December 16. (szombat)
- Szeretlek - suttogtam zihálva, miután Casso zárásképpen felém hajolva jó hosszan megcsókolt, amit a hajába túrva azonnal viszonoztam.
Szaporán mozgó mellkassal néztünk egymás szemébe, ő is és én is, majd Casso végigpillantott rajtam és halványan elmosolyodva odébbsöpörte egy hajtincsem a homlokomból.
- Én is, Szöszi - felelte halkan, majd egy forró puszit nyomott a homlokomra, miközben átöleltem a széles vállát és a nyakába fúrtam a fejem.
Így voltunk egy darabig a félhomályban, nálam titokban, egy hajnalig tartó szeretkezés után csendben összebújva, miközben mélyen beszívtam az illatát, ő meg egyszer-egyszer csak úgy szó nélkül megpuszilt.
Lehetne az életem ennél is tökéletesebb? <3
- Szerintem most már haza kéne menned, a szüleid frászt kapnak, hogy nem vagy otthon, és lassan világos lesz - néztem a szemeibe.
- Ja - bólintott - És már a vihar is elállt, úgyhogy most már nem fogsz félni - mosolyodott el halványan.
- Nem hinném - feleltem jókedvűen, majd megcsókoltuk egymást és feltápászkodtunk.
Mindketten felöltöztünk (jó, nekem annyira nem volt sok dolgom), majd halkan leosontunk a nappaliba.
- Köszönöm, hogy jöttél - suttogtam, miközben a nyaka köré fontam a karjaimat.
- Bármikor, Szöszi. Főleg, ha legközelebb is így vársz - vigyorodott el a nem bekötött köntösöm alól kilátszódó fehérneműmre mutatva.
- Borzasztó vagy - mosolyogtam.
- Ahhoz képest látszólag egész bírtad - húzott közelebb magához egy bujkáló mosollyal az arcán, az éjszakánkra utalva.
Enyhe kifejezés.
- Jó, ez igaz - pirultam el egy pillanat alatt, akaratlanul vigyorogva - De attól még mindig ugyanúgy borzasztóan perverz tudsz lenni néha - jegyeztem meg.
- Csodálod, Szöszi? - nevetett fel halkan, majd mosolyoga megcsókolt.
Valamiért képtelenek voltunk elengedni egymást, vagy ő csókolt meg újra, vagy én őt, de látszólag egyikünk se bánta. :)
- Na jó, most már tényleg nagyon késő van - mondtam az órára nézve - Vagy túl korán - javítottam ki magam - Le fogunk bukni.
- És az baj? - nézett rám mosolyogva.
- Hát, nem tudom, hogy mennyire díjaznák a szüleink, ha kiderülne, hogy az éjszaka kellős közepén átszöktél hozzám bárki tudta nélkül... - túrtam a hajamba.
- Legalább nagyjából időben visszamegyek - vont vállat.
- Ez is egy szemlélet - nevettem fel halkan.
- Ja - bólintott - Na, szia Szöszi - nyomott egy utolsó csókot a számra - Hétfőn találkozunk.
Miután Casso elment, pár percig csak vigyorogva néztem magam elé, majd mivel aludni rögtön ezek után egész biztosan nem tudtam volna, elmentem zuhanyozni.
A tus alatt állva nekidőltem a falnak és lehunyva a szemem idéztem vissza az elmúlt éjszaka pillanatait. Jó, ez már nem az első alkalom volt vele, de akkor is, Casso összes érintése, csókja és simítása olyan hatással van rám, hogy az egyszerűen leírhatatlan. <3
A fürdőből kilépve visszavettem a pizsimet, befeküdtem az ágyamba és magamhoz szorítva a párnámat lehunytam a szemem, hogy aludjak.
Ez nem volt túl egyszerű, ugyanis ekkor kinnt már kifejezetten elkezdett világosodni, de nem baj, végül sikerült elaludnom.
Pár órácskával később viszont újra felébredtem, és hiába próbáltam visszaaludni, ekkor már nem tudtam.
A szobámba betűzött a nap, nyoma se volt a tegnapi viharnak, Anya a hangokból ítélve a konyhában tevékenykedett, a telefonom pedig berregni kezdett.
Fájdalmasan nyöszörögve kinyitottam a szemem és elolvastam a nevet. Apu hívott.
Erre azonnal felpattantam, és felkaptam a telefonom.
- Jó reggelt - dörzsöltem meg a szemem.
- Neked is, de fél tíz van - nevetett fel Apu a vonal végéről.
- De hétvége, és ilyenkor tizenegyig reggel van - érveltem álmosan.
- Minden világos. Egyébként nálatok milyen volt az időjárás este? Itt eléggé nagy volt a vihar, elméletileg a közelben kidőlt egy pár fa... - mesélte, mire magamban elmosolyodtam.
Igen, itt is volt valami vihar. Azt hiszem. :)
Miután letettük, lecsoszogtam a konyhába reggelizni. Anyáék már gondoltak rám, csináltak nekem melegszendvicset. Csepi nyomta meg a bekapcsoló gombot. Ügyes. :)
- Úúú, köszönöm szépen - vigyorodtam el, miközben leültem az étkezőasztalhoz a székemre (mindig ott ülök, amikor itthon van a nővérem, ő ül velem szemben, az én szemszögemből az asztal jobb szélén Apu, a balon Anyu, az etetőszékben meg Csepi).
- Gondoltam, hogy éhes leszel - mosolygott Anyu - Egyébként - váltott témát - Van bármilyen oka annak, hogy ma reggel a szennyestartóban egy fekete csipkés melltartót találtam, ami mondanom sem kell, nem az enyém? - kérdezte felvonva a szemöldökét. Huppsz.
- Hátőőő - sütöttem le a szemem elpirulva - Lehet, hogy Casso itt járt az éjjel - húztam be a nyakam félve.
- Szóval itt járt - ismételte meg a szavaimat Anyu - És én erről miért nem tudtam?
- Mert már aludtál - adtam meg a logikus választ - De nem lesz több ilyen - tettem hozzá gyorsan.
- Lehet, csak legközelebb tudjak róla - mondta - Egész nap abban a fehérneműben voltál? - kérdezett tovább.
- Nem, este vettem át - vallottam be őszintén.
- És gondolom, akkor se volt rajtad sokat - ültette be Csepit az etetőszékbe, mire még annál is jobban elpirultam, mint eddig.
- Hát, nem... nem nagyon... - tűrtem a hajamat a fülem mögé.
- Akkor meg mit keresett a szennyesben, ha nagyjából tíz percet hordtad? - sóhajtott fáradtan - Most akkor moshatok pluszban - csóválta a fejét, majd egy kis hatásszünet után egyszerre felnevettünk.
Nem tudom, szerintem egyedül az én anyukámat foglalkoztatja ez, miután az éjszaka közepén átszöktettem hozzánk a barátomat, lefeküdtem vele és emiatt körülbelül négy órát aludtam. Na, nem baj. Csak Apu meg ne tudja. :)
Délután éppen a kedvenc sorozatomat néztem (annyi energia volt bennem, hogy kábé csak ennyit tudtam csinálni), amikor megszólalt a telefonom.
Ismeretlen telefonszám volt, úgyhogy egy kicsit habozva vettem fel, majd miután köszönt az illető, megforgattam a szemeimet.
- Na jó, Zsombi, én most leteszlek - közöltem felismerve a hangját - Hullafáradt vagyok, nincs idegrendszerem veled beszélni - mondtam egyszerűen.
- Ne már, Leni. Csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem, mi újság veled, mert régen beszéltünk - érdeklődött szokatlanul kedvesen.
- Öhm - pislogtam - Jól vagyok, csak fáradt. Nagyon fáradt - erősítettem meg, hátha felfogja, hogy miután zaklatott, zsarolt, tönkretette a kapcsolatomat és ezután még az egészet megfejelte azzal, hogy ő tulajdonképpen ebben élvezetét lelte, nem igazán van kedvem vele cseverészni. Sőt.
