Május 8. (hétfő)
- Ich komme, du komm...te - próbálkozott Laci a némettel első óra előtt, amikor a suli melletti padokon találkoztunk, és kiderült, hogy írunk egy cuki kis német röpit (persze nem a "kommen" ige ragozásából, azt év elején már megtanultuk, csak hogy is mondjam, Laci az alapoktól gyakorolt :D).
- Kommst - javította Lili.
- Honnan tudod? Te franciás vagy - nézett Laci a barátnőjére értetlenkedve.
- Attól még tudhatom, főleg, hogy az első sulimban két évig németes voltam. Csak huszonötször meséltem el, igaz, honnan is tudnád - forgatta meg a szemeit Lili.
- Jó, senki se tökéletes, na - védekezett Laci - De ez már régen volt, azalatt elfelejthetted a ragozást, vagy mi ez - tette hozzá, mentve a menthetőt.
- A "kommen" igét elragozni azért annyira nem nagy tudomány.
- Ti nagyon cukik vagytok, de néha esküszöm, mint egy idős házaspár - jegyezte meg Márti elnevetve magát.
Egyébként ebben van valami, Laci és Lili igazán szépek egymás mellett, szeretem őket, de amiket össze tudnak (nem csak egymással, úgy általánosságban) drámázni vagy magukra venni dolgokat... filmbe illő. :)
- Na jó, valakivel cserélhetek helyet? A pofámba süt a nap - mondta Márti, mire a mellette ülő Ricsi az egyik kezét szórakozottan a barátnője szeme elé tette - Köszi, én is szeretlek - nevetett fel Márti.
Ricsi és Márti egyébként nem az az átlagos ship, kicsit más, mint azok a "cuki" párocskák, különlegesebbek, nem nagyon teregetik ki a kapcsolatukat a világnak, nem csókolóznak, vallanak szerelmet (most nem a jelenlegi esette gondoltam :D) nyilvánosan, de annyira harmónikusak együtt, érződik, ahogy az egymásra találásukkal teljesen nyugodt, komfortos életet teremtettek egymásnak, jó nézni, amilyen boldogok, szeretik egymást, barátként/barátnőként, de egyben lelkitársként is, jól elvannak, hülyülnek, imádom őket. :)
- Sasával mi van? - nézett rám Ricsi, amikor Saci gyanúsan még mindig nem érkezett meg.
- Nem tudom, nekem nem mondta, hogy ne jönne - vontam vállat értetlenül.
Hamar kiderült, mi van a történet hátterében, Saci Ákossal érkezett, akinek elvileg ma nem volt első órája, úgyhogy eljött Sacival a suliig. Saci kezében becsomagolt süti volt, szóval valószínűleg útközben beugrottak valahova.
Miközben kézenfogva odaértek hozzánk, éreztem, ahogy Márti rám pillant, úgyhogy ránéztem, majd összeszedve magamat újból Saciékra.
- Haliii - köszönt nekünk Saci vigyorogva, kicsattanó örömmel, amikor megérkeztek.
Csak úgy sugárzott belőle a boldogság, egyfolytában mosolygott, így esküszöm, hogy még szebbnek és boldogabbnak láttam, mint valaha, na jó, talán két éve is ilyen volt, amikor Ricsi először megcsókolta a suli könyvtárában, de az két éve történt, és most, szinte csak úgy odaszállingózott hozzánk, valahol jó volt ránézni.
Valahol pedig irtó keserű, de erről már sokat beszéltem, akkor is éppen azon voltam, hogy elhesegessem ezeket a gondolataimat.
Ákos velünk volt egy darabig, vagyis leginkább a fiúkkal hülyültek valamin, engem Saci halk fangörcse kötött le, miszerint Ákosnak háttal küldte nekünk a "te jó ég!!!" féle lányos szemjeleket. :)
- Amúgy, Ró, ellophatom a nődet egy percre? - mondta Ákos Cassonak, aki ezalatt egy pad támláján ülve bontott ki egy üveg ásványvizet (amúgy Casso sportoló, szóval megfigyelhető, hogy egyébként egyáltalán nem táplálkozik egészségtelenül, valószínűleg a sok év alatt már megszokásból, kevés cukrot fogyaszt, vizet iszik vagy zérós üdítőt, nasit alig, rendesen mozog, nem hiába, azok a kockák nem maguktól tenyésztődnek :D).
- Ne tőlem kérdezd - felelte Casso derűsen, majd rám pillantott, amit megérezve egyből megpördültem.
- Miről van szó? - pislogtam, mint ha nem hallottam volna, időnyerésként, amíg felkészítettem magam arra, hogy megfelelő stílusban válaszoljak.
- Van egy perced, Pipacs? - kérdezte Ákos lazán a hajába túrva, mire a név hallatára megforgattam a szemem.
- Nem.
Őszintén, zavarba jöttem a kérésétől, de muszáj volt megtartanom, ahogy eddig viszonyultam hozzá, hogy ne legyek feltűnő.
- Ne már - röhögte el magát Ákos, majd Cassora nézett, Casso pedig szórakozottan mosolyogva rám, a tekintete pedig megadásra késztetett, úgyhogy felsóhajtottam.
- Oké, mire egy perc? - néztem Ákosra.
