Május 4. (II./100.)
Nem tudom megfogalmazni, hogy milyen szinten gyűlölöm a mai napot.
Egy napot se gyűlöltem még ennyire.
Reggel még minden oké volt, pont ma volt két hónapja, hogy összejöttem Lenivel, a fél életemet végigvártam rá a házuk előtt (ma pl. azon filozofáltam, hogy hány centis por lehet az ágyam alatt, hogy mennyire nem fogom megnézni, pláne eltüntetni onnan, jól van az ott), aztán végre kilépett az ajtón, én meg ma is megállapítottam magamban, hogy már megint milyen gyönyörű.
A leggyönyörűbb az egész világon.
Ez már ilyen napi rutin nálam.
- Amúgy nem akarunk ma csinálni valamit? - kérdezte Ricsi reggel.
- De, lehet - bólintott Enikő.
- Mondjuk kimehetünk a focipályára - tanácsolta Leni.
Igazából a focipálya az nála egy élő sportközvetítést jelent büfével, de no problem.
- Leni, te nem is tudsz focizni - röhögött Andris.
Ja, tényleg nem, egyem meg a labdába nem mer belerúgni, mindig megtorpan előtte, esküszöm aranyos, viszont cukin szurkol.
- És? Büfézni attól még tudok.
Egyébként Leni a fél életét végigbüfézi, konkrétan az egy heti melegszendvics fogyasztása vagy három afrikai nagycsaládnak elég lenne egy hónapig, ami engem amúgy nem zavar, remélem Ahsab és az etióp családja is hasonlóan van vele.
Na jó, nem tudom, mi van velem. Xd
Egyik szünetben épp Ricsi mutatott valami videót Instán, amikor feltűnt neki közben Laci sztorija, amiben konkrétan le van írva, hogy megyünk a pályára.
Igazából én már előbb is láttam, akkor se értettem, de nem nagyon pattogtam rajta, végülis ha jön is valaki, legalább többen leszünk, az meg a fociban nem rossz dolog (kivétel, ha páratlanul vagyunk, akkor beállítjuk cserének), csak azzal nem számoltam, hogy Lacinak van egy halom felesleges ismerőse, követi kismillió ember, köztük Leni idegbajos pszichopata exe is, senki nem tudja, miért, aki valószínűleg így látta a posztot, mielőtt Ricsi eltüntette volna.
Így utólag, lehetett volna gyorsabb is.
Na, mindegy.
Órák után (semmi nem maradt meg belőlük, a felét végigaludtam) kimentünk a pályára, gyors felosztottuk magunkat csapatokra, aztán kezdtük is.
- Szurkolok - mosolygott rám Leni a pálya szélén lévő padon ücsörögve - Ügyes legyél.
- Oké - hajoltam közelebb hozzá, majd akkor, ott, utoljára jó hosszan megcsókoltam, egészen addig, amíg a többiek nem hívtak már.
Egy darabig elvoltunk, aztán közösen megszavaztuk, hogy tartunk egy félidőt (pedig amúgy nyerésre álltunk), mert szomjasak vagyunk, éhesek, meg minden bajunk van, úgyhogy éppen Laciékkal röhögtünk, amikor Andris oldalra fordította a fejét és meglökte a vállam.
- Öhm... Casso.
A hajamba túrva néztem az irányába, majd amikor megláttam Lenit csókolózni azzal a fasz exével, azonnal elszállt a jókedvem.
- Engedj el! - lökte el magától a barátnőm, majd felpattant. Mi a...
Soha nem bírtam a gyereket gimi előtt se, amióta Lenivel járt egy darabig és reggelente végignézhettem, ahogy kurva hosszan lesmárolja, kifejezetten utálom, most meg, hogy a szemem előtt nyomul rá és csókolja a barátnőmet, konkrétan meg tudtam volna ölni.
De mivel nem volt nálam semmi, amivel ezt megtehettem volna, meg amúgy is törvényellenes (na jó, ezt pont leszarom), be kellett érnem annyival, hogy leütöm.
És hát le is ütöttem. De azt nagyon.
Leni a szájához kapott, én meg elégedetten végignéztem, ahogy a volt barátja vérző orral tápászkodik fel. Gyökér.
Azon nem lepődtem meg, hogy nem ütött vissza, mert az nem az ő asztala (mondjuk úgy, ő az a típus, akit ha leütnek, nem visszaüt, hanem inkább lefizeti az anyádat, hogy terelje el a figyelmed, és majd hátbaszúrhasson), úgyhogy csak gúnyosan rám nézett (bírom ezeket a befenyítő nézéseit, kár, hogy soha nem hat meg, ennyi év után meg főleg nem), majd a barátnőmre.
Leni továbbra is remegve álldogált a pad mellett a sírással küzködve, és ahogy ránéztem, már akkor tudtam, hogy valami itt rohadtul nem oké.
Ez tuti nem ennyi.
- Oké, Leni, legyen amit akarsz. Békén hagylak - pillantott rá, mire Leni látszólag mégjobban félni kezdett, én meg hiába próbáltam elkapni a tekintetét, egyszerűen nem nézett rám.
Semmit nem értettem, csak annyit tudtam, hogy valamit eltitkolt előlem, amit nem kellett volna, és hogy itt most nagy balhé lesz.
Aztán Zsombi felém fordult.
- Neked meg azért elmondanám, hogy történt egy pár olyan dolog, amiről nem tudsz, ugyanis a drága kis Szöszid véletlenül elfelejtett róla szólni - mondta egyszerűen, mire azonnal Lenire néztem, aki csak kétségbeesetten a tenyerébe temette az arcát - Sok boldogságot a továbbiakban - tette hozzá gúnyosan, majd elment.
Oké, törvényellenes, vagy nem, én akkor is kinyírom.
A többiek odébbmentek, én meg odamentem Leni mellé, majd vártam, hogy mondjon valamit, hogy mi volt ez.
- Figyelj, én nem akartam, ő jött ide hozzám, és el is löktem magamtól, mert téged szeretlek, Zsombi pedig... - kezdte a magyarázkodást, miközben pontosan jól tudta ő is, hogy engem pont nem ez érdekel.
Ennél feltűnőbben nem tudta volna kerülni a témát.
- Miről beszélt? - szakítottam félbe.
Zavarban volt és félt, ami nagyon nem volt jó jel, de tovább vártam, hogy mit hoz ki ebből az egészből.
- Nem tudom, mire gondolsz - kapta el a tekintetét.
Mindketten éreztük, hogy ez azért elég átlátszó volt, és azzal, hogy ennyire tagadni próbálja az egészet, csak ront a helyzeten.
- Amiről nem tudok - mondtam, csak hogy egyértelművé tegyem.
Az ajkaiba harapva lehajtotta a fejét, majd egy kis idő múlva könnyes szemekkel újra rámnézett.
- Nagyon fogsz haragudni?
Amikor ezt megkérdezte, már biztos voltam benne, hogy valószínűleg nem csak egy apró bakiról van szó, hanem ennél sokkal többről, és valahol mélyen már sejtettem is, hogy mi történt, bármennyire is utáltam erre gondolni, de inkább nem szóltam semmit.
- Lehet. Nem tudom - vontam vállat.
- Oké, akkor őszinte leszek - törölte meg a szemeit a csuklójával.
- Megköszönném - bólintottam.
Már éppen megszólalt volna, amikor egyszerre megrezzent a telefonunk.
Alapból pont nem érdekelt volna, az, hogy ezt mi ketten megbeszéljük, fontosabb volt bárminél, de ő megnézte, majd egyszercsak kitört belőle a zokogás, úgyhogy én is megnyitottam a képet, amit Zsombi küldött kettőjükről.
Ott volt vele a képen, jobban gyűlöltem ezt látni, mint amire emlékeztem, hogy tudok gyűlölni bármit is.
Nem kellett megkérdeznem, tudtam, hogy nem tévedek. Megcsalt.
Kurvára megcsalt vele.
Azt hittem, hogy ez először, pár éve volt igazán szar - annyira mellbevágott ugyanez másodszorra, pont vele, hogy azon se csodálkoztam volna, ha soha többet nem kaptam volna levegőt. Nem mint ha akartam volna.
Ő is.
Ő is megcsalt. Csak tudnám, miért csal meg mindenki, akit szeretek.
Mert őt aztán tényleg rohadtul szerettem, mindennél jobban, mindent megtettem volna érte.
Végülis egyszer már kilencedikben összetört, most itt volt az ideje egy újabb szép húzásnak, és szerintem fogalma sincs róla, hogy mennyire fáj, és hogy mennyire talajra vágott vele.
Mondhat nekem bármit, vagy magyarázkodhat, nekem akkor is két évem ráment erre a lányra, sikeresen megtapasztaltam, milyen egy kibaszott nagy kudarc, de nekem ennyi elég is.
Mindig végletes volt, vagy a padlóra küldött, vagy az egekben éreztem magam miatta, de ez után már nem akarom, hogy tovább forgassa fel az életemet, csak azért, mert kibaszottul beleszerettem.
Úgyhogy ő ennyi volt, egy korszak lezárult az életemben, amiről hallani sem akarok többet, és engem most már hagyjon.
Volt két jó hónapom, meg még néhány az utóbbi két évből, amikor elhittem, hogy lehet még kettőnkből valami, de most már, hogy szakítottam vele, itt az ideje továbblépnem.
Megoldottam én előtte is, most is menni fog.
Remélhetőleg.
- Hazaértetek? - kiáltotta ki anyám a konyhából, amikor becsaptam a bejárati ajtót egy kábé félórás fel-le random járkálás után a városban.
- Csak én.
Hallhatta rajtam, hogy nem vagyok túl jó passzban, úgyhogy kijött hozzám a nappaliba.
- Nem tűnsz túl vidámnak. Történt valami? - kérdezte.
Áh, semmi különös.
Csak most derült ki, hogy a barátnőm, akit amúgy a világon a legjobban szeretek, már egy ideje csal egy gyökér faszfejjel, akit egész életemben rühelltem, és aki ráadásul a lány volt barátja, aki amikor szakított vele, még én vigasztaltam, hogy ne sírjon...
De tényleg semmi.
- Hagyjuk - próbáltam lerázni.
Nem voltam mesélős kedvemben.
- Roland, komolyan kérdeztem. Mi van veled? - szólt utánam, mire megálltam a lépcső kellős közepén egy pillanatra.
Isteneeeeem.
- Oké - fordultam meg idegesen - Szakítottam Lenivel. Most már mehetek? - tártam szét a karom, mire anyám nem válaszolt, én meg gyors behúztam a szobámba, bebasztam az ajtómat, úgy, ahogy van, neki vágtam az első pár kezembe kerülő tárgyat a falamnak, az öklömmel együtt.
Mikor is csináltam ezt legutóbb úgy igazából?
Ja, hogy kilencedik szilvesztere után. Aha.
De most azt is sikerült felülmúlni, mert még soha nem fájt még ennyire semmi, úgyhogy anyám rámküldte apámat estefele.
- Bejöhetek? - kérdezte Apa az ajtómban, amikor épp sorozatot néztem a tévémen nyugtatásként.
- Aha - dünnyögtem.
Ha azt mondom, hogy nem, akkor is bejön, csak még dühös is lesz rám, szóval innentől kezdve mindegy.
- Oké - csukta be az ajtót, majd levágta magát a mellettem lévő fotelbe - Mennyi van még belőle? - biccentett a tévém felé.
- Kábé fél óra - vontam vállat - Ebből a részből.
- Akkor még van. Egyébként szerintem már rájöttél, hogy anyád küldött.
- Valahogy sejtettem - bólintottam.
- Leniről lenne szó. Meg rólad.
- Igen, ezt is éreztem. Bocs, Apa, de nincs kedvem beszélni róla, így is kivagyok - mondtam őszintén.
- Én is ezt mondtam neki.
- Akkor erről ennyit. Kérsz? - nyújtottam felé a popcornt - Odaégettem amúgy.
- Nem baj, jó lesz ez. Egyébként most, hogy szakítottatok... - kezdte.
- Nincs más lány - szakítottam félbe.
- Tehát még mindig szereted.
- Ja, csak mint kiderült, ő meg nem engem. Kurva jó - mondtam unottan.
Csak mert akit szeretünk, nem nagyon szoktuk megcsalni az exünkkel.
- Ezt egy párszor hallottam már az elmúlt két évben - jegyezte meg Apa - És nem volt igaz.
Én meg párszor el is hittem.
*****************************************
Május 19. (II./105.)
Reggel még annál is szarabbul keltem, mint ahogy szoktam.
Mostanában döntögetem a rekordjaimat.
- Mennyit aludtál? - mosolygott rám anyám a konyhában egy csésze kávéval a kezében, mire hunyorogva ránéztem. Na, ő legalább minden reggel friss. Jó neki.
