Január 11. (csütörtök)
Gondolom mindenkinek megvan az az érzés, amikor reggel a szokottnál is rosszabb hangulatban kelsz, nem aludtál semmit az éjszaka, megijedsz saját magától a tükörben, félálomban belerúgsz vagy öt sarokba és leversz legalább ugyanennyi tárgyat akárhonnan, egyszóval semmi nem jön össze, és érzed, hogy ez a nap további részeiben sem fog változni, és olyan rossz lesz, amilyen csak lehet.
Na, valahogy így ébredtem én is ma reggel.
- Minden oké? - fürkészett Casso, miután egy gyors csókot nyomott a számra.
- Őszintén? Nem - ráztam meg a fejem indulatosan.
- Na, mesélj. Paprikás szalámi volt a hűtőben téliszalámi helyett? - tippelt az eddigi hisztijeim alapján. Az tényleg borzasztó lett volna. :)
- Hálistennek nem, de vegyél komolyan - szóltam rá.
- Oké - bólintott szórakozottan, miközben megfogta a kezem és elindultunk - Szóval mi történt?
- Mi nem? - bosszankodtam - Miután tegnap este Saci hazament, alig tudtam aludni, mert teleettem magam pizzával. Egész éjjel forgolódtam, nem tudtam elaludni, ma tök nehezen keltem, és nem elég, hogy ma délután ötig áramszünet lesz, még a kedvenc pulcsim is mosásban van, nem tanultam németre, pedig felelés lesz, tönkrement a hajszárítóm, fáj a fejem és nagyon nem vagyok jól! - fakadtam ki "röviden" - Ja, és éhes is vagyok - tettem hozzá.
- Tehát vigyázzak.
- Mindenképp - vágtam rá.
- Mennyire vagy éhes? - kérdezte.
- Nagyon. Tegnap este óta nem ettem semmit.
- Uhh - röhögött fel, aztán közölte, hogy ilyenkor veszélyesebb vagyok, mint amikor megvan, úgyhogy óvatos lesz. Nem rossz ötlet. :)
Amikor megérkeztünk a suliba, természetesen pont előttem fogyott el a tea a büfében, amin éppen kibosszankodtam magam, amikor is egy éles hangot hallottunk magunk mögött.
- Marci megint eltört egy tányért? - kérdeztem unottan, miközben elraktam a táskámba a pénztárcám.
- Nem, ő asszem most ment fel az előbb - pillantott rám Casso a telefonjából felnézve, majd hátrafordult, hogy lássa, mi történik.
Igazából az aula közepén lévő váza esett ki egy szemüveges kilencedikes srác kezéből, ami nem tudom, mit keresett nála, de nem is ez a lényeg.
A bejárati ajtón betoppant Csenge, akit a közösségiei miatt azonnal felismertem és be kellett látnom, hogy pontosan ugyanolyan jól néz ki, mint a képein. Ha nem jobban. Francba.
Szűk farmer volt rajta, menő edzőcipő és croptop, amiket a tökéletes alakja miatt zavartalanul hordhatott. Világosbarna szögegyenes haját lazán átdobta a válla fölött, kék szemeivel pedig körbenézett a folyosón, majd megállapodott a tekintete a mellettem nyomkodó Casson (ki máson?) és odajött hozzánk. Pontosabban hozzá.
- Haliiii - mosolygott rá. Miért éreztem előre, hogy valami ilyesmi beszédstílusa lesz? - Csenge vagyok, nyugodtan szólítsatok Csengusznak, vagy ilyesmi, csak Csengőnek ne, azt úgy utálom - csevegett csak úgy. Nem nagyon zavarta, hogy se Casso, se én nem válaszolunk, meg nem is kérdeztünk semmit, de lényeg, hogy jól elvolt.
- Helló - nézett fel rá Casso a telefonjából.
Csenge tetőtől talpig végigmérte, majd megvillantotta jól bevált "pasizós" mosolyát és a rágóját csattogtatva újra megszólalt.
- A barátnőd? - pillantott rám, majd újból Cassora, mire feszengve megigazítottam a hajam.
- Igen - vágtam rá kapásból, mire Casso halványan elmosolyodva görgette tovább az instáját.
Csenge egy rövid ideig egy fagyos pillantást vetett rám, aztán egy műmosollyal arcán újra megszólalt.
- Tök szép a hajad - fürkészett a világ legnagyobb álkedvességével, amit én is próbáltam tartani - Én is annyira szőke hajat akarok, de az évszaktípusom miatt nem lehet. Annyira gáz - sóhajtott fel fáradtan. Hátőőő. Nem tudok hozzászólni.
Kívülről úgy tűnhetett, hogy milyen jól elbeszélgettünk egymással, és hogy tök jól megtaláltuk a közös hangot, de lányszemmel ez a magunkra erőltetett mosoly teljesen mást jelentett.
Neki valami "lenyúltad ezt a jó pasit, halj ki" féle, nekem pedig "ő az enyém, kérlek menj már" gondolatok voltak az álmosolyom mögött. Na igen, ez az, amit a fiúk sokszor nem érthetnek.
Miután Csenge kitárgyalta magával, hogy mennyire "nem fair", hogy a fogalmam sincs melyik évszaktípusba tartozik, pedig a szőke az mennyire "dögös" lenne (Casso továbbra is nem túl diszkréten telefonozott, büszke vagyok rá :D), végre rátért arra, hogy miért is van itt félév előtt pár héttel.