- Dumálnunk kéne - válaszolta a tarkóját megvakarva, miközben Sacira pillantott, aki meg nagyon őt nézte közben, hogy mit hogy mond, szóval elég egyértelmű volt, hogy valószínűleg Saci keze is benne volt a dologban.
- Jó - egyeztem bele, csak a legjobb barátnőm miatt.
Ákossal odébb vonultunk egy kicsit, pont ahhoz a padhoz, amit mindenki csak odébbvonuláshoz használ, itt ugrottam Casso nyakába, amikor meghívott kilencedikben a szülinapjára, itt csókolta meg Jenni Cassot könnyezve, mielőtt visszament volna Amerikába, és itt borultam Ricsi karjai közé sírva a koncertes események után.
Szóval oda mentünk Ákossal, én pedig még egyszer visszapillantottam a többiekre, leginkább Mártira, Cassora és Sacira.
Így vagyunk, öten ebben a kialakuló történetben, még akkor is, ha ezt hárman egy kicsit sem sejtik.
- Na - szedte össze magát Ákos, amikor megálltunk, én pedig magam előtt összekulcsolva a kezeimet, csendben vártam, hogy mit szeretne - Nem akarlak sokáig feltartani, rövid leszek, eskü - tette hozzá, mire egy furcsa mosolyra húzódott a szám.
Mint ha egy picit szerepcsere lenne, három éve nagyjából ugyanígy kezdtem vele én is.
Továbbra se szólaltam meg, türelmesen vártam, mit akar kihozni ebből a nagy "dumálgatásból".
- Áhh, bocs, tudod, nem vagyok jó szónok, fogalmam sincs, hogy kezdjem - túrt a hajába zavartan elnevetve magát, mire átfutott az agyamon, hogy vajon, ha kiröhögném, vagy feltűnően nézegetném az időt, ahogy ő tette anno, feloldódna?
- Oké, megvárom - biccentettem, mert most egyébként erre mit reagáljak?
- Kösz - röhögött fel - Na, szóval tudom, hogy nem nagyon bírsz, mondjuk amíg pár évig nem találkoztunk, nem gondoltam volna, hogy ennyire, jó, oké, értem miért, de beszéltem erről már pár emberrel, Susival - Ákos így szokta hívni Sacit -, vagy mondjuk Roróval is - így meg Cassot, nekik kettőjüknek az évek alatt amúgy elég sok becenevük gyűlt össze egymásra - ...és most már szerintem le kéne valahogy rendeznünk - mondta ki végül a lényeget, amire először a pattogósabb énem majdnem mondott egy-két dolgot, mondjuk, hogy ha megkérhetem, ne ő szabályozza már be, hogy én mikor bocsájtok meg neki, és ne csak akkor jusson eszébe három év elteltével beszélni velem ezekről a dolgokról, amikor már kínosan érzi magát, illetve feltehetőleg mások utalgattak neki, vagy legalább ne mondta volna, de aztán megőriztem a hidegvéremet, és felemeltem a fejem, amivel eddig a cipőm orrát néztem.
- És, hogyan szeretnéd ezt? - kérdeztem egyszerűen.
Érdekes helyzet volt, életemben először én hoztam zavarba őt.
- Gyökér voltam - vallotta be - Alapból hajlamos vagyok sokszor úgy reagálni dolgokra, hogy szarul jön ki, és ez szarul jött ki, egyszer már mondtam szilveszterkor, de most mondom megint, bocs, tényleg.
Ahogy így ránéztem, a szép szemeibe, megint rámjött az a fura érzés, és jó, tudom, hogy ennél többet utólag nem nagyon tud tenni, de azt is tudom, hogy ezt elsősorban nem miattam mondta ki, és hogy ezzel pont nem vagyok kisegítve.
- Nem akarok hisztisnek tűnni, de az, hogy "szarul jött ki", mint ha egy kicsit túl szép lenne - jegyeztem meg, csak mert már nem bírtam ki - Őszintén, Ákos, tényleg jó lenne lerendeznünk, nekem is könnyebb lenne, de ez nem ilyen egyszerű, hogy idejössz, és annyit mondasz, hogy "bocs". Ha azt akarod, hogy ne fújtassak rád a többiek társaságában, akkor mondd azt, tudod mit, megteszem, mosolyogni fogok, de nem miattad, egyedül Saci miatt, és Casso miatt, hogy nekik könnyebb legyen, de ne várd el tőlem, hogy mindent el tudok engedni egy "van egy perced?" beszélgetéstől - mondtam őszintén, mire Ákos nem válaszolt, úgyhogy lehangoltan felsóhajtottam - Ennyit akartál, ugye?
- Nem hívlak odébb csak azért, hogy megkérjelek, hogy csinálj úgy, mint ha bírnál. Tudod, mennyien nem bírnak? El tudnám viselni - vont vállat természetesen.
Oké, mondjuk Ákos azzal, hogy mindig is irtó menő volt, tele önbizalommal, a lazaságával, a hülye humorával, épp eléggé polgárpukkasztó volt ahhoz, hogy a sok imádója mellett mindig megvolt az "ellentábora", akiknek a véleményére mindig tett, vagy ha már nagyon beszólogattak (ha mertek), szemrebbenés nélkül, lazán beoltotta őket, tízpertízesen, "kapta-halt", és belegondolva, ha nem lennék Casso barátnője, Casso és Ricsi egyik baráti társaságának a tagja, mondjