Május 31. (szerda)
- Igen, ez most elég nehéz, de... - mondta Lotti, akivel német utáni szünetben beszélgettem az udvaron - Azért jó az, ha figyelsz rá. Tudom, a húga vagyok, hidd el, mi is próbálunk, de nem most a legösszeszedettebb a család - vallotta be.
- Persze, megértem - bólintottam egy fűszálat csavargatva - És tényleg mindent próbálok megtenni.
- Irtó rendes vagy, csak hogy tudd.
- Ez a minimum, ha már részben miattam is van ennyire talajon, ami nyilván megint nem direkt volt... - nevettem el magam feszülten, mire értetlenül felém kapta a fejét - Csak volt egy konfliktusunk, vagy hogy mondjam, ami neki érthető módon alapból sok volt, és épp időt tartottunk úgymond, amíg távol maradunk egy kicsit egymástól, amikor ez az egész még rájött - meséltem őszintén.
- Ezt nem is tudtam - furcsállta magát - Mindenesetre elég rosszul hangzik. De akkor már béke van, ugye?
- Igen, leginkább emiatt.
Lotti bólintott, majd egy pár másodpercig beállt kettőnk közé a csend, amit végül ő tört meg.
- Igazából én már végignéztem egyszer... vagy kétszer... igen, ez a harmadik - számolta össze fejben - Szóval harmadszorra nézek végig tőle egy ilyet, mindenkinek vannak hibái, a bátyámnak például, hogy hajlamos visszaesni olyanokba, hogy normálisnál több pia, cigi, meg ilyenek, nem is feltétlenül ezekkel a tevékenységekkel van a legnagyobb gond, hanem a lelki állapotával, ami kihozza ezt belőle, és sokkal durvább, nem mindig kézzelfogható dolgokat von magával, hajlamos olykor elveszteni a fejét egyik pillanatról a másikra, és tudd, hogy ezeket nyilván, soha nem ellened teszi, biztos vannak, amiket te dolgozol fel nehezebben, vagy úgy, ahogy nem kéne. Ő például ilyen témában nem bír veszteni, akár így, vagy ha olyannal szakít, akivel nagyon nem akart, de az is vesztés neki, ha csak érzi, hogy nem egyetlen, bocsi, de ha megcsalják, vagy ha a lányt érdekelni kezd más, tudod, van egy egója, jobban kiborítja, mint gondolnád, pláne, hogy volt még az a sztori Lizával... gondolom, tudsz róla azért - nézett rám, mire bólintottam - Az az időszak nagyon durva volt, nem csak Liza miatt, minden jött egyszerre, megszámlálhatatlan dolog, ami kiborította, és ez nyilván hagyott benne nyomot. Mindenesetre ha érzed, hogy nagyon elfajult a dolog, nagyon elveszette a kontrollt maga felett és hülyeségeket csinál, csak keverj le neki egyet. Most ez csúnyán hangozhat, de akkor is.
- Tudom, ezt már ő is mondta - húztam el a szám.
- Na, egy okkal több. De jó, hogy legalább valakit belevont ebbe, általában nem szokott és kizárja az egész világot a problémáiból.
- Azt mondta, hogy lehet, hogy ösztönből ki fog hagyni belőle, hogy ne vonjon bele ebbe, de nem nagyon engedtem neki.
- Jól tetted - biccentett, majd felsóhajtva Cassora nézett az udvar másik felén - Nem is értem, oké, a bátyám, de nézd meg, milyen jó csávó, rohadt jól néz ki, helyes, ki van pattintva, tök nagy arc, mindenki imádja, én legalábbis, jó, szétszadizzuk egymást, de nagyon bírom, még csak nem is hülye, tök ügyes egy csomó mindenben, jó a személyisége, suli menő palija, az egész évfolyamomban róla van szó a lányoknál, de szerintem nem csak nálunk, van egy tök jó barátnője, oké, rosszfiús, de annyira nem fair, hogy ilyenek jutnak neki,
nem? - támasztotta az állát a kezeire.
