Június 12. (hétfő)
Ma már kifejezetten nyárias volt a hangulat - nem volt tanítás, jó volt az idő, vehettem fel szoknyát, Betti ma ünnepelte a szülinapját, illetve a suliban ma tartották a szokásos nyárköszöntő bulit.
A suli nyárköszöntőjére minden évben más keretprogramot találnak ki, tavaly például csapatversenyek voltak, idén a szervezők a  művészeti körökből ihletődtek, eszerint (szinte) mindegyik ág tanulóinak fel kellett mutatnia a mai napon például valami produkciót.
Az iskolánkban jelenleg hivatalosan tíz művészeti kör működik, mindegyik heti két alkalommal, kilencedikben és tizedikben csak szerdán, azután szerdán és pénteken is, külön teremben, elméletet és gyakorlatot egyaránt tanulva. Először is vagyunk mi, a rajzosok (persze nem csak rajzolunk) a rajzteremben, a drámások az előadóteremben (ők egyébként túlnőttek már az iskolai műsorokon, több színdarabbal is hívták már meg őket különböző helyekre, tévében is voltak), a médiások a médiateremben (a médiások sokszor együttműködnek a drámásokkal, mondjuk kisfilmeket forgatnak együtt, vagy ilyesmik), az iskolai zenekar, a táncosok, az énekkar, a zeneirodalmasok, a konyhaművészetisek (Saci oda jár, és tényleg művészet, amit ők csinálnak, lehidalok sokszor), az irodalmasok és a gitárosok (ők a legújabb és a legkisebb létszámú kör, Hajnal indította pár éve elvileg, csak tényleg profikat "vesznek fel", lényegében továbbképzés az egész), illetve plusz kettő van még, a magánének külön egyeztetett időponttal, és az iskolaújság szerkesztősége; ezek mint művészeti ág, csak tizenegyediktől érvényesek.
Egy szó, mint száz, idén nyár elején maguk a művészeti körök adták a programot, amin persze Cassoval mi is lelkesen részt vettünk.
- Imádlak - suttogtam Cassonak két csók között a kocsijában, ugyanis a nyárköszöntő előtt még elugrottunk enni valamit, ami szuper, meg is volt, csak egy kicsit nem annyira siettünk a suli mögötti parkolóból, ez van, túlhevültek az érzelmek. :)
Én akkor épp az ölében ültem, szemben vele, majdnem kigombolt, lenge, rövidujjú blúzban, miközben tovább faltuk egymást, ő egyre hevesebben kapta le rólam a vékony anyagot, én pedig az öve csatjával szórakoztam.
- Oké, szóval most arra megy ki a játék, hogy megbasszalak a suli mögött, értem én - állapította meg derűsen, amikor háttal kicsit nekidöntött a kormánynak, és a csókjaival azon nyomban nekiesett az akkor összes szabad porcikámnak.
- Ne mondd, hogy rossz ötlet - vigyorodtam el.
Néha ilyenkor meg szokta jegyezni, hogy "és ő még ártatlannak hitt anno". :)
- Nekem bejön - pillantott rám szórakozottan mosolyogva, miközben én lekunyeráltam róla a pólóját (enélkül a lépés nélkül soha semmibe nem megyek bele :D), ő szépen feltűrte a csípőcsontomig az egyébként se olyan nagyon hosszú szoknyám, én pedig a kormány két oldalán megtámaszkodva vigyorogva megemeltem a csípőm, hogy szabadon hozzám férjen, ahol csak akar, amit Casso elégedetten elmosolyodva, azzal a rosszfiús, "egy isten vagyok az ágyban" fiú/férfimosollyal nyugtázott, majd már épp vágtunk volna bele az izgibb dolgokba, amikor Casso elpillantott a vállam felett, a szélvédőn át.
A következő pillanatban hirtelen lekapott onnan magáról, és elfektetett az első üléseken, felém magasodva, ami sokkal inkább tűnt rejtőzködő mozdulatsornak, hogy ne látszódjunk ki az ablakon, mint leteperősnek.
- Ki az? - kérdeztem tőle halkan.
- Bíró, pont erre jön, hogy baszná meg - pillantott ki picit az ablakon, hogy rálásson - Két másodperccel később látom meg, simán rajtakap minket, csak mondom.
- Pedig biztos izgatjuk őt félmeztelenül, előjáték alatt - jegyeztem meg.
- Ja - biccentett jókedvűen.
- Szerinted felismeri a kocsid? - kérdeztem, továbbra is a két ülésen egy melltartóban és egy feltűrt szoknyában feküdve Casso kocsijának az ülésein, aki amúgy szintén hasonló pozícióban volt, félig felettem, póló nélkül, és amúgy egy pici nyommal a nyakán, amit valahogy az ajakbalzsamommal hagytam. Persze a szája látszólag nem volt olyan, szóval ez így hogy jött össze? Na mindegy, nem ez a lényeg.