- Nem sokat - ráztam meg a fejem félálomban, miközben elővarázsoltam magamnak egy szelet kenyeret és bedobtam a pirítóssütőbe. Vagyis megpróbáltam - Áhhh - hajoltam le érte idegesen a földre. Mellément. Pedig amúgy mindig sikerül.
- Ennyire megviselt a szakítás? - kérdezte kedvesen.
- Nagyjából - bólintottam.
Jó, amúgy rohadt szarul érintett, de nincs ember, akinek ezt kimondanám.
- Lépj túl rajta - biztatott, mire megforgattam a szemeimet. Könnyű azt mondani. - Szereted még, mi?
Erre csak ránéztem, mire értette is.
Nem tudok kiszeretni belőle.
Gyűlölöm, hogy ilyen kurvára szeretem.
Anya erre nem mondott semmit, csak megveregette a vállam, aztán elment teregetni. Na, ezzel is sokra mentem.
Amikor kiléptem a házból, Leniék házára pillantottam, aztán látva, hogy még készülődik (asszem fésülködött éppen) gyorsan elhúztam a suliba.
Nem nagyon volt kedvem találkozni vele.
A suli előtt ma egy pár végzős is volt velünk, úgyhogy lepacsiztunk és eldumálgattunk, egészen addig, amíg Lili nem fordult meg és szólt valakinek.
- Jól nézel ki!
Tudtam és egyben éreztem is, hogy Leni lesz az, úgyhogy csak egy rövid pillantást vetettem rá.
Ma is elképesztően szép volt, és ha két héttel ezelőtt nem szakítottunk volna, nem fordultam volna vissza azonnal Déneshez, aki közben egész végig nekem magyarázott.
Nem nagyon tűnt fel neki, de egyáltalán nem figyeltem rá, sokkal inkább az akkor megérkező szőkeség járt a fejemben, az utóbbi napokban sokadszorra.
Francba már, tényleg tovább kéne lépnem rajta.
Egy kibaszott bábu vagyok a zsinórján, összetör és nem engedi, hogy továbblépjek, haragszom rá, de nem tudom nem szeretni.
Hogy kéne tovább lépnem, ha úgy se engedi?
Ma elmaradt az utolsó két óránk, ami amúgy jó lenne, csak úgy volt, hogy a bátyám felvesz órák után, és elmegyünk kajálni, ő, egy haverja, a haverjának a húga meg én. Én egyébként nem tudom, mit fogok ott keresni, de Pityu a csaj miatt valamiért ragaszkodott hozzá, hogy menjek.
Úgyhogy írtam neki, hogy hamarabb jöjjön valamennyivel, mert nincs kedvem másfél órát várni rá, mire azt mondta, hogy akkor várjak egy kábé tíz percet, és jön.
Mondom, oké. És ezzel a lendülettel le is vágtam magam a suli előtti padra.
Hát, vártam húsz percet és nem jött.
Vagyis jött, csak nem az, akit vártam.
- Te nem mész haza? - kérdezte Leni a semmiből, mire kikapcsoltam a telefonom és felé fordítottam a fejem.
Nem tudok még most se nem figyelni, ha csak meghallom a hangját.
- Majd estefelé. Elméletileg már tíz perce itt vannak értem.
Azt hittem, ezután elmegy, de ez nem teljesen így történt, hanem óvatosan leült mellém, mint ha félne tőlem.
Ezt így nem teljesen értettem, de az utóbbi időben kezdek hozzászokni, hogy semmit nem értek, úgyhogy hagytam.
- Világos - bólintott - Egyébként tovább tartott két hétnél, úgyhogy nyertem - mondta.
Tippem se volt, miről beszél, de nem is nagyon érdekelt.
- Nem tudom, miről van szó, de biztos - vontam vállat.
- Lili és Dani kapcsolatáról beszéltem - magyarázta.
Ez most amúgy hogy jött ide?
Nincs bajom Lilivel, de jelenleg az ő kapcsolatuk az, amit a legeslegjobban leszarok.
- Ja. Oké - biccentettem, majd bekapcsoltam a telefonom és megnéztem, hogy írt-e valamit a bátyám. Egy perc és itt van. Hát, az most kurva jó lenne.
- A mienk legalább két teljes hónapig bírta - tette hozzá, amire először nem tudtam mit mondani.
Most komolyan ő mártírkodik emiatt, amikor ő csalt meg engem? Behalok.
- Ne nekem siránkozz, oké? - néztem a szemeibe, azt remélve, hogy ezzel lezárjuk a témát. Hát, nem így lett.
- Rendben - bólintott - Akkor nem siránkozom, de most muszáj végighallgatnod - jelentette ki.
Na, kezdődik a magyarázkodás.
Három, kettő, egy.
- Lehet, hogy haragszol rám, de azt azért tudnod kell, hogy az a néhány csók nem úgy történt, ahogy te azt gondolod - kezdte.
Jó, oké, megcsalt, csókolóztak is, oké, oké, de ezt azért elég gáz volt így kimondva hallani. Főleg, hogy akkor még én is őt csókoltam. Te jó ég, miért hittem azt, hogy ő nem olyan ribanc, mint a többi...
Egy biztos, soha többet egy lányba se szeretek bele annyira, hogy megbízzak benne.
Mondjuk a legjobb lenne, ha egész életemben nem lennék szerelmes soha többet.
- Ja, hogy több csók is volt - szakítottam félbe, mire lesütötte a szemeit - Ezt jó tudni - túrtam a hajamba kínosan - Más valami? Kérlek, részletezd még, mondjuk ha lefeküdtél vele, mit tudom én, de ha már itt tartunk, esetleg nem? El tudnám képzelni pedig - mondtam, mert már ezt is ki tudtam volna nézni ebből. Ha már velem nem tette, valakivel csak kellett...
- Nem! Más volt, mint ahogy hiszed! - fakadt ki hisztizve. Nem tudtam, hogy "máshogy" is félre lehet lépni, de ezek szerint le vagyok maradva, mert nekem nem szokásom átverni az embereket. - Én végig téged szerettelek, és ez most sincs máshogy! - temette az arcát a tenyereibe - Tudod, mennyire fáj, hogy nem hallgatsz meg, és úgy hagytál el, hogy nem is tudod, mi van a történtek mögött? - tárta szét a karjait - Vagy tudod mennyire fáj végignéznem, hogy minden, amit eddig megéltünk ketten, az összes szép emlékünknek annyi, vége van?
Na, ééés ebből a hisztériából pontosan akkor lett elegem.
Most komolyan, mégis miért is adja elő úgy a sztorit, mint ha ő lenne az áldozat, aki nem tehet semmiről, akivel milyen kegyetlenül elbánt az élet, és akinek mennyire fáj, hogy szakítottak vele, amikor ő csalt meg engem?
Hagyjuk már.
Tudod, Drága, néha még remélem is, hogy neked is fáj.
- Szerinted nekem nem fáj? - fordítottam felé a fejem kiborulva, majd hálát adtam az égnek, hogy Pityu pont akkor érkezett meg a kocsijával - És örülnék, ha nem játszanád tovább az áldozatot. Gondold végig, kettőnk közül ki csalt meg kit, aztán siránkozz - álltam fel, majd mielőtt válaszolhatott volna, beültem a tesóm kocsijába a hátsó ülésre.
Pfú, basszameg.
Még egyszer a visszapillantóból visszanéztem és láttam, ahogy leül a padra és sírni kezd, de elfordítottam a fejem.
Nem, ez nem hat meg. Vessen magára.
Na jó, nem, pont az a baj, hogy igazából kurvára minden érdekel, ami ő.
- Na, mi volt? - kérdezte Pityu.
- Semmi - vágtam rá, majd oldalra fordítottam a fejem - Roli - mutatkoztam be gyorsan a mellettem ülő lánynak, aki egész eddig fel se tűnt, amit nem tudom, hogy csináltam, mert elég feltűnő kinézete volt. Most, hogy így ránéztem, meg kellett állapítanom, hogy kifejezetten jól néz ki. Olyan fiú szemmel vonzón jól. És lehet, hogy nekem most pont ilyesmi lányokra lenne szükségem, hogy felejtsek.
- Bogi - nézett rám. Áhh, pedig én Ramit tippeltem - Kérsz rágót? - kérdezte.
- Ja, most jól jönne egy - bólintottam.
- Ideges vagy? - mosolyodott el.
- Egy kicsit - biccentettem, mire kérdőn nézett rám, úgyhogy fáradtan felsóhajtottam - Most beszéltem a volt barátnőmmel.
- Értem. Akkor nyugodj le - ült közelebb hozzám - És itt a rágód.
- Kösz - dobtam be a számba.
Egy darabig csendben ültünk közel egymás mellett, ami kicsit fura volt, mivel másfél perce láttam csak először, de egyébként nem zavart.
Sőt, egész bejött a helyzet.
- Na, mesélj magadról valamit - szólalt meg, miközben rám nézett - Mi történt az exeddel?
- Hagyjuk - pattintottam le a témát - Neked van most valakid? - kérdeztem, csak hogy továbblépjünk a témán.
- Nem, nincs - mondta, miközben a kék szemeivel egész végig a tekintetemet próbálta elkapni, amivel legalább kizökkentett abból, hogy akaratlanul folyamatosan visszapillantgassak az ablakon - Még - tette hozzá, mire bólintottam. Okés. - Honnan van a karkötőd? Tök jó.
Na, magaslabda, Lenitől kaptam. Igazából annyira hozzászoktam már, hogy amióta megkaptam, le se vettem, jól van az ott a karomon.
Hazudjuk azt a világnak magunkat is beleértve, hogy azért, mert jól néz ki.
- Kaptam - mondtam - Még anno.
- Aham - bólintott - Jó ízlése lehet.
Ezen vitatkozhatnánk, onnantól kezdve, hogy kétszer is azt a gyökeret választotta helyettem.
Igazából két perce találkoztunk, és érthetetlenül közvetlen volt, de egyébként rájöttem, hogy egész jófej.
Most nincs kedvem mindenről beszámolni, annyi a lényeg, hogy jó volt a kaja, és Bogival is összehaverkodtunk, idézőjelben is, meg nem is, úgyhogy megadta a számát, én is az enyémet, oké, beszélünk, puszi-puszi, és hazamentünk.
Ennyi, de legalább pár óráig nem Leni járt a fejemben.
Na jó, kit akarok átverni?
*******************************************
Június 2. (II./111.)
Ma volt a trianoni műsor, ami kábé annyit jelent, hogy inget kell vennem, meg elmarad egy pár óra a műsor miatt, egész túlélhető, csak mivel a tanárunk nem vitt le minket időben, mi meg halál jól elvoltunk az osztályteremben, egész végig állnunk kellett.
Nekem nem volt gáz, annyi ilyet végigálltam már, hogy össze se akarom számolni (általában büntetésből amúgy xd), csak az előttem lévő lány sor szenvedett egész végig, de leginkább Leni, aki elkezdett arról beszélni, hogy szédül, valami pontokat lát, meg ilyenek.
- Én most már alig látok valamit - dörzsölte meg a szemeit, mire az osztályból mindannyian felé fordultunk.
Komolyan kezdtem aggódni miatta.
- Jézus Leni, jól vagy? - kérdezte Enikő.
- Nem - rázta a fejét - Szédülök, fáj a fejem és alig állok a lábamon - sorolta.
- Hallod, le akarsz ülni? Kerítek neked széket - szólalt meg Ricsi, mire körbenéztem.
- Nincs szék sehol - mondtam neki.
- Akkor muszáj improvizálni - vigyorgott rám, miközben a lábamra nézett. Persze, üljön az ölemben, kibaszott jó ötlet. Kár, hogy ez a lány már soha nem fog.
Meg ha állok, nem tud az ölembe ülni, de ez tényleg már csak részketkérdés. xd
- Gyökér - forgattam meg a szemeimet.
Végül a szék probléma megoldódott, mert Leni azt mondta, hogy nem kell neki szék, és hogy rendbejön. Legyen úgy.
- Biztos? Pedig elég sápadtnak tűnsz - jegyezte meg Lili - Nem vagy lázas?
- Dehogy. Nincs semmi bajom! - győzködte Leni.
Nem volt igaza, körülbelül másfél perccel később már el is ájult. Mivel mögötte álltam, és félszemmel alapból őt néztem, reflexből elkaptam, másodperc töredéke alatt, mire a többiek, akik még odakaptak, hátraléptek, én pedig inkább igyekeztem nem tudatosítani magamban a dolgot.
Ilyen gyorsan, ahogyan ez az egész történt, csak annyi érzés tudott megjelenni bennem vele kapcsolatban, hogy továbbra is gyakorlatilag mindennél fontosabb nekem, épp ezért nem akarom, hogy baja essen; konkrétan ösztönből kaptam el, pedig más is lazán megtehette volna, közelebbről is.
