Január 24. (szerda)
Oké, ha én valaha is kételkedtem Cassoban, most mindent visszavonok, mert ma olyat bizonyított a szememben, hogy azóta se találok szavakat.
- Az osztálypénz itt van az asztalon, el ne felejtsem ma bevinni - ismételte meg Anyu reggel sokadszorra.
Igen, ma délelőtt az egész iskola pörgött a délutáni féléves szülői értekezlet miatt, köztük én is, pedig az eddigi évek során az ötös átlagommal és a (papíron) dicséretes magatartásommal egyszer se történt velem ilyesmi.
- Mennyi esélye van annak, hogy ma lefújják a szülőit és inkább elmondom otthon? - idegeskedtem szünetben.
- Leginkább semmi - felelte Enikő - De egy lógásért nem veszik le a fejed.
- Nem ismered anyámat. Nyolcadikban egyszer egy nappal később mentem suliba téli szünet után, mert rosszul emlékeztem, és azon kívül, hogy nagyon leszidott, egy teljes hónapig el voltam tiltva a telefonomtól, és nem mehettem korizni az osztállyal, pedig nem is direkt volt - meséltem nyöszörögve - Úgyhogy ma délután megyek és felveszem az utolsó kenetet.
- Hát jó, de előtte gyere le velem a büfébe - pattant fel Lili nevetve, majd Sacival és Enikővel együtt csatlakoztam hozzá.
A mai szülői miatt elmaradtak a művészeti körök, úgyhogy "mindjárt szabadulunk, végre" érzéssel ültem be az utolsó előtti óránkra, matekra.
És utána kezdődött minden.
- Veszek egy melegszenyát, jössz? - kérdeztem óra után a mellettem ülő Cassot, aki éppen akkor másolta a fizikát valakinek a füzetéből.
- Ezt még befejezem, ha már elkezdtem - lapozott egyet. Nehéz dolga lesz. :)
- Oké, Einstein - nevettem fel - Addig beállok a sorba. Siess - hajoltam oda hozzá, majd egy gyors csók után felálltam és kimentem a teremből.
Éppen lementem a lépcsőn, amikor megláttam az aula közepén lévő Zalánt, aki egymagában támaszkodott neki egy radiátornak és nézett körbe, megakadva a tekintetével rajtam.
Na, már csak ő hiányzott.
Gyorsan próbáltam elhúzni onnan, mert nem nagyon állt szándékomban beszélgetni vele, de ő odajött hozzám és elkapta a karom.
- Engedj el, ez fáj - szisszentem fel - És ha jól emlékszem, megbeszéltünk valamit.
- Neeeem. Ha elengedlek, akkor elmész - húzott közelebb magához, ügyet se véve a második mondatomról, ami igazából a lényeg - Ne lépj már le.
- De, azon lennék - ráncigáltam a karom.
- De én nem akarom, hogy elmenj, Hercegnő - vigyorgott, majd egy erős, hirtelen mozdulattal magához rántott és erőszakosan megcsókolt.
Bár ez a kifejezés túl enyhe ehhez képest.
Ott, helyben, konkrétan lekapott, és közben a kezét is elengedte rajtam, letapizva, kihasználva, hogy annyira hirtelen volt az egész, eleinte nem tudtam ellenkezni.
Rühellem, amikor a fiúk, csak azért, mert alacsony vagyok és minden tekintetből alulmaradok erőviszonyokban, és nem feltétlenül tudok ellenkezni, azt hiszik, hogy kényükre-kedvükre azt csinálnak velem, amit akarnak.
- Hülye vagy??? - löktem el magamtól indulatosan, amitől egy kicsit hátratántorodott, én pedig kapva az alkalmon kirántottam a kezem és felpofoztam, teljes erőből.
Nem tudom, mitől lett hirtelen ekkora erőm és bátorságom, de minden el is röppent, amikor Zalán szikrákat szóró szemekkel dühösen rámnézett, és közelebb lépett egyet.
Fogalmam sincs, hányan néztek akkor minket, hányan vették észre, hogy "balhé van", de abban a pillanatban komolyan beparáztam.
- Hülye kurva - sziszegte, majd odalépett hozzám, mire egyet hátráltam, de ő újra elkapta a karom, és durván fellökött, én pedig hátraestem a hideg kövön.
A fejem óriásit koppant, nagyon beütöttem magam, és nem is tudom, hogy meddig fetrengtem volna ott a könnyeimmel küszködve, ha az éppen közelben lévő Lotti nem siet oda hozzám és segít fel.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva, miközben felhúzott a földről, én meg széthasadó fejjel, szédülve megpróbáltam a lábaimra állni.
- Nem nagyon - szisszentem fel, ahogy a fejemhez értem, majd leporoltam magam.
A hátam mögül Zalán lenézően, győzedelmesen felröhögött, mire mindketten megfordultunk.
