Január 8. (hétfő)
Tegnapelőtt délután az ofő küldött egy kör-emailt a szülőknek a ma kezdődő papírgyűjtésről, úgyhogy a vasárnapom konkrétan arról szólt, hogy az otthon létező összes felesleges papírt összegyűjtsük és bepakoljuk a kocsiba.
Emiatt egész nap a garázs, a tároló és a pince között ingáztam kartonokkal, újságokkal, magazinokkal, és régi munkafüzetekkel a kezemben, de legalább ma kocsival mehettem suliba. Ennyit megért. :)
Miután Apával az udvaron kijelölt helyre pakoltuk a papírokat a kocsiból (Madaras megdicsért, hogy mennyit hoztunk), akkor még szemmel láthatólag a mi osztályunk vezetett, viszont utánunk még sok lelkes szülő hozott, úgyhogy a többiek kezdték kiegyenlíteni a versenyt.
Az első óránk Madarassal volt német, úgyhogy mielőtt lefeleltett volna mindenkit abból a hülye párbeszédből, amit meg kellett tanulni, röviden beszélt nekünk a papírgyűjtésről.
- A holnapi utolsó két órán igazoltan nem kell majd részt vennetek, ugyanis négyfős csoportokban fogjátok végigjárni a kerületet házról házra papírért, úgyhogy ezt az infót adjátok át a többieknek - mondta, majd kinyitotta a tanári tankönyvét - Na, Andriskám, kezdheted a párbeszédet - fordult a padjában elbújt Andris felé - Lenivel - szúrt ki engem. Jaj, nekem.
Igazából Andris semmit nem tudott, úgyhogy kábé Madarassal beszélgettem végig, azt is elég szerencsétlenül. Mindegy, kaptam egy négyest.
Madaras nem volt túl elégedett velünk (Casso, Ricsi, Andris, Saci és Laci nem tanulta meg, Samu és Kolos egy kettest tudott összehozni, Kriszti egy hármast, Paula meg egy háromnegyedet), úgyhogy leszidott minket és miközben beírta a jegyeket, közölte velünk, hogy következő órán mindenkinek újra (vagy először) fel kell mondania, ráadásul duplajegyre. Uhh.
- Casso, tanuld meg, nem lesz ez így jó - csóváltam a fejem szünetben - Félév van, nem kéne a mai karódon kívül még másik kettőt is beszedned.
- Jobban aggódsz a félévim miatt, mint én - jegyezte meg mosolyogva.
- Te egyáltalán nem aggódsz miatta, úgyhogy valakinek kell - vontam vállat - Szedd össze magad.
- Oké, Anyu - bólintott szórakozottan. Mostanában mindig Anyunak hív, amikor tagadhatatlanul úgy viselkedek vele, mint ha az anyja lennék. :)
- Nem viccelek - erősítettem meg.
- Tudom, Anyu.
- Hagyd abba - nevettem fel.
Casso valahogy tökéletesen ért ahhoz, hogy igazán felbosszantson, de mégis tök cuki legyen, így képtelen vagyok rá haragudni. :)
Ma Horváth még mindig hiányzott (nem tudjuk, mi van vele, szerintem beteg), úgyhogy infón a helyettesítő tanár megengedte, hogy játsszunk.
Mondanám, hogy azért, mert jófej, de mivel ez a tanárnő a tizedikesek idős osztályfőnöke (a legendák szerint ő még az osztrák-magyar monarchia alapításakor is élt, a legjobb, hogy töritanár) és egy gépet nem tud bekapcsolni, nemhogy informatikát tanítani, ez így azért egy érthető döntés volt. :)
Szóval épp az Instámat lapozgattam, amikor érkezett egy követésem Ákostól.
Mivel ismerem, automatikusan engedélyeztem és visszakövettem, azelőtt, hogy meggondoltam volna, majd rákattintottam a profiljára, legörgettem, előkerestem a megjelölései közt azt a képét, amin régen annyit sírtam (az akkori barátnőjével csókolózik rajta, Valériának hívták) és egyszerűen kiröhögtem saját magam. Erről ennyit.
Miután kiszórakoztam magam, rámírt.
Ákos: Te, milyen régi már a profilképed? Osztálytársak voltunk még, amikor készült xd
Szemforgatva válaszoltam.
Leni: Szeretem ezt a képet.
Ákos: Ha azért, mert tihanyi levendulák vannak a háttérben, akkor egoistább vagy, mint hittem. Xd
Igen, Ákos valamiért szeret "xd"-zni.
Ákos: Kaktuszkaaaa, válaszolj már. - írta, mivel nem válaszoltam.
Leni: Bocs, éppen röhögtem a nagy poénodon. És nem vagyok Kaktuszka, oké?
Ákos: De szúrós kedvünben vagyunk ma xddd
Badumm tssss.