- De - értettem egyet felsóhajtva - És egyébként nektek sem - tettem hozzá ránézve, részben a nagyapjuk halálára gondolva, mire szomorúan elmosolyodott.
- Túléljük - tűrte egy hajtincsét a füle mögé - És egyébként veled mi a helyzet? Mármint, azokon kívül, amit eddig beszéltünk.
- Hát, nem sok - vallottam be - Már nagyon kéne a nyár, de az a baj, utána meg máris végzősök leszünk, ami persze, izgi valahol, de valahol meg... nem is tudom.
- Na igen - biccentett - Amúgy bakker, ti is elmentek, itt hagytok engem egyedül ebben a suliban a sok hülyével, na ebbe gondolj bele.
- Szegény - nevettem el magam.
- Miért vagytok ilyen nagyoook? - dőlt hátra a fűben.
- Nem tudom, de vasárnap volt az utolsó gyereknapom - mondtam derűsen, mire ő is átgondolta.
- Átérzem, mondjuk nekem az utolsó előtti - biccentett - Tök gáz.
- A következő célom az anyák napja lesz - válaszoltam mosolyogva - Addig marad simán a nőnap.
- Jaja - bólogatott - Kétezernégy gang? - tartotta a tenyerét (Lotti négy hónappal fiatalabb nálam).
- Legjobb év - csaptam bele elnevetve magam.
Mondjuk Casso, Ricsi, Enikő és Saci például pont 2003-asok, de Lili, Laci, vagy Márti, illetve persze Lotti és én éppenséggel a következő évjáratba tartozunk. :)
Ezután felmentem matekórára, ő pedig duplafizikára (nagyjából ugyanaz az órarendje, mint nekünk tavaly, át tudom érezni, hogy ez ilyenkor már milyen fárasztó), majd amikor végre valahára onnan is kicsengettek, gondoltam, megkeresem Cassot, de az osztályban nem volt, a folyosón se láttam, gondoltam, akkor biztos kinnt van az udvaron és focizik.
Ezzel a gondolatommal arra jutottam, hogy akkor nem zavarom, de nem is lett volna rá lehetőségem, ugyanis Saci lehuppant mellém, és csinált velem egy random Snapchat-szelfit.
- Neee, újat, töröld ki, ezen hülyén nézek ki - nevettem el magam a képet látva.
Matek és kémia után épp mentem volna az utolsó rajzkörre az évben, amikor eszembe jutott, hogy ma szabadfoglalkozás lesz, én pedig elhoztam a rajzfüzetem, hogy ott folytassam az elkezdett rajzom, csakhogy az Cassohoz keveredett tegnap, és ő elvileg ma visszahozta nekem.
Már szinte mindenki átment művkörre (művészeti kör rövidítése) az osztályból, rajzra, kamarazenekarra, táncra, zeneirodalomra, drámára, vagy valami másra, amikor odamentem Casso padjához, hogy kivegyem a táskájából a füzetem.
Sok mindent nem hord magával, elég könnyen felemeltem a padja lába mellől a táskáját és raktam fel az asztalra, majd kicipzároztam, és abban a pillanatban teljesen lefehéredtem, tágra nyíltak a szemeim, leblokkoltam, elhűltem, mind egyszerre, és még ragozhatnám.
Félreértés ne essék, a füzetem tényleg nála volt, de akkor nem is azzal foglalkoztam, hanem azzal a cigisdobozzal, amit a táska mélyén találtam meg.
Persze, mások táskájában kutakodni illetlenség, de akkor az volt a legeslegkevesebb, amivel foglalkoztam, kivettem a dobozt, kinyitottam, hogy mennyi van benne, és hát több, mint félig már üres volt, ráadásul a dobozban az elfogyott cigik helyén volt az öngyújtója, egy keserű mosollyal az arcomon bár sok értelme nem volt, de kipróbáltam, persze, hogy működött, és nem tudtam eldönteni, hogy melyik a rosszabb, ha azok a hiányzó szálak mind ma fogytak el, vagy már több napja csinálja, nekem pedig még fel se tűnt.