- Aha, valszeg, az a gáz.
- És szerinted észrevette?
- Szerintem igen - biccentett, majd a kesztyűtartó alá bedobott táskámhoz nyúlt.
- Mit csinálsz? - nevettem el magam hitetlenül, ahogy kinyitotta az első cipzárt, és kivette a neszeszerem.
- Várj már - mosolygott derűsen, majd kiszedte a neszeszeremből a kistükröm.
- Megjegyezted, hogy ott tartom? - csillant fel a szemem - Na jó, tényleg mit csinálsz? - nevettem fel újra.
- Ez megállt, hallod - mondta a töritanárunkra utalva Casso, aki valahogy kilesett a tükröm segítségével úgy, hogy Bíró ne vegye észre.
- Te egy zseni vagy - láttam be - De hogyhogy megállt?
- Meglátta a kocsimat és megtorpant. Úgy.
- Ugye nem jön erre? - riadtam meg, majd a következő pillanatban véletlen meghúztam a kocsiajtó kilincsét, mire mégjobban megijedtem, hogy kinyílik.
Szerencsére be volt zárva.
- Azt úgy adtam volna - pillantott oda Casso szórakozottan - Nem, amúgy már megy is tovább, gondolom azt hiszi, hogy már bennt vagyunk, nem látott minket.
- De nem vagyunk - gondoltam tovább - És ha nem talál minket, ezért visszajön ide megnézni? - paráztam be.
- Az szívás.
- Akkor be kéne mennünk tényleg, nem? - húztam el a szám.
- Melyiket válasszuk, Szöszi, a jó vagy az okos ötletet?
Végül a jó (hogy maradunk) helyett az okos (hogy bemegyünk) nyert, úgyhogy felültünk és gyorsan összeszedtük magunkat.
- Nem hiszem el, hogy mindig félregombolom - döntöttem a fejemet tehetetlenül az üléstámlának, elengedve a blúzom gombjait.
- Gyere ide - röhögte el magát, majd mosolyogva begombolta a blúzom - Tökéletes vagy - engedett el derűsen, ahogy befejezte.
- Te is majdnem - nyúltam egy zsepiért, majd letöröltem a nyakáról azt a rózsaszínes foltot - Most már te is.
Cassoval a suli hátsó kapuján surrantunk be, a lehető legkisebb feltűnést keltve. Ekkor még az igazgatónő tartotta a beszédét, mi pedig a diákok között odasunnyogtunk a többiekhez.
- Hol voltatok? Mi már vagy tíz perce ezt a nőt hallgatjuk - biccentett Ricsi a színpad felé.
- Jobb is, hogy lemaradtunk - mondta Casso.
- Hát, ja - biccentett Ricsi.
- Naaa, végre történik valami - csillant fel Saci szeme, mire a színpadhoz fordultunk, amiről Sárváry végre lefáradt, majd kigyúltak valami mozgó, színes reflektorfények, és szép lassan leereszkedett egy kivetítővászon.
- Ezek a médiások lesznek, gondolom - jegyezte meg Lili - Ricsi, te nem médiás vagy? - fordult a fonott hajú srác felé (még nem bontotta ki ezek szerint, amit csináltam, tök jól esett :D).
- Ó, faszom, de - esett le neki - Akkor majd összefutunk - intett egyet Ricsi gyorsan, majd előresietett a médiásokhoz, hogy feltűnés nélkül odacsapódjon.
Egyébként az osztályunkból a médiások vannak a legtöbben (persze most az előadásokkor mindenki csak az első művészeti ágával lépett fel, magyarul én teljes állású rajzosként voltam ma nyilvántartva), Ricsin kívül a két Lesnyák is médiás, meg Domi, Andris és Kriszti is; a második legnépszerűbb a tánc (Csenge, Niki, Betti), utána jön a kamarazenekar (Lili fuvolával, Marcsi fagottal), az irodalom (Lina, Marci - prózákat, novellákat, verseket, regényeket stb. elemeznek és gyakran írnak, meg minden, ami irodalom igazából), a rajz (Mira és én) és a dráma (Enikő, Paula), illetve Saci konyhaművészetis, Casso gitáros, Ágoston pedig zeneirodalmas. Ja, és persze ne felejtsük ki Lacit, aki kilencedik óta poénból énekkaros, az első két héten röhögést visszatartva járt be, azóta szökőévente egyszer, de mindegy. Idióta. :)
A médiások amúgy tök menő előadást tartottak, vagyis gyakorlatilag egész nap "előadtak", a külön produkciójuk igazából csak egy kis látványshow-s bevezető volt a nyárköszöntőre, egyébként egész végig ők szolgáltatták a zenét, a fényeket, a mikrofonokat, stb.