Káromkodtam magamban egy szépet, amikor ez tudatosulva fejbevágott, de aztán felemeltem menyasszonyi pózban, és a suli felé vettem az irányt, hogy bevigyem az orvosiba. Konkrétan mindenki minket nézett, még az egyik kilencedikes is, aki asszem éppen hegedült a színpadon (addig legalább befejezte a nyikorgást).
Oké, haragudtam Lenire, de megcsalás, Zsombi, Bogi, vagy bármi, ami közénk áll ide- vagy oda, még mindig ugyanúgy szeretem, még ha ő valszeg rohadtul nem is viszonozza úgy, ahogy azt hittem régen, és nem akartam, hogy ennél is nagyobb baja essen.
Enikőék utánam rohantak, nyitották az ajtókat előttem, majd amikor beértünk az orvosiba, óvatosan letettem Lenit a fehér ágyra, és ezzel a lendülettel ki is küldtek minket onnan.
Ezután a lehető legkisebb feltűnést keltve (nem jött össze) elindultunk vissza a műsorra.
- Rendes vagy, hogy felhoztad - suttogta nekem Lili, mire csak egyszerűen vállat vontam.
Műsor után felmentünk a terembe, a matek utolsó hét percét megtartották nekünk (sok értelme volt), aztán szünetben visszamentem az orvosiba.
- Látszólag semmi bajod, úgyhogy ne add be nekem a "fáj a fejem" szöveget, mert nem engedlek haza - közölte a suliorvos egyből, ahogy beléptem, mire megforgattam a szemem.
Bírom a nőt.
- Csak őt akartam megnézni - biccentettem Leni felé, aki továbbra is ájultan feküdt az orvosi ágyon.
Reméltem, hogy legalább egy kicsit rendbejött azóta, de ezzel egyszerre ha ébren lett volna, fogalmam sincs, mit mondtam volna, hogy mit keresek itt, azt se tudom, milyen felindulásból jött az ötlet, hogy nézzem meg, valami belső késztetés, vagy nem tudom. A büszkeségemnek már úgy is rég annyi.
- Ja, jó, azt lehet. Nézzed, mindjárt jövök - állt fel, majd átment valamiért az orvosi másik szobájába. Oké.
Odaléptem Leni ágya mellé, kisöpörtem az egyik szőke tincsét a homlokából, majd akaratlanul halványan elmosolyodtam és végigsimítottam az arcán.
Régóta nem engedhettem meg magamnak, hogy elmosolyodjak, amikor ránézek.
A doktornő még a másik szobában pakolászott, úgyhogy ketten voltunk. Ő ájultan, én meg szerelmesen. A lehető legszarabb kombináció.
- Baszki, miket művelsz velem - szaladt át a gondolataimban, majd végigpillantottam rajta, akaratlanul felé hajoltam egy kicsit és gyengéden megsimítottam a kézfejét.
Durva, hogy mindezek után még mindig szeretem - még mindig hiányzik, ha nincs velem, még mindig ő jár a fejemben, reggel, este, amikor egyedül vagyok, amikor más lányokkal vagyok, amikor csak fekszem, amikor edzek, amikor otthon vagyok, amikor máshol, amikor józan vagyok vagy amikor iszom, még mindig megcsókolnám, mit meg nem adnék, az összes csókját érzem még magamon, a számon, előttem van, ahogy nevet, gyűlölök belegondolni, milyen boldog voltam vele, szétszedte a büszkeségemet, és most is, el se tudtam szakítani tőle a tekintetemet, olyan gyönyörű és annyira megcsókoltam volna megint.
Persze nem vagyok ennyire beteg, nem tettem meg, csak sóhajtva egy puszit nyomtam a homlokára és felegyenesedtem. Pedig jó lett volna Csipkerózsikát játszani.
Egyrészt azért döntöttem így, mert elég kimagyarázhatatlanul venné ki magát, ha egy ájult lányt csókolgatnék a suli orvosijában, akivel amúgy egy hónapja szakítottam.
Másrészt most éppen akármennyire is nem túl komoly a kapcsoltunk Bogival, legalábbis az én szememben nem az, ha már együtt vagyunk, nem kéne a volt barátnőmet csókolnom, miközben még mindig el van ájulva.
Harmadrészt meg jött vissza a suliorvos, úgyhogy gyors elköszöntem, egy utolsó pillantást vetettem Lenire és húztam vissza az osztályba, ahol a lányok körülbelül nulla egész öt ezred másodperc alatt megtaláltak.
- Na? Az orvosiban voltál? - érdeklődött Lili, mire bólintottam.
- És mi volt? - kérdezte Enikő.
- Még semmi - mondtam röviden, mire csalódottan felsóhajottak, én meg odamentem Ricsiékhez.
Pár órával később épp lementem a büfébe, és átvettem az ásványvizemet az egyik kilencedikes sráctól, aki önkéntesen végigállta nekem a hosszú sort (oké, lehet motiváltam egy pár szóval, de magától akarta), visszafele pedig találkoztam Lenivel.
- Jobban vagy? - kérdeztem.
- Azt hiszem, igen - felelt, mire bólintottam - Köszi mindent. Tényleg - erősítette meg - És... és sajnálom - tette hozzá.
- Mit?
- Hát... úgy mindent - sütötte le a szemeit.
Na, kezdődik megint.
- Azt jó lesz, de sajnálni már mindegy - mondtam.
Ezt most már sajnálhatja, kurvára ki vagyok vele segítve.
Mindig is kikészültem az ilyen emberektől, egészen egyszerűen felbasszák az agyam.
- Az egyetlen, amit meg tudnék tenni, az az, hogy elmondom, mi történt valójában, azt meg nem hagyod! - fakadt ki, miközben utánam sietett - Tudod, min mentem keresztül lelkileg és testileg is? Persze, hogy nem, mert nem magyarázhatok meg semmit! Akkor mégis mit vársz, hogyan tegyem jóvá? - idegeskedett.
Pfúúú, de jó lesz ez megint.
És amúgy ő mit vár, hogy majd ezek után lelkesen végighallgatom az "ő akarta, nem én, már megbántam, még mindig szeretlek" sztoriját, és mint ha mi sem történt volna, megbocsájtok neki?
Csak mert azt várhatja egy darabig.
- Most már semmit - vontam vállat - Nem arra várok, hogy bármit is jóvá tegyél. Azt meg nem értem, hogy ezek után miért te vagy az, akit sajnálni kéne - néztem rá.
Mert ezt komolyan nem tudom hova tenni. Kettőnk közül, ha jól emlékszem, ő lépett félre, senki nem fogott fegyvert a fejéhez, ő döntött így, én meg érthető okokból szakítottam vele, mert ha megcsal, akkor én nem fogok tovább járni vele.
De most komolyan, ennyire nehéz ezt megérteni, vagy egyszerűen csak elfogadni?
Lehet, hogy otthon, amihez szokott, ha mondjuk eltör egy poharat, elnézik neki, jól van, Lenike, ne sírj, mindenkivel előfordul, de ébresztő, ez már nem az a szint...
- Senki nem mondta, hogy sajnálni kell. De könyörgöm, én is ember vagyok és hibázhatok! - mutatott magára. Hiba, baszdmeg. Hiba. Az egyetlen hiba ebben az egész történetben, hogy hagytam magam, hogy beleszeressek, és bíztam benne, de azt is én csináltam, nem ő - Azt belátom, hogy ezt tényleg nagyon elrontottam, mindent megbántam, komolyan mondom, talán még azt is, amit nem kellett volna, de eddig az összes erőmmel azon voltam, hogy jóvá tegyem, ami történt, és ne nézz rám úgy, mint egy utolsó senkiházi nyomorékra! - csapongott, mire fáradtan felsóhajtottam.
Nem, valamiért tényleg nem képes felfogni, amit minden egyes alkalommal elismétlek neki. Pedig amúgy okos lány, de ez valamiért nem jön át neki.
- Leni, te nem hibáztál. Te gyakorlatilag rendesen átbasztál engem - közöltem egyszerűen - Most ezek után ne lepődj meg, ha esetleg máshogy nézek rád, mint eddig.
- De én nem akarom, hogy máshogy nézz rám! - vallotta be a könnyeivel küzködve, mire megtorpantam és visszafordult hozzá.
Egy kicsit sem önző.
Ezt nem hiszem el, basszameg.
- Mert szerinted én akartam??? - kérdeztem vissza egyből, mert már kurvára kezdett kiborítani, pont eléggé ahhoz, hogy ne fogjam vissza magam, és olyan dolgokat mondjak ki neki, amikkel eddig csak magamat basztam fel és nem is terveztem elmondani neki - Sokkal szívesebben néznék rád ugyanúgy, mint régen, sokkal szívesebben látnám benned azt, amit akkor, sokkal szívesebben lennél a szememben még mindig az a lány, aki mellett olyan kurvára imádtam lenni, mert megbíztam benne, mert hittem neki, mert más volt, mint a többi, mert rohadtul soha nem csinált volna belőlem olyat, mint ami most vagyok, és még ennél is ezerszer szívesebben tenném meg, hogy egyszer végre valaki olyat szeressek, aki... - fakadt ki belőlem, mire lesütötte a szemeit, én pedig nem fejeztem be, már majdnem szétrobbantam ott az idegtől, úgyhogy mielőtt a fejéhez vágnék olyanokat, amiket nagyon nem kéne, és nagyon nem lenne kellemes, otthagytam.
Erre nem mondott semmit, úgyhogy megint sikerült egy napot szétcseszni azzal, hogy felhozta a témát. Okos ötlet volt ma is.
Hiába szeretem, az, hogy ilyen gyönyörűen megcsalt, és még nekem sír ezután, ráébresztett, hogy ő se lóg ki a sorból, ugyanolyan hisztérikus hülye ribanc, mint a többi.
Erről ennyit.
(Most ezt azért mondom, mert nem kicsit ideges vagyok, szóval majd úgy is visszavonom.)
Órák után feldobtam az ötletet a haverjaimnak, hogy elmehetnénk deszkázni, nosztalgia, meg ilyenek, amibe mindenki beleegyezett, úgyhogy írtam egyet Boginak, hogy ott leszünk, szóval ha akar, jöjjön.
És jött is, amin nem lepődtem meg.
- Szia - hajolt oda hozzám, mire gyorsan megcsókoltam, aztán felkaptam a deszkámat és mentem a többiekhez.
Most igazából a deszkázást nem nagyon tudom leírni, elvoltunk, jó volt, aztán este mentünk haza.
- Ma este van valami programod? - kérdeztem Bogitól hazafele.
Csak mert nekem nem volt, akkor meg csinálni kéne valamit. Amúgy is a ma délelőtt kellőképpen felbaszta az agyam, úgyhogy kellett egy kis chill.
- Nem, nincs. Csak nem azt akarod, hogy nálad aludjak? - kérdezte vigyorogva.
- Nem azt akarom, hogy aludj - öleltem át a derekát oldalról, miközben rácsaptam a formás kis fenekére.
Oké, lehet mondani Bogira bármit, de az alakja az kurva jó.
- Tulajdonképpen ráérek.
Akkor ez meg van beszélve.
Amikor otthon betoppantunk (kábé kilenc körül, addig még kajálni is voltunk), Anya nem túl lelkesen köszöntötte a barátnőmet (hiába próbálja az ellenkezőjét mutatni, amúgy ki nem állhatja), majd Bogival felmentünk a szobámba, becsuktam az ajtót, és jó hosszan megcsókoltam.
- Mindjárt jövök, várj meg itt - suttogtam az ajkaira, majd szóltam apámnak, hogy valahogy nyugtassa le Anyát (utálja, ha Bogi itt alszik, vagy úgy általánosságban itt van), aztán mentem is vissza a szobámba.
Amikor benyitottam, a függöny már be volt húzva, Bogi meg egy rohadt szexi csipkés fehérneműben várt az ágyamon, úgyhogy leültem mellé, és felé hajoltam.
- Ügyes kislány - húztam egy félmosolyra a szám, majd lekaptam magamról a pólómat, és egymásnak estünk.
Na igen, én és a komoly kapcsolatok...
Mint Makó Jeruzsálemtől. Kábé.
Csak mert akárhányszor megpróbálok valami komolyat, mindig szarul jövök ki belőle.
Egyszer valaki elmondhatná, hol baszom el mindig.
******************************************
Július 7. (a tábor előtt)
Most már több, mint két hónapja, hogy szakítottam Lenivel, és továbbra se tudom, hogy mihez kezdjek magammal.