Nem vagyok az anyja, nem vagyok az anyja, ezt elismételtem magamban párszor, nem vagyok az anyja, hogy most azonnal utánarohanjak, nem vagyok az anyja, hogy leszidjam, vagy eltiltsam, a barátnője vagyok, aki aggódik érte és nem örül neki, ezért átrakta az egész dobozt a saját táskájába, hogy tudja majd, hogy tudok róla, úgy is utolsó óra, gitár alatt pedig remélhetőleg nem tervezett rágyújtani.
Kamasz srác, tudjuk, milyen, persze nem vagyok oda érte, de nem önmagában azzal van a probléma, hogy rágyújtott már életében, hanem, hogy nem is tudtam róla, hogy most is csinálja, és hogy tudom, milyen folyamatoknak az első lépése ez.
Ezután egy kicsit feszülten, de átmentem rajzkörre.
- Jó munkát mindenkinek - mondta Várady, majd leült a tanári asztalhoz a géphez.
Rajzolás közben általában gondolkodni szoktam az élet nagy dolgain, de az eddigi filozofálásaim meg se közelítették azt a konkrét gondolatáradatot, ami most játszódott le az agyamban, majdnem szétesett tőle a fejem, annyi minden ugrott be hirtelen, és vetődött fel bennem.
Kész megmentés volt, amikor az előttem ülő Vera (tizedikes lány) hátrafordult hozzám, és egy kis időre kizökkentett ebből.
- Bocsi, van nálad esetleg egy... - suttogta, a kétségbeesett arckifejezéséből pedig egyből levágtam, hogy betétről van szó.
- Van, csak az osztályban, de megkérdezem, hogy elmehetek-e érte - válaszoltam halkan, majd feltettem a kezem, mire Várady odajött hozzánk (ilyenkor nem szeret hangosan felszólítgatni minket, hogy ne zökkentsük ki a többieket az alkotásból), mi pedig utalgatóan elmondtuk, mit szeretnénk.
Várady persze elengedett minket arra a pár percre, úgyhogy Vera és én sietve elindultunk az osztályterem felé, ami szerencsére nem volt bezárva, és gyorsan kinyitottam a táskám, hogy kiszedjem a neszeszerem.
Persze amikor észrevettem azt a cigisdobozt, nagyon gyorsan igyekeztem eltakarni, és igazán reméltem, hogy Vera nem szúrta ki, a végén még azt hiszi rólam, hogy én dohányzom, jó vicc, ennél jobban pedig csak azért igyekeztem, hogy gyorsan előkapjam neki a betétes neszeszerem, mielőtt nagyon átázna szegény.
A mosdóba is elkísértem, de nem sokat beszélgettünk közben, leginkább mert síri csend volt, ilyenkor pedig az ember sokkal kellemetlenebbül érzi magát, ha beszélgetni kezd, de nagyjából megnyugtatott, hogy nem kérdezett semmit a cigiről, szóval vagy nem vette észre, vagy nem érdekli. Huhh.
- Na, megvagy? - kérdeztem kedvesen, amikor kijött a fülkéből.
- Igen, köszi, örök hála - mondta megkönnyebbülten, majd visszamentünk a rajzterembe.
Az óra végéig természetesen ugyanaz folytatódott a fejemben, mint előtte, de már kibírhatóbb volt azzal, hogy kizökkentem egy kicsit.
- Akkor, persze még találkozunk a legtöbbetekkel, de előre is, nagyon szép nyarat mindenkinek - köszönt el tőlünk Várady, majd mi is tőle, én pedig még épp szedtem össze a cuccaimat, amikor a tanár úr odajött hozzám, és rápillantott a munkámra - Nagyon jó lesz.
- Köszönöm szépen - mosolyodtam el.
