorogva megölelte.
Tetszik a program.
- Kerekes Jakab - mutatkozott be nekem, mire én is így tettem. Nem mint ha nem tudnánk egymásról.
(btw kezet fogtunk, szóval otthon kerítek majd valami jó erős savat és kezet mosok benne, de lehet fürdök is egyet)
De nem, még mindig nincs vége, Leni ezek után otthagyott kettőnket, mert bennt hagyott valamit a suliban.
Csak egy kicsit volt gáz.
- Szóval akkor te vagy Casso - törte meg a csendet, mire elraktam a telefonom - Jónéhányszor hallottam már rólad.
- Én is rólad - néztem rá.
Faszom, nem akarok beszélgetni ezzel az emberrel, de most nekem kéne felhoznom valami témát.
Az a baj, nem akartam nagyon bunkó lenni, végülis Leni valamilyen érthetetlen okból kifolyólag jóban van vele, szóval ne szivassuk meg.
Végül kérdeztem egy nagyon sablont. (Sportra értve.)
- Kinek szurkolsz?
Az ilyen sokat elárul ám.
- Mármint melyik sportágban? - kérdezett vissza.
Na, kezdődnek a problémák. Balettban, baszki.
- Foci, f1, kézi, akármi - vontam vállat.
- Ó - bólintott - Nem nézek ilyen és hasonló sportágakat.
- Aha - biccentettem. Na, erről ennyit.
- Néha bele-belenézek hokiba, vagy műkorcsolyába, de az sem gyakori - tette hozzá.
Itt megegyeztem magammal, hogy kész, az összes szociális énemet megerőltettem ezzel, többet nem érdeklődöm, az tuti, a végén még azt hiszi, beszélgetni akarok vele.
- Egyébként Leni azt mondta, hogy hova megy? - kérdezte Jakab az iskolára nézve.
- Asszem bennt hagyott valamit - vontam vállat - Szerintem vagy a kesztyűjét, vagy a bérletét.
- Ügyes lány egyébként - állapította meg, mire egy pillanatra felékaptam a fejem. Eddig csak épphogy figyeltem rá, hogy észrevegyem, ha olyat mond, amire nem jó válasz az, hogy "aham" (a fárasztó szövegénél még Bogdán is érdekesebb volt, aki közben kinyitotta az egyik ablakot a suliban) - Tehetséges az alkotásban.
Mi ő, a rajztanárja?
- Tudom - bólintottam.
- Leni azt mondta, hogy te nem szoktál nagyon alkotni.
Amúgy elég para, hogy fogalmam sincs róla, hogy ez a gyerek mennyit tud rólam.
Azért remélem minden centiről nincs tisztában velem. A végén még rámnyomul. xdd
Na jó, mi a fasz? Xd
- Tényleg nem.
Ennél kínosabb a beszélgetés már csak nem is lehetne.
- Pedig jó dolog. Kezdő alkotóknak van sok érdekes tanfolyam, ha érdekelne.
Pfú, basszameg.
Leni drága is most már igazán csipkedhetné magát.
- Ja, jó - próbáltam lezárni a témát.
És ez így ment egy darabig, majd egyszer csak megjelent Csenge a suli előtt, mögötte meg a barátnőm, teljes feszültségben.
Na, ebből az egészből az lett, hogy így négyen voltunk egy társaságban, Leni, Jakab, Csenge és én, aminél gázabbat szerintem ha nagyon akarnék, se tudnék kitalálni.
Csenge nyomult, Leni hirtelen meggondolta magát, hogy akkor mégis mutassam ki, hogy együtt vagyunk, aztán megint otthagyott, különállóan beszélgetett Jakabbal, aki meg előttem simogatta, meg ilyenek, ja, és az is kiderült, hogy Csengével kábé ugyanoda megyünk, mire látszólag Leni teljesen kiborult ezen, szóval szar volt az egész, úgy ahogy van.
Egyébként visszatérve, én már pár napja kitaláltam, hogy Leninek ma fogok venni valami szépet szülinapjára (az eddigiek mellé), és úgy gondoltam, hogy először a WestEndben nézek majd körbe, és hogy ne legyen feltűnő, még az is hihető, ha rákérdez, hogy miért megyek oda, hogy a haverjaimmal találkozom, akikkel (mármint a régiekkel) általában amúgy is a Nyugatiban szoktam összefutni, szóval ezt így tényleg már teljesen elterveztem, de nem, nyilván most kell kiderülnie, hogy Csenge is a WestEndbe megy shoppingolgatni. Rohadt jó.