Azóta voltam már többek között Nikivel egy tíz percre (ennél lejjebb aztán már tényleg nem süllyedhetek), Bogival majdnem egy hónapra, Anettel egy hétre (két napja dobtam, de ezek direkt nem voltak komoly kapcsolatok, részemről legalábbis biztos nem), és Lizával kábé egy másfél percre.
Na, a legutóbbi körülbelül egy kilenc-tíz napja történt úgy, hogy teljesen véletlenül megint összefutottam Lizával a kisboltban, pont ott, ahol megismerkedtünk, aminek egyáltalán nem örültem, de hát ez van.
Elég régóta nem láttam, de nem sokat változott, nyilván nőtt, érett, mint mindenki, az arca viszont, amit régen a leggyönyörűbbnek tartottam a világon, szinte ugyanolyan maradt.
Egymás mellett mentünk volna el, így odajött hozzám.
- Szia - köszönt halkan.
- Helló - köszöntem vissza, akaratlanul végigpillantva rajta, majd visszafordultam a polchoz, amin épp anyámnak kerestem valamit, alapból is az ő kérésére voltam itt - Rég láttalak amúgy - jegyeztem meg.
Mondjuk milyen jól is volt ez így.
- Igen - bólintott a füle mögé tűrve az egyik szőke hajtincsét - Én is téged. Őszintén szólva... - nevette el magát zavartan, majd rámpillantott - Valószínűleg én nem neked, de... hiányoztál, Roli - mondta őszintén.
Erre ösztönösen ránéztem.
Nem tudom, mit várt, hogy mit fogok erre mondani, mert nem tudtam mit, de mindenesetre, amikor belátta, hogy hiába várja, a hajába túrva feszülten elnevette magát.
- Gondolom, akárhányszor bocsánatot kérhetnék utólag, még ennyi idő után se fogsz úgy nézni rám, hogy láthassak valami mást is a szemedben azon kívül, hogy egy életre leírtam magam nálad - biccentett, belátva, hogy ja, pont így van, amire szintén inkább nem mondtam semmit - Úgyhogy gondolom, akár hagyhatnám is.
- Én is így gondolom - szólaltam meg, újra rápillantva, elszakítva a tekintetemet a polc sorairól.
Liza bólintott, majd egy kis témát váltott.
- Egyébként már egy jó ideje szakítottam Robival. Csak, hogy tudd - mondta.
Erre most mégis mit kéne reagálnom?
Bontsak pezsgőt, vagy mi?
- Oké - biccentettem.
- Jó, ennek igazából már lassan több, mint másfél éve - nevetett fel feszülten - Voltak... nézeteltérések.
- Oké - ismételtem meg.
Itt már valószínűleg lejött neki, hogy nem nagyon érdekel se a kapcsolata, se a szakítása azzal, akivel még anno félrelépett, és amin már rég túlvagyok (most éppen Leni csalt meg, nagyon fasza), úgyhogy megint témát váltott.
- Egyébként hova jársz suliba? - érdeklődött, mire feszülten elröhögtem magam.
- Most ez komolyan az a rész lesz? - kérdeztem vissza egyszerűen - "Rég láttuk egymást, régi ismerősök vagyunk, kezdjük előröl." Nekem ehhez, bocs, de nem sok kedvem van, elég nagy a haveri társaságom, tuti van más srác is, aki ismerkedni akar veled.
- Nem ismerkedni akarok, hanem beszélgetni, vagy érdeklődni - válaszolta gondolkodás nélkül - Mert tényleg régen láttalak és nekem nem csak egy régi ismerősnek maradtál meg.
- Hanem a srácnak, akit megcsaltál a haverjával, és ezért ja, egy életre leírtad magad nála - közöltem, őt ismételve - Meglepő fordulat.
Liza kínosan elnevette magát.
- Mit vártál, Liza, de komolyan? - néztem rá.
- Semmit, én... - túrt a hajába zavartan - Megértelek, pont ezt vártam, én is ezt tenném, csak reméltem, hogy... nem is tudom, mit reméltem - nevette el magát feszülten.
Néha elfelejti, hogy mennyire ismerem.
- Liza - szakítottam félbe, mielőtt folytatná - Őszintén. Mit akarsz tőlem? - néztem rá, mire lesütötte a szemeit.
Egy kis habozás után összeszedte magát és válaszolt.
- Nem tudod, mennyire utálom magam, és sajnálom, ami kettőnkkel történt - szólalt meg felemelve a fejét - Azóta szakítottam Robival, a családommal megromlott a kapcsolatom, az életem romokban, veled már mióta nem is találkoztam, elképesztően hiányoztál, rájöttem, hogy sosem voltam még boldogabb annál, mint amikor még együtt voltunk, és arra gondoltam, hogy ha esetleg kaphatnék mégegy esélyt, mehetne még minden úgy, mint régen, amiért mindent megadnék, mert szeretlek, még mindig, és utálom, hogy elveszítettelek - fakadt ki.
Először nem tudtam erre mit reagálni, aztán végül megszólaltam.
- Én erre már nem tudok mit mondani - túrtam a hajamba feszülten - Mindennél fontosabb voltál nekem, és szerettelek, régen, tudod, melyik pontig, de azóta már tovább léptem, három komoly kapcsolatom is volt, amiből egynek nemrég lett vége, úgyhogy most is azon vagyok, hogy továbblépjek, és nem akarok a múlttal többet foglalkozni. Bocs - mondtam őszintén, majd hátraléptem egyet.
Itt már úgy lett volna, hogy elköszönünk egymástól, de a nem is akármilyen elköszönésünk még hátravolt.
- Szerinted én nem akarok továbblépni, miközben tudom, hogy nincs is már nálad esélyem? - tárta szét a karjait - Dehogynem! De hogyan? Még erről a hülye kisboltról is egyfolytában a megismerkedésünk jut eszembe! - törölte meg a szemeit a csuklójával.
Erre nem mondtam semmit, csak közelebb léptem hozzá, megragadtam a kezét és jó hosszan megcsókoltam.
Jó csók volt amúgy, pont jó egy lezárásnak, ami eleinte még elég érzelmes volt, majd a végén inkább már átment egy szédítő smárba, ahol a volt barátnőm az egyik polcnak a hátával dőlve viszonozta a csókomat, és hagyta, hogy konkrétan egymást gyomráig dugjuk a nyelvünket. Csak kenyeret jöttem venni bundás kenyérnek, aztán tessék, mi lett belőle.
Igazából ebbe a boltba nem szoktak sokan járni, főleg nem reggel tízkor (engem is csak anyám zavart le) a leghátsó polcsornál, úgyhogy ezt a nem túl diszkrét elválást megengedhettük magunknak.
A biztonsági kamera meg remélhetőleg nem minket vett.
- Vedd csak lezárásnak. Most már nem a megismerkedésünk fog eszedbe jutni - toltam el magamtól, mielőtt még nagyon beleéltük volna magunkat.
Szóval így zártam le Lizával két és fél év után a kapcsolatunkat, amit érthető okokból nem is mondtam senkinek.
Mert azért na.
Viszont még mindig nem tudok mit kezdeni magammal, és tovább lépni (mármint nyilván Lenin), ami már komolyan kezdi felcseszni az agyam.
- Gergőéknél házibuli lesz, szóval hívnak minket bulizni - mondta Ricsi, miközben a kanapén feküdve irogatott a Messenger csoportunkba, ami így most valószínűleg televágta a telefonom értesítésekkel, amíg tévéztem.
- Tehát inni - röhögtem fel.
- Hát, ja - bólintott Ricsi röhögve - Gondolom mész.
- Már kivagyok, szóval valószínű - biccentettem - Te nem?
- Sacinak már elígértem magam - vont vállat elmosolyodva, mire bólintottam.
Úgyhogy Ricsi átment Sacihoz, én meg estefele elindultam otthonról.
Pár óra múlva nyilván már fullosan részeg volt mindenki (én is), a zene üvöltött (még jó, hogy Gergőék magasan laknak és kevés szomszédjuk van), néhányan kifeküdtek, és már kitomboltuk magunkat, úgyhogy átestünk abba a szakaszba, amikor full készen utáltuk közösen az életet, minden szar, nagy érzelgések, satöbbi.
Gergő Ákossal énekelt (egy élmény volt hallgatni xd), Pipacs bealudt az asztalon, Zotya fogalmam sincs, mit csinált, asszem ölelgetett egy napernyőt, meg még néhányan lézengtek valamerre, mindenre nem nagyon emlékszem, de azt tudom, hogy én Erika mellett ültem a teraszon, közösen vedeltünk, és dumáltunk.
Erikát ötéves korom óta ismerem, egy évvel fiatalabb nálam, és azóta haverok vagyunk.
Vagány csaj, mindig is az volt, és függetlenül attól, hogy lány, ha állítanék egy legjobb barát-listát (amit nem fogok, mert utálom ezeket a listákat), eléggé az elején lenne; szerintem minden srácnak van legalább egy közeli csaj haverja, és minden csajnak legalább egy fiú barátja.
Úgyhogy miután kiöntötte nekem a lelkét, elkezdett kérdezősködni rólam, mert "látja, hogy nekem is bajom van".
- Inkább hagyjuk - legyintettem, miközben elnyomtam a cigimet.
- Naaaa, mondd már, mi van - lökte meg a karom.
Kínosan elnevettem magam, majd miután beleittam a fogalmam sincs, hanyadik és milyen piámba, megvontam a vállam.
- Megint megcsaltak - mondtam a hajamba túrva.
Utálom kimondani, ezért nem is mondtam neki eddig.
- Uhh, melyik volt? - kérdezte.
- Akit Liza-kettőnek hívsz - röhögtem fel feszülten.
Egy csomó haverom, akik személyesen nem ismerik Lenit, csak Lizát, párhuzamba állítják őket, amit utálok.
Oké, azonnal megtetszett-azonnal megtetszett, imádtam-imádom (utóbbi Leni, de őt jobban), szőke-szőke, gyönyörű-gyönyörű, szép szemei vannak-szép szemei vannak, természetes-természetes, megcsalt-megcsalt, nehezen lépek túl rajta-nehezen lépek túl rajta, talán a nevük is hasonlít valamennyire (Szelei Liza-Székely Levendula), és még napokig sorolhatnám, ami közös bennük, de akkor is utálom összehasonlítani őket.
Ja, és páran Lenit elkeresztelték egyszerűen csak "Liza-kettő"-nek, ami még gázabb, de ha már nagyon hasonlítgatni akarunk, akkor inkább Liza az "elő-Leni".
Vagy igazából fogalmam sincs, de minek kell a két szerelmi kudarcomat hasonlítgatni?
Épp elég szar így is.
- Na, értelmet nyert a beceneve - bólintott Erika - Kivel?
- Az exével.
- Zsombival???
- Ja - biccentettem kedvtelenül.
Erika hitetlenül pislogott.
- Oké, dögöljön meg a kis ku... - kezdte a szitkozódást pont úgy, mint Lizánál anno, mire félbeszakítottam.
- Ne folytasd - ráztam meg a fejem nyöszörögve.
Egy pár percig csendben ültünk egymás mellett, miközben ő is ivott, én is, meg a körülöttem lévők is, majd egyszer csak (valószínűleg a pia hatására) kifakadtam, pedig amúgy szinte soha nem szoktam.
- Kurvára hiányzik amúgy.
Erika szomorúan megsimította a vállam, én megittam mégegy rövidet és folytattam.
- De tényleg. El akarok, de... rohadtul nem vagyok el nélküle.
Innentől kezdve nem sok minden maradt meg, de azt tudom, hogy annyira kiborultam egy idő után, hogy fogtam magam, és inkább leléptem, hogy ne szedjem szét az egész bulit, úgyhogy miután majdnem elestem a hegyoldalon, jobbnak láttam hívni egy taxit.
Hát, amikor a házunk előtt kiszálltam, konkrétan majdnem kiestem a kocsiból, aztán összeszedtem magam, és eljutottam a kapunkig.
Egy pillanatra ránéztem Leni szobájára, ahol a volt barátnőm éppen tévézett, és erre pont emlékszem is, egy fél másodpercre összetalálkozott a tekintetünk, majd inkább elkaptam a fejem, és bementem a házunkba, ahol anyámék nem túl nagy örömmel fogadtak.
Például mert mondjuk ekkor már a fél család aludni akart, én pedig hazaértem, és a szobámban először véletlen, aztán direkt kétszer is belerúgtam az ágyamba, amire aztán idegesen levágtam magam.
Vagyis inkább csak ráestem, mivel alig álltam a lábamon, de ez tényleg már csak részletkérdés.
Konkrétan soha nem voltam még ennyire kész állapotban, most megdöntöttem minden rekordomat, és csak arra gondoltam, hogy meddig fog ez még így menni?