Beszéltem pár szót Váradyval, igazából sok célja nem volt a beszélgetésünknek, úgyhogy nem konkrét témával jött oda hozzám, de jó tanár-diák kapcsolatban állunk, így teljesen jól el tudunk beszélgetni. :)
- Nyáron még találkozunk - mondta, amikor már mennie kellett, majd elköszöntünk, ő ment a tanáriba, én pedig felkapva a táskám siettem ki a teremből, majd az épületből.
Cassoval igazán hamar beszélni akartam, úgyhogy ma nem szórakoztam azzal, hogy pakolgassak a szekrényemben, a barátomat pedig egyből a suli előtt vártam, miközben kinyitottam a táskám és kivettem azt a dobozt, hogy amikor meglát, már azzal találjon, mármint csak ez volt a tervem, ugyanis a doboz nem volt nálam a táskámban, magyarul ő előbb járt a teremben, mint én, minden bizonnyal levágta, hogy nálam lesz és lazán visszavette tőlem.
Sejtettem, hogy akkor valószínűleg már itt van kinnt, és gondolom, az volt a terve, hogy majd visszamegy hozzám az épületbe, ilyenkor még úgy is pakolni szoktam, na de nem pakoltam, úgyhogy körbenéztem, és nem kellett sokat keresgélnem, meg is találtam hamar a suli épülete mögött húzódó utcában.
Nagyjából egyszerre vettük észre egymást, majd amíg odaértem, ő még szívott egyet, kifújta - majdnem rosszul lettem a látványtól, persze, jól áll a kezében, mert neki minden jól áll, a cigitől pont úgy fest, mint egy igazi bad boy (bár egyébként sokszor az is), vagy egy gengszter, ami nekem is vonzó, csak a filmekben -, aztán mire odaértem, el is nyomta a csikket.
- Már észrevettem, ha már megvetted, ne pazarold - dünnyögtem, amikor már közel voltam hozzá.
- Oké, akkor legközelebb az arcodba fújom - biccentett, arra utalva, hogy csak nem akart rám füstölni.
- Miért csinálod ezt? - kérdeztem felsóhajtva, miközben összefontam a karom.
- Mert megnyugszom tőle - válaszolta teljesen egyszerűen és őszintén.
- Ez nem... - csattantam fel, majd kifújtam magam, hogy nyugodtabb hangnemben beszéljek vele, és véletlenül se tűnjek túl leszidósnak, vagy olyannak, aki elől jobb, ha inkább titkolja a továbbiakban az ilyesmi dolgokat - Szóval. Ez nem megoldás - mondtam egy fokkal halkabban.
- Nekem az. Nem azt mondom, hogy örökre az, de most egyszerűen csak... jól esik - magyarázta.
- Rá fogsz szokni.
- Lehet.
- Ne csináld ezt magaddal - kértem meg elkeseredve - Nem ér ennyit.
Casso kínosan elnevette magát.
- Azért nem heroint injekciózgatok magamba, nyugi már.
- Megfékezni akarlak, amikor még tudlak - válaszoltam gondolkodás nélkül.
- Leni - nézett rám - Túl leszek ezen, és esküszöm, hogy abbahagyom, rendbe jövünk, csak hagyd, hogy könnyebb legyen.
- És mi van, ha nem tudod abbahagyni? - kérdeztem - Nem hiszem el, ha valakinek nem szabad függőség alá kerülnie ilyen helyzetben, az pont te vagy! - fakadtam ki, mire először nem mondott semmit.
- Le tudom tenni, bízz már bennem. És megállok ennél, nincs gáz - mutatta fel a cigisdobozát lazán.
- Miért vagy ebben ennyire biztos? - értetlenkedtem.
- Nem először csinálom.
- Hát, ez az! Szerinted akkor letetted egyáltalán? Mert szerintem nem nagyon - közöltem széttárva a karom.
Casso feszülten elnevette magát.
