Január 19. (péntek)
Farsang. :)
A diákok legnagyobb felháborodására ma tanítás volt, úgyhogy reggel a szokásos módon a szokásos tankönyveimmel mentem suliba.
- A teremben találkozunk - nyomott egy puszit a homlokomra Casso, miután nevetve elmondtam neki, hogy hol a könyvtár (állítása szerint két és fél év alatt még soha nem volt ott :D), ő pedig arra vette az irányt, ugyanis a sulirádióba bemondták, hogy a farsang "zsűrieinek" egy gyors egyeztetés lesz.
Zsűrivel járok, vííí. :)
Úgyhogy egyedül bementem az osztályterembe, majd odamentem Sacihoz.
- Szia - huppantam le a telefonozó barátnőm mellé.
- Hali - mosolygott rám Saci - Szerinted ő helyes? - tartotta felém a telefonját valami srác instájával - Szerintem tökre. Ráírjak? - töprengett, miközben harapott egyet a Bounty-jából.
- Öhm... - pislogtam értetlenül - Nem tudom. Ricsi mit szólna hozzá? - kérdeztem.
Saci furcsán elmosolyodott, majd rámnézett.
- Már szakítottunk - vont vállat, mire kishíján leesett az állam. Ricsi és Saci szakítottak? Te jó ég! És erről én miért nem tudtam? - Na, szóval mit írjak? - tért vissza a srácra csillogó szemekkel.
- Mikor szakítottatok? - szomorkodtam, mire Saci kikapcsolta a telefonját, újra felém fordította a fejét és kedvesen elmosolyodott.
- Tegnap. De nem vesztünk össze, meg semmi, csak rájöttünk, hogy ez már egy ideje nem működik, mármint nem olyan, csak nem mondtuk ki - mesélte, miközben egyáltalán nem tűnt szomorúnak - Viszont továbbra is nagyon jóban vagyunk, barátok maradtunk, most például büfében van és azt mondta, hogy hoz nekem sós ropit.
- Akkor már nem is szereted? - kérdeztem, miközben komolyan úgy éreztem, hogy a szakításuk ezerszer jobban megvisel engem, mint őt.
- Dehogynem, nagyooon, csak barátként - magyarázta Saci mosolyogva - És ő is engem. Úgyhogy igen, igazából ennyi - vont vállat - Szóval akkor segítesz írni neki? - kapcsolta vissza a telefonját.
A következő pillanatban Ricsi érkezett vissza egy csomag ropival a kezében.
- Köszi - mosolygott rá Saci, mire Ricsi csak megborzolta a barátnőm haját és visszament Andrisékhoz.
Megszakadt szívvel néztem utána, majd összeszedtem magam és segítettem Sacinak, hogy mit írjon ennek az ismeretlen gyereknek.
Kicsit fura volt, hogy miközben megtudtam, hogy a legjobb barátnőm és a legjobb fiú barátom több, mint másfél év után szakítottak, pedig anno én örültem legjobban annak, amikor összejöttek, most segítettem Sacinak megismerkedni egy másik sráccal, de végülis ő a legeslegjobb barátnőm, úgyhogy ha ő jól érzi magát így és tényleg sikerült békében elválniuk egymástól, nem gyászolhatok...
Hjaj. Az élet nehéz. :/
Na, mindegy.
- Mi volt? - érdeklődtem Cassotól következő szünetben, amikor volt alkalmunk beszélgetni.
- Meglátod - húzta egy titokzatos mosolyra a száját.
- Ne már - nevettem fel - Mi lehet olyan titkos? Hogy milyen színű papírra fogod irogatni a pontokat, vagy mi? - gondolkodtam, mire csak felröhögött és úgy döntött, hogy nem válaszol. :)
Órák után félve léptem be otthon a bejárati ajtón, ugyanis a tegnapi lógás óta percenként ellenőrzöm, hogy Anya nem nézi-e az e-naplómat, és ismételgetem magamban a kimagyarázós szövegemet, de hálistennek eddig még nem volt baj. Lehet, hogy jobb lenne elmondani, hogy tegnap hét órából összesen öt és felet ellógtam, de...
Neeeem, én ehhez nem vagyok elég bátor.
Úgyhogy imádkozzunk, hogy ne derüljön ki. Nincs rá sok esély, de hátha. A remény hal meg utoljára, nem?
Délután beöltöztem (ideiglenesen) Szabinának, majd egyedül elindultam a suliba, ugyanis Cassonak már hamarabb bennt kellett lennie.
