Január 22. (hétfő)
Casso ma rejtélyes módon nem jött suliba (szerintem egészen biztosan nincs köze a német témazárónkhoz), úgyhogy egyedül indultam el az utcán a Someone You Loved-ra lépkeve, ami a fülemben szólt.
Útközben egy kicsit elgondolkodtam, úgyhogy miközben bementem az iskola kapuján, majdnem nekimentem valakinek.
- Bocsi - szabadkoztam, miközben feltettem a kezeimet és zavartan hátraléptem egyet.
Igazából a suliba járunk legalább háromszázan (művészeti suli, nehéz bejutás, kis létszám), de természetesen nekem pont annak az egyetlen embernek kellett nekimennem, akit minden erőmmel el akarok kerülni, és aki egész hétvégén újra és újra bekövetett Instán, meg bejelölt Facebookon, nekem állandóan jöttek az értesítések, de egyszer se engedélyeztem.
- Semmi baj, Hercegnő - húzta egy féloldalas mosolyra a száját Zalán.
- Nem vagyok Hercegnő - vágtam rá.
Vagyis de, az vagyok, csak nem neki. :)
- Szólíthatlak Babának is - ajánlotta fel vigyorgva. Milyen nagylelkű.
Utálom az ilyen fiúkat.
- Olyan opció nincs, hogy mondjuk a saját nevemen hívsz? - kérdeztem a szememet forgatva.
- Nincs - rázta meg a fejét jókedvűen - De lehetsz Cica is, ha akarod.
- Akkor már inkább a Hercegnő - hagytam rá kínosan.
- Tudtam én, hogy ez tetszeni fog - kacsintott rám.
Fogalmam sincs, milyen betegség visz rá egy embert, hogy ilyen szemrángásai legyenek abban a hitben élve, hogy ez megnyerő, de nagyon nem az, és ha kell, én komolyan mondom, besegítek valami drága gyógyszerbe neki, csak hagyja abba.
- Jól van, okos vagy - veregettem meg a vállát cinikusan.
Az lett volna a tervem, hogy színpadiasan mellette elhaladva jól otthagyom, de Zalán utánam kiáltott.
- Jó a segged, Hercegnő - jegyezte meg egy füttyentés kíséretében, mire megtorpantam, és megfordultam.
Az előbb még csak vele beszéltem, most miért néz engem ennyi fiú? Miért nincsenek a termükben, mit keresnek ők a suli előtt? És a legfontosabb, miért érzik azt, hogy azért, mert egy köcsög khm, megdicsérte a hátsómat, most bámulhatnak? Mi vagyok én, valami kiállított tárgy, amit csak most vettek észre? Kikészülök.
Lehunytam a szemem, elszámoltam magamban háromig, majd igyekeztem nem zavarba jönni (nem sikerült) és megszólaltam.
- Oké, Zalán, akkor valamit beszéljünk meg, mert úgy látszik, nem sikerült felfognod - kezdtem valamennyire nyugodtan, miközben a szemeibe néztem - Barátom van, szeretem, pontosan jól tudod, úgyhogy ne próbálkozz, főleg ne így, mert ezzel a módszerrel akkor se akarnék tőled semmit, ha szingli lennék, de nem vagyok. Ja, és lehet, hogy szerinted jó a seggem, de örülnék, ha ezt legközelebb megtartanád magadnak. Köszönöm - erőltettem egy mosolyt az arcomra, majd sietős léptekkel a suli bejárata felé vettem az irányt, és nem törődve Zalán röhögésével egyenesen az osztályterembe tartottam, hogy ezt megbeszéljem a lányokkal.
Miután elmeséltem, közösen megkritizáltuk a srácot, majd amikor befejeztük, Saci témát váltott.
- Visszaírt - vigyorgott, majd gyorsan megnyitotta az Instáját, mi pedig felé görnyedve olvasgattuk az üzeneteket, amit egy hétvégén keresztül váltott az ismeretlen sráccal, akit egyébként Márknak hívnak.
Márkról annyit tudunk, hogy egy világosbarna hajú sportosabb fiú, aki amúgy asszem dobol, itt lakik a környéken, kosarazik, és kábé egy fejjel magasabb Sacinál, aki meg olyan alacsony, mint én (talán azon kevesek közé tartozik, akiknél egy pár centivel magasabb vagyok :D).
Mondjuk személyesen még nem találkoztak, és Saci fogalmam sincs, honnan állapította meg a magasságát, de mindegy. :)
Lényeg, hogy elvannak egymással, és szerintem nemsokára lehet belőle valami. :)
- Mindenki elrak mindent, csak egy toll legyen elöl - kezdte Madaras köszönés nélkül, majd becsukta az ajtót és Kolossal kiosztatta a frissen nyomtatott német dogákat, aki előtte lévő szünetben eléggé kétségbeesett, hogy ő nem tudott a dolgozatról és nem tudott lógni a többiekkel. :)
Mert egyébként Casson kívül Ricsi, Andris, Laci és Samu (ugye ő Kolos tesója, fogalmam sincs, hogy jött ez így össze) se volt aznap, de Madaras attól még megiratta a dogákat.