- Haragszol rám? - kérdezte Leni halkan, amikor még négyen együtt utazgattunk, és egy pár másodpercig Csenge és Jakab is nyugton hagyott minket, mert le kellett szállniuk a mozgólépcsőről.
- Nem. Csak ez így egy kicsit érdekes.
- Tudom, bocsi - sütötte le a szemeit, majd egy kis habozás után megpuszilta az arcom.
Cuki, meg minden, csak egy icipicit megszivatott ezzel a nagy jó hangulat-teremtésével.
Na, mindegy.
- Leni, leszállunk - mondta Jakab a barátnőmnek a metrón. Nem mondja.
- Tényleg - kapcsolt Leni, majd rámnézett - Szia - hajolt oda hozzám, majd lábujjhegyre állt, csókcsók, aztán már szállt is le a metróról Jakabbal.
Oké, mondjuk ki, azért valahol belül zavart őket egymás mellett látni, sőt. Én tényleg nem attól tartok, hogy Leni dobna, vagy megcsalna, de azért na, az én barátnőm, aztán Jakabbal lassan már többet van arányilag délutánonként, mint velem, baszki.
- Na, és te hova is mész most? - kérdezte Csenge kizökkentve a gondolataimból, mire felé fordítottam a fejem.
- Nyugati - mondtam. Isten őrizz, hogy vele menjek a WestEndbe, soha nem fogom tudni lerázni, inkább megyek akkor egy kicsit többet.
- Elutazol?
- Nem - ráztam meg a fejem. Persze, majd így hétközben leugrok Kiskőrösre egy pár órára.
- Akkor? - kérdezgetett tovább.
- Találkozom valakikkel - feleltem fáradtan felsóhajtva.
- Oké, csak kérdeztem - mondta - Amúgy ki volt ez a másik srác? Haverod, vagy mi?
Szegény, valószínűleg semmi rossz szándék nem volt benne és a kérdéseiben, de rohadtul fárasztott.
- Nem - válaszoltam.
- Lenié?
- Mondjuk úgy - nyögtem ki nagy nehezen.
- És téged nem zavar? - érdeklődött, és esküszöm, amúgy tényleg kedves volt, vagy hogy fogalmazzak, de a hátam közepére se kívántam vele erről beszélni. Vagy úgy bármiről.
- Nem, félreérted - túrtam a hajamba.
Hogy őszinte legyek, kurvára nem volt hangulatom, meg egóm mást válaszolni. Nem fogom bevallani, hogy zavar, havernak, vagy Ricsinek még talán, de neki tuti nem, ha azt mondom, hogy nem zavar, ugyan, csak barátok, az elég naiv látszatot keltene (magamnak is), az egóm meg, hát igen, az egóm, de egyébként sincs túl sok köze a Lenivel való kapcsolatunk dolgaihoz, akármennyire cukin is kérdezi.
Szerencsére megszakította a beszélgetésünket valami random bácsi, aki odajött hozzánk kéregetni, majd miután elment, legalább kezdhettem gyors egy témát feltűnésmentesen, ami kitartott a Nyugatiig, hála a jó égnek.
- Akkor sziaa, puszi a haverjaidnak, vagy akikkel találkozol - köszönt el tőlem Csenge mosolyogva, majd kitárta a karjait, itt meg már gáz lett volna nem hagynom, hogy megöleljen, úgyhogy visszaöleltem.
Nem tudom, fura az egész, Csenge amúgy jó csaj, egész jó arc, cuki, szép, még az illata is jó, tehát igazából nem tudok rá rosszat mondani, de azért van, hogy túltolja a dolgot, most nem feltétlenül erre az egy ölelésre gondolok, csak barátnőm van, baszki, ezt meg azért nem mindig érzi, hogy így mondjam.
Na mindegy, viszont végigjártam hatmillió különböző üzletet Leninek a szülinapja miatt, és esküszöm, hogy végig attól fostam, hogy összefutok Csengével megint, az enyhén szólva gáz lett volna, de végül megúsztam.
Tanulság, ne fűzz két csajt egyszerre a kamuiddal.
Nem, ez amúgy csak vicc, egy csajnak sem szabad kamuzni, mert fél másodperc alatt lebuksz és kinyomoznak téged, soha nem tudhatod, melyik csaj-maffia hálózat tagja van a közeledben éppen. Csak jelzem.