Ahelyett, hogy már rég túltettem volna magam rajta, továbbléptem volna, és esetleg találtam volna egy másik lányt, akivel mondjuk még kezdhetnénk is valami értelmeset egymással, két hónapja azon vagyok, hogy felejtsek, ami még mindig nem sikerült, hanem inkább kiborulva totál roncsra ittam magam és leléptem egy házibuliból, mert hirtelen előtört belőlem, hogy mennyire rohadtul hiányzik, és hiába haragszom rá még, annyira szeretem, hogy azt el nem tudom mondani.
Utálom ezt az egészet.
Másnap (vagyis aznap, csak pár órával később) arra keltem, hogy anyám kopog az ajtómon.
- Bejöhetek?
Na, ez jó lesz, végre megint végighallgathatom, hogy nem lesz ez így jó, és hogy kezdjek magammal valamit.
- Aha - dörzsöltem meg a szemem, mire bejött az ajtómon.
- Felébresztettelek? - kérdezte.
Áhh, nem, egy éjfél utánig tartó házibuli után (akárhogy is végződött) reggel hétkor már ébren szoktam lenni.
- Hagyjuk. Igen? - néztem rá.
Inkább essünk túl rajta.
Anya leült mellém az ágyamra, majd inkább nem szólt semmit, hogy konkrétan keresztben aludtam az ágyon utcai ruhában és cipőben, csak megsimította a hajam.
- Csak meg akartam nézni, hogy vagy. Tegnap este elég nyúzottnak tűntél - jegyezte meg.
Oké, ez figyelmes, meg minden, de ezt nem lehetett volna néhány órával később?
- Mert az is vagyok? - kérdeztem vissza.
- Még mindig azt a lányt siratod? - mosolyodott el szomorkásan.
- Ja - válaszoltam kelletlenül - És a legjobb, hogy lesz majd ez a szar tábor, ahol megint látom, hogy megint legyen alkalmunk összeveszni, és hogy esélyem se legyen elfelejteni, rohadt jó.
- Hát, nem tudom. Most a nyáron eddig sem nagyon találkoztatok, mégsem sikerült - gondolkodott el.
- Tényleg? - néztem rá unottan.
- Tovább kellene lépned rajta. Tudom, hogy nehéz, vagy hogy rossz, de...
Jónak mondja.
- Szerinted nem akarok? - szakítottam félbe - Két hónapja folyamatosan tovább akarok lépni, de ez nem így megy.
- Mert nem engeded el igazán - mondta - Csak el kell engedned. Ez figyelemelterelés, amit csinálsz, nem próbálsz továbblépni igazából. Nem engeded el, ragaszkodsz hozzá.
- Mert rohadtul szeretem, Anya - tört ki belőlem őszintén, mire szomorúan felsóhajtott, majd megsimította a hajam.
Hát, igazából Anya megpróbált lelket önteni belém, de nem nagyon sikerült neki.
Mindegy, jófej volt, hogy legalább megpróbálta.
És most akkor folytassunk mindent ott, ahol abbahagytuk.
Kurva jó.
*****************************************
Július 12. (tábor/6-7.)
Igazából most megdöntöttem ebben a táborban a rekordom, ugyanis hat órát aludtam. Nagyon durva. De igazából ez azért volt, mert Somogyi bejött hozzánk és hajnali fél kettőig a szobánkban őrködött, hogy aludjunk.
Ez a tanár köztudottan egy terrorista, de legalább ma kipihentem magam.
- Ott vannak a csajok - füttyentett Andris reggel az udvaron.
- A mieink? - kérdeztem, miközben megnéztem a telefonomon, hogy mennyi az idő, mert nem volt jobb dolgom.
- Jaja - bólintott, mire automatikusan odanéztem.
Ott volt ő is, és amint megláttam, azonnal elkezdtem szitkozódni magamban, hogy miért ilyen gyönyörű ma is, és miért kell nekem még mindig szeretnem. Ráadásul az utóbbi napokban egyre inkább. Francba már.
Igen, valamennyire még mindig haragudtam rá, hogy félrelépett, de annyi napomat tette már szebbé, és annyira szeretem, hogy talán egyszer annak ellenére, hogy semmi nem fájt még olyannyira az életben, mint amikor két és fél hónapja kiderült minden, meg fogok bocsájtani. Egyszer.
Amúgy is, tegnap Somogyi járőrözése közben végiggondoltam mindent. Annyira el akar mondani még valamit, ami a történtekhez kapcsolódik, és amit eddig nem hagytam, hogy most már tényleg meg kéne hallgatnom. Lehet, hogy nem fog változtatni semmin, sőt, valószínűleg nem fog, de fontos nekem annyira, hogy megadjam neki, hogy lenyugodjon végre, és ha már hétfőn elméletileg az állomáson leütötte Zsombit (nem gondoltam volna), teljesen tovább tudjon lépni. Mindkettőnknek jobb lesz ez így, ha normálisan zárjuk le véglegesen a kapcsolatunkat, és a mostaninál jobb viszonyban maradunk. Talán.
- Felakasztom magam - szenvedtem hangosan, miközben Niki reggeli közben egész végig arról magyarázott, hogy hülyeség pazarolni a mézet arra, hogy megegyük, mert milyen jó hajpakolást (?) lehet belőle csinálni.
- Most miért? Csodákat művel - bizonygatta.
Valaki egy kötelet, csak kölcsönbe lesz.
De aztán Andris elintézte, mert fogta Niki vajas-mézes kenyerét, és a hajára kente, amitől Niki sikítozni kezdett, én meg elszenvedtem egy instant halláskárosodást.
Pár hónapja az öltözőben elviselhetőbb volt a hangja, de hogy hogy bírtam ki vele azt a tizenöt percet, azt a mai napig nem tudom.
Reggeli után a tanárok kitalálták a nagy tervet, hogy ha már táborban vagyunk, egy percig se lehessünk nyugton, úgyhogy összepakoltattak velünk egy teljes hátizsákot és elindultunk várost nézni, mert őket érdekelte. Rajtuk kívül meg senkit, de azt ki nem szarja le?
Szóval várost néztünk, ebédeltünk, szar volt, elmentünk egy parkba, kiderült, hogy Barni megy el az osztályból, hűha, aztán eleresztettek minket a városban azzal a feltétellel, hogy két és fél óra múlva jöjjünk vissza a parkba, amíg ők elbeszélgetnek az élet nagy dolgairól.
Andrisék kitalálták, hogy bemennek a Kikába, mert ott kényelmesek a fotelok (?), nekem meg nyilván semmi dolgom nem volt, úgyhogy vállat vonva mentem velük, csak előtte váltottam pár szót Ricsivel.
- Most amúgy mi van veletek? - kérdezte tőlem, amikor a többiek nem hallottak - Kibékültetek, vagy hogy?
- Nem tudom - vontam vállat Lenire nézve - Lehet beszélnünk kéne.
- Nekünk? - kérdezte értetlenül.
- Nem, Leninek és nekem - röhögtem fel a kicsivel előttünk sétáló lányra nézve.
- Lehet - bólintott - Mikor fogsz?
- Valamikor most kéne. Szerintem leválunk tőletek, és úgy, túl akarok esni rajta. Majd beérünk - mondtam, mire bólintott.
- Jó, majd gyertek lifttel. Hátha beszorultok - röhögött. Hát, nem tudom, erre mennyi az esély, de majd meglátjuk.
A Kikában Leni kitalálta, hogy megnéz valamit, én pedig úgy döntöttem, hogy ezt most nem fogom kihagyni.
- Megvárjalak? - kérdeztem tőle, mire eléggé meglepődött, aztán elmosolyodott.
- Ha már így felajánlottad - vont vállat, majd leváltunk a többiektől.
Egy darabig elsétálgattunk, közben pedig egész végig járt az agyam.
Csak akkor zökkentem ki a gondolataimból, amikor Leni majdnem levert egy méregdrága csillárt a polcról.
- Ez hajszálon múlott - lépett el onnan a biztonság kedvéért.
- Ja - bólintottam, majd tovább mentünk a függönyökhöz - Most igazából azt nézzük, hogy mire nincs pénzed? - kérdeztem.
Minden csaj ezt csinálja, és még mindig nem értem, hogy ez mire jó.
- Pontosan. Szerinted ez a függöny illene a szobámba?
Te jó ég, mire vállalkoztam. xd
Nem baj, körülbelül fél óra nézelődés után úgy döntött, hogy befejezte a fel-le sétálgatást (hallelujah), úgyhogy a közel lévő lift felé vettük az irányt, aminek megnyomtuk a gombjait, becsukódott az ajtó, elindult, aztán hirtelen megállt két emelet között. Hogy bassza meg magát.
- Mit szólsz? Beragadtunk - nézett rám erőltetett mosollyal.
- Rohadt jó - biccentettem - Megnyomtad a vészjelzőt, ugye?
Nem nyomta meg, csak amikor szóltam. Szegény eléggé be volt parázva.
- Szerinted meddig leszünk itt? - kérdezte.
- Fogalmam sincs - vontam vállat, miközben képzeletben gratuláltam magamnak, hogy vele jöttem, ugyanis ha egyedül szorul be ide, fogalmam sincs, mit csinálna, de tuti nem azt, mint amit kéne.
- És ugye nem halunk meg? Mármint, lezuhan  a lift, vagy soha nem indul el, és megfulladunk, vagy mit tudom én - parázott be hirtelen.
- Nem, nem, dehogy - nyugtattam meg egyből.
Egy darabig beállt közénk a csend, egyikünk se szólalt meg, majd végül eldöntöttem, hogy most ebben a pillanatban lerendezzük a szakításunkat.
Mást úgy se nagyon tudunk csinálni. Vagyis de, egy pár dolog eszembe jutott, de az nem lett volna túl alkalomhoz illő.
- Most rendesen van időnk, úgyhogy nyugodtan magyarázkodhatsz - mondtam, mire meglepődve nézett rám.
- Na, előtört belőled a szociális lélek? - vigyorgott rám, mire megforgattam a szemeimet. Kettőnk közül amikor együtt voltunk, ő volt a kelleténél szociálisabb másokkal, de mindegy. - Jól van. Szóval - kezdett bele, mire a hátammal nekidőltem a lift falának. Na, halljuk. - Kezdjük azzal, hogy én teljes mértékben megértek, hiszen abban igazad van, hogy valóban nem voltam őszinte, és egy csók tényleg elcsattant Zsombi és én közöttem, miközben veled jártam - kezdte.
Hát, úgy is mondhatjuk, hogy nem volt őszinte.
És igazán nem akarok belekötni, de az legalább két csók volt, csak mert a focipályán is volt egy, de mindegy.
Nem szóltam semmit, csak összefont karral figyeltem, hogy mit fog ebből kihozni nekem, ami ennyire másmilyenné teszi a helyzetet.
- De mit szólsz ahhoz, ha azt mondom, hogy nem nagyon volt más választásom? Hogy konkrétan meg voltam zsarolva olyan előzmények után, amikről nem szóltam neked, hogy elkerüljem a balhét, és hogy egy elég komoly döntést kellett meghoznom, amin a kapcsolatunk forgott kockán? Lehet, hogy rosszul döntöttem, de én tényleg mindent annak érdekében tettem, hogy ne legyen baj, és minden úgy mehessen kettőnk között, mint azelőtt! Ezek után pedig ő átvert engem, utána meg ment minden magától, helyette te léptél ki az életemből, minden éjszakát sírással töltöttem, a lelkiismeretem ezerrel fúrdalt belülről, Zsombit meg egy örök életre megutáltam - kezdte, mire felnéztem rá, miközben még semmit nem értettem, de hallgattam, szó nélkül - De hogy értsd, miről van szó, most elmesélném az egészet teljesen őszintén a legelejéről, még akkor is, ha néhány dolgot már tudsz. Szóval. Amikor év elején összejöttél Jenniferrel, fogalmam sincs, hogy láttad-e, tudtad-e, vagy számítottál-e rá, de mindenesetre tényleg romokban voltam, annyira összetört, amennyire egy magamfajtát akkor csak össze lehetett törni. Akkor találtam ki, illetve találtuk ki a nővéremmel, hogy keresek valakit magamnak, hogy kívülről úgy tűnjön, mint ha teljesen hidegen hagyna az egész és egyáltalán nem bántana, hogy kevésbé fájjon és elterelje rólatok a figyelmemet, ez pedig igen, életem legnagyobb baromsága volt, mert így vettem fel a kapcsolatot Zsombival a neten, akivel kicsit több, mint egy hónapot jártunk, aztán rájött az egészre és szakítottunk - foglalta össze ezt a részt, amit mondjuk tudtam, és őszintén nem vágtam, mi köze van ehhez a történethez - Utána eltelt négy hónap, végre összejöttünk az osztálykiránduláson, aztán egészen a szülinapodtól kezdve, amikor felhívott, és megtudta, hogy veled vagyok együtt, ő pedig tényleg nem érdekel, teljesen megőrült, vagy hogy mondjam, vérszemet kapott, és majdnem egy hónapon keresztül folyamatosan zaklatott telefonon. Eleinte nem akartam szólni senkinek, maximum Saciéknak, mert úgy gondoltam, hogy egy idő után úgy is abbahagyja, akkor meg felesleges balhét csinálnom ebből, eleinte csak idegesítő volt, aztán már elég ijesztő - mondta - És ami miatt most ott vagyunk, ahol, az az a nap volt, meg is mondom neked, április tizennegyedike, péntek délután, amikor egyébként is borzasztó napom volt, de mindez eltörpült amellett, hogy Zsombival teljesen véletlenül összefutottunk az utcán, és nem tudom, ez a gyerek tényleg egy pszichopata szerintem, mert megint elkezdte, hogy jöjjünk össze újra, én meg mondtam neki, hogy nem, nem és nem, aztán megcsinálta rólunk a képet, amit később te is láttál, teljesen akaratomon kívül, mert csak odarántott magához, és az ő szemszögéből nézve tényleg túl jó lett, szóval azzal zsarolt, hogy vagy elterjeszti rólam, hogy vele járok, hogy megcsallak vele, és tönkre fog tenni, vagy pedig megcsókolom, akkor pedig soha nem szól senkinek erről és végre békénhagy, örökre. Az utóbbit választottam, mert már nagyon sok volt nekem akkor, tartottam tőle, meg akartam tőle szabadulni, hogy végre normálisan lehessek veled... sajnálom, hogy így döntöttem, és nem is tudod, milyen lelkifurdalásom volt akkor is, és még a mai napig is, hogy hagytam, hogy megcsókoljon és hogy nem voltam őszinte, de én tényleg mindent azért csináltam, hogy ne kerülhessünk olyan helyzetbe, amiben az utóbbi két és fél hónapban vagyunk.
