November 15. (szerda)
- Szerinted meddig fogja még ezt csinálni? - kérdeztem halkan a mellettem ülő Cassotól (Lilivel helyet cseréltünk, így ő ülhet Laci mellett, én meg Casso mellett, a drága rajztanárnőnek meg úgyse tűnik fel).
Történt ugyanis, hogy Krisztinek tompa volt a grafitceruzája rajzon, így Lau elkezdte leszidni, hogy miért ilyen trehány, meg ilyesmik.
- Hát, szerintem eltart még egy darabig - mérte fel a helyzetet - Zene? - nyújtotta nekem az Airpods-a felét (szerintem a világon mindenkinek van, csak nekem nincs, úgyhogy be kell érnem a fapados vezetékes fülhallgatómmal), amit természetesen elfogadtam és ügyesen elrejtettem a hajam mögé.
- Szeretem ezt a számot - jegyeztem meg mosolyogva. Tavaly a táborból hazafele ezt hallgattuk Cassoval és azóta imádom.
- Én is - nézett rám, miközben az ujjait rákulcsolta az enyéimre - Te szoktál eszembe jutni róla - mosolyodott el.
Na jó, akkor én ünnepélyesen bejelentem, hogy most azonnal elolvadok. :)
Casso nem az az érzelgős típus, de ha mégis olyan kedvében van, akkor csak egy szavától képes vagyok egész nap magamban vigyorogni, mint egy idióta. Ilyen ez a szerelem. :)
Mosolyogva nekidőltem a vállának, lehunytam a szemem, mélyen beszívtam az illatát, és újra be kellett látnom, hogy mennyire nagyon szeretem, hogy mennyire örülök, hogy találkoztam vele, hogy mennyire hálás vagyok neki, hogy szebbé teszi a napjaimat, hogy mennyire képes csupán a jelenlétével jókedvre deríteni, és hogy mennyire jó, hogy van nekem. <3
Ebédszünetben gyorsan leszaladtam a büfébe, hogy minél előrébb álljak a sorban, majd amikor visszaértem a terembe, arra lettem figyelmes, hogy ott van közöttünk Barni, akit ugyan a tábor óta nem láttunk, de mindenesetre semmit nem változott. Mindegy, azért jófej, hogy beugrott hozzánk meglátogatni minket, ha már két évig osztálytársunk volt. :)
- Szia Leni - mosolygott rám kedvesen, amikor meglátott - Hogy vagy?
- Jól, köszi - feleltem - És te? Milyen Svájcban?
- Eleinte fura volt, de most már megszoktam és hoztam neked csokit, meg mindenféléket - nyújtott át egy kisebb csomagot. Nagyon aranyosan megcsinálta. :)
- Köszönöm, erre nem számítottam - mosolyogtam - Örülök, hogy jól érzed magad kinnt.
- Azért egy kicsit hiányzik még ez az osztály - vallotta be - A héten Magyarországon vagyok a nagyszüleimnél, úgyhogy gondoltam benézek hozzátok. Cassoval mi a helyzet? - érdeklődött.
- Ő is nagyon jól van, de szerintem most ebédel - néztem körbe.
- Együtt vagytok még?
- Persze - bólintottam vigyorogva.
- Ennek örülök. Domit nem láttad esetleg? - kérdezte.
- Dehogynem, az előbb még a büfénél állt sorban - emlékeztem vissza.
- Köszi. Örülök, hogy találkoztunk - tette a vállamra a kezét, majd kiment a teremből.
Érdekes. Amíg itt volt, alig beszéltünk, most meg tök aranyos volt. Na, mindegy.
- Hallod, én csak egy toblerone-t kaptam, te meg egy egész csomagot, mit csináltál te? - pislogott Enikő.
Ahogy így körülnéztem, tényleg toronymagasan én kaptam a legtöbbet (volt olyan is, aki semmit nem kapott), amit nem igazán tudtam hova tenni.
- Nem tudom, de tök aranyos volt - vontam vállat. Na, mindegy.
Rajzkör előtt elköszöntem egy puszival Cassotól, majd bementem Várady órájára, ő meg Hajnaléra gitározni.
Hiába köszöntünk el, természetesen egész végig ő járt a fejemben, amitől újra és újra végigjárta a testemet a melegség, ahogy megjelentek előttem a kettőnkről elképzelt pillanataim. Várady egyszer meg is kérdezte, hogy min mosolygok ennyire, és miért bambulom annyira a falba vert szöget.
- Semmi, semmi. Elnézést - zökkentem vissza az ábrándozásomból a valóságba, majd folytattam a megkezdett munkát.
Azt hiszem, brutálisan szerelmes vagyok, ami jó érzés. :)
De ez attól még nagyon ciki volt, ami már kevésbé az.
- Mit csináltál te ott bent? - nézett végig rajtam Casso, amikor kiértem a teremből - Befogtak bányászni, vagy mi van? - kérdezte, mire felnevettem.
- Nem, csak szénnel dolgoztunk. Nagyon koszos vagyok? - néztem le a pólómra, ami reggel még hófehér volt. Hát, most már nem az. Úgy érzem, Anyu nem lesz túlságosan elragadtatva.
- Mosd meg az orrod - biccentett Casso a mosdó felé egy halvány mosollyal az arcán.
- Az is olyan lett? - töröltem meg az orrom hegyét a csuklómmal. Ne már!
- Eléggé - vigyorgott rám, mire megfordultam és beszaladtam a mosdóba lemosni.
Belenéztem a tükörbe, ahol kiderült, hogy az orrom egy kicsit se volt koszos, úgyhogy mentem vissza Cassohoz, aki megállás nélkül röhögött. És valószínűleg rajtam. Milyen aranyos.
- Ezt most elsütötted, nagyon vicces, de többet nem hiszek neked - forgattam meg a szemeimet.
- Szerintem jó volt - karolta át a vállam vigyorogva, majd egy gyors puszit nyomott a hajamba, tudva, hogy ezzel úgyis kiengesztelődök.
És a francba már, jól tudja. :)

Mai nap - 5/5: nem nagyon panaszkodhatok. :)