Május 29. (hétfő)
Egy hét telt el.
A kihagyott napokban nem sok említésre méltó történt. Cassoék tényleg nem voltak suliban, így elég keveset láttam őket, a hiányuk pedig nem csak bennem keltett ürességet, az egész környék irtó csendesnek tűnt, na meg persze nem egyszer kaptam meg a kérdést a suliban, hogy hol vannak, és hogy nem tudok-e róluk valamit. Szerdán a suli egyik része kompetenciát írt, a másik pedig évfolyamvizsgát, talán még ez volt ilyen szempontból a legnyugisabb nap.
Ma viszont már újra jöttek, így az utolsó rendes tanítási héten.
- Szia - öleltem át Cassot reggel, ahogy találkoztunk, nem is akárhol, a kapunkban - Fáradt vagy? - kérdeztem lehangoltan, amikor elhajoltam tőle, és persze pontosan tudtam, hogy nem fáradtságról van szó.
- Fogjuk rá - sóhajtott fel, majd végignézett rajtam - Jól nézel ki.
- Te is - mosolyodtam el.
Ezután megsimítva az arcát, kicsit odébbsöpörtem egy pár hajtincsét, hogy megcsókoljam, majd amikor már összeértek az ajkaink, akkor tudatosult, hogy basszus, én láttam valamit az arcán, egy kisebb zúzódást a homlokvonala és a bal szemöldöke között, erre pedig azonnal elrebbentem tőle, és újból elsöpörtem a haját, hogy szemügyre vegyem, jól láttam-e.
- Mit csináltál? - kérdeztem gyanakodva, mire Casso zavartan beletúrt a hajába, nekem pedig a kézfejére szökött a tekintetem, amin most a legkevésbé érdekelt, ami máskor szokott, a látszódó erek, az ujjai, vagy az az apró anyajegy, ami tökéletessé teszi, hanem az ökle, ami még sokkal jobban be volt zúzódva, mint a homloka, nekem pedig hitetlenül kitágultak a szemeim - Na jó, ezt a kérdést most feltehetném mégegyszer, csak sokkal határozottabban - közöltem, továbbra is válaszra várva.
- Meccsen voltam - mondta, mire értetlenül összehúztam a szemöldököm - Oké, lehet, hogy beültem utána inni - tette hozzá.
- Hova? - értetlenkedtem.
- Random kocsmába, az volt közel. A meccs kicsit felfokozta a hangulatot, tudod, a bírók, meg ilyenek, volt egy kisebb tömegverekedés, alapból se egy nyugodt hely, de nem volt gáz, én úsztam meg kábé a legistenesebben.
- Aham. És most kérlek, ne tekints túl anyáskodónak, deee... - válogattam meg a szavaimat - Melyik nap, hányan voltak veled, esett-e nagy bajod, miért szálltál bele... - soroltam, ami épp eszembe jutott - És alapból, mi az, hogy még te jártál a legjobban???
- Muszáj válaszolnom? - sóhajtott fel.
- Nem, nem muszáj, de megnyugodnék.
- Nem fogsz.
- Istenem - dörzsöltem meg az arcom aggódóan - Ilyet ne csinálj.
- Semmi bajom, Leni.
- Nem akkora - vágtam rá - Most éppen.
Casso erre nem mondott semmit, én meg kifújtam magam.
- Jó, de ebből tényleg ne legyen rendszer, féltelek - vallottam be.
Akkor is, ha jól állnak neki a sérülések, de azzal meg nem vagyok kisegítve, szóval nem mentség.
A suliban, mivel a mostani az utolsó teljes tanítási hét, a tanárok kétféleképpen álltak hozzánk. Volt az egyik részük, akik már köszönik szépen, minden anyagot leadtak, le is tudnak zárni, úgyhogy az óráikon szabadfoglalkozás volt, filmnézés, vagy beszélgetés, illetve volt a másik tábor, akik ezt a luxust még igazán nem engedhették meg maguknak, épp ellenkezőleg, most kezdtek el egész év alatt a legeslegjobban hajtani minket.