Leni: Hagyd abba a poénkodást. Attól még, hogy mögé teszel egy "xd"-t nem lesz viccesebb. A virágneves poénjaidat meg bárhogy tálalod, ugyanannyira hulladékok lesznek. Fejezd be.
Ákos: Nyugiiii kislány. Szóval, kb hány évezred múlva fogod lecserélni a profilképed?
Leni: Oké, először is van nevem, örülnék neki, ha azon hívnál. Másodszor pedig a profilképemhez semmi közöd.
Ákos: Soha nem hívtalak a neveden, régen valahogy még nem zavart.
Leni: De, zavart, hogy Molylepkének, meg ilyeneknek hívtál, csak akkor még valamilyen érthetetlen okból kifolyólag szerettelek. Azóta eltelt három nagyon jó évem, ami közelről se miattad lett ilyen, sőt, kifejezetten boldogan elvoltam nélküled, és rájöttem, hogy egy egoista gyökér paraszt vagy. Örülnék, ha leszállnál rólam.
Egy darabig nem válaszolt erre, azt hittem, végre meghallgatott az ég, aztán kiderült, hogy mégsem.
Ákos: Harapós a kislány.
És letiltottam.
Nem sokkal később, utolsó órán épp Saciékkal mentem ki a suliból, amikor azt láttam, hogy Ákos is ott van a többiekkel.
- Kislány - biccentett nekem vigyorogva, mire fogtam magam, és hozzávágtam a matekkönyvemet. Az volt kéznél.
- Casso, megvadult a csajod - röhögött Andris.
- Ez még nem az - legyintett szórakozottan Casso - Nem láttad még, amikor a szeme előtt fogy el az utolsó szelet pizza. Az nagyon kegyetlen.
- Figyelj, Lili engem mindig megfenyeget, hogy lecsap, terrorban élek - vigyorgott Laci a barátnőjére.
- Hallod, amíg csak fenyeget, addig oké, de amikor Leni meglátta Ákost szilveszterkor, komolyan megütött - mesélte Casso röhögve.
- Ver az asszony? - vihogott Andris.
- Nem, én inkább úgy mondanám, hogy ha ideges vagy féltékeny, konkrétan átmegy Hitlerbe - mondta Casso.
- Hé! - néztem rá, miután visszaraktam a matekkönyvem a táskámba. Naaaa.
Egy darabig még elbeszélgettünk, majd Ákos úgy döntött, hogy megszólal. Nem volt jó döntés.
- Visszatérve a profilképedre - fordult hozzám, mire megforgattam a szemeimet - Küldjek még ősrégi képeket, hogy legyen mire lecserélni? - kérdezte vigyorogva - Még megvan valahol valami régi osztályképünk Gabi nénivel, átküldhetem, ha akarod.
- Szállj le a profilképemről, szeretem azt a fotót. És nem a háttérben lévő levendulák miatt - tettem hozzá, nehogy elsüsse mégegyszer ezt a borzasztó poént.
- Oké, de akkor miért? Semmi extra nincs benne, még az arcod se látszik normálisan - értetlenkedett.
- Neked egyébként mi a problémád?
- Szivatlak csak - vigyorgott Ákos.
Igazából azért szeretem azt a képet, mert amikor az készült, aznap meséltem el Mártinak, hogy rámírt az ismeretlen fiú, és milyen jó lett volna, ha megismerem, vagy legalább emlékszem az insta nevére, hogy beszélgethessek vele. Azzal, aki most a barátomként a kezemet fogva röhögött a szerencsétlen párbeszédemen Ákossal. Valahol végülis ez az insta üzenet volt kettőnk kezdete, hiába hittem mást két éven keresztül.
Eddig is közel állt hozzám ez a kép, mert jó élmények kötnek hozzá, Tihanyon (fontos hely!) készült, szóval tényleg tök jó volt, most már viszont egészen másra emlékeztet. Dehogy cserélem le.
- Egyébként sincs semmi közöd hozzá - mondtam végül Ákosnak.
- Ne már, kajak meghalok, annyira érdekel, hogy mit hozol ki belőle - győzködött.
- Hajrá - vágtam rá.
A kedvencem, hogy ezen az egészen Casso szórakozott legjobban, amikor amúgy miatta lépett be Ákos újra az életembe.
- Hagyjátok már abba - röhögött fel Ricsi.
- Ő provokál - mutattam rá Ákosra azonnal.
Két tesóm is van (jó, közülük az egyik csak másfél éves, de mindegy), így tökéletesre fejlesztettem a "hogyan kenj rá mindent a másikra fél másodperc alatt" képességemet, ellenben az egyke Ákossal. Hahaha.