Egyszerre döbbentett le, és egyszerre nem (mivel Zsombi tényleg képes ilyenekre), egyszerre sajnáltam meg őt, és egyszerre cseszett fel egy kicsit magamban, hogy semmit nem mondott nekem erről eddig, és hogy inkább megcsókolta, mint hogy megszavazzon nekem annyi bizalmat, hogy megoldjuk együtt, esetleg le is ütöm a drága exét, de úgy istenesen.
Itt jöttem rá egyébként először, hogy Zsombit most már nem csak simán rühellem és megölöm, hanem először is kidobom a tizedikről legalább ötször, aztán kitaposom a belét, mert megérdemli, én meg boldogan megyek majd a sittre.
- Mindegy, ezután megint eltelt három hét, már tényleg abban a hitben voltam, hogy minden oké, feledésbe merült az egész sztori, amikor emlékszel, megjelent ott a focipályán, kitört a balhé, aztán megláttad azt a képet és egyszerűen szó nélkül otthagytál. Onnantól kezdve pedig egészen idáig, kettő és fél hónapon keresztül minden egyes nap, amikor láttalak, azt kellett átélnem, hogy úgy bunkózol velem, úgy kerülsz el, úgy lépsz túl rajtam és nem utolsósorban úgy szakítottál velem, hogy nem vagy tisztában ezekkel, amiket én most elmondtam, és ennyi időn keresztül bennem voltak. Lehet, hogy ezek után továbbra is úgy fogsz viselkedni velem, mint eddig, én ezt már nem tudom, de ezt mindenképpen el kellett mondanom, hogy tudd, hogy én nem azért csináltam az egészet és nem azért csókolóztam Zsombival, mert esetleg nem szeretnélek, nem tartalak elég jónak, vagy akármi, amit gondolhattál rólam, bele se merek gondolni. Egyszerűen csak sarokba voltam szorítva, és egy olyan döntést kellett hoznom, amitől az egész kapcsolatunk függ, én pedig ezek szerint rosszul döntöttem. Ennyi - fejezte be, miközben megtörölte a szemeit, én meg csak álltam és azon gondolkodtam, hogy mi a fasz?
Ilyen ártatlan lány hogy képes ekkora szarba keveredni?
Az agyam eldobom, de komolyan.
- Basszus Leni - túrtam a hajamba zavartan - De most komolyan, hogy tudtál ennyi szart összehozni? - kérdeztem a szemeibe nézve, miközben halványan rámosolyogtam, hogy ne kelljen tovább feszengenie, amit észre is vett, majd neki is megjelent egy apró mosoly az arcán.
- Nem tudom - sütötte le a szemeit.
- De miért nem mondtad ezeket...? - kérdeztem, teljesen kikészülve ettől az egésztől.
- Nem akartad, hogy beszéljek róla.
Továbbra is csendben voltunk mindketten, és ahogy állt előttem a hülyeségekkel, amikkel az utóbbi időben itt össze-vissza kavart, rá kellett jönnöm, hogy így már képtelen vagyok haragudni rá, viszont még mindig elképesztően szeretem, úgyhogy végignézve rajta és megszólaltam.
- Na, gyere, te lány - tártam szét a karjaimat, mire Leni felemelte a fejét, és mosolyogva a nyakamba ugrott, én meg szorosan átöleltem és hagytam, hogy a vállamnak döntve a fejét összekönnyezze a pólómat. Majd megszárad.
Basszameg, tudtam, hogy már nagyon hiányzott, de csak most éreztem meg igazán, ahogy megöleltem, hogy mennyire.
Az utóbbi két és fél hónapban most először éreztem magam teljesnek.
Egy kicsit eltoltam magamtól, letöröltem az arcáról a könnyeit, majd az ajkaira pillantottam. Újra kéne kezdeni.
A szemeibe néztem, majd végig se gondolva, mit csinálok, csak az ösztöneim vezéreltek, gyengéden megfogtam az állát, közelebb hajoltam hozzá és egy kis habozás után megcsókoltam.
Mindennél jobban vágytam erre - össze se tudom számolni, hányszor lejátszódott már valami ilyen a fejemben az utóbbi hetekben két szívtörés között.
Már nagyon hiányzott, és őszintén szólva rohadt jó érzés volt.
Amikor elengedtük egymást, a szemeibe néztem, majd újra megszólaltam.
- Mit gondolsz? - kérdeztem halkan - Újrakezdjük?
- Ha már így felajánlottad - vigyorgott rám, mire halkan elnevettem magam.
- Mint ha ezt ma már egyszer hallottam volna - mosolyodtam el, majd a derekánál fogva magamhoz húztam és újra megcsókoltam.
Ééés nem volt elég a jóból, még a lift is megindult, miközben Lenivel újra megcsókoltuk egymást.
Hosszú volt ez a két és fél hónap.
Amikor kiértünk, a többiek után siettünk a parkba, ahonnan kicsit kifutottunk az időből, úgyhogy leszidtak, de igazából kit érdekel?Ennyit bőven megért ez egész.
- Kajak beszorultatok a liftbe? - röhögött Ricsi.
- Ja - bólintottam vigyorogva. Nem gondoltam volna.
Ezután semmi érdekes nem történt, csak annyi, hogy este átmentünk Leniékhez.
Jó, mondjuk eléggé megijedtek, amikor megjelentünk az ablaknál, de nem baj, én csak simán felmentem a megintbarátnőmhöz az ágyára és leültem mellé.
A macskás pizsamájában ült mellettem, amit tudta nélkül elég sokszor láttam már rajta a szomszédból. És rohadt cuki benne.
- Emberek, a tanárok jönnek felénk! - szólt Andris.
- Először jó poén volt, de másodszorra már nem vicces - vágta rá Enikő.
Amúgy tényleg jöttek, úgyhogy gyors improvizálnom kellett, majd végül bebújtam Leni takarója alá.
Ott volt a fejem a csípője mellett, miközben a világ legcukibb pizsijében volt, aminek a felső része fel is húzódott, én meg annyi mindent tudtam volna csinálni... kicseszett hormonok. xd
Mindegy, végül nem bírtam magammal, és amikor a tanárok kimentek (nem vettek észre lol), egy gyors puszit nyomtam a derekára, amibe beleborzongott és gyorsan lejjebb húzta a felsőjét, én meg kijöttem a takaró alól.
Ricsi vigyorogva nézett rám, majd egy darab összenézéssel megállapítottuk, hogy jobb dolgom volt ott, mint neki a szekrényben.
Ez van.
******************************************
Július 15. (tábor/13-14.)
Tegnap este full feleslegesen mentünk át a lányokhoz, ugyanis aludtak, szóval egész hajnalban a saját házunkban hülyültünk, a tanárok meg a faházak mögött piáltak. Somogyi még énekelt is. xd
- Jó étvágyat mindenkinek a reggelihez - mondta Mátrai (rühellem ezt a tanárt), miután mindenki elé odavágtak egy szelet kenyeret és asztalonként egy vajat.
Azt hittem, ezzel az elég olcsó reggelivel nem lesz baj, mert csak megkened, és így kábé ennyi.
Hát, Marci (vagy ki) nem tudta megkenni (???), Niki szerint hízlal a vaj, Lina leejtette, Samu valamiért kidobta az ablakon, Betti meg nem eszik vajat, szóval ez nem jött be. Mindezt egy vajaskenyér miatt.
Nincs hozzáfűznivalóm. xd
Kaja után Leni reklamált nekem egy sort, mert vezetünk, úgyhogy ezzel el voltunk egy darabig.
- Ha kapnánk csak úgy három pontot, akkor úgy leelőznénk titeket, mint a huzat, és elsők lennénk! - pattogott. Ez a "csak úgy három pont" tetszik. Kár, hogy nem lesz ilyen.
- Nem kaptok csak úgy három pontot - közöltem.
- Pedig jó lenne - ciccegett.
- Neked. Meg ezek közül alapból is a zöld a legjobb szín, szóval... - győzködtem magamban mosolyogva.
- El vagy tévedve. A kék sokkal jobb - vágta rá.
Oké, reggel Pásztor megkente Marci kenyerét, most meg éppen a barátnőmmel vitatkozom azon, hogy a kék vagy a zöld a jobb szín (a zöld). Helyben vagyunk.
Olyan 11 körül (a Nap alapján gondolom, csak mert zseni vagyok és a faházban töltöttem épp a telefonom) a tanárok kirámoltak egy csomó társast, hogy pontokat gyűjthessünk.
A legjobb az egészen, hogy a barátnőmön és a tanárokon kívül kb. senkit nem izgat ez a verseny dolog, de hát ők tudják...
Első körben be is szálltam Lacival, Lenivel és Sacival egy Gazdálkodj okosan-ba, mert már rég játszottam.
Úgy kábé tízéves koromban.
Igazából Saci sorra megnyert mindent, Leni egyfolytában rágyújtott (nyilván csak a játékban) és folyatta a csapot, Lacinak felégett a háza, én meg megtanultam, hogy nem szabad kihajolni a vonat ablakán.
No comment. xd
- Hallod, Szöszi - néztem a velem szemben ülő barátnőmre - Neked vannak bútoraid, nekem meg van házam. Költözzünk már össze.
- Okés - egyezett bele nevetve. Annyira amúgy nem is hangzott rosszul, kár, hogy Mátrai beszólt, hogy ez nem szabályos.
Amúgy végül kaptam egy pontot (második lettem), aztán átmentem Rizikózni Andrisékkal.
Pár órával később kiderült, hogy a mi csapatunk nyerte ezt az egészet, úgyhogy Leni dühöngött egy sort, aztán lenyúlta a cukorkáim felét.
Ezután tanárék nagylelkűen adtak egy kis szabadidőt, úgyhogy visszahívtam apámat, aki már egy ideje csörgetett, hogy hol tartom a playstation kontrollerét.
Amikor beavattam a titokba (hogy passz), éppen Leni jött oda hozzám és ült le mellém.
- Csak nem telefonozunk? - vigyorgott.
- Most már nem - raktam el a telefonom. Ketten voltunk egy faház mögött, és három napja jöttünk össze újra, úgyhogy most volt fontosabb dolgom a telefonomnál.
- Akkor jó - biccentett.
Egy darabig habozott, majd az alsó ajkába harapva átült az ölembe és a nyakam köré fonta a karját.
Ezt mindig akkor csinálja, amikor azt akarja, hogy megcsókoljam, nekem meg igazából nem esik nehezemre.
Imádom megcsókolni.
- Kiéheztünk, Szöszi? - öleltem át a derekát mosolyogva.
- Így is mondhatjuk, de ez nem hangzik túl jól - rázta meg a fejét - Jobban tetszik az, haaa mondjuk belátjuk, hogy itt vagyunk kettesben, szép az idő, jó a levegő, senki nem lát minket, meg amúgy is nem rég jöttünk össze megint, szóval nagyon sok mindent csinálhatnánk, például bepótolhatnánk két és fél hónapnyi lemaradást. Én a helyedben a legjobb verzió mellett döntenék - vigyorgott.