Apró észrevétel, az elmúlt éveim tapasztalatai alapján a második csoportban, nem tudom, miért, de sokkal gyakrabban női tanárok vannak, sokszor humán tantárggyal, azok a tanárok, akik miatt amúgy egész évben majdnem ínhüvelygyulladást szenvedtem, annyit írtunk, szóval nem értem, hogy lehetünk lemaradva, de lehet, hogy ez csak nálunk van így.
Irodalomból például témazárót írtunk, úgy, hogy jobbára végig se vettük rendesen az anyagot, az utolsó leckéken gyakorlatilag átsuhantunk órán, hogy majd otthon olvassuk el. Na, mindegy.
- Tyhiáá, houu, haaa - adta ki Kolos a harci hangjait, miközben Enikővel "karatézott" az osztályteremben.
- Na, most nyírok ki mindenkit - szólt közbe Andris szórakozottan, megérkezve egy valahonnan nyúlt seprűvel, majd, amit észrevettem, hogy minden fiú tud, harcitrükköket kezdett csinálni a seprűvel, pörget maga mellett, maga felett, háta mögött, egy kézzel, két kézzel, vérprofi volt :D - Ninjaaa - ugrott egyet, majd rátámadt Kolosra, aki erre felkapta a tanári asztalról a virágot (?), mint pajzsként.
- Jaja, nőre nem támad rá, chh - röhögött fel Enikő poénkodva.
- Azt csinálom - vigyorgott Andris, majd egy hiperszuper pördüléssel oldalba vágta Kolost.
- Hülyegyerek - forgatta meg a szemeit Enikő nevetve - Kolos, nem hiszlek el, te meg ne legyél már amatőr, mit hadonászol azzal a virággal? - mondta szórakozottan, majd odaadott Kolosnak a sarokból egy másik seprűt (ami egyébként az osztályé) - Verd már el rendesen.
- Felfegyverezteeed - nézett Andris Enikőre.
- Az hagyján, neki is szurkolok - szivatta Enikő nevetve, mire Kolos szórakozottan küldött neki egy laza légpuszit.
Mit is mondjak, elvoltak. :)
Következő szünetben épp büfébe mentem volna le egyedül, amikor a sorban állva kiszúrtam Ricsit az egyik padon az aula másik felén, szintén egyedül, érzelemmentes arckifejezéssel, pont, mint a tesójának, amit már ismerek, úgyhogy gondoltam egyet, és miután sorra kerültem, és kikértem a büféstől, amit én szeretnék, még hozzátettem:
- És egy Túró Rudit szeretnék még - mondtam.
- Rendben, Bogaram, van barackos, epres... - kezdte sorolni, mire félbeszakítottam.
- Sima van esetleg?
- Persze - húzott maga elé egy dobozt - Akkor egyet.
- Igen, köszönöm - bólintottam - Ennyi lenne.
- Ötszázötven forint, Aranyom.
- Bocsánat, kicsit sok az apróm - szöszöltem a pénztárcámban kotorászva, majd amikor kifizettem, és vagy egy kilóval könnyebb lett a tárcám, megfogtam a cuccaimat, átmentem az aulán, és lehuppantam Ricsi mellé a padra.
- Jól vagy? - kérdeztem óvatosan.
Ricsi az alkarjait a combjára támasztva felém fordította a fejét, majd a hajába túrva megszólalt.
- Hát... - röhögte el magát kínosan, direkt nem fejezve be a mondatot, mire szomorúan elmosolyodtam.
Mind a ketten ugyanolyan szívszaggatóak, ha szomorúak, ez tény.
- Hoztam neked Túró Rudit - nyomtam a kezébe, mire Ricsi meglepetten rámnézett.
- De jó arc vagy - mondta - Csináltam valamit, vagy még most megy a teperés, hogy csináljak... - tippelgetett, mire felnevettem.