- Az nem jó. Mit csináltál? - nevetett fel. De vicces.
- Nem aludtam - feleltem egyszerűen.
- Miért vagy ennyire titokzatos? Nekem elmondhatod - bizalmaskodott, mire feszülten felnevettem. Jó vicc. - Film, buli, szex... - sorolta szerinte a lehetőségeket, hogy miért nem alszik egy ember, figyelmen kívül hagyva, hogy az előbb konkrétan kiröhögtem a "jófejkedését".
- Zsombi, hagyjál már - nyöszörögtem - Amúgy ha ennyire érdekel, akkor az utolsó - tettem hozzá vigyorogva, amikor hirtelen felgyulladt bennem az édes bosszú gondolata, miszerint szembesítem az óriási kudarcával és megtudja, hogy újra összejöttem Cassoval. Tuti örülni fog neki.
- Ohhóóó - nevetett fel, ami elég szánalmasan hatott - Na? És ki a szerencsés nyertes?
Normál esetben közöltem volna vele, hogy nulla, azaz nulla köze van hozzá, de a kis ördög énem ügyesen átvette az irányítást felettem.
- Tényleg tudni akarod? - kérdeztem egy elfojtott mosollyal az arcomon.
- Mondd csak. Biztos főnyeremény lehet - tippelt jópofizva.
Őszintén szólva betalált.
- Az is - bólintottam - Cassonak hívják, de valószínűleg neked Roliként van meg. Tudoood, volt barátom, életem szerelme és ma is a barátom egyben, de ha ez többet mond, az a vízilabdás srác, aki mellett az edzésed volt - írtam körül mosolyogva, szinte úszva az élvezetben, ahogy felidegelhettem a vonal másik végén hallgató srácot - Remélem, így már megvan.
Ekkor hirtelen némacsönd lett, ő továbbra is csak hallgatott, én meg elégedetten vigyorogva vártam, hogy erre mégis mit fog mondani.
- Megint együtt vagytok? - kérdezte megdöbbenve.
- Együtt bizony - bólintottam derűsen - Kedden volt öt hónapja.
És itt mint ha kicserélték volna, nyoma se volt a jópofizós "mi újság veled?" Zsombinak, helyébe lépett a bosszúvágyó Zsombi, aki utál minket, akit mi is utálunk, és aki mindenáron tönkre akarja tenni a kapcsolatomat Cassoval.
- És hagytad magad megfektetni? - röhögte el magát egyszerre hitetlenül és lenézően.
- Lassan fél éve járunk - emlékeztettem - És nagyon jól megvagyunk.
- Ezt te se gondolhatod komolyan - nevetett fel gúnyosan.
- Dehogynem, teljesen komolyan gondolom. Ő is és én is - bólintottam magabiztosan.
- Azt hittem, ennél azért okosabb vagy, mint hogy önszántadból tönkretedd saját magad, de te tudod - röhögött ki lenézően.
- Zsombi, az egyetlen, aki tönkretesz engem, az egyértelműen te vagy, úgyhogy ha nem haragszol, ezt a témát nyugodtan le lehetne zárni - közöltem.
- Felőlem. De ne nekem sírj, ha valami majd nagyon nem úgy alakul, mint ahogy te azt megálmodtad - mondta egyszerűen.
- Hidd el, te vagy az utolsó, akinek sírnék - vágtam rá.
- Akkor kinek sírnál? Cassonak? - kérdezte némi gúnnyal a hangjában.
- Mondjuk - bólintottam.
- Azt hiszed, annyira ismered, mi? - nevetett fel rosszindulatúan.
- Igen, mert mondjuk a barátom, akivel nem véletlenül járok összességében több, mint fél éve, és harmadik éve találkozok vele nap, mint nap - érveltem, azt hiszem, teljesen jogosan. Még jó, hogy ismerem.
- Szóval harmadik éve - ismételt meg - És mit szólsz ahhoz, hogy én tizenhárom éve ismerem? Amióta egy épületben kezdtünk sportolni - mondta - És nagyon sok olyan dolgot tudok róla, amit te még csak nem is sejtesz - tette hozzá - Ahogy így elhallgatlak, nem sokat mesélhetett neked a régi sztoriaiból. Pedig lenne mit, de gondolom nyilván ezért.
Ekkor pedig fordult a kocka; a kudarcot valló Zsombiból és győztes Leniből hirtelen lett egy gúnyos Zsombi és értetlen Leni felállás, ez pedig mindenhova vezethet, de jó irányba biztos, hogy nem.
Ezzel az utóbbi mondatával beindított bennem valamit, ami már annyi ideje gyülemlik bennem, és a legrosszabb az egészben, hogy tudatosan csinálta, mert pontosan jól tudta, hogy így reagálok, és én is tudtam, hogy mi a célja, de nem tudtam tenni ellene.
- Mit akarsz ezzel mondani? - értetlenkedtem.
- Azt, hogy ne legyél hülye. Sajnos pontosan jól ismerem ahhoz, hogy tudjam, mi fog történni veletek a jövőben - mondta egyszerűen, majd folytatta - Lehet, hogy csak pár hónap, vagy egy év múlva kerül rá sor, de az is megeshet, hogy egy hétnek kell csak eltelnie, és ahhoz, hogy tönkremenjen minden, én már nagyon nem fogok kelleni.
- Mire gondolsz? - kérdeztem halkan.
A kezdetleges magabiztosságom már rég elszállt, és átvette a helyét a bizonytalanság, amit teljes szívemből gyűlölök.
A bizonytalanságból túlgondolás lesz, a túlgondolásból pedig aggodalom, ami felemészt.
Volt alkalmam megtapasztalni.
- Figyelj, Leni. Én régóta ismertem már, amikor "életed szerelme" olyan dolgokat csinált, amikről álmodni se mernél. Vigyázz vele. Jó szándékból - tette hozzá. Persze. - Én ott voltam, amikor kéthetente cserélgette a barátnőit, kettővel járt egyszerre, balhékba került, soha nem voltunk jóban, de indokolatlanul vert meg engem a haverjaival a sportcsarnok mögött, eleinte csak simán cigizett, aztán füvezett is, koncerteken vagy csak simán rommá itta magát... - sorolta, én meg elkerekedett szemmel hallgattam - Egoista gyökér, akinek saját magán és az élvezetein kívül senki és semmi nem számít. Nagyon nem hozzád való. Tényleg.
- Akármi is volt, már nem ilyen, amióta ismerem, például egy szál cigit se láttam a kezében soha - emlékeztem vissza. Nem akartam hinni neki.
Zsombi erre nem válaszolt, csak folytatta tovább.
- Egyszer járt egy csapattársam húgával, hasonló volt, mint te. Körülbelül két hétig voltak együtt, edzés előtt rejtélyesen eltűntek mindig az öltözőkben, aztán miután már megunta a csajt, dobta is. Ne legyél naiv, Leni - nevetett fel feszülten - Ennél te okosabb vagy.
Egy darabig csendben gondolkoztam magamban. Oké, Zsombi szemmel láthatóan azt akarja, hogy szakítsak vele. Lehet, hogy semmi nem igaz abból, amit mondott, és csak kitalálta az egészet, de az is lehet, hogy megtörtént.
Miért kell állandóan a bizonytalanságba hajszolnia?
- Nem tudok hinni neked - szólaltam meg végül.