Na, mindegy. Szerintem egész jó lett. :)
Szünetben Enikőékkel lementünk az udvarra, majd a szokásos padunkon ücsörögve figyeltük az eseményeket, amik ma nem voltak annyira pörgősek, részben a fiúk miatt, akik ügyesen ellógták a mai napot.
- Bealszom - ásított Enikő, majd fáradtan a kezeire támasztotta az állát.
- Hány részt néztél meg tegnap? - nevetett fel Lili.
- Milyen részt? Egy teljes évadot - dörzsölte meg a szemeit Enikő.
Na igen, Enikő sorozatfüggő, és szerintem már vagy az összes létező sorozatot végignézte. Hogy csinálja? :)
Tanítás után (elmaradt az utolsó óránk, jupiiii) elmentünk négyen a Mammutba, ugyanis a közös kedvenc filmünknek végre kijött a második része a mozikban, úgyhogy felszálltunk egy villamosra, és elindultunk a Széll Kálmánra.
- Ez elég para - suttogta Lili, ugyanis egy részeg hajléktalan (soha nem értettem, hogy lehet valaki már délután fél háromkor részeg?) bácsi nem túl diszkréten egyfolytában őt nézte.
Úgyhogy Lili a következő megállónál leszállt a villamosról (pedig még nem voltunk ott), mi pedig gyorsan utána, amíg lehetett.
- Ez meg mi volt így hirtelen? - kérdezte Enikő röhögve, aki épphogy le tudott szállni még a villamosról.
- Beparáztam a bácsitól, na - mentegetőzött Lili.
Annyira sokat nem kellett várnunk a következő villamosra, de így is épphogy beértünk a filmre, miután lefárasztottuk a popcornos nénit azzal, hogy miből mennyit kérünk.
Film után beültünk sütizni (ma se volt egy diétás napunk), kibeszéltünk mindent és mindenkit, majd mentünk is haza.
Jó volt. :)
- Kislányom, megjöttél? - kérdezte Anya kikiáltva a konyhából.
Nem, csak a szellemem lebeg itt valahol.
- Igen - feleltem beparázva, hogy Anya észrevette a sok igazolatlanomat, amikor kikészül a lógásoktól. Jaj nekem.
Bizonytalanul bementem a konyhába, ahol készült a gulyásleves, Anya pedig szorgosan vagdosta a krumplit. Nyami. :)
- Ma vendégeink lesznek, úgyhogy el kéne pakolnod a szobádban - mondta, miközben a kés segítségével besöpörte a krumpli kockákat a vágódeszkáról (elég nyúzott már szegény) a lábosba.
- Okés, kiket várunk? - ültem fel a konyhapultra egy almával a kezemben.
- Ritáék beugranak estére látogatóba.
Ó, de jó. Ezek szerint ma egy egész estét kell végigfeszengenem majd, miközben egy műmosollyal a fejemen próbálok normálisan válaszolni nagynénémék lazának szánt "fiatalok nyelvén beszélek" kérdéseire, gondolok például a klasszikus "na, mi a helyzet a fiúkkal?", a "van már barátod?", a "gondolom bulizol is már", és a bizalmas "nekem elmondhatod" mondatokra, ami alatt olyan bizarrul mosolyognak és próbálnak halkan beszélni, hogy kiteregessem nekik a "diákcsíny"-jeimet, hogy legszívesebben ott helyben fejbelőném magam.
Szóval igen, ez vár ma rám.
- És itt is vacsoráznak? - érdeklődtem.
- Igen, úgyhogy egyél velünk - bólintott.
Ez egyre jobb lesz így. Na, mindegy.
Ezután engedelmesen felmentem a szobámba, hogy pakoljak, írtam Cassonak, hogy ma nem fogok tudni átmenni hozzá, majd kinyitottam a fiókomat, aminek a legtetején a pénteken szerzett oklevelem pihent.
"Oklevél Székely Levendula részére, aki az idei farsangon különdíjban részesült."
Mosolyogva végigsimítottam a papíron, elidőzve a lap alján az igazgató neve mellett Casso aláírásán, majd megfordítottam.
"03.14. Annál is jobban, Szöszi ♡"

Mai nap - 5/5: három napja nem láttam, hiányzik már. <3 A mozi nagyon jó volt, a vendégek pedig most jöttek, úgyhogy igyekszem majd túlélni. :)