- Nem, dehogy is, csak hoztam, mert tudom, hogy szereted, és itt ücsörögtél egyedül - vallottam be mosolyogva.
Egyébként Ricsi ízlése könnyen kikövetkeztethető, nagyon magyar, kedvenc főtt kajája a pörkölt, édessége a Túró Rudi (szigorúan csak a sima), de persze beleférnek az olyanok is, hogy Sportszelet, Pilóta keksz... szóval ha ezek a kaják, a gyengéi kerülnek a szeme elé, zabagép lesz belőle. :)
- Kösz - bontotta ki, majd rámpillantva már szólásra nyitotta a száját, de megelőztem.
- Edd meg, nem kérek.
- Ahh, pedig már jófej akartam lenni. Mondjuk így jobb, de mikor lettem én ennyire udvarias, kiégek - közölte, mire felnevettem.
- Én se értem.
- Most ez majdnem olyan udvarias volt, mint amikor előadtad, hogy a haverod előtt levetted a pulcsid... - idézett vissza engem.
- Hé, nem is gondoltam, hogy megjegyzed - csodálkoztam.
- Bocs, de akkora balfaszt, ezeket mindig megjegyzem.
- Nem bal... szóval nem hülye, csak úriember volt, hogy nem stírölt végig egy csajt, aki véletlenül majdnem villantott, hogy ne hozza kínos helyzetbe, és még barátja is van - magyaráztam.
(Persze Jakabról volt szó.)
- Úriemberek nem mászkálnak át gyakran olyan csajokhoz, akiknek barátjuk van - jegyezte meg szórakozottan - Jó, oké, én volt már, hogy csináltam, de én nem is vagyok úriember - tette hozzá elröhögve magát.
- Dehogynem, nézd meg, milyen udvarias voltál az előbb - nevettem el magam - De visszatérve Jakabra, csak festettünk, barátok voltunk, és már nem tartjuk a kapcsolatot, több, mint két hónapja.
- Oké, oké.
Elbeszélgettem Ricsivel, aztán időközben odacsapódtak hozzánk páran, majd becsengetéskor felmentünk a terembe, így persze nem tudtam megenni a kajáimat, amiket magamnak vettem, de ezt bepótoltam következő szünetben, és egyébként jó volt. :)
Suli után megkerestem Cassot.
- Hogy vagytok otthon? - kérdeztem, amikor elindultunk haza - Mármint, tudod, hogy értem.
- Nem a legfényesebb a hangulat.
- Megértem - bólintottam - Nem könnyű.
- Hát, nem - mondta, majd felsóhajtott - Na jó, inkább mesélj valamit - terelte el a témát.
- Jaj, nem tudom - gondoltam át - Így nem megy.
- Olyan nincs.
- És ha mégis? - kérdeztem vissza derűsen.
- Kapsz tőlem egy beutalót, hogy kezeltessenek.
- Köszönöm szépen, dr. Varga Roland úrtól szeretnék időpontot kérni - mosolyogtam rá.
- Nem dolgozik a rendelőben.
- Magánúton - folytattam.
- Nem illik a nevéhez az, hogy "dr.", ezért nem ezt a pályafutást választotta.
- Dehogynem illik - győzködtem.
- Tele van "r"-rel, plusz kell hozzá érettségi olyan tantárgyakból, amiknek max a nevét tudom.
- Bioszból egész jó vagy.
- Nem is értem, hogy. Amúgy meg a te nevedhez jobban illik a "dr." - tette hozzá, majd elmosolyodott - Vagy a vezetéknevem.
- Héé, megelőztél, ezt én akartam mondani - nevettem fel.
Mármint, félreértés ne essék, én úgy gondoltam, hogy örökbefogad, amíg kiskorú vagyok. :)
- Egyébként, ha már itt tartunk, hogy a vezetékneved az enyémhez, meg ilyenek - játszottam el a gondolattal, ő pedig egy "na, kezdi már" mosollyal pillantott rám - Valószínűleg felvenném a neved, ha arra kerülne sor, de úgy, hogy ugye az enyém is eredeti formában megmarad benne. Mármint, nem fogok Varga Rolandné-zni, ha nem veszed magadra.
- Jézus, ne is.
- Szerintem csak elécsapom egy kötőjellel a nevemhez, hogy "Varga". Varga-Székely Levendula. Szerinted?
- A két ritka vezetéknév - röhögte el magát - Ennél már csak az lenne jobb, ha Kovácsok lennénk, vagy Szabó, Kiss... - sorolta.
- Tóth, Nagy, Molnár... - folytattam - De a keresztnevem ritka, és arányilag a tied se sűrű, lehettél volna István, Zoltán, Tamás... mondjuk ilyen családtagjaid pont vannak. Akkor Péter, az van?
- Nem, el se hiszem.
- Anyukád oldaláról vannak egyébként különlegesebb nevek, alapból, Amarilla, mennyire gyönyörű név már? Legalábbis én imádom - vallottam be - Meg egyébként oké, Pityu azért lett Pityu, mert István, de a tesóidnak is jó neveid vannak. Például, Henrietta, szeretem azt a nevet is. Vagy mondjuk a nagymamád, Heléna, egyszerűen imádommm.
- Mondja ezt a csaj a ritkább nevekről, akit Levendulának hívnak és van a közvetlen családjában egy Napsugár, egy Csepke, egy Ilona...
- Oké, ha egyszer eljutunk oda, hogy nevet kell választanunk, ígérd meg, hogy ritka lesz. Mármint, nem annyira, hogy ne lehessen megjegyezni, vagy furán nézzenek rá egész életében, de különleges legyen, érted, mire gondolok - magyaráztam, ő meg lazán belement, úgyhogy ezt majd bevasalom rajta :D - Egyébként te akarsz majd gyereket? - kérdeztem belegondolva a dolgokba.
- Hát, majd valamikor, gondolom - vont vállat - Téged meg se kérdezlek, tuti, hogy akarsz.
- Persze, én majd nagyon. Jó, nyilván nem a közeljövőben, még nem állnék készen rá egy jó darabig, és a szüléstől is félek, és nagyon rágörcsölnék, hogy jó anyuka legyek, mindent jól csináljak, hogy jó kapcsolatunk legyen, de egészséges, hogy mindene meglegyen, de ne essek túlzásba, mert az nehéz lesz az életben később, ne legyen baja, tudjak rá vigyázni, de ne burokban nőjön fel, huhh, tényleg szétstresszelném, pláne most így belegondolva, de nem tudom elképzelni az életem gyerek nélkül. Viszont nyugi, ez még nem most lesz, egy jódarabig még imádni fognak minket az óvszergyártók - tettem hozzá, mire elröhögte magát.
Amikor megérkeztünk, gondoltam, behívom hozzánk legalább csak egy kis időre, mert már régen volt, mármint rendesen.
De mondjuk az a legutóbbi, péntek esti eset is másfél hete történt.
- Most csak a húgom van itthon, a szüleim dolgoznak még - mondtam, amikor bementünk a házba - Bocsi, én lehet, hogy enni fogok, te kérsz valamit? - kérdeztem a konyha felé véve az irányt.
- Nem hinném - rázta meg a fejét.
- Szerintem én is majd később - gondoltam meg magam.
Enni akartam, de nem volt kedvem enni, ilyen ugye nem csak velem szokott lenni?
- Áhh, bocsi, ezt itthagytam - torpantam meg a szobám ajtajában, majd felvettem a viszonylag nagy/közepes méretű festővásznat a földről, amin még csak épphogy nekiláttam a munkámnak, illetve gyorsan összekapkodtam a festékeimet, meg az ecseteket, amiket tegnap este hagytam úgy.
- Oké, ez... - nézegette a képet, de én megelőztem.
- Az a hullócsillagos festmény, csak egy picit újragondolva - segítettem ki - Egyébként az eredeti is itt van, abban a fiókosszekrényben - mutattam a szobám másik sarka felé, ahová az ő, vagy is inkább a közös festményünk volt elrakva - Ki akartam rakni, de kicsit macerás, át kell hozzá rendezni egy csomó mindent, egyszer viszont tuti nekilátok.
