Január 13. (szombat)
Reggel első dolgom volt (szigorúan a gyógyszereim beszedése után) leszaladni a nappaliba a naplómért, amit Casso visszahozott nekem, majd izgatottan kinyitottam.
Először a nyitóoldalra (amit még anno üresen hagytam) lapoztam, majd Casso kézírását olvasva elmosolyodtam.
"Szeretlek, te lány. Casso"
Az alsó ajkamba harapva lehuppantam a kanapéra, majd vigyorogva a naplóm utolsó (egy hete még üres) oldalaira lapoztam.
Ott már másmilyen tollal volt írva a szöveg, úgyhogy gondolom az első oldalra már csak utólag írt, miután végigolvasta a naplómat. Juuuj. :)
Vadul dobogó szívvel simítottam végig a lapon, körülnéztem, hogy van-e bárki még rajtam kívül a nappaliban, majd amikor megbizonyosodtam, hogy nem, olvasni kezdtem Casso ismerős kézírását.

"Oké, most amúgy úgy nézel rám, mint aki bármelyik pillanatban tökretehetné a naplódat, de nem gáz, nem ijedek meg. (Egyébként cuki rajtad az a pulcsid, ami most van rajtad, hordd többet)
Na, de tartozom neked egy magyarázattal, hogy ne pörögj annyit a régi dolgokon (mondjuk így is fogsz, de legalább kevesebbet) és hogy értsd, hogy mi volt, mert amúgy fixen elkezdesz teorizálgatni, ezt asszem jobb, ha kikerüljük. xd
Mondjuk elég fura lesz az érzéseimről irogatni, mert őszintén szólva nem nagyon szoktam (xdd), de most miattad megpróbálom normálisan, érezd magad megtisztelve.
Ja és előre érzem, hogy rohadt nyálas lesz, de máshogy nem lehet leírni, meg te valamiért amúgy is odavagy ezekért, úgyhogy most írok neked egy pár oldalt, aztán szerintem legközelebb már szerenádozni is fogok neked éjfélkor az ablakod alatt, vagy nem tudom, mi jön már ezután. xd
Na jó, essünk túl rajta.
Lehet nekem trauma lesz, hogy ezt csináltam, de legalább helyreraklak.
Szóval a nyolcadikos dolgokat tudod, amikor volt az a szar korszakom, amikor jártam Bettivel (valamiért rá vagy kattanva a régebbi barátnőimre amúgy), aztán amikor megismertelek.
Ekkor már egy ideje nem volt senkim, nyár közepén volt, már megvolt a ballagás, az utolsó osztálykirándulás stb., vége az általánosnak, buliztunk, én amúgy is végre túllendültem egy nagyon szar korszakon, szóval akkor nem is hiányzott, hogy összejöjjek valakivel, aztán megláttalak a WestEndben és esküszöm, hogy kicsit egyből megtetszettél. Nehéz volt nem észrevenni, hogy gyönyörű vagy, aztán még akkor egyfolytában nevettél, meg mosolyogtál... ja, nem hibáztatom magam, hogy bejöttél így első benyomásra is. Nem tudtam, hogy ki vagy, honnan, hova jársz, mit szeretsz, konkrétan semmit, csak tetszettél, feltűntél, vagy nemtom, hogy mondjam, és ez később aztán már eleve az agyamra ment, mert már sok csajjal volt dolgom előtte, de ez az egész kilencvenkilenc százalékban full más volt, és nem tudtam mit kezdeni ezzel, úgyhogy próbáltam úgy csinálni, mint ami eddig másoknál bejött, de már az egész ott megbukott, hogy amikor oda akartam menni hozzád, fogtad magad, aztán leléptél, úgyhogy a barátnőddel beszéltem egy pár szót.
Mondjuk, amikor a biztonság kedvéért megkérdeztem tőle, hogy te az ő barátnője vagy-e, egyből rávágta, hogy "heterok vagyunk". Xd
De legalább már annyit tudtam, hogy van esély, hogy vonzódj hozzám, éljen.