Van benne valami, valaki nagyon jó hatással lehet rá.
- Meggyőztél - láttam be.
Leni az arcomra tette a kezeit, és úgy csókolt meg először, aztán én is őt, simogattam a derekát, oké, néha a fenekét is, de ki nem tenné?
Szóval ott csókolóztunk a padon, enyhén szólva imádtam, majd amikor már nagyon belevesztem a dologba, gondoltam egyet, és egy idő után a fűben kötöttünk ki.
Alattam volt, a hajamba túrt, ahogy csókolóztunk, amivel te jó ég, nem is tudja, hogy be tud indítani, aztán hátralökött a fűben, amit lazán hagytam neki, átvetette rajtam az egyik lábát, majd eltűrte oldalra a haját, hogy ne lógjon az arcunkba, és visszahajolt hozzám.
Sejtelme sincs, mekkora hatalma van felettem, Úristen.
Amikor már jópár csók után azt hittem, hogy oké, általában eddig szoktunk elmenni, most már valószínűleg vége, és eltoltam magamtól, Leni mosolyogva csókolt meg újra, jelezve, hogy még nem tervezett leállni.
Nem mondhatom, hogy nem jött be a dolog - minden egyes másodpercben egyre jobban beindított ez az egész, legszívesebben már téptem volna le róla mindent, ami csak útban van rajta, és hogy őszinte legyek, nem először érzek így.
Nincs baj azzal, hogy várni akar az elsővel, tiszteletben tartom, nem erőltetem, és semmi befolyása nincs ennek abba, hogy mennyire szeretem, mert mindenhogy, de azért áldom az akaraterőmet, hogy le tudok állni, csak mert vannak pillanatok, amikor legszívesebben úgy konkrétan kérdés nélkül nekiesnék.
Néha már kezdek beleőrülni, hogy gyakorlatilag eddig szinte mindegyik lány egyet pislogtam, és már dobta is szét a lábát, Lenit meg Úristen, amúgy is akarom, már mióta, de vannak pillanatok, amikor annyira vágyom rá baszki, hogy csoda, hogy vissza tudom magam fogni.
Ez a "csoda" leginkább annyi, hogy józan ész, meg ilyenek, tényleg tiszteletben tartom, hogy mit akar, fontos nekem, de azért na.
De mindegy is.
Szóval ő így most már lovaglóülésben ült rajtam, és az arcomra téve a kezét megint megcsókolt, úgyhogy megfogtam a derekát, és kiélvezve, hogy most felül van (meg amúgy is, fogalmam se volt, hogy meddig akar elmenni) csak simán hagytam, hogy átvegye az irányítást, miközben én meg folyamatosan simogattam.
Bevezette az ujjait a pólóm alá, majd ahogy megéreztem azokat a puha, gyengéd érintéseit a felsőtestemen, mindig elvesztem tőle a fejem, baszki, nem is tudtam sokáig tűrtőztetni magam ahhoz, hogy rohadt gyorsan ne teperjem le, és már csókolgassam is azt a bársonyos kis bőrét a nyakánál, időközben a saját kezeimet is elszórakoztatva azon a gyönyörű testén, és annak a különböző pontjain.
Úgyhogy összegezve rohadt jó volt és éppen eléggé be voltam indulva ahhoz, hogy felcsessze az agyam, hogy a tanárok pont akkor közölték, hogy gyülekező van.
Faszom.
Kaja után kitalálták, hogy játsszunk "Ki vagyok én?"-t, amit én szerencsére megúsztam, játszottunk még pár fogyatékos játékot, vacsoráztunk, Leni közölte velem, hogy "nem használ hajszárítót, mert roncsolja a hajat" (?), este meg lebuktunk, amikor át akartunk menni a csajokhoz.
- Mégis mit jelentsen ez? - förmedt ránk az igazgatóhelyettes. Mi a fasz, mit keres ez itt?
- Jöttünk vécére - dobta be Andris a hihető érvet, mire összeröhögtem Ricsivel.
Xdd
Na mindegy, lényeg, hogy leszidtak, meg vissza lettünk zavarva, de szar nekünk, úgyhogy onnantól kezdve a saját faházunkban buliztunk.
Igazából ennyi.
*****************************************
Na jó, nem bírok magammal, a harmadik évadból is muszáj vagyok írni. 😁
*****************************************
Szeptember 21. (III./17.)
Úgy volt, hogy ma még megyünk egyet focizni a pályára suli után, de ez nagyon nem így lett, mert egész nap esett. Majd máskor.
Reggel megint vártam vagy hat órát, mire Leni elkészült, aztán elindultunk.
- Hallod Casso, jó, hogy jössz - szólt Laci, amikor beértünk a terembe - Találtam egy szétpenészedett szendvicset a padomban.
Ok. xd
Na, ezzel elvoltunk egy darabig, de közben félfüllel Leniéket is hallottam, akik a mögöttünk lévő padban szórakoztak valami teszttel, aminek amúgy szerintem full semmi értelme.
Annyit értettem, hogy elméletileg Leninek DiCaprio a celeb ideálja.
Ehhez igazából nem tudok hozzászólni, csak annyit, hogy Jack erről már lecsúszott.
- Cassooo - hallottam meg a büfénél valami hátborzongatóan vékony hangot, mire megfordultam. Persze, hogy valami tömegribanc volt valamelyik osztályból, mi más? - Valamelyik nap rám érsz?
- Nem hinném - bontottam ki a kólámat. Első ránézésre sem tűnt olyasmi csajnak, akinek suli után az első uta a templomba vezet, mondjuk mert ránéz a keresztre és elég.
- Ne csináld már - vihogott fel olyan hangon, amitől konkrétan kirázott a hideg. Simán elmehetne tűzriasztónak. - Arra gondoltam, hogy mondjuk elmehetnénk moziba valami klassz filmet megnézni, meg amúgy az egyik ismerősöm ott dolgozik, szóval tök nagy kedvezményt is kapnánk - próbálkozott.
- Nekem meg két emelettel feljebb van egy barátnőm. Bocs - fordultam meg, majd felmentem a lépcsőn.
Ma nem voltam lealázós hangulatomban.
Órák után levágtuk magunkat Ricsivel a szobámba, aztán playstation-özni kezdtük, mert miért is ne.
Épp szünetet tartottunk, amikor Leni hívott.
- Szia - hallottam meg a hangját, mire akaratlanul elmosolyodtam - Nincs kedved esetleg átjönni?
Erre Ricsire pillantottam, aki éppen bemutatott a tévének, aztán elfordítottam a fejem és mondtam, hogy fél óra.
Azalatt pont befejeztük, úgyhogy Ricsi onnantól folytatta egyedül, én meg felvettem a pulcsim és a cipőm, majd mentem is át a szomszédba.
Amikor becsöngettem, a barátnőm konkrétan fél másodpercnél is rövidebb idő alatt kinyitotta az ajtót. Lelkes.
- Helló - köszöntem, mire elmosolyodott, visszaköszönt, én meg csak magamhoz húztam és megcsókoltam, aztán ha már úgy is rátértünk a tárgyra, megkérdeztem - Szüleid?
- Nincsenek itthon - vont vállat. Ahaaa, szóval erről fúj a szél, értem én. - Apa dolgozik, Anya meg elment vásárolni Csepivel.
- Aha. Akkor ezért hívtál át - biccentettem vigyorogva.
- Neeeeem.
Gyanús a csaj.
- Bevallhatod nyugodtan. Én megértelek - húztam tovább az idegeit, ami egyébként egy darabig egész szórakoztató, mert nagyon cuki ilyenkor. Akkor van baj, amikor kicsit tovább csinálom a kelleténél, mert akkor olyan, mint egy kis pitbull. Volt szerencsém megtapasztalni. xd
- Nem azért hívtalak át - erősködött.
- Felőlem - hagytam rá, majd próbából közelíteni kezdtem felé, mire hátralépett egyet, én megint mentem előre, ő meg még egyet hátrált - Kanapé - figyelmeztettem szórakozottan, de már késő volt, megbotlott és hátraesett.
Azt hittem, ezután feláll és folytatunk mindent ott, ahol abbahagytunk, de csak bosszúsan rám nézett.
- Te meg csak ott állsz és röhögsz rajtam. Tök jó - forgatta a szemeit.
- Én minden tőlem telhetőt megtettem - vigyorogtam.
- Nem. Például sokkal romantikusabb lett volna, ha...
És akkor előadott nekem valami szerinte romantikus gondolatmenetet, én meg őszintén nem tudtam, hogy mikor találja ki ezeket.
Szóval az volt a lényeg, hogy el kellett volna kapnom lassításban, undorítóan nyálasan szerelmet kell vallanom, megcsókolnom, és megkérnem a kezét.
Mi a fasz?
- És boldogan élünk, amíg meg nem halunk - fejezte be, majd felnevetett.
Asszem megőrült a barátnőm. Mit kell ilyenkor csinálni? xd
Ezután kitalálta, hogy szomjas, úgyhogy kimentünk a konyhába.
- Te nem iszol? - kérdezte kinyitva a hűtőt.
- Kösz, most nem - ráztam meg a fejem.
- Hát, akkor magamnal koccintok - biggyesztette le a száját, miközben kitöltötte magának a baracklevet - Csirió - vigyorgott, majd kettőt pislogtam és már meg is itta az egészet, és berakta a mosogatóba a poharat. Kis szorgos, én a ház különböző pontjain szoktam hagyni, anyám imád érte. - Amúgy Anya elméletileg tíz perc múlva itt lesz. Szóval addig még van időnk - húzta egy sejtelmes mosolyra a száját.
Tudtam én, hogy erre megy ki a játék.
- Mire gondolsz? - vontam fel a szemöldököm.
- Tudod. Kilencedikben elkezdtünk valamit, most jó lenne befejezni - utalgatott, mire elmosolyodtam, majd megint felraktam a pultra, beszéltünk egy pár szót (dicsekedett egy sort a 161 centis magasságával, én meg kábé egy fejjel magasabbként hamar lelomboztam, csak a szokásos) és magamhoz húzva rátértem a témára.
A csókomat szinte azonnal viszonozta, és jól el is voltunk ezzel egy darabig, de aztán úgy döntöttem, hogy ha már így állunk, akkor haladjunk tovább egy kicsit.
- Szeretlek - suttogta, miközben a hajamba túrt. Amúgy azt nem bírom, ha tök random csajok odajönnek hozzám és basztatják a hajamat, valamiért azt gondolva, hogy ettől bejönnek majd, mert ez nem így van és kurva idegesítő, de Leni felőlem non-stop csinálhatja, mert azt viszont imádom.
- Én is, Szöszi - feleltem, majd gondoltam egyet, és a puha ajkairól továbbhaladtam a nyakára, ahol egyébként ugyanolyan bársonyos és illatos a bőre, mint bárhol máshol, amit eddig láttam.
(Bővíteni kéne a tapasztalataimat.)
Szóval amíg én a nyakát csókolgattam egyre lejjebb haladva, Leni szemmel láthatólag elpirult és zavartan hátradöntötte a fejét.
Elképesztően cuki, ahogy minden érintésemtől teljesen zavarba jön, annyira új neki az egész.
Illegálisan imádnivaló.
Na, ezekkel a bölcs gondolatokkal csókolgattam tovább, majd éppen a kulcscsontjához értem volna, amikor hirtelen megszólalt.
- Basszus, jön Anyu - ugrott le a pultról.
Francba már.
*******************************************
December 19. (III./63-64.)
Most legszívesebben szétütnék valakit, de már megtettem, és nem lettem nyugodtabb, szóval passz.
Reggel már eleve fura volt az egész, amikor miután megint vártam rá egy csomót, Leni kijött a kapun, és egyáltalán nem mosolygott, mint ahogy szokott.
- Szia - dörzsölte meg a szemeit.
Fogalmam sincs, hogy most mi van.
Mielőtt elindultunk volna, látszólag először akart mondani valamit, aztán inkább hagyta.
Én nem erőltetem.
- Menj már, kajak elküldted a női öltözőbe? - röhögött Ricsi, miután elnavigáltam egy kilencedikes rózsaszín, unikornis-pólós, max. negyvöt kilós kissrácot, aki megkérdezte tőlünk, hogy merre is van az öltöző (ne zavarja, hogy már több, mint három hónapja ide jár amúgy).
- Hát... - bólintottam röhögve.