- Gratulálok, büszke lehetsz magadra, most megmutattad, te aztán rohadt jó csávó vagy - biccentett Lotti gúnyosan, jó hangosan odaszólva, hogy az egész folyosó tisztán hallja, mire Zalánnak felszökött a szemöldöke, és csak egy hajszálon múlt, hogy Lottinak is nekimenjen, de Casso húga nem igazán rettent meg a helyzettől, állta a szemkontaktust, még közelebb is lépett hozzá eggyel, érzékeltetve, hogy minimálisan se ijesztette meg, aztán tetézve az egészet, lenézően elnevette magát a végzős srácra nézve, majd visszafordult hozzám, látványosan nem pazarolva több energiát a porrá alázott srácra - Elkísérjelek az orvosiba?
- Megköszönném - vallottam be őszintén, széteső fejjel.
Már a folyosó másik végén voltunk, amikor egy óriási puffanást hallottam, úgyhogy hátranéztem, és...
Te jó ég.
Elkerekedtek a szemeim, és sietősen elindultam vissza oda, ahol az előbb fellöktek.
- Leni! - kiáltott utánam Lotti kétségbeesetten, majd odafutott hozzám és mellettem állva ő is észrevette, amit én.
Egy pillanatig ledermedten figyeltem, ahogy Zalán a csuklójával megtörli a vérző orrát, majd feltápászkodik és nekiront Cassonak.
- Úristen! - sokkolódtam le, majd odaszaladtam, de hirtelen nem tudtam, hogy mit tegyek, annyira lesokkolt az egész.
- Szólok egy tanárnak - hallottam valahonnan a folyosóról.
Cassot se kellett féltenem, egyáltalán nem, a végzős srác hamarosan újra hátratántorodott és levágódott a földre, a barátom egy másodpercre se tűnt ijedtnek, vagy óvatosnak, de én igenis aggódtam, megtöröltem a könnyektől homályos szemem, majd próbáltam összeszedni magam.
Azonkívül, hogy még mindig alig álltam a lábamon és elképesztően szédültem, minden erőmmel azt kívántam, hogy legyen ennek már vége, és hogy tudjak már végre tenni valamit, mert most fogalmam sincs, mit csináljak.
Eközben az előttem zajló verekedés egyre durvábbá vált, ijesztő volt, egyszer-egyszer felszisszent valaki a háttérben, páran megpróbálták szétszedni őket, de ez nem sokat ért.
Végül az egésznek egy idő után a igazgatónő vetett véget.
- Baranyai és Varga, azonnal az irodámba, mindketten! - kiáltotta indulatosan, mire rémülten Cassora néztem.
A haja összekuszálódott, néhol azért hagyott nyomot rajta a dolog, a homlokánál még mint ha vérzett is volna, vagy valami volt rajta, bár Zalán ezerszer durvábban nézett ki, én pedig miközben elszörnyedve fürkésztem, hogy te jó ég, mi történt vele, igyekeztem nem elsírni magam újra, hogy ez miattam történt.
Casso elkapta a tekintetem, halványan elmosolyodott, majd odalépett hozzám, mire azonnal a nyakába ugrottam és a vállába fúrtam a fejem.
- Majd jövök, Szöszi - nyomott egy gyors puszit a homlokomra, majd Zalán és Sárváry után ment az igazgatóiba.
Ezalatt már becsöngettek, úgyhogy az odagyűlt tanárok mindenkit beterelgettek az osztálytermekbe.
Életemben nem éreztem hosszabbnak azt a negyvenöt percet, amit akkor Szekeres órája alatt végig kellett ülnöm, aztán amikor kicsengettek, villámgyorsan elhagytam a termet, meg sem állva az igazgatónő irodájáig.
- Nem lesz semmi baj, nyugi - szorította meg a kezem biztatóan Saci, mire megpróbáltam egy mosolyt csalni az arcomra.
- Remélem - suttogtam idegesen.
A szívem vagy ezerszeres sebességben vert, a bal kezemet pedig elfehéredésig összeszorítottam, hogy valamennyire lecsillapodjak, ami nem nagyon sikerült, pláne, ezután további fél órán keresztül csak vártam, hogy most mi lesz.
Aztán nyílt az ajtó, és kilépett rajta Casso.
- Na? - kérdeztem félve - Mi volt?
- Még nem döntöttek teljesen - felelte röviden.
- De valamit csak tudsz... - reménykedtem.
- Hát, valamit igen, de... - nevetett fel feszülten.
- De? - faggattam idegesen.
- Ki fogsz borulni.
- Mondd már! - szorítottam meg a kezét, miközben könyörgőn a szemeibe néztem.
Casso idegesen a hajába túrt, egy pillanatig elkapta a tekintét rólam, majd újra a szemembe nézett, és megszólalt.
- Hát, oké Szöszi, valószínűleg kicsapnak - mondta ki, mire először levegőt venni nem tudtam.
Te jó ég!
*****************************************
Folytatás következik! 😈