- Ti hogy lesztek? - kérdezte tőlem Casso a drámások színdarabja közben.
- Kiállították a festményeinket, mármint elvileg. Ja, és az igazgató azt mondta, hogy lehet, hogy majd rajzolnunk is kell kívánságra, remélem, csak viccelt.
- Szívás. Majd lefoglallak.
- Megmented az életem.
- Tudom - mosolyodott el derűsen.
- És ti mit csináltok?
- Semmit.
- Hogyhogy? - értetlenkedtem.
- Te is tudod, gitáron leginkább továbbképeznek, most menjünk fel a színpadra és tanítsunk meg mindenkit hangolni, vagy mi?
- Jó, igaz. De ha valaki szerepelni akart volna közületek? - esett meg a szívem.
- Oké, kaptunk lehetőséget, hogy aki akar, az gitározgat szólóban, de tudod mikor akarok én szerepelni... - röhögte el magát "ezt te sem gondolod komolyan" stílusban.
- Kár, én meghallgatnálak - mosolyogtam.
- Az élet igazságtalan - nézett rám szórakozottan, mire felnevettem.
A drámások színdarabja - egyébként tök jó volt, nagyon ügyesek -, az énekkar, a sulis zenekar előadása és a táncosok koreója - Csenge volt elől, iszonyat jó mozgása van, majdnem odakiáltottam neki, hogy az igen, anyukám, csak mert tényleg nagyon jó a nőszemély - után a médiások beraktak valami halk zenét, ugyanis az előadások alatt az udvar másik felére a tanárok már kipakolták a kiállítást, a rajzosok alkotásait, a konyhaművészetisek különleges, kézzel készített édességeit (a legjobban akkor is Saci tortája tetszett, erdei gyümölcsös, emeletes, szabadkézzel, valami cukormáz-féleségből készített csipkével, és ehető gyöngyökkel, gyönyörű volt, konkrétan mestermű, a szívem megszakadt, amikor felvágták, de egyébként az íze is isteni volt) az irodalmasok saját költeményeit kinyomtatva és a plakátokat, amiket a zenetörténelmesek/zeneirodalmasok csináltak, szóval szépen megnézegethettük őket.
- Na, srácok, most már remélem, mindenki kicsodálkozta magát... - szólt bele a mikrofonba Ati, a végzős médiás srác, majd halkan elindult valami tipikus "bulizós" zene, ami fokozatosan hangosodott fel - Akkor mostantól mindenki csinálja, amit a táncikáló leányzók mondanak. Hajrá csajok - vigyorgott, majd néhány lány a táncosok közül felpattant a színpadra és mutatott valami egyszerűbb, előre kitalált koreót, hogy utánozzuk.
Egyébként hangulatos volt, tényleg, tök jól éreztem magam, de a mai napon közel sem ez volt a legjobb. (Spoiler gyanús. :D)
Nem is húzom tovább a szót, amikor a lányok már lejöttek a színpadról, és mindenki függetlenül egymástól ugrált a zenékre, én például Sacival, amikor már kifulladtunk, elmentünk a büfébe, hogy vegyünk magunknak limonádét.
- Szerinted vigyünk a többieknek? - kérdeztem Sacitól a sorban állva.
- Mármint Liliéknek? - kérdezett vissza.
- Aham.
- Szerintem igen - bólogatott.
Így is lett, Sacival így vettünk négy limonádét, abból kettőt magunknak, a maradék kettőből egyet pedig szinte azonnal oda tudtunk adni Lilinek, őt nem kellett sokat keresgélnünk.
- Kösziii - mosolygott ránk Lili - Enikőt nem láttátok egyébként?
- Mi is őt keressük - válaszolta Saci a limonádés pohara szélén lévő citromkarikát igazgatva.
- Keressük meg akkor együtt, én se találom - állt fel Lili a padról, ahol eddig ült - Fogalmam sincs, hova tűnt ennyi ideje.
- Próbáltad már hívni? - kérdeztem - Vagy nem veszi fel?
- Utóbbi - mondta Lili.
Egy jó ideje keresgéltük már Enikőt, nem azért, de már tényleg mindannyiunk oldalát fúrta, hogy mit csinál ennyi ideig, és hol, amikor már hatodszorra mentünk el a portás előtt, aki a kapunál olvasta az újságját.
- Mit keresnek ennyire? - kérdezte Gecsey utánunk szólva.
- Balogh Enikőt keressük - felelte Lili visszapördülve hozzá - Nem tetszett látni?