****************************************
[Tizedik fejezet - Enikő szemszöge]

Egy dolog, amit megtanultam. Leígérheti neked a csillagokat is, ha valójában soha nem hozza le neked őket, vagyis lehozza, de aztán vissza is veszi tőled az összeset és odaadja másnak, ki vagy vele segítve, köszönöm, te nyomorék, inkább így ne erőlködj.
Az a vicc az egészben, hogy egész életemben azt terveztem, hogy engem ugyan nem fog összetörni senki, nem ejtek könnyet fiúért, blablabla... kitartóan ezt gondoltam mindig, amíg nem szerettem bele megint valami gyökérbe, nem is akármilyen gyökérbe, igazi főgyökérbe, és nem csak Bencére gondolok. Van még egy-két példám az életemből, amikor a fiúk által újra meg újra megtapasztalhattam, hogy na jó, nem is a fiúk, igazából a szerelem a legnagyobb főgyökérzet az egész életben. Mármint, hogy higgyek az igaz szerelemben, az örökké együtt maradásban, jóban-rosszban, meg a többi hülyeségben, ha már megint belefutottam ugyanabba, megbíztam valakiben, mindent elhittem neki, és már megint én lettem az, aki ejtve van... reménytelen az egész, de őszintén, az érzéseimről nagyon nem tudok beszélni, úgyhogy hagyjuk is ezt a nagy érzelgést.
Összefoglalva az utóbbi napokat.
Bence szakított velem telefonon, talált egy másik lányt Szerbiában, akivel pár nap alatt összejöttek, egyszóval csessze meg.
Ezenkívül körülöttem is megy a dráma, elsősorban Lenivel kapcsolatban – ha jól követem az eseményeket, márpedig volt mit követnem az utóbbi időben, Leni összeveszett Cassoval és Sacival, az előbbi szakítani akar, az utóbbi pedig megsértődött. Csenge nyomul Cassora, Casso nem pattintja le, ez egyébként felcsesz, Leni megcsalta Cassot a tesójával, Ricsi magába fordult, mert beleesett az ikre barátnőjébe, Saci együtt jár ugyanúgy egy gyökérrel, Márkkal, aki meg rányomult Lenire, Saci viszont Márk oldalán áll, szóval megharagudott a legjobb barátnőjére. Ha mindez nem lenne elég, Leninek ott van Jakab, akivel barátok, meg minden, viszont Leninek nem tűnik fel, pedig már próbáltam jelezni, hogy Cassot szemmel láthatólag nem kicsit zavarja, hogy a barátnője hirtelen szoros barátságba lépett egy másik sráccal, aki viszont mint kiderült (ezt is sejtettem egyébként), fullosan bele van esve Lenibe, egyszóval, bocsi, de mindenki megőrült körülöttem, vagy nem tudom én már.
Sacinak nem értem a sértődékenykedését; Lenit egyszerre sajnálom és nem értem, megint belesodródott egy olyan felállásba, amit én kitalálni se tudnék, persze így kívülről könnyű okosnak lenni, de egy része sajnos a saját hibáinak köszönhető; Cassot egyszerűen nem értem, bírom, tényleg, nagyon jó arc, odavan a barátnőjéért, megvan az esze és amúgy halál életszerű srác, de basszus, ő sem kezeli jól a helyzetet, ott van neki Leni, imádják egymást, eközben Casso simán nem pattintja le Csengét, konkrétan súrolja a "mi fér bele egy kapcsolatba" határt, de ugyanekkor zavarja Jakab, amit egy nyomorult szóval nem mond nyilván; Ricsit is esküszöm, hogy imádom, ugyanúgy, mint Lenit, Sacit vagy Cassot, de ő is akkora hülye, már bocsánat... ha titkot őrzöl, az ő esetében mondjuk, hogy beleestél a tesód barátnőjébe, nem mész el vele koncertre, nem iszod le magad, és végképp nem csókolod meg a csajt, ha már a tesóddal nem sikerült beszélgetned erről. Márk meg egy paraszt, róla nem is beszélek inkább.
Szóval tényleg nem értem, mi lett itt hirtelen mindenkivel.
- Apád hívott, hogy a hétvégén tudsz-e menni hozzá – mondta Anya reggel.
- Nem – válaszoltam, miközben öntöttem valamennyi tejet a müzlimbe.