Na jó, ez a levél dolog egyre jobb lesz így xd
Aztán még elmondta, hogy volt valami előadás nálatok az adatvédelemről, vagy már nem tudom, de hogy beparáztál, és ezért leszedted az adataidat, de majd velem biztos megnyílsz, mert össze vagy törve, hogy összeillünk, meg minden, ehhez képest eltűntél, és napokig te jártál a fejemben, meg hogy miért nem válaszolsz, vagy mi van veled, felidegesített, önmagában már az, hogy idegesít, elvileg csak egy random lány voltál egy random plázából, akivel az életemben nem beszéltem és csak egyszer láttam, de mégis idegesített, aztán amikor már lemondtam erről az egészről (ha már itt mindent leírok neked, ezután voltam együtt Diával), amit amúgy szintén kábé először csináltam, találkoztunk a gólyatáborban.
Te nyilván nem ismertél meg, én viszont azonnal, és arra gondoltam, hogy oké, ez nem lehet véletlen, ebből tuti lesz még valami, csak tudjak már rólad valamit. Akármit.
Mondjuk mert több hónap után is még csak annyit tudok rólad, hogy hetero vagy, és így kábé ennyi.
Amikor egy kicsit megismerkedtünk, rájöttem, hogy pont olyan vagy, mint amilyennek először látszottál, csak nekem még előtte nem sűrűn volt dolgom olyan lányokkal, mint te, úgyhogy kezdtem úgy érezni, hogy hiába dobom neked a jól bevált módszereimet, rád ez nem hat, vagy nem tudom, de nem nagyon mutattál semmit, elvoltál te a kis rajzaiddal, Sacival, meg úgy igazából magaddal anélkül, hogy bármit is nyitnál felém.
Úgyhogy év elején tetszettél valamennyire, vagy inkább mondjuk úgy, hogy érdekeltél, kíváncsi voltam rád, meg akartalak ismerni, de őszintén, akkor még nem ismertelek meg annyira, hogy semmiképpen ne lett volna elég simán az akkori viszonyunk, plusz ősszel egy ideig bejött egy másik csaj (nem ismered, de amúgy Vivinek hívták, hogy felírhasd a fekete listádra xd), vele alakulgatott valami, aztán előtte lévő nap, amikor meghívtalak Halloweenre lepattintottam, mert addigra már tényleg tetszeni kezdtél, ugye akkor már bejöttek a korrepek is és egy csomót beszéltünk, és úgy konkrétan elkezdtelek crusholni, szóval ja, akkor már nem nagyon akartam beérni annyival, hogy barátok vagyunk. Vagy hát mondjuk barátok sose voltunk, legalábbis én soha nem néztem úgy rád, de érted, mit akarok. Vagyis, hogy az akkori viszonyunknál épphogy elkezdtem többet akarni.
Aztán amikor egymást húztuk karácsonykor és először átmentem hozzád korrepre az ajándékodat festeni, olyan november közepén, emlékszem, valamit a festményedről beszélgettünk, megnevettettelek, rád néztem, megállapítottam, hogy te jó ég, de gyönyörű vagy, és ezzel egyszerre akkor esett le, hogy basszus, amúgy időközben rohadtul beléd estem.
Akkor már jó ideje nem éreztem ilyet senki iránt, először kiégtem magamon, hogy baszki, beleszerettem, ezt nem hiszem el, de hamar beletörődtem amúgy.
Úgyhogy ja, nagyjából akkor lettem beléd full szerelmes, már akkor imádtam minden egyes percet, amikor beszélek veled, amikor láthatlak, megérinthetlek, vagy csak hallom a hangodat, mindig megállapítottam, hogy te jó ég, egy csoda vagy, tökéletes vagy, gyönyörű vagy, cuki, rohadt ügyes, napokig sorolhatnám, minél jobban meg akartalak ismerni, akartalak, tényleg mindennél jobban, hogy velem legyél, hogy a barátnőm legyél, mert azon kívül, hogy egy csomó idő után megint fejbebaszott a szerelem, pont veled, annyi jelet kaptam már, hogy különleges lány vagy/leszel az életemben, hogy azt meg nem tudom számolni.