- Ha nekem nem tudsz, majd rájössz magadtól - mondta egyszerűen - Nem vagy te hülye lány, Leni, csak hagyod, hogy hülyítsenek. Szerintem valahol sejted már egy ideje, hogy valamit nem tudsz, de megbízol benne, mert miért is titkolózna, ezért folyamatosan győzködöd magad... most is, inkább az egészre rávágod, hogy csak átverlek, hogy ne kelljen szembenézned a tényekkel. Senki nem mondta még, hogy nem azokban a srácokban bízunk, akik jól hazudnak, hanem azokban, akiknek nincs is miért? Gondold végig, ha már ennyire nem hiszel nekem, mit tudsz róla? Megmondom neked, felszínes dolgokat - közölte, engem pedig minden szava egyre jobban felemésztett - Rendben, azt tudod, hogy most milyen, miket szeret, mit nem szeret, satöbbi, olyanokat, amiket minden ember simán kitapasztal a másikról, nem három év alatt, körülbelül három hónap is elég hozzá. Ha annyira tudod, hogy milyen, azt is tudod, hogy mik tették olyanná, amilyennek ismered? Miket élt át? Hogyan áll hozzá a világhoz és a kapcsolataihoz? Miért, mi miatt? Mi juthat eszébe akkor, amikor valami számodra teljesen átlagos dolog történik? Mik a gyengeségei, mi az, ami igazán fájdalmat tud okozni neki? Mire büszke, mit szeret magában, mit szeret másokban? Belegondolva, ha mindkettőnket végigkérdezgetnének ilyenekkel, nem te tudnál jobban válaszolni rájuk, aminek az az egyetlen egy oka van, hogy nem ismered eléggé. Se őt, se a múltját. És ez nem azon múlik, hogy mennyi ideje találkoztok, mennyi ideje a barátod, azon se, hogy mennyire életed szerelme, hanem, hogy ő nem akarja, hogy megismerd így, ennek viszont nagyon sok féle oka lehet. Egy olyan lánynak, mint te, én se nagyon mesélnék olyan sztorikat magamról, hogy hogyan törtem össze rengeteg másiknak a szívét, lepacsizva utána a haverjaimmal, honnan szereztem a cigit, heti hányszor rúgtam be, aláztam le másokat, vagy balhéztam annyiszor, ahányszor csak kedvem tartotta, hogyan fektettem meg lányokat csak azért, hogy növeljem az egómat, én is elhitetném vele, hogy olyan vagyok, aki hozzá illik, és nem egy az egyben ugyanaz a srác vagyok, aki részegen összeszedett lányokat ejt egy-két menet után, aki nyolcadikban többször volt az igazgatóiban, mint otthon, vagy aki a sportcsarnok mögött füvezett a haverjaival, aztán részegen, beállva haza se ment... nála nincs olyan, hogy komoly kapcsolat, ha lenne, az lenne a minimum, hogy nem tőlem tudnád meg ezeket. Rongybabáknak nem kell lelkizni. Szóval nem muszáj nekem hinni, higgy magadnak, miután átgondoltad és rájössz, hogy igazat mondtam. Szívesen.
És egyszerűen csak kinyomott.
Pislogás nélkül meredtem magam elé és próbáltam meggyőzni magamat, hogy ez nem így történt, Zsombiból csak a bosszú beszél.
Tényleg igyekeztem, és talán egész jól is haladtam, amíg az említett át nem küldött nekem egy screenshot-ot Casso régi Instájától.
A fotó, ami a feltöltési dátum alapján nyolcadik közepe-végefele valami buliban készülhetett, enyhén szólva ledöbbentett.
A képen Casso a szemeiből megállapítva erősen illuminált állapotban szív bele a cigijébe, miközben egy halom pucsító csaj veszi körül, akik közül egy páran a felsőtestét fogják, kinyújtják a nyelvüket vagy éppen a karját puszilgatják.
Lesokkolva meredtem a telefonom képernyőjére, majd amikor kikapcsolt a kijelző, eldobtam a készüléket, az arcomat a tenyerembe temettem és utat engedtem a könnyeimnek.

Mai nap - 5/?: olyan csodálatosan jól indult, de most már nem tudom, mit higgyek, hiába szeretem Cassot mindennél jobban. Valaki segítsen. :(