Amíg Bencével együtt voltam, nem nagyon ettem müzlit, meg csak kevés olyat, amitől nem fogyok. Azóta rájöttem, hogy a kaja a fiúk felett áll, szóval ha az emberünk olyan hatással van rád, hogy nem eszed meg, amit szeretnél, nem eszel rendesen ésatöbbi, jelzem, hogy akkor egy kretén, dobd, ha jót akarsz.
- Nem akarsz vagy nem tudsz?
- Mindkettő - vontam vállat - Nem azért, elég vonzó, hogy megint leutazzak vonattal vagy két órát, mert csak én tudok lemenni hozzá a világ másik felére, ő vidékről semmiképpen nem tud feljönni értem, hogy aztán vigyoroghassak az új nőjére és mosogassak helyette... - soroltam, de Anya félbeszakított.
- Enikő! - csóválta a fejét.
- De most komolyan, ne mondd, hogy téged nem csesz fel, hogy Apa mellett egy Klárika van utánad.
- Akkor se beszélj így apádról.
Anyáék már hat éve elváltak, aminek örülök is, meg nem is. Akkor, tizenkét évesen nagyon nem örültem neki, sőt, tisztára kikészültem tőle, mert a tizenkét éves kicsi Enikő még csak annyit érzékelt, hogy nincs többé családi karácsonyozás, családi ebédek, családi programok, családi nyaralás, Apa nagyon messze van (visszaköltözött vidékre a szülőfalujába), Apa nem jön értem, Apa nem tudja megnézni a versenyeimet, Apa új életet kezdett, Anya meg szomorú és sokat nincs otthon, ráadásul Apa egy csomó mindent elvitt - a tizenhét, vagyis mindjárt tizennyolc éves Enikő (hűha, nagykorú leszek, mostantól legálisan iszok ezek szerint) viszont talán fejlődött egy kicsit, kiszedte az anyjából, hogy mi volt, túltette magát ezen az egészen, amennyire lehet, és még kutyája is lett (Apa allergiás az állatszőrre, erre elment vidékre, szerintem elég ironikus). Erről egyébként csak nagyon kevesen tudnak, Lili szinte mindent, vele már barátnők voltunk, amikor elváltak a szüleim, Bence tudott róla, előtte még volt egy barátom, de neki csak részben nyíltam meg, mert akkoriban még zárkózottabb voltam, mint most, Leni is tud valamennyit, nála meg kicsit kevesebbet Saci, ők ketten inkább csak összerakták fejben a történetet.
Nem azért, ez nem kivételezés, meg az, hogy valakinek nem beszéltem róla, nem azt jelenti, hogy ne szeretném, csak hát nem tudom, selejt vagyok és nem beszélek az érzéseimről, a fájdalmaimról, és nem panaszkodom szívesen.
(Az ok, amiért utáltam a pszichológust.)
- Igenis - dünnyögtem - Johanna megy?
- Nem, a nővéred lemondta a suli miatt.
- De hétvégén mindig hazajön a koliból - értetlenkedtem - Apa is tudja.
- Igen, hazajön és tanul, második éve az egyetemen, apukátok meg fogja érteni. Egyébként milyen programod lesz hétvégén?
- Nemsokára versenyem lesz, az edzőm kitalálta, hogy csinálunk egy "próbaversenyt", vagy valami ilyet. Az osztálykirándulásra se tudok menni emiatt, naggggyon király lesz - ironizáltam.
- Az országos versenyről van szó? - érdeklődött Anya.
- Igen, de ahhoz jól kell sikerülnie ennek, hogy kijussak oda, ezért nem mondom le. Mármint, ez a próbaverseny arra a versenyre próba, ahonnan kijuthatok, érted.
- Értem. Apádnak mondtad már? Hátha feljön.
- Nem, még nem - ráztam meg a fejem - Egyedül amiatt fogom elmesélni neki, mert kíváncsi vagyok rá, hogy most épp mi miatt nem ér rá. Pár hónapja azt játszom, hogy vezetek egy listát "Apa indokai, amiért nem ér rá, de sajnálja" címen.
- Enikő... - nyöszörgött Anya.
- Megmutassam? - nevettem fel - Tömény komédia, mondok párat. Fogorvos három alkalommal is, tüdőszűrés, esküvő, okmányiroda, temetés, céges vacsi, a kocsi pont szerelőnél van, szemészet, épp nem jár arra a vonat... - soroltam csak úgy, ami eszembe jutott.
- Klárának nincs jogosítványa?
- De, és naaaagy, szép Mercedese is, szerinted kinek a pénzéből? Egyet tippelhetsz.