Vagyis de, talán, csak nincs kedvem, mert hosszú lenne. xd
A karácsonyi báltól kezdve éreztem ezt leginkább, akkor már tényleg egyre jobban éreztem mindent, és ugye táncoltunk, közben meg az átlagosnál is jobban rámjött, hogy te jó ég, rohadtul megcsókolnálak. Egyszer megkíséreltem még korábban, az nem jött össze, de most miért ne? Épp eléggé közel voltunk akkor már egymáshoz. Mondjuk nem voltam benne biztos, de sejtettem, hogy ez neked az első lesz, úgyhogy emiatt méginkább vágytam erre az egészre, aztán ezt a részét te is tudod, felhívott a volt barátnőm (Daniella, ha esetleg ki akarsz nyírni valakit), ami amúgy nem érdekelt volna, akárki is hív, csak egy közeli rokonom (nagypapám) akkor volt kórházban, és eléggé rossz állapotban volt, szóval muszáj volt megnéznem, hogy ki hív.
Meg alapból, azért rontott volna az élményen, ha közben ott rezeg a telefonom, érted.
És igeeen, ezután már tudtam, hogy ennek a csók dolognak annyi, és ahogy rád néztem, egyből beláttam, hogy ez már megint nagyon el lett baszva, és csak remélni tudtam, hogy nem akadtál ki rám. Tényleg szarul jött ki.
Egyébként nem tűnt úgy, hogy haragudnál (lehet amúgy, csak nem látszott), úgyhogy nem tettem le erről és előre elterveztem, hogy legközelebb nem fogom hagyni, hogy elcsesződjön megint.
És ez volt a szilveszter, amit utálok.
Éjfélkor megcsókoltalak, de úgy igazán, ami azért elég jó volt, főleg így évkezdésnek, tényleg imádtam.
Azt hittem, hogy ez így akkor tök sima dolog lesz, mert nálunk, karácsonykor és most se nagyon ellenkeztél, sőt... aztán közölted, hogy még alig ismerjük egymást, és hogy várjunk egy kicsit.
Azt leszámítva, hogy rohadtul kiborultam, mert azután, hogy tényleg szerelmes voltam (amúgy nincs semmi múlt idő), és nagyon sok mindent akartam tőled, vagy kettőnktől, jó nagy off volt, tőled kaptam a legelső ilyen jellegű kosaramat, és hogy mindezt így kellett megtudnom, azért egy pár dolgot nem nagyon értettem.
Mondjuk (oké, kétszer csak majdnem) mindhárom alkalommal simán hagytad, hogy megcsókoljalak, még viszonoztad is, sőt, szilveszterkor egy párszor te húztál vissza magadhoz, hogy élvezzem azt a pár percet, aztán burkolva kijelentsd, hogy nem akarsz tőlem semmit. Aranyos volt ez a "nem ismerjük egymást" szöveg, de azért na...
Egy ilyen után tényleg csak olyan mondja ezt, aki amúgy még a postással is jobban elképzeli az életét, mint jelen esetben pl. velem.
Szóval egész előtte elhitetted velem, hogy ebből még lehet valami, akár ezzel a csókkal, vagy a kisebb jeleiddel, aztán elérted, hogy akkor oké, ennek ennyi volt, lemondjak rólad. Nem bírtam volna elviselni, hogy tovább játssz velem.
Szar volt, mert tényleg megszerettelek, meg már olyan rohadt közel voltunk egymáshoz, hónapokig közeledtünk, minden jól ment, ezer éve beloptad már magad a bizalmamba, fontos voltál nekem, és ennek így random, mindennek a tetején vége lett.
Úgyhogy úgy gondoltam, hogy akkor inkább hagyjuk, ez nem jött össze, pedig szerintem elég egyértelmű volt, hogy mit akarok és miért.