- És igazán nem akarok kötekedni, de... - folytattam Ricsire nézve - Jobban belegondolva valakinek a drága ikre tehet róla, hogy ez szilveszterkor elkezdődött - pillantottam Cassora szúrósan.
Van egy olyan érzésem, hogy egy pillanatig se bánta meg, hogy ebbe belekezdett.
Menjen már.
Mindenki menjen már!
Délután Casso átjött hozzám, úgyhogy amíg ő az ágyamon ülve nézett valamit a laptopomon, én Kókusszal játszottam. Annyira cukiiii. :)
- Nem akarod megsimogatni? - kérdeztem Cassotól sokadszorra.
- Még mindig nem szeretem a macskákat. És két perc múlva se fogom - tette hozzá, Igen, körülbelül ilyen időközönként próbáltam rávenni, hogy barátkozzon össze Kókusszal, és akkor? :)
- De tök puha - győzködtem, miközben megpusziltam a macska fejét. Imádom. :)
- Add fel - röhögött ki, mire egy kis gondolkodás után felpattantam és az ölébe raktam Kókuszt. Mindenképpen pajtiknak kell lenniük, végülis ha Casso átjön, Kókusz mindig itt lesz, így inkább legyenek jóban. :) - Leni, ne már - nyöszörgött.
- Ugye, hogy puha a szőre? - vigyorogtam.
- Oké, de most már ennyi elég volt - rakta ki az öléből Kókuszt - És még mindig nem bírom a macskákat.
- Még. Majd fogod - közöltem jókedvűen - Cicaaaaa - öleltem magamhoz, mire Casso kiröhögött - Még dorombol is - győzködtem tovább Cassot, miközben tovább simogattam (a cicát) - Szeretlek, Kókusz - puszilgattam. És még a bundája is tök tiszta, meg illatos. :)
- Figyelj, az előző macskátokat is elviseltem, pedig egy csomószor átjött hozzánk, meg ezt is elviselem, de összvissz ennyit tudok nyújtani ebben a témában.
- Nem ezt, őt - javítottam ki - Egyébként a régi cicámat Smaragdnak hívták, csak meghalt, ő meg Kókusz, és szerencsére még fiatal. Mindjárt jövök, csak adok neki enni - álltam fel a fotelemből, majd kimentem a szobámból.
Ezután lennthagytam a nappaliban, mert azért nem akarom megfojtani egész nap. :)
- Na, most már nincs itt Kókusz, de értsd meg, hogy nektek össze kell barátkoznotok - magyaráztam lehuppanva mellé.
- Aha - hagyta rám, miközben kikapcsolta a gépem és az éjjeliszekrényemre rakta.
- És egyébként téged is szeretlek - tettem hozzá, miközben megszorítottam a copfom - Csak vannak elvárásaim - vigyorogtam.
- Nekem is - felelte - Kettő van.
- Na?
- Az egyik, hogy eleget beszéltünk a macskádról, hagyjuk egy kicsit - kezdte. Szegény Kókusz. :) - A másik meg, hogy legalább engem avass bele ebbe a profilképes dologba, mert én se értem, mi olyan különleges benne - váltott témát elröhögve magát.
- Neeem - ráztam meg a fejem határozottan, mire kérdőn rámnézett - Na jó, aznap meséltem el Mártinak, hogy rámírtál, és hogy kár, hogy ez a hajó elsüllyedt a telefonom miatt - adtam meg magam. Mármint akkor még azt hittem, hogy elsüllyedt, de kiderült, hogy mégse. :)
- Miért ragaszkodsz ennyire a régi sztorikhoz? - mosolyodott el halványan.
- Nem is sejted, mennyit szoktam gondolkodni rajtuk naponta - nevettem fel a hajamba túrva.
- De, ezért kérdeztem - röhögött.
- Tudod, miért? - álltam fel, majd előszedtem a régebbi naplóimat - Azért, mert amikor ezeket írtam, olyan bizonytalan voltam, hogy azt el nem tudod képzelni - lapoztam fel az egyiket csak úgy találomra - Kilencedik, február. "Mi az, hogy neki Szöszi vagyok? És miért ölelget, miért ad puszit, ha a másik pillanatban Bettivel lóg? Miért SMS-ezik velem óra alatt?". - olvastam fel, majd a kezembe vettem a másik naplómat és belelapoztam - Tizedik, november. "Miért van az, hogy bármiről is van szó, a végén mindig Cassonál kötünk ki?". Ez elég idegesítő volt - mondtam, majd gyorsan továbbpörgettem az oldalakat - Aztán tizedik, május. "Haragszik rám? Gondolom. És meg is tudom érteni. De vajon megbékél? Vagy ennyi volt? Vége mindennek?". Szintén aznap. "Miért nem lehet boldog párkapcsolatom? Miért kellett ennek megtörténnie velem? És miért pont ma? Mit vétettem az életben?" - milyen költőies voltam - Vagy mondjuk legyen még egy tizedik június. "Casso még mindig hordja? Te jó ég, miért kell mindig összekavarnia? Döntse már el, hogy Bogi vagy én!" - néztem rá, miközben leraktam a puha borítású könyveket magam mellé - Azért gondolkozok ennyit a régi dolgokon, mert sokmindenre azóta se tudom a választ - ültem vissza mellé.