- Nem tudom, hogy tetszettem-e, neveket nem tudok - vont vállat.
- Tizenegyedikes, világosbarna hajú, kicsit magasabb, mint én, barna szeme van, sportosabb alkat, ma azt hiszem, egy térdig érő farmer és egy csíkos póló volt rajta - írta körül Lili.
- Körülbelül húsz perce ment el.
- Hogyhogy? - lepődtem meg tágra nyílt szemekkel.
- Jótól kérdezi - dünnyögte a portás - Nem igazán figyelek minden jöttment tinédzser lányra, talán egy veletek egykorú fiatalemberrel ment el, csak azért jegyeztem meg, mert ő is olyan erőszakos rock-együttes pólóját viselte. Jegyzem meg, a leányzó is hordhatna kicsit kevésbé dekoratív öltözéket - jegyezte meg rámnézve, pontosabban egy pillanatig a combomra, ezek szerint rövidnek találta a szoknyámat, bár ez elég vicces, a fél évfolyamom lánytagjai dekoratívabban öltözködnek, mint én, sőt.
- Elnézést - húztam kicsit lejjebb a szoknyám alját rutinból.
- És legközelebb tessék nem a hátsó bejáratot használni a lovagjával, azért van az első nyitva.
- Bocsánat.
Méghogy nem figyel minden jöttment tinédzser lányra, nem is látta, ahogy bejövök, mégis megjegyezte.
- Okés, szóval Enikő elment Andrissal? - kérdezte Saci a limonádéját szürcsölgetve, amikor otthagytuk a portást.
- Igen, leléptek, mi meg itt keressük őket - nevette ki magunkat Lili.
Amikor vége lett a nyárköszöntőnek, ami egyébként tényleg nagyon jó buli volt, ráadásul közben még Bettit is megünnepeltük, és hazamentünk, délután Enikő egyből felhívta a lányos csoportunkat Messengeren videóhívásban, és háromból hárman fel is vettük.
- Naaa, mesélj már! - biztatta Lili mosolyogva.
- Oké, ne készüljetek ki nagyon - vigyorgott Enikő - Összejöttünk Andrissal.
Erre mindhárman boldog sikoltozásban törtünk, mire Enikő zavartan elnevette magát.
- Mondom, ne nagyon! - nevetett fel.
- Minden el kell mesélned!!! - ujjongott Saci.
- Oké, oké - adta meg magát Enikő mosolyogva, majd belekezdett.
Szóval elvileg Enikő és Andris még a tánc alatt léptek le, akkor még a suli területén maradtak, és az udvar másik felén a bokroknál ültek le a fűbe, hogy beszélgessenek, aztán Enikő elmondása szerint szóba került Enikő volt barátja, Bence, akin túllépni a barátnőnket legfőkébb ugye Andris segítette, és akkor ezt Enikő elmondta neki, és nagyon megköszönte, aztán Andris megkérdezte, elvileg egyébként kedvesen, abszolút nem nyomulósan, hogy azzal, hogy Enikő túllépett Bencén, bele tudna-e menni egy következő kapcsolatba, Enikő azt mondta, hogy az attól függ, hogy kivel, mire Andris kimondta, hogy ő konkrétan magára gondolt, és Enikő azt válaszolta, hogy igen, Andris pedig ezután nem sokkal elvileg megcsókolta Enikőt. Enikőből kihúztuk a beszélgetés során, hogy nem is csak egy csókocska volt az, de a barátnőnk nem sokat nyilatkozott, az viszont biztos, hogy összejöttek, hogy Andris azt mondta neki, hogy ha rajta múlik, Enikő soha nem lesz mégegyszer ennyire talajon, mint amikor Bencével volt, hogy bevallották egymásnak, amit éreznek, hogy Enikő szinte az egész délutánt Andrissal töltötte és hogy most nagyon boldog.
Igazából ennyi a lényeg, nem? :)

Mai nap - 5/5***: Cassot és engem majdnem rajtakapott a töritanár, a nyárköszöntő nagyon jó volt, Saci nagyon ügyes, Betti most már tizenhét, de ami a legfontosabb, Enikő végre érezhetően megtalálta a boldogságát, a fiút, akit egész eddig keresett, de nem talált meg, pedig ott volt az orra előtt, csak elterelte a figyelmét néhány srác, akikre egy kicsit se kellett volna áldozni, ilyen volt mondjuk Nándi, régebben Ágoston, vagy Bence, esetleg Levi, akivel a második randi sem jött össze, de most Andrissal, hogy így egymásra találtak, azt hiszem, soha többet nem süthet el Enikő egy "örök szingli vagyok" poént sem. Mert nem az. De ismerve őt, úgy is kitalál majd valami mást. :)