- Sziaaa - ugrott a nyakamba Saci, amikor megérkeztem - Akkor megvan a terv?
- Aha - bólintottam.
Tisztára, mint egy amerikai akciófilmben. :)
A verseny hatkor kezdődött, ekkor meg még csak fél volt, úgyhogy megkerestem Cassot, aki egy padon ülve telefonozott, majd az érkezésemre elmosolyodott, én pedig lehuppantam mellé.
- Nem akarsz helyettem beugrani zsűrinek? - döntötte hátra a fejét a falnak, miközben végignézett az aulában járkáló diákokon, akiknek kábé a hetven százaléka neki öltözött. Szegénynek sok dolga lesz. :)
- Nem tudom, de mindenesetre egy páran közülük már bepróbálkoztak az előbb, hogy "most már az én barátnőm is vagy, nem?" - forgattam meg a szemem, mire Casso elröhögte magát.
- Rossz hír. Nem - nyomott egy puszit a hajamba mosolyogva.
Egy darabig elbeszélgettünk, majd Casso bement az előadóterembe, én pedig gyorsan a táskámmal a lányvécébe átöltözni.
A hajamat kényelmesen összefogtam, felvettem Casso ereklyepulcsiját (amelyikben régen először mondta ki, hogy szeret... legszívesebben külön széfben tartanám, de egy páran lebeszéltek róla, hogy maradjak normális), egy farmeremet (van belőle neki ugyanilyen színű tök véletlenül), egy edzőcipőt, a bőrkarkötőjét, amit még nyáron adott oda nekem, vagyis pontosabban közösnek nyilvánítottuk, valamint hanyagul felvettem félvállra egy teljesen fekete sulitáskát (nővéremé volt, erre a célra pont megfelelt), amire már tegnap ráhímeztem kékkel és zölddel két rövid szót, majd ezek után felszaladtam a többiekhez, hat óra után öt perccel beestem az előadóterembe és beültem a "Cassokhoz" (:D) az egyik sorba.
Ekkor az egyik sulirádiós alteregói mentek fel egyesével a színpadra, majd mondták be a nevüket, miközben a színpad előtt elhelyezett padban üldögélő srác (mint zsűri) leírt valamit a papírjára, majd jött is a következő.
Amikor ők megvoltak, a szerepelt diákok Atival (ha jól tudom, így hívják a sulirádiós srácot) együtt kimentek a teremből, a másik sulirádiós feltápászkodott az éppen nem pontozó zsűriknek elhelyezett padról, majd leült a színpad elé, hogy értékelje az övéit.
Ezután jött Szabina, majd a szőke végzős fiú, aztán a végén már csak pár felügyelő tanár maradt, Casso, meg a temérdek utánzata. Kicsit fura érzés volt, de aztán összeszedtem magam, és a többiekkel együtt bementem a színpad mögé.
A sor közepére kerültem, úgyhogy egy csomót kellett várnom, hogy végre én jöjjek.
Ennél már csak az a jobb, hogy annyira izgultam, hogy majdnem kidobtam a taccsot, közben csak annyi várt rám, hogy felmegyek a színpadra, rámosolygok a saját barátomra, és megyek.
De akkor is, hogy fog reagálni? Ááá!
- Bocsi - kocogtatta meg valaki a vállam, mire megfordultam - Te Casso barátnője vagy, nem? - kérdezte halkan.
Egy kilencedikes lány volt az, akinek olyan profi volt a jelmeze, hogy egész meglepődtem.
Még kontaktlencséje és parókája is volt, sőt, az arckontúrozással is egy csomót trükközött. Tök jól nézett ki. :)
- Igen - mosolyogtam rá - Jó a jelmezed - dicsértem meg.
- Köszi - nézett magára zavartan - Figyelj, Casso nagyon szigorú lesz szerinted? Ilyen karkötőt is szereztem, csak eltűnt, pedig az annyira feldobta volna... - mutatott a csuklómra.
- Ne aggódj, szerintem így is tökre tetszeni fog neki - biztattam - Én elsőnek raknálak.
- Úúú, köszi - mosolygott - De az úgy is te leszel.
- Nem hinném - legyintettem.
- De a barátnője vagy, még a pulcsi is az övé.
- Igen, erre én is gondoltam, de ettől még nem fogok nyerni - nevettem el magam. Sajnos. :) - Ő mondta. Szerintem meglesz neked az az első.