Persze ettől függetlenül szeretem Apát, nyilván, mert az apám, de néha nagyon, de nagyon kiborulok rajta.
Időugrás.
- Istenem, még nekem is lelki trauma, ami veletek történik, a körülöttem lévőkkel, ti hogy bírjátok? - sóhajtott fel Lili szomorúan.
Ekkor mi ketten a folyosón ültünk egy padon, és beszélgettünk, csak úgy simán azokról, amik mostanában történnek.
- Pont, mint te - dünnyögtem az államra támasztva a kezem - Bocsi, ha miattam...
- Neeem, Enikő, hatezerszer megbeszéltük, hogy tilos bocsánatot kérned azért, mert elmeséltél valamit - szakított félbe.
- Oké, oké - adtam meg magam.
Itt egy kis ideig beállt közénk a csend, szó nélkül figyeltünk előre, aztán Lili megint megszólalt, ahogy Casso elment előttünk valamennyivel.
- Szerinted ki fognak békülni? - kérdezte Lili halkan, miközben mindketten Casso után néztünk.
Persze, jó csávó, de a barátnőnk jó csávója, akivel szakítani akar, úgyhogy nem a megjelenése miatt fordultunk utána. Kilencedikben még inkább, na de most...
- Kibelezem, ha nem.
- Kicsit kevésbé agresszívan, szerinted? - kérdezte Lili újból, halkan elnevetve magát.
- Halvány lila gőzöm sincs - vallottam be őszintén - De ideges leszek, ha tényleg szétmennek.
- Én meg elsírom magam. Nekik nagyon nem szabad szétmenni, csak nézz rájuk. Mármint ne most, inkább emlékezz vissza, amikor még jóban voltak. Egymásnak vannak teremtve.
- Ahhoz képest azért szakítanak, mert nem működik a kapcsolatuk - jegyeztem meg.
- Szűz Máriám, tényleg sírni fogok - sóhajtott fel szomorúan - Véget vetnének ennek az egésznek, amikor... már ahogy egymásra néznek, meg amiken átmentek eddig, amióta ismerik egymást, nemnemnem, én ezt nem - temette az arcát a tenyereibe - Olyan szomorú.
- Inkább csak egy rohadt nagy hiba - válaszoltam - Mindkettőjüknek. A kisebb hibáikból lett hirtelen egy nagy, ennyi. Ugyanúgy néznek egymásra, ugyanúgy fognak, és már egy éve is ez volt, nem fognak tudni csak úgy túllépni egymáson. Legutóbb is mi volt, pedig akkor legalább konfliktus volt és tudtak volna haragudni egymásra, most ha szétmennek, elhitetik egymással, hogy nem működnek együtt, de közben ugyanúgy éreznek egymás iránt. Olyanok egymásra, mint a pálinka, esküszöm.
- Mármint, kis mértékben orvosság, nagy mértékben méreg? - nevette el magát hitetlenül.
- Nem a mérték a lényeg, hanem, hogy egyszer ez, egyszer az. Amúgy ja - bólintottam.
- Végülis - látta be.
Az utolsó óra tesi volt, és kéziztünk, úgyhogy elvoltam - oké, mondjuk egy köcsög vagyok, mivel ritkamód lefárasztottak a nem olyan jók, de próbáltam toleráns lenni.
Tesi után elköszöntem Lenitől és Lilitől (Sacitól is akartam, de engem is kerül), majd kimentem a buszmegállóba, hogy menjek edzésre.
Épp elkezdtem volna zenét hallgatni, amikor Andris odajött hozzám a semmiből.
- Csőő - vett észre, mire levettem a fejemről a fejhallgatómat - Hát te?
- Megyek edzésre - vontam vállat - Te?
- Haza, aztán ülök le CSGO-zni.
- Hajrá - bólintottam.
- Mit hallgatsz amúgy? - kérdezte a telefonomra pillantva.
- Áh, semmit - raktam el gyorsan.
- Metált?
- Nem - vallottam be őszintén elnevetve magam.
- Chh - hunyorgott vigyorogva.
- Ne ciccegj.
- Oké, Főni. De mit hallgatsz?
Erre sóhajtva megmutattam neki a lejátszási listám.
- De hát ez tiszta gyászos.
- Oké, az, hogy neked nem tetszik... - kezdtem magyarázni zavartan, de félbeszakított.
- Nem azért mondtam, csak elmegy az életkedvem, ha ezt hallgatom, full depi az egész.