- Oké - tette fel a kezeit - Mivel látom nem bízol bennem... - nézett rám, elszakítva a tekintetét az oszloptól, amit eddig nézett, amíg legutoljára beszéltem hozzá - Évzáró. Két és fél hét, addigra ígérem, hogy leteszem, tényleg, csak miattad, nem sok idő, de addig nézd el.
Elég határozottnak tűnt, de én is eléggé az voltam, úgyhogy csak félig tudott rábírni, hogy megadjam magam.
Túl nagy hatással van rám.
- Osztálykirándulás - mondtam egy nagyjából egy héttel korábbi időpontot - Legeslegeslegkésőbb addig. Oda úgy se vihetsz cigit, ne érje meg becsempészned.
Nem véletlenül mondtam ezt az időpontot, túl azon, hogy korábban van, és a cigitilalom miatt - ha azt a négy napot kibírja, illetve valamennyire el is tereli a figyelmét, akkor nagyjából megnyugodhatok, ezzel szemben az évzáró előtt van jópár szabadnap, amikor még csak nem is nagyon találkozunk, és túl nagy akaraterő kell ahhoz, hogy ne csinálja, ebben nem szavazgatok neki bizalmat, és tartok tőle, hogy visszaesik.
Féltem őt, tényleg féltem.
Casso feszülten elfordította egy kicsit a fejét, és mindkettőnket meglepett a határozottságom, én pedig mielőtt bármit mondhatna, megelőztem.
- A barátnőd vagyok, nem az anyukád - kezdtem őszintén - Elkezdhetném, hogy nekem miért rossz, ha csinálod, hogy miért nem szabad beleesned ugyanabba, mint amibe már kétszer is beleestél, ezzel kezdve, aztán mégtovább, akár azt is elkezdhetném, amire már annyiszor gondoltam, hogy jó, csúnyán hangzik, de nem akarom, hogy te halj meg előbb, hogy bajod legyen, ezeket mind-mind a nyakadba zúdíthatnám, de nem akarom, hogy azt érjem el ezekkel, hogy inkább titkolózz, mint ha az anyád lennék, mert nem vagyok, én csak mint a barátnőd, féltelek, és most én kérem azt, hogy bízz bennem, mert én kívülről nézlek, és nem hagyhatom, hogy tönkretedd magad, hogy az történjen, ami már megtörtént és fokozatosan őrültél bele, legutóbb miattam. Sokszor bizonytalan voltam veled kapcsolatban, de hidd el, hogy most határozottan tudom, mi a jó, és ha másért nem, ha nem is látod be, vagy nem értesz egyet, csak miattam, mert én mondom, bízz bennem, mert segítek, nem magamnak, hanem neked, csak fogadd el, hogy kihúzhassalak ebből, jó? - néztem a szemeibe, abba a szép kék szempárba.
Casso felsóhajtott, és a hajába túrva időzött egy kicsit a válasszal.
- Oké - adta meg magát végül, mire megnyugodva felsóhajtottam.
- Akkor osztálykirándulás. Legkésőbb.
Épp eleget gondolkodtam már, amióta eldöntöttem, hogy Casso mellett leszek, és mondjuk úgy akartam eredetileg, hogy kedvesen csinálom, megértő leszek, hogy ne nehezítsek a helyzetén, amiről nem tettem le, de ezt éreztem annak a pontnak, amikor tényleg fel kell nőnöm a feladathoz, hogy viszonylag határozottan tudjak hozzáállni, és vissza tudjam húzni, mielőtt baj történne.
- Még egy utolsó - torpantam meg, amikor már elköszöntünk a kapunkban - Miért titkoltad?
- Nem titkoltam. Ha titkolóztam volna, nem jössz rá ennyire hamar - mondta egyszerűen.
- Ez biztató - nevettem el magam zavartan.
- Megígértem, hogy nem csinálom, de nem is nagyon lenne értelme.
- Igaz - értettem egyet.

Mai nap - 5/?: remélem, hogy bízhatok benne.