Elbeszélgettünk egy darabig (egyébként kiderült, hogy Berninek hívják, és állítása szerint, sokkal kedvesebb vagyok, mint hitte... jupiii), aztán lement a színpadról az előttem lévő, úgyhogy én jöttem.
Nagy levegőt vettem, majd felmentem a lépcsőn (kishíján elestem, de nem baj) és megálltam a színpad közepén a mikrofon előtt egy kicsivel.
Ő már ott ült a színpad előtti padon (volt mögötte szék is, de ez nem nagyon szokta zavarni), a lábát lazán felrakta egy hangfalra, lerakta maga mellé a kóláját, aztán felemelte a fejét és végre megpillantott.
Casso végigmért, hitetlenül felnevetett, majd megszólalt.
- Bárcsak máskor is ilyen hamar át tudnál öltözni - mondta szórakozottan, majd egy bujkáló mosollyal az arcán alaposabban szemügyre vett, miközben én a hátam mögött összekulcsolva a kezeimet álldogáltam tovább a színpadon - Fordulj egy kicsit jobbra - döntötte oldalra a fejét, hogy ráláthasson a fekete táskámra.
Nevetve elfordultam, Casso pedig a tollát pörgetve (ilyet is tud ám) elolvasta a táskámon lévő feliratot. Deja vu.
Halványan elmosolyodott, majd egy rövid pillanatra összetalálkozott a tekintetünk, amivel többet mondott, mint amit bármilyen szóval lehet.
Casso ezután halkan elnevetve magát a kezébe vette a listáját, amibe nem tudom, miket írt eddig, de mindenesetre sokkal kevesebbet, mint a többiek.
- Egy nevet kérek.
Szórakoztató volt, ahogy mindketten próbáltuk tartani a helyzet komolyságát és úgy tenni, mint ha semmi közünk nem lenne egymáshoz, miközben mindketten tudtuk, hogy ahogy felálltam a színpadra, onnantól kezdve minden egyes részletem számított, és minddel mondani akartam valamit.
- Székely Levendula vagyok.
Casso mosolyogva leírta a nevemet, meg még mellé valamit, amiről fogalmam sincs, hogy mi az, csak azt tudom, hogy mindennél jobban el akartam olvasni, de úgy sem fogom, szóval mindegy.
Közben kintről valami robogó zaja szűrődött be, úgyhogy Várady becsukta az ablakot, majd mosolyogva rám pillantott, én pedig újra Cassora néztem, aki befejezte az irkálást és felemelte a fejét.
- Egy regény hosszúságú neved van, úgyhogy rövidítettelek - nézett rám egy szinte láthatatlan mosollyal az arcán - Remélem, nem gáz.
- Nem, dehogy - legyintettem folyamatosan vigyorogva magamban - Mehetek? - mutattam a lépcső felé, csak mert egy kicsit így is többet voltam fennt, mint a többiek, a színpad másik oldalán várakozó Berni meg szinte összeesett már az izgalomtól.
- Mehetsz - bólintott mosolyogva, majd mégegyszer a szemembe nézett, lehajolt az asztál lábához, és kibontott egy üveg kólát.
Az alsó ajkamba harapva jöttem le a színpadról folyamatosan vigyorogva, majd az előadóterem kijárata felé vettem az irányt.
Az ajtó előtt még utoljára visszafordultam, majd Bernire néztem, aki zavartan felbotorkált a színpadra.
- Miafasz - pislogott Casso, majd elismerően bólintva a kezébe vette a tollát - Hogy hívnak?
- Kiss Bernadett - felelte halkan a lány, miközben láttam rajta, hogy nemsokára összeesik az izgalomtól.
Ahogy hallottam eddig, Casso csak a nagyon jóktól (meg tőlem :D) kérdezte meg a nevüket, mert értelemszerűen csak őket írta fel, úgyhogy látszólag a lány ettől már oda-vissza volt. :)
- Oké, Berni, ez full jó lett - mutatott rá Casso a tollával mosolyogva, majd felírta.
Ezután Gecsey kiküldött egy goromba "most akkor mész, vagy maradsz?" rámszólással, úgyhogy a folyosón megkerestem Enikőéket és elmeséltem a nagy szereplésemet. :)
Egy óra is eltelt már, amikor Cassoék még mindig nem végeztek, úgyhogy én már kezdtem komolyan aggódni, hogy hogy fogja ezt bírni.