- Van ilyen - mondtam halkan.
Ezután volt egy pár másodperc csend közöttünk, én csak szótlanul meredtem magam elé.
Persze, hogy az a gyökér Bence volt a fejemben, és persze, hogy szomorú zenéket hallgatok, ha az is vagyok.
- Gyanús vagy - jegyezte meg Andris.
- Miért?
- Minden oké? - méregetett, mire zavartan elnevettem magam, és át akartam gondolni, hogy erre hogy válaszoljak, de ezzel le is lepleztem magam - Sejtettem, mondom, hogy gyanús vagy.
- Nem szeretnék beszélni róla - szögeztem le halkan.
- Jó, oké, megértem. Lefejeljem amúgy?
- Mármint? - pislogtam rá.
- Azt a szőke csávót.
- Bencére gondolsz?
- Aaaaz, igen - csettintett, szóval eszébe juttattam - Kézisekkel még nem verekedtem, de egyszer mindent ki kell próbálni.
- Megjegyezted, hogy kézizik? - mosolyodtam el hitetlenül.
- Most így beugrott. Szóval?
- Ne fejeld le.
- De hát elbaszta a zenei ízlésed.
- Nem kérte, hogy hallgassam - magyarázkodtam - A hangulatom ilyen.
- Ja, miatta - biccentett.
- Nem vagyok az a kifakadós típus, bocsi - sóhajtottam fel.
Amúgy Andris egyáltalán nem volt nagyon nyomulós, akármennyire is úgy éreztem akkor, sőt, igazából nem is kérte, hogy fakadjak ki, miután mondtam, hogy nem szeretnék beszélni a dologról, viszont azzal, hogy nem hagyott egyedül a gondolataimmal és az amúgy tényleg lehangoló zenéimmel, hanem jött azzal a hülye, de közben vicces dumájával, kicsit jobb közérzetem lett.
Mindig tudtam, barmok nélkül szar lenne a világ.
Az egészben viszont az esett a legjobban, hogy őszintén, nem gondoltam volna, hogy a fiúk közül valaha bármelyikük, akármennyire szétbaromkodják, nem csak, hogy feltűnik nekik, hogy rosszul érzem magam, még érdeklődnek is, vagy megpróbálnának segíteni. A lányok közül (mármint most a négyesünkre gondolok), amikor a fiúk társaságában vagyunk, egy kicsit mindig kilógom a sorból, legalább is ezt éreztem eddig, ami nem feltétlenül rossz érzés, csak mindig tudtam, hogy lényegében én azért kerültem be Ricsiék társaságába, mert a barátnője vagyok neki meg neki, és ezzel nem azt akarom mondani, hogy kitaszított lennék, vagy ilyenek, nem, tényleg nem, rossz érzésem sincs tőle, egyáltalán nem éreztetik velem, szerintem ők amúgy már nem is emlékeznek igazából, csak néha eszembe jut. Ott van például Leni, négyünk közül talán a legoszloposabb lánytagja a társaságnak, már kilencedik szeptemberében ott volt a fiúkkal, elsősorban azért, mert felkeltette Casso érdeklődését, emiatt sokszor odasodródott a fiúkhoz, és összebarátkozott velük (bár Cassoval mielőtt összejöttek is, mindig többek voltak, mint barátok, ez tény), mert megismerték, és sokat voltak együtt - aztán Saci, ő eredetileg azért került oda, mert Leni odakerült, Saci is beépült, ráadásul járt Ricsivel másfél évet. Lili Lacival jött össze, Lili ugyanúgy hozzácsapódott a bandához, összebarátkozott Lenivel és Sacival, és így kerültem oda én is, mert mentem Lilivel. De ha már itt tartunk, az egész Cassoval és Ricsivel kezdődött, együtt, mert tesók, Laci hozzájuk csatlakozott, és közülük is Andris volt az utolsó, mivel elkésett a gólyatáborból. Kicsit egybevág a két sorrend, nem? Egy szó, mint száz, azzal, hogy Andris ma odajött külön hozzám, utoljára éreztem ezt, és először azt, hogy százszázalékosan befogadtak.
Ami meg rohadtul jól esett.
***************************************
Mivel meghaladtam a 10.000 szót, muszáj voltam nem mindent berakni ide, amit akartam, nem is tudtam, hogy ennyit írtam. 😂
Viszooont remélem, hogy tetszett, találkozunk (újból) a következő évadban. 🥰
Puszi! ❤️