Tovább akartam lépni rajtad, simán csak kiverni téged a fejemből, ami valamikor egész jól ment, valamikor meg egyáltalán nem, inkább a második, aztán pár héttel később Betti rámírt, hogy hiányzom neki, én meg kaptam az alkalmon és kavartunk egy darabig, voltunk moziban, meg minden, aztán rájöttünk, hogy ez így nem túl működőképes, főleg, hogy régen pont ezért szakítottunk, úgyhogy inkább hagytuk és maradtunk továbbra is jóban.
Nem sokkal később, hogy ezt kimondtuk, már nem volt, ami ilyen téren elterelje rólad a figyelmem, úgyhogy igen, már megint beléd estem (és ez még nem az utolsó volt), vagy inkább csak eszembe jutott, nem tudom, hogy írjam le.
Ekkor már biztosabb voltam magamban, hogy esetleg talán te is érzel valamit, vagy érted, láttam, hogy tetszem neked, hogy el tudom csavarni a fejed, amitől egy részem kérdés nélkül dobott volna mindent, hogy veled legyek, hogy az összes ilyen pillanatban csak fogjam magam, odarántsalak magamhoz és kérdés nélkül megcsókoljalak, annyiszor, amennyiszer csak képes vagyok rá, de egy másik viszont tartott attól, hogy megint megtörténik, ami pár hónappal előtte, ahhoz meg kurvára nem volt kedvem.
Szóval belementem egy olyan felállásba, hogy amúgy barátok vagyunk, legalábbis úgy csinálunk, de közben amúgy folyamat flörtölünk, randizunk, majdnem smárolunk a konyhapultodon, megfogom a kezed, meg igazából bármikor szívesen lekaptalak volna.
Hát, ja. Mondom, hogy soha nem voltunk csak barátok.
Valahogy ez az egész olyan volt, hogy amúgy közeledünk, de egy pontig csak, addig viszont mindent kiélvezünk.
Nem fogok hazudni, én se tudtam pontosan, hogy most igazából mit akarok, vagy mit kéne, hogy akarjak, hogy ezt meddig játsszuk így, leginkább a szilveszteri miatt, ami kívülről valószínűleg úgy jöhetett le, hogy játszom veled.
Ami amúgy nagy részben tök akaratlan volt, de... na.
Szóval ne üss le ezért, de egy kis részem viszont rohadtul élvezte nézni, ahogy a csaj, aki elég kegyetlenül dobott pár hónappal előtte, most minden érintésemre elpirul, zavarba jön előttem, egyfolytában vigyorog, amikor megfogom a kezét, féltékeny lesz az összes közelemben lévő lányra, tíz percig nem mer rámnézni, miután fogadásból megcsókoltam, hogy ne lássam, hogy mennyire elvörösödött (cuki volt amúgy, de kiszúrtam), közli, hogy több vagyok neki, mint egy osztálytárs... nem vagyok hülye, biztos voltam benne, hogy bejövök neked, csak azt nem tudtam, hogy mennyire, vagy hogy ez nálad mit jelent.
És, hát ja, elég jó belátnom, hogy bejövök neked, nyilván, azért tolt az egómon, de mivel a legutóbbi alkalommal én tettem meg az első lépést, és te dobtál, most azt vártam, hogy te jelezd valahogy, hogy tényleg akarsz tőlem valamit és nem fogod eljátszani ugyanazt, mint előtte.
Év vége felé már egyre jobban közeledtünk egymáshoz, aztán egyszer csak kiakadtál rám.
Nyilván emlékszel, amikor én beteg voltam, te átjöttél hozzám, leültél mellém, beszélgettünk, megérintettél, én meg nem gondolkodtam, fogalmam sincs, mi ütött belém hirtelen, hogy letepertelek, hogy megcsókoljalak, minimum, de mindenesetre lazán hagytam, hogy az érzéseim vezéreljenek és megtettem.
Szépek a szemeid, de szívem szerint rohadtul nem azokat nézegettem volna ilyen helyzetben már rég.