- Amúgy rohadt jó lesz - mondta a vásznat nézve - Tudod mit, nem fogom engedni, hogy doktor legyél, vagyis lehetsz, de kábé az egyetlen dolog, amiben ugyanazt gondolom Váradyval, hogy kurvára seperc alatt felvesznek a Művészetire, csak mondom.
- Köszi - mosolyodtam el, miközben mindent bedobtam egy fiókba, majd lehuppantam a szőnyegemre az ágyam szélének döntve a hátam, felhúzva a térdeimet, mint aki jól végezte dolgát, Casso pedig mellém, mire ránéztem, és a homlokához nyúltam.
Ahogy odébbsöpörtem a tincseit, inkább nem is mondtam semmit, csak sóhajtva a kezére pillantottam, majd elfordítottam a fejem.
Igazából rossz előérzetem van ezzel a két sebhelyével, meg a történetükkel, nagyon rossz.
Pont egy hete beszélgettünk ott a kocsijában, azóta alig láttam, és kezdek aggódni.
- Oké, nem volt jó ötlet - látta be, kitalálva a gondolataimat.
- Persze, hogy nem - értettem egyet, lehunyva a szemeimet, az ágyamnak döntve a fejem - És bocsi, nem akartam nagyon anyáskodó lenni még reggel, csak féltelek, mondtam már. Különben is, most beszéltük, hogy anya akarok majd lenni, valakin gyakorolnom kell - tettem hozzá, mire elnevette magát.
- Oké, Anyu - mondta mosolyogva, majd belepuszilt a nyakamba, és ha már "ott volt", szó nélkül a vállam és a nyakam közti puha, lágy bőrfelületemhez döntötte a fejét, és látszólag jól megpihent ott - Jó illatod van.
- Ha azt mondom, hogy neked is, az túl elcsépelt, inkább megmutatnám a pulcsigyűjteményem, amiket pont ezért lopkodtam össze - nevettem fel.
- Inkább az elcsépeltet választanám - felelte mosolyogva, a nyakamra mondva a szavait, amibe kellemesen beleborzongtam, ő pedig ezt érzékelve megpuszilta a nyakam, aztán újra, és újra, egyre feljebb, egészen a fülem tövéig, én pedig továbbra is csukott szemmel hagytam, hogy puszilgasson.
- Ezt miért is kapom? - kérdeztem mosolyogva.
- Nem tudom, ehhez van kedvem - válaszolta lazán, mire halkan elnevettem magam.
- Hát, arról, hogy kinek mihez van kedve, sokat beszélgethetnénk - jegyeztem meg derűsen.
- Ne kímélj - mondta elmosolyodva, miközben egy újabb apró kis puszival visszafele vette az irányt, újra a nyakamra, a karjaival pedig oldalt átfogta a derekam.
- Mondjuk ehhez igazából nekem is meghoztad a kedvem - gondoltam át.
- Igen? - kérdezett vissza mosolyogva, miközben áthúzott az ölébe, és úgy puszilgatott tovább.
- Ühüm - mosolyogtam, majd Casso egyszer csak hátradöntött a szőnyegen és felém magasodva fokozta az apró kis csókjaival az egyébként egyre kellemesebb hangulatot - Hülyének fogsz nézni, de fogalmam sincs, hova rakjam a kezem - nevettem el magam, csak mert tényleg kellemes volt, de most komolyan, se magam mellé nem akarom, az milyen már... na jó, nem megyek bele a többi variációba, hosszú lenne. :)
Cassonak erre egy halvány mosoly jelent meg az arcán, majd elnevetve magát, felnézett rám.
- Szöszi. Akárhova.
***************************************
Folytatás következik! 🥰
(Igazából még nem teljesen tudom, hogy folytassam, de tetszett végszónak, szóval majd meglátom 😂)