[12.19.]
Casso valószínűleg érzékelte rajtam, hogy tényleg komoly dologról szeretnék vele beszélni, úgyhogy elhajolt tőlem és értetlenül nézett rám.
- Oké - túrt a hajába zavartan - Gáz van?
Erre zavartan elkaptam a tekintetem, majd nehéz szívvel összeszedve magam, ránéztem.
- Igazából, azon gondolkodtam, hogy... - kezdtem lehunyva a szemem - ...ez így nem biztos, hogy mehet tovább - mondtam ki, ami még nekem is elképesztően szörnyen hangzott. Nem gondoltam volna, hogy ezt valaha ki fogom neki mondani, de hát ennyi, mégis megtörtént.
Casso tágra nyílt szemekkel nézett rám, majd feszülten, fel se dolgozva, amit mondtam, elnevette magát.
Valószínűleg mindenre számított, csak erre nem.
- Mi? - fakadt ki belőle az első, amit először pislogva mondani tudott erre, mire a hajamba túrtam, átfogalmazva, hogy hogyan folytassam, ő viszont megszakította a gondolkodásomat - Ezt most nem nagyon vágom, Leni, kajak nem tudom, hogy mit csináltam - nevetett fel feszülten - Szombaton még minden oké volt - értetlenkedett.
- Nem szombat óta történt - ráztam meg a fejem, Casso meg látszólag az eddigieknél is jobban összezavarodott - Előtte. Csak azóta tudtam meg.
- Ne hülyéskedj már, nem csallak meg, főleg azután, hogy... - kezdte, majd megakadt és kínosan lehunyta a szemét - Mit tudtál meg? - kérdezte a tarkóját megvakarva, amikor a jelek szerint rájött magában, hogy mire gondolhatok.
És az, hogy valamiből ki tud indulni, az nagyon nem jó jel.
- Hát, sok mindent, amit nem akartam - válaszoltam ezerrel verő szívvel.
- Nyolcadik? - húzta el a száját kínosan.
- Például.
- Basszameg - túrt bele a hajába feszülten - És akkor most ezért szakítasz velem? - kérdezte kínosan felnevetve.
- Nem tudom, még át kell... gondolnom - mondtam halkan, szétcsúszva érzelmileg, az arcomat megdörzsölve, majd egy darabig csend volt közöttünk - Miért nem mondtál nekem semmit? - fakadtam ki felnézve rá.
Casso elkapta a tekintetét, csak egy zavart, kínos nevetés hagyta el a száját, egyértelműen jelezve, hogy nem tud válaszolni.
- De legalább egyvalamit mondj el - szólaltam meg újra - Őszintén.
- Oké - biccentett idegesen rágózva.
- Igaz? - kérdeztem egyszerűen. Biztos voltam benne, hogy az, de szerettem volna tőle hallani.
Casso zavartan beletúrt a hajába, aztán a szemembe nézett.
- Igen - felelte őszintén.
Jó, tudtam, hogy így van, de ezt így tőle volt a legfájdalmasabb hallani.
- Rendben - suttogtam, miközben a csuklómmal megtöröltem a szemem - Köszönöm - bólintottam, majd sarkon fordultam és szó nélkül bementem a házba.
Nem néztem vissza rá, csak becsuktam magam mögött az ajtót, majd annak dőlve a tenyerembe temettem az arcom és kitört belőlem a zokogás.

Mai nap - 5/1: soha nem voltam még ennyire tanácstalan. Rosszul esik, hogy nem bízott bennem annyira, hogy ne kelljen titkolnia semmit, és pokolian rossz érzés szembesülni egy olyan oldalával, ami elijeszt. Félreismertem. Az egyetlen, akinek kiönthettem a lelkem, az Csepi volt, és őszintén szólva jól esett. Legalább ő meghallgatott, és igaz, egy irtó cuki tekinteten kívül nem tudott mit válaszolni, mégis valakinek elmondhattam és őszintén szólva így egy kicsivel talán könnyebb lett. Talán.
******************************************
Holnap akartam kirakni, de megkegyelmeztem, úgyhogy légyszi cserébe ne öljetek meg. 😂❤️