Sejtettem, hogy te is akarod, de ugyanígy viselkedtél karácsonykor és szilveszterkor is, aminek egyszer már bedőltem, úgyhogy ebből nem indulhattam ki.
Két lehetőség volt, ha folytatom és megcsókollak, vagy minden oké lesz, és bejön a dolog, vagy kezdődik minden előről, te dobsz, én meg kikészülök másodszorra is... hát, azért na, az utóbbi az minden tekintetben gáz lett volna.
Most komolyan, azért az elég szar, ha egy csaj egyértelműen közli, hogy nem akar tőlem semmit, aztán pár hónap múlva még mindig próbálkozom, újra kidob, én meg ott leszek, mint a levakarhatatlan "ember, aki soha nem adta fel" (xddd)... az egóm nem nagyon engedte, hogy ezt bekockáztassam.
Úgyhogy te kiakadtál rám emiatt, aztán a húgomék összezártak minket (amúgy erre azóta se tudok mit reagálni xd), kibékültünk, aztán nem sokkal később lezártuk az évet.
Ezután egy koncerten megismertem Tamit, aki amúgy eléggé bejött, úgyhogy gondoltam, itt a nyár, úgy se fogunk találkozni, szóval ideje továbblépni.
Ezért össze is jöttünk, két hónap múlva szakítottam vele, az augusztust végigcsajoztam, aztán jött a tizedik.
Akkorra már szinte teljesen túltettem magam rajtad, de nyilván valamennyire egy kicsit még kötődtem hozzád.
Lényeg a lényeg, hogy visszatértünk ugyanoda, amikor előtte lévő szeptember végén/októberben szimplán csak barátok voltunk, aztán megérkezett Jennifer.
Ezt nem fogom részletezni, de igen, bejött a stílusa, a külseje, a személyisége, meg egy csomó más tulajdonsága is, úgyhogy elhatároztam, hogy felszedem, és valamikor asszem pont nem voltál egy darabig suliban, amikor ebbe belevágtam, és hát még engem is meglepett, hogy ez milyen hamar sikerült.
Szóval összejöttünk, tök jó volt, aztán egyszer csak megjelentél Zsombival.
Emlékszem is, épp Jennivel irogattam otthon, amikor Ricsi megkérdezte, hogy tudom-e, hogy kivel jársz, mire mondtam, hogy nem, mivel aznap amikor mondtad, hogy mész a barátod meccsére, akkor még nem tudtam, hogy ki az, csak hogy van, azt pedig egyszerűen elfogadtam.
Akkor még úgy voltam vele, hogy mondjuk nem akarom látni, de talán jobb is, ha jársz valakivel, hátha kisebb lesz így az esélye, hogy megint minden körülötted kezdjen el forogni, és talán most az egyszer, mivel nekem is van barátnőm, lehetünk tényleg simán barátok.
Aztán amikor Ricsi közölte, hogy Zsombi az (ezt is csak a liveodból tudta meg, én nem néztem, bocs), először azt hittem, hogy csak szivat, aztán amikor kiderült, hogy nem, egészen egyszerűen nem értettem.
Mert igen, túlléptem rajtad, barátnőm is volt, akivel éppen akkor irogattam, és ha mással kezdesz járni, az nem is zavart volna, legyél boldog vele...
De baszki pont vele jössz össze???
Eddig nem nagyon beszéltem neked Zsombiról, mármint olyan értelemben, ami azelőtt volt vele, hogy ismertelek volna, de most akkor már belemegyek ebbe is valamennyire.
Zsombival már alsós korunk óta kifejezetten utáljuk egymást, nyolcadik óta konkrétan rühellem, ma meg már legszívesebben kinyírnám.
Na, szóval kezdjük ott, hogy Liza. RG-s lány, mindenki imádta, ő volt az a cuki-népszerű-tehetséges lány és pontosan ugyanabba a csarnokba járt edzésre, mint én, meg ugye így Zsombi is. Zsombi konkrétan fél éven át próbálkozott érte, még hetedikben, rohadt jól szórakoztunk rajta a haverjaimmal amúgy, mert nagyon gáz volt, már nekünk volt kínos, komolyan, hogy mennyire nem adja fel, aztán olyan hetedik végefele egyszer Zsombi elhívta kajálni Lizát valahova, Liza meg nem akarta megbántani, úgyhogy elment vele, de amúgy semmit nem akart tőle, csak aranyos volt. Lizával én ekkor még kábé soha nem beszéltem, valahogy elkerültük egymást.