Hát egy gyökér vagyok, de élvezem. xd
De egyébként ez nézőpont kérdése, csak mert ilyen fizikummal (ahh, ez a gazdag szókincs) a mi öltözőnkben valaki két perc alatt úgyis nekivágja a szekrénynek, miután egy összetekert tesipólóval véletlen lecsapták a karját, amin egy deka izom nincs, hogy utána tesin nekidobják (jó esetben) a szivacsoknak. Sok sikert neki a túléléshez. xd
- De köcsög vagy - nézett Ricsi a gyerekre vigyorogva, akit pár perccel később a sikítozásokból ítélve kikergettek a csajok az öltözőből, majd egyszerre összeröhögtünk.
Amúgy hogy lehet valaki ennyire balfasz, hogy tényleg bement a lány öltözőbe, aminek az ajtajára konkrétan tízcentis betűkkel ki van írva, hogy "lányok"? Te jó ég. xddd
Ezután nekünk is volt tesink, amin fociztunk (a csajok medicinlabdáztak, nem irigylem őket), majd ez utáni szünetben megkerestem a barátnőmet, aki éppen a helyén ülve firkálgatott.
Ezt általában akkor szokta csinálni, amikor fáradt, szomorú, vagy amikor rossz hangulata van, úgyhogy ez plusz indok volt ahhoz, hogy odamenjek hozzá.
- Mit rajzolsz? - kérdeztem, miközben átkaroltam a derekát és egy puszit nyomtam az arcára, mire halványan elmosolyodott.
Oké, lehet, hogy tényleg csak fáradt. Mármint remélem.
- Semmi különöset - vont vállat - Firkálgatok.
- Ahhaaa - bólintottam. Hát, ha én az összes rajztudásomat összeszedve órákig próbálok valami értelmezhetőt lerajzolni, az messze nem ér a közelébe se annak, amit ő csak úgy "összefirkálgat" szünetben két perc alatt, és ez meg is magyarázza, hogy miért nem szoktam rajzolni - Mindjárt jövök - álltam fel, majd kidobtam a kiürült kólás palackot.
- Oké - bólintott.
Amikor visszaértem, becsöngettek, az ofő meg pont akkor lépett be a terembe, úgyhogy gyorsan megpusziltam a barátnőmet és közepes lelkesedéssel beültem én is a helyemre.
Ofő után vége volt a sulinak, úgyhogy a folyosón bevártam Lenit, aki tök csendben pakolt a szekrényében, majd elindultunk.
Konkrétan egész út alatt sem szólt egy szót se, csak továbbra is csendben figyelte az előttünk lévő utat.
- Holnap találkozunk - hajoltam oda hozzá a kapunk előtt, hogy megcsókoljam, ami majdnem meg is történt, csak hogy Leni sóhajtott egyet és a mellkasomra téve a kezét eltolt magától.
- Casso - nézett rám - Beszélnünk kell - mondta komolyan.
Nem szeretem összehasonlítani őket, de ahogy ez után a mondat után lehajtotta a fejét, a szőke tincsei pedig az arcába hullottak, akaratlanul is Liza jutott eszembe, amikor három évvel ezelőtt szakított velem, vagyis én szakítottam vele, miután bevallotta a történteket, ez pedig annyira szíven ütött, hogy lehet még ő is hallotta.
- Szóval azon gondolkodtam, hogy... - kezdte lesütve a szemeit - ...ez így nem biztos, hogy mehet tovább - mondta, mire először komolyan azt hittem, hogy kiugrok az elé a taxi elé, ami épp elment mellettünk.
Annyira hirtelen volt ez az egész, hogy szinte semmit nem értettem, annak meg csak a gondolata, hogy szakítana velem, konkrétan kinyírt belülről.
- Na jó, Leni - pislogtam - Én komolyan nem tudom, hogy mit csináltam - nevettem fel feszülten - Szombaton még minden oké volt - értetlenkedtem.
- Nem szombat óta csináltad - rázta meg a fejét, mire még az eddigieknél is jobban összezavarodtam. Mi folyik itt? - Előtte. Csak nem tudtam róla.
Oké, fogalmam sincs, mi van ennek a lánynak a fejében, de én már komolyan elvesztettem a fonalat.
- Ne hülyéskedj már, nem csallak meg, főleg azután, hogy... - kezdtem, aztán hirtelen leesett.
Na, mit csináltam én régebben, amiről nem tudott, és kiakadhat rajta? A kurva életbe már.
- Mit tudtál meg rólam? - kérdeztem, majd a tekintetéből azonnal rájöttem, hogy ezt sajnos eltaláltam.
- Hát, sok mindent, amit nem akartam - mondta, mire elhúztam a szám.
- Nyolcadik?
- Pontosan - bólintott.
Ez így elég ironikus - és most kénytelen vagyok hasonlítgatni -, pont úgy kezdte, hogy szakít velem, mint ahogy Liza is régen, csak ő most azért akar szakítani, amit azután tettem, hogy Lizával szakítottam. Oké, valaki magyarázza már meg nekem, hogy mi történik itt.
- Francba - túrtam a hajamba - És most ezért szakítasz velem? - néztem rá kínosan felnevetve.
Utáltam kimondani, hogy kettőnknél egyáltalán szóba jöhet az, hogy szakítunk.
Én már az előzőbe is majdnem beleőrültem, sőt, néha fizikai fájdalmat éreztem emiatt, pedig ott én szakítottam, de ha ez megint megtörténik, én azt egészen biztosan nem élem túl.
Főleg, ha egy ilyen miatt történik az egész, ami három évvel ezelőtt volt. Értem én, hogy kiakadt, mert tényleg nem mondtam neki, de ekkor még csak nem is ismertem, nem gondoltam volna, hogy ezért szakítani akar...
- Nem tudom, még át kell gondolnom a dolgokat - mondta halkan, majd a szemeimbe nézett - De egyvalamit mondj el. Őszintén.
- Oké - biccentettem.
- Igaz? - kérdezte egyszerűen.
Ezek után már nem akartam tagadni semmit, úgyhogy zavartan beletúrtam a hajamba és ránéztem.
- Igen - feleltem őszintén.
Most minek hazudjak?
- Rendben - suttogta, miközben megtörölte a szemeit - Köszönöm - bólintott szipogva, majd megfordult és bement a házba.
Nem tudom, hány percig álltam ott a kapuban továbbra is, miközben azt láttam, ahogy a barátnőm miattam szomorú, mert csalódott bennem, és a szobájában sírni kezd.
Mindenesetre ezt végignézni volt a legfájdalmasabb, és utáltam belegondolni abba, hogy elveszítem.
Ezt nagyon elbasztam.
- Fiam, meddig tervezel még ott ácsorogni? - kérdezte Anya óvatosan, aki közben kihozta a szemetet, mire pördültem egyet.
- Nem tudom - nevettem el magam feszülten.
- Történt valami?
- Hát... - túrtam a hajamba - Még nem nagyon - mondtam.
Kábé ennyiben maradtunk, ő még elszórakozott kinnt valamit, én meg bementem, és levezettem a feszültségemet a szobámban.
Nagyjából.
- Azt amúgy tudod, hogy megint Zsombi kavart itt? - kérdezte Ricsi pár órával később, amikor épp filmeztünk, amire amúgy ő vett rá.
- Mi? - fordítottam felé a fejem.
Igazság szerint annyira kiborultam, hogy még bele se gondoltam, hogy Leni honnan tudta meg a dolgokat.
- Ja. Felhívta Lenit szombaton és teledumálta a fejét - mondta - Nekem is csak Saci írta meg az előbb.
Hát, Ricsinek sajnálatos módon ezután egyedül kellett befejeznie a filmet, csak mert itt azonnal felpattantam, és szó nélkül elindultam.
Tudtam, hogy mikor van annak a gyökérnek (mármint értelemszerűen Zsombinak) az edzése, úgyhogy úgy számoltam, hogy a végére simán odaérek.
Kábé öt percet kellett várnom, és Zsombi már jött is ki a hátsó kijáraton egyedül (szinte mindenki más a főbejáraton szokott kimenni, csak ő jön erre, mert ilyen kis "egyedi"), és amikor észrevett, már ott volt előttem, én meg köszönés nélkül leütöttem.
Tegyük fel, hogy mondjuk ezt a zsarolásért kapta, aztán majd sorban haladunk.
- Csak nem szakítottak valakivel? - vigyorgott, majd Lizára utalva hozzátette - ...megint?
- Nyugi, még nem - mondtam, majd megint behúztam neki egyet.
Összesen kétszer ütött vissza, meg egyszer meglökött egy kicsit, de amúgy ez az egész konkrétan abból állt, hogy na, bántotta a barátnőmet, hopp egy öklös, teledumálta a fejét, hopp egy gyomros, ja hogy emiatt szakítani akar velem, és itt levágtam a földre.
- Amúgy nem tudom, mit eszünk rajta mindketten - szólalt meg, miközben letörölte a vért az orra alól, mire felvontam a szemöldököm - Jól néz ki, meg minden, de mindketten tudjuk, hogy egy hülye kurva - mondta.
És folytattunk mindent ott, ahol abbahagytuk. Hopp.
Amikor egy idő után úgy gondoltam, hogy na, akkor ez pipa, otthagytam volna a földön, de ennek itt közel se volt vége.
- De most komolyan, várj már egy kicsit - szólt utánam - Mit akarsz te tőle? Lizát még jobban megértettem, de Lenivel mit akarsz? Egyszer már dobott, simán megcsalt velem ahelyett, hogy egyenes lett volna, játssza az ártatlan szűzlányt, miközben amúgy ekkora ribancot a hátán nem hordott még a Föld, engem kihasznált, veled csak játszik, ha bármi nem tetszik neki, azt várja, hogy térden csúszva kérj tőle bocsánatot, aztán majd csodálkozol, hogy tíz év múlva prosti lesz - röhögött fel - Esetleg mint volt barátja, majd kedvezményesen kapod a pornó magazinjait, leértékelt lesz egy menet, talán még egy autogramm is belefér, de nyilván csak akkor, ha sokáig villogtathat veled, esténként meg úgy megrakod, hogy amiatt emlékszik majd rád. Erre pedig van egy szép ötbetűs szó rá, mégpedig, hogy egy kurva - fejezte be, mire ahogy ezt végighallgattam, visszafordultam.
- Megöllek basszameg - közöltem egyszerűen, majd visszamentem hozzá és (második) kezdésnek felrúgtam.
Itt már nem érdekelt, hogy ki láthat minket, vagy hogy már a volt edzőm is kijött hozzánk, hogy szétszedjen minket, ezek után olyan jó érzés volt újra meg újra behúzni ennek a gyökérnek egyet, hogy úgy voltam vele, egyszer élünk, kit érdekelnek a következmények?
- Elég legyen - vetett véget ennek az egésznek az edzőm, mire utoljára nekivágtam Zsombit a földnek és elengedtem.
Oké, elméletileg már nem kell a volt edzőmre hallgatnom, mert már nem az edzőm, de majdnem tíz évig az volt, és valahogy belém nevelődött, hogy amit mond, azt oké, úgy kell.
És ezt Zsombi is pontosan jól tudta, úgyhogy vigyorogva feltápászkodott, és lelépett, én meg egy pillanatig utána, majd az edzőmre néztem.
- Hát, őszintén szólva reménykedtem, hogy ha egyszer visszajössz, az nem így fog történni - jegyezte meg az edzőm, majd egy kicsit megenyhültek az arcvonásai - De ettől függetlenül szép gyomros volt.
- Köszönöm - túrtam a hajamba felnevetve.
- Megérte az az erősítés.
- Hát, igen - bólintottam elmosolyodva. Pedig régen hogy utáltam.
Amúgy az edzőm néha egy terrorista volt, rendet tartott, az biztos, de egyébként jófej, és én mindig is bírtam, meg ő is engem, úgyhogy beszéltünk egy pár szót, hogy hogy vagyok, mi van velem, meg ilyenek, majd neki edzést kellett tartania, én meg mentem haza.
- Jézusom, fiam, mit műveltél? - döbbent le Anya, amikor hazaértem.
- Semmit. Fölmentem - dobtam le a cipőm, majd gyors felhúztam a szobámba.
Leninek be volt húzva a függönye, de fel volt kapcsolva a lámpája, és tudtam, hogy sír, ami miatt megint elkezdtem utálni magam, hogy hogy tudtam még ezt is elbaszni?
Tapsot nekem.
****************************************
Egyébként ebből az évadból megírtam már még egy pár napot Casso szemszögében, de azokkal lelőném a "poént", úgyhogy azt majd később. 😁
Viszooont akkor ennek a több, mint 27 ezer (!) szóból álló Casso-s különkiadásnak itt vége is lenne, remélem, hogy tetszett (de amúgy most be voltam pörögve, 27 ezer szó az kb. 30 normál résznek felel meg, mindezt pár nap alatt 😅), még szerintem kirakom a szereplős részt, mert azt már sokan kértétek, és akkor mehet tovább a történet.

Szép napot mindenkinek! ❤️