- Nem tudjátok, hol van a diri irodája? Valami átiratkozós cucc miatt kellett bejönnöm. Pedig amúgy annyira jó volt otthon, olyan gyorsan kellett elkészülnöm, hogy a körmöm is letört, nem értem, miért nem lehet ezt lerendezni a neten? Mondjuk ott a Messenger, vagy a Snapchat, az miért nem jó? Kőkorszak - fintorgott. Na, ennek az agykapacitása se haladja meg egy kiszáradt mezei pipacs (nem tudom, honnan jött ez a példa) szintjét, az egyszer biztos.
- Folyosó végén jobbra - feleltem a megfelelő irányba biccentve.
- Kösziii. Amúgy tizenegyedikesek vagytok, nem? Tök jó lenne, ha oszitársak lennénk.
Egy idő után azért sikerült bejutnia az igazgatói irodába, én pedig megkönnyebbülten fellélegeztem, amikor elment.
Casso szórakozottan nézett rám.
- Most meg mi az? - tártam szét a karom.
- Semmi - rázta meg a fejét mosolyogva.
Gondolom, kilométerekről üvöltött rólam, hogy egy icipicit féltékeny vagyok Csengére, akiből már most elegem van. Khmm.
És van egy olyan érzésem, hogy nem alaptalanul.
Első órán - matek - kiderült, hogy nem csináltam házit, amit nyilván nekem kellett megoldani a táblánál.
- Tanár úr, rosszul vagyok - mondtam őszintén.
A fejem majdnem szétesett, a gyomrommal nem tudom, mi történt, de borzasztóan kavargott, és a közérzetem is a lehető legpocsékabb volt.
- Persze - bólintott Horváth szemforgatva. Tök jó, hogy ő a tanár, aki felelne értem, ha bajom esne, aztán nem hiszi el, hogy rosszul vagyok - Megy az idő, gyere a táblához.
- De tanár úr, én tényleg... - próbáltam meggyőzni.
- Gyere a táblához - ismételte meg jól tagolva.
- Leni, egy kicsit tényleg sápadt vagy - fordult hátra hozzám Kriszti, mire mindenki más is felém nézett.
- Kajak - jegyezte meg Laci, aki amúgy mellettem ült.
- Elég legyen - zárta le a témát a tanár - Levendula, utoljára mondom, a táblához.
Mondanom sem kell, borzasztóan ment, felelés közben egy párszor meg is szédültem, amit egy pár osztálytársam meg is jegyzett, de a tanár továbbra sem foglalkozott vele (gondolom, rosszat tenne az egójának, ha kiderül, hogy tévedett és úgy vádolt meg hazugsággal, hogy közben tényleg rosszul voltam, no comment), csak beírt egy óriási egyest.
Köszönöm szépen.
- Ez a tanár egy akkora köcsög - szidkozódott Enikő szünetben.
Szerintem is. :(
Tesin Lelley látta rajtam, hogy nem vagyok túl fényesen, úgyhogy elküldött az orvosiba, ahol megállapították, hogy beteg vagyok. Fantasztikus.
Anya jött is értem, aztán otthon egyből beparancsolt az ágyamba.
- Holnap megyünk az orvoshoz - takargatott be (tisztára, mint ha ötéves lennék), aminek alapból se örültem, aztán beugrott, hogy holnap nagyon más programom lett volna, minthogy orvoshoz menjek. Neeee.
- Annak van valamennyi esélye, hogy holnapra meggyógyuljak és mehessek suliba? - reménykedtem, miközben sajnos sejtettem a választ, de azért hátha.
Mert mi lesz holnap? A féléves fordulóm Cassoval. :(
- Nem - rázta meg a fejét Anyu határozottan, mire hisztérikusan hátradöntöttem a fejem az ágyon - Hozok teát.
De jó. Most akkor nem csak a hétvégémnek lőttek, hanem a közös programomnak is Cassoval. A fenébe már!
Délután Saciékkal irogattam (van egy Messenger csoportunk négyünknek "Pörkölt nokedlivel" néven), majd amikor megszólalt Casso csengőhangja, azonnal felvettem.
- Hogy vagy? - kérdezte, miután röhögve végighallgathatta, ahogy leejtem a lázmérőmet és szitkozódok egy sort. Elszórakozik rajtam. :)
- Rosszul. És ez a gyógyszer undorító - fintorogtam. Dehogy veszek be ebből naponta két adagot, megőrült az emberiség?
- Részvétem.
- Köszi. Amúgy - váltottam témát - Mi lesz a holnappal?
- Gondolom, te gyógyulsz, én meg nélküled szívok a suliban.
- Nem tetszik - nyöszörögtem.
- Nekem se nagyon - közölte - Nyolc óránk lesz.
- Nem arra gondoltam - pontosítottam.
- Oké, tudom, hogy holnap lesz fél éve, hogy járunk, de nem kell ennek ekkora felhajtás. Ha nagyon akarod, utólag megünnepeljük - mondta.
- De holnap lesz fél éve - szomorkodtam - Ha kell, napi öt adagot is leküzdök ebből a gyógyszerből, csak hasson már - szemeztem az éjjeli szekrényemre helyezett kis gyógyszeres üveggel.
- Te tényleg nagyon holnap akarod - jegyezte meg felnevetve.
- Igen - bólintottam határozottan.
- De beteg vagy.
- Tudok róla - húztam el a szám - Legalább gyere át holnap, hogy itt legyél, aztán majd filmezünk, vagy valami ilyesmi.
- Oké. Amúgy miért kapcsoltad be a kamerát, ha közben letakarod az ujjaddal?
- Véletlen volt, na - nevettem fel, majd kikapcsoltam. :)

Mai nap - 5/2: rosszul vagyok, Csengétől kiráz a hideg, kaptam egy óriási matek egyest félév előtt, undorító a gyógyszer, a holnapi terveknek lőttek, de Cassot szeretem, úgyhogy ez feljavítja a napomat egy kicsit. :)