Ezután pár nappal tök véletlenül összefutottunk Lizával egy kisboltban (anyám zavart le zsemlemorzsáért xd), akit ugye addig csak látásból ismertem, kábé, de akkor beszélgettünk, aztán szokásos folyamat, megtetszettünk egymásnak, találkozgatni kezdtünk, és körülbelül egy héten belül már össze is jöttünk.
Hát ja, hirtelen jött, aztán hirtelen ment.
Ő volt az a csaj, akiről meséltem, miután kibékültünk.
Amikor Zsombi ezt megtudta, rohadtul kiakadt rám, hogy "elvettem előle" a csajt, ami nem volt igaz, pont leszartam Zsombit, eléggé ahhoz, hogy csak azért ne jöjjek össze valakivel, aki neki tetszik, hogy kibasszak vele, hát most kit érdekel, de tényleg, meg amúgy is gyerekes lenne, szimplán csak így jött ki.
Nem nagyon akarta elfogadni, hogy Liza belém esett, nem pedig belé, Liza tényleg szeretett, Zsombi meg jó sokáig dühöngött, olyanokkal pattogott, hogy tuti tőle akartam elvenni, hogy ez is csak egy szivatás, csak kihasználom Lizát, mit tudom én, nem esett le neki, hogy nem, rohadtul nem, pont leszarom őt, azért jöttünk össze Lizával, mert akkor, tizennégy évesen szerelmesek lettünk, ennyi, de nem, ő azért pattogott.
Még akkor is ki volt akadva, meg meg volt sértve, amikor Lizával már szakítottunk, kábé fél év után, nyolcadikban - mert ugye Liza beleesett egy haveromba és megcsalt, én meg szakítottam -, ez mondjuk ezzel egyszerre jó kis káröröm volt neki, de rühellt tovább, nem zavart, én is őt, ritka nagy gyökér volt, viszont egy ponton túllendülve már nem kicsit provokálta ki, hogy úgy igazán hányjak tőle. Először majdnem kirugatott a csapatomból, vádolgatott össze-vissza, kamuzott rólam, beköpött az edzőmnek, aztán nem jött össze neki, hogy kirúgjanak, úgyhogy ezután az akkor tizenhárom éves húgomat kezdte el zaklatni, meg bántani, aztán amikor ebből az egészből elegem lett, fogtam magam, aztán egy délután tényleg megvertem, nem haverokkal, én egyedül, de kurvára, mert már rohadtul felbaszott, a húgom volt az utolsó, rohadt nagy csepp a pohárban, ami kiborított. Valószínűleg ezt az alkalmat adta be neked úgy, hogy "ok nélkül megvertem pár haverommal".
Egyébként ezt már régen megtettem volna, csak a vádolgatós-történetek még csak akkor lettek lezárva, nem akartam máris egy újabb balhét csak miatta, de akkor már nem érdekelt, pláne, hogy ezután magamtól otthagytam a csapatomat, meg az egészet.
Úgyhogy ezt így utólag mondom, hogy tényleg kurvára nem indokolatlanul vertem meg, és remélem, hogy nem hitted el neki, amikor teledumálta a fejed, és szakítani akartál velem, mindezt úgy, hogy ő pontosan jól tudott mindent, és ha már itt tartunk, azt is nagyon jól tudta, hogy amikor Lizával egy csomó idő után szakítottunk, kiborultam, és otthagytam a csapatot is, ezért történt minden, amit utána elmondott neked. De gondolom, az előtte lévőket nem említette.
(Most már tényleg úgy nézel rám, hogy ha nem hagyom abba az irkálást, akkor rámtámadsz azzal a cikkcakk ollóval a kezedben, úgyhogy inkább folytatom. Xd)
Szóval nem értettem, hogy miért pont ez a gyökér kell neked, aki miatt úgyis sírni fogsz.
Vagy ez csak a sors iróniája (túl jó hatással vagy rám, miért használok ilyen szavakat?), hogy ő Lizáért küzdött, és én kaptam meg, most meg fordítva... a kurva életbe is.
Ennél már csak az volt idegesítőbb, hogy nem elég, hogy a hónapokig tartó próbálkozásom után ezzel a gyökérrel jössz össze, akit egész életemben rühelltem, még reggelente azt is végignézhettem, ahogy Zsombi rámvigyorog, hogy "ő nyert", majd előttem/előttünk úgy lesmárol, hogy néha már aggódtam, hogy kapsz te levegőt közben egyáltalán?
És hiába volt közben barátnőm, akit tényleg szerettem, és amikor komolyan csak barátként tekintettem rád, ez volt benne a legidegesítőbb, hogy még csak nem is tudtad, de ez nekem akkora pofon volt, amire fullosan nem számítottam.
Meg most komolyan, a Földön él több millió másik srác, akivel járhatnál, miért pont vele?
Ja és a legjobb, hogy mivel szomszédok vagyunk, minden egyes nap végignézhettem, ahogy reggel a nyakába ugrasz, délután a kertetekben telefonálsz vele, és amikor átjön hozzád, vigyorogva vezeted fel a szobádba.
És igen, gondolom kedves volt veled, figyelmes, romantikus, meg tudja a faszom, de most komolyan...
Nem azt mondom, hogy nem szeretett, mert valószínűleg de, csak gondolj bele úgy, hogy mindeközben Zsombi tudott róla, hogy fontos vagy nekem.
Reggelente kiutazott Biatorbágyról Budapestre kábé 20 kilométert, hogy tíz percig elsétálhasson veled a házatoktól a sulink előttig, pár méterrel a mi padunktól már meg is állt, te még nekünk integettél, ő már nyúlt is a derekadhoz és olyan hosszan megcsókolt, hogy mindenki láthassa, majd ment is vissza a saját sulijába, ami szintén Biatorbágy környékén van.
Vagy mondjuk egészen addig, amíg nem voltatok együtt, egy csomó ideig le voltam tiltva (ő is amúgy xd), ami nem zavart, csak érdekes, hogy pont akkor oldotta fel, amikor kiírta az összes lehetséges közösségi oldalra, hogy együtt vagytok.
Ja, és ezenkívül nyilván kedves volt, még a szobádat is segített berendezni, amikor ez rá nagyon nem jellemző, és igen, foghatjuk arra, hogy szeretett, mert valamennyire biztos, de na. Maradjunk annyiban, hogy nem voltam oda a kapcsolatotoktól.
Az a baj, hogy előre láttam már, hogy mi lesz, de nem akartam mondani, mert egyrészt ki vagyok én, hogy beleszóljak, hogy kivel jársz? Másrészt meg nem akartam, hogy esetleg megbántsalak vele, vagy hogy miután mondom, én legyek a szemét, aki tönkre akarja tenni a kapcsolatodat, úgyhogy hagytam, végülis a te dolgod.
Aztán minden úgy ment, amire számítottam. Aranyos, kedves Zsombival szakítottatok, aki ezek után abbahagyta a jópofizást, nem bírta elviselni a szakítást (így utólag, azt se, amiért), mert ő semmit nem tud elviselni, amiben nem ő "nyer", aztán te majd összejössz valaki mással (nyilván akkor még nem tudtam, hogy én leszek az), ő pedig mindent meg fog tenni, hogy "megbosszulja". Mindig ezt csinálja, kajak soha nem unja meg.
Körülbelül (ha jól emlékszem) egy hónap után szakítottatok, aminek az okát akkor még nem tudtam, de ahogy ott sírtál a házatok előtt, rájöttem, hogy Zsombit egyszer úgyis kinyírom (amúgy hívhatnám Zsombornak, de egy haveromat már így szólítom, ő meg jófej, szóval marad a Zsombi), úgyhogy valaki szurkoljon neki, hogy ne találkozzunk.