Casso mosolyogva nézett rám.
- Oké, add azt ide - nyúlt az első naplómért, majd kinyitotta.
- Ne! - kaptam utána.
Mondanom sem kell, a hirtelen vetődésem a naplómra egy kicsit meglephette a mellettem ülő Cassot. Legalábbis egy pillanatig azt hittem, amíg nem húzta egy sejtelmes mosolyra a száját.
- Most éppen nem elolvasni akartam, de amúgy miért ne? - kérdezte mosolyogva.
- Mert... az úgy elég kínos lenne - vallottam be - Az elejétől a végéig téged istenítelek benne, így is van egód, nem kell plusz erősítés hozzá - csuktam össze a naplómat, mire felröhögött.
- Oké. Van egy tollad? - kérdezte.
- Aha - bólintottam, majd a kezébe nyomtam egyet - De ne tedd tönkre, ez egy emlék.
- Nem akartam - rázta meg a fejét, majd a naplóm végén lévő két üres könyvlaphoz (összesen négy oldal) lapozott, bekapcsolta a tollat és magában mosolyogva írni kezdett oda pont úgy, hogy ne lássak semmit belőle.
- Mit csinálsz?
- Válaszolok a kérdéseidre - nézett rám, majd az alkarját szórakozottan mosolyogva a naplóm tetejére rakta, hogy ne tudjam elolvasni.
Juuuuj. :)
- Oké, megvan már? - kíváncsiskodtam, amikor már elég sokat vártam.
- Mindjárt - fejezte be az utolsó pár sort - Kész - csukta be.
- Elolvashatom? - nyúltam a naplómért, mire egy győztes mosolyra húzta a száját. Ajjaj.
- Nem - felelte egyszerűen.
Gondoltam, hogy ezt nem csak romantikázásból írta. Tudtam én. Kis ravasz. :)
- De ez az én naplóm! - kértem ki magamnak.
- Az utolsó pár oldalra én írtam, úgyhogy ez rosszul hangzik, de valamilyen szinten az enyém is - közölte, majd berakta a kilencedikeset és a tizedikeset is a táskájába. Neeee.
- Hé! - meredtek el a szemeim.
- Figyelj, kapsz tőlem egy őszinte részletes magyarázatot, amitől téged ismerve két napig sikítozni fogsz. Viszont nekem is vannak kérdéseim, úgyhogy én is kérek rá választ - vont vállat. A francba, ezt jól kitalálta.
- De az enyém két könyv, a tied meg négy oldal - próbálkoztam.
- Ja, mert én nem írtam le minden nap a szettemet, az időjárást, hogy mi volt a kaja büfében és hogy mit vettünk angolon. A lényeg tökéletesen benne van - mondta szemtelenül mosolyogva. Jó, ez is igaz.
- De csúnyán írok! - kíséreltem meg az utolsó kifogásomat, mire felröhögött.
- Szerintem meg fogom oldani, főleg, hogy úgy írsz, mint én másodikban.
Oké, ezt nagyon jól kitalálta, jogos, meg minden. Ne már. :)
- És mikor adod vissza? - kérdeztem.
- Amikor elolvastam - vont vállat.
- Húzni fogod az agyamat - nyöszörögtem.
- Lehet.
- Bele fogok őrülni - dörzsöltem meg az arcom.
- Két és fél évet kibírtál, ezt a pár napot is ki fogod.
- De eddig azt hittem, hogy soha nem fogom megtudni, most meg itt van tőlem fél méterre - mutattam a táskájára, majd felcsillant a szemem, hogy elveszem.
Hát, odáig eljutottam, hogy megérintettem a táska a pántját, de itt ki is fulladt a nagy "visszaveszem a naplómat" próbálkozásom, ugyanis Casso a derekamnál fogva teljesen nyugodtan visszahúzott, hátradöntött az ágyon, majd elkezdett csikizni. :)
- Nem ééér! - visítottam.
- Mi nem ér? - kérdezte szórakozottan mosolyogva, miközben egy pillanatig abbahagyta.
- Hogy tudod, hol vagyok csikis - feleltem a nevetéstől kifáradtan szuszogva - Ne bökj meg - kértem az oldalamat eltakarva. Megbökött. :)

Mai nap - 5/5: nem fogom kibírni ezt a pár napot. Betörök hozzájuk éjjel. :)