- Még mindig bent vannak? - kérdeztem a lányoktól sokadszorra, akik ugyanúgy csak bólintottak egyet, hogy "valószínűleg".
De aztán egy kicsivel később megláttam Cassot az előadóteremből kijönni, úgyhogy odaszaladtam hozzá és csak úgy a nyakába ugrottam.
- Deja vu, mi? - kérdezte mosolyogva.
- Úgy tűnik - vigyorogtam, mire Casso csak elnevette magát és viszonylag röviden (mégis csak iskolában vagyunk) megcsókolt - Na, és milyen volt zsűrizni?
- Fárasztó - vont vállat - Meg mondjuk kábé az összes csaj ugyanúgy oldotta meg, összefogta és előrehozta a haját, meg felvette a pulcsija kapucniját, szóval... - röhögött fel - De amúgy volt egy csomó jó.
- Hát, amit láttam, én is így gondolom.
- Viszont nem mondom, hogy nem volt bizarr ez az egész.
Erre felnevettem.
- Mondjuk Berni kifejezetten jó volt szerintem - mondtam a büfé sorában ácsorgó kilencedikesre nézve.
- Ja - bólintott - De nem ő volt a kedvencem.
- Hanem?
Casso nem válaszolt, csak halványan elmosolyodott, majd fáradtan felsóhajtott, amikor a sulirádióba bemondták, hogy eredményhirdetés lesz az előadóteremben.
Úgyhogy megint elváltunk egymástól, ő bement a színpad mögé, én meg a nézőtérre a többiekhez.
Pintér (suliújság főszerkesztője, ő szervezte az egészet) felment a színpadra, majd elkezdte olvasni az eredményeket.
- Akkor következik az utolsó csapat - lapozott egyet - Casso, gyere légyszíves - pillantott a színpad mellett rágózó Cassora, aki erre ellökte magát a faltól, majd lazán egy-egy fokot kihagyva felment a lépcsőn, és a hajába túrva zsebredugott kézzel megállt Pintér mellett körülbelül egy méterrel - Ezeket majd add oda a díjazottaknak - mutatott a tanárnő a színpadon elhelyezett asztalra kirakott oklevelekre.
- Oké - vont vállat Casso végignézve az asztalon, majd halványan elmosolyodott, fogott egy filcet, és az egyik oklevél hátuljára odafirkantott valamit, csak úgy.
Pintér fél szemmel odapillantott, majd szemmel láthatólag megnyugodott, hogy Casso nem csinált semmi hülyeséget, és mosolyogva olvasni kezdett.
- Harmadik helyezett... - kezdte.
Természetesen egyet se ismertem, csak Bernit, aki tényleg megnyerte, úgyhogy már éppen törődtem bele, hogy jó, ez így fair, amikor Pintér filmszerűen folytatta.
- Van egy különdíjasunk - kocogtatta meg a mikrofont, mire az összes diák újra odanézett - Leni, gyere - pásztázta végig a diáksereget mosolyogva, a tekintetével engem keresve (a suliban én vagyok az egyetlen Levendula, szóval nem félreérthető) - Gratulálok.
Vigyorogva álltam fel a helyemről, majd mentem fel a színpadra, ahol Casso a kezembe adta az oklevelemet, és magához húzva megcsókolt.
Ahhhw. :)
Mivel sajnos, vagy nem sajnos közben az egész suli minket nézett, muszáj volt hamar véget vetnünk ennek a romantikus pillanatnak, úgyhogy Casso eltolt magától, majd a fülemhez hajolt.
- Oké, amúgy te voltál a kedvencem, Szöszi - suttogta mosolyogva. Szereteeeeem.
Fülig érő mosollyal az arcomon botorkáltam le a színpadról, majd elviselve a sok lány irigy pillantását magamon, visszaültem Enikőékhez.
- Ez de cuki volt - mosolygott rám Saci - Amúgy mit írt az okleveledre?
- Megnézem - fordítottam meg, majd az ajkamba harapva elolvastam.
Másoknak olvasva csak pár egyszerű szónak tűnhetett, de nekem annyit jelentett és annyi mindent elmondott vele, hogy csak mosolyogva magamhoz szorítottam az arany színű papír, majd megállapítottam, hogy én vagyok a legszerencsésebb lány a világon. :)

Mai nap - 5/5*: sajnálom, hogy Saciék szakítottak, és azt hiszem, Cassoval kapcsolatban az érzésiem mindenki számára egyértelműek. :)
*****************************************
Imádtam írni. 😍