Ott álltál előttem, valamiért lehajtottad a fejed, de aztán végül mégis a szemembe néztél, és akaratlanul is beindítottál bennem valamit, ami amúgy elég szokatlan volt, és szokás szerint megint összekavartál vele. Deja vu.
(Mondjuk, ha jól belegondolunk, kettőnk kapcsolata úgy, ahogy van, egy rohadt nagy deja vu, de mindegy.)
Jenniferrel ezután nagyjából továbbra is minden ugyanúgy ment, mint előtte, annyi különbséggel, hogy közben kiderült, hogy egy hónappal hamarabb megy vissza Amerikába, ami azért egy elég szar hír volt.
Úgyhogy novemberben sokkal többet voltunk egymással, hogy azt még kiélvezzük, aztán jött a szakításunk, ami rohadtul nem úgy történt, mint ahogy te azt gondolod.
Szóval oké, Jenni megtudta, hogy hamarabb kell visszamennie, emiatt egy elég nagy botrányt lerendezett szüleivel, ami amúgy teljesen felesleges volt, mert már minden el volt intézve, úgyhogy az már eldőlt, hogy Jennifer megy.
Előtte lévő nap abban maradtunk, hogy majd tartjuk a távkapcsolatot, mert huszonegyedik század, meg ilyenek, és majd valamikor találkozunk.
Hát, a terv jó volt, de amikor másnap este Jennivel kimentünk a reptérre, kurvára összevesztünk, úgyhogy az elköszönésünkből végül egy "baszdmeg" lett, szóval ja, romcsi.
Másnap felhívott, beszéltünk egy pár szót, és végül abban maradtunk, hogy a jó viszonyt azt azért megtartjuk, de amúgy meg ennek az egésznek vége, szóval a szakításunknak attól függetlenül, hogy egyidőben volt azzal, hogy Jennifer visszament Amerikába, semmi köze nem volt hozzá.
Erről ennyit.
Ezután kellett egy pár hét, hogy végleg túltegyem magam ezen az egészen, és amikor ez sikerült, gondoltam, most már tovább kéne lépnem, és kezdeni magammal valamit ezen a téren.
Egy pár napig csak úgy voltam, aztán egyszer csak a semmiből rámírtál, én pedig úgy döntöttem, hogy akkor try again, most mindketten túlvagyunk egy szakításon, kezdjünk mindent előről.
Na, igen, mindketten szinglik lettünk, és már is itt kötöttem ki.
El is hívtalak karácsonykor szokás szerint, aztán az indított be mindent, amikor tánc közben elmondtad, hogy mi történt szilveszterkor a te szemszögedből, és amikor megtudtam, hogy most már bízol bennem, gondoltam, akkor most mi ketten megérdemlünk egy második esélyt, kezdjük újra.
Úgyhogy megint elkezdtél egyre jobban tetszeni (remélem számolod, hogy ez már hanyadik, nekem nincs hangulatom hozzá xd), elkezdtünk egyre jobban közeledni egymáshoz, aztán amikor már életemben másodszorra is megéreztem, hogy kezdek megint beléd szeretni (talán jobban is, mint előtte), végre összejöttünk.
Na, hát te azt elképzelni nem tudod, mennyire ledöbbentem, amikor véletlen kibökted, hogy te már amúgy a gólyatábor óta szeretsz. Én meg így, miafasz?
Akkor még nem gondoltam bele, hogy ezek szerint mennyi közös pillanatunknál éreztél te már így, azt ráért később.
Úgyhogy megcsókoltalak, amilyen hosszan csak lehet (eredetileg Guiness rekordot akartam dönteni, ami aztán nem jött össze, de nem baj), és hivatalosan is a barátnőm lettél..."
******************************************
Folytatás következik! ❤️
(Ez már 3900 szó volt eddig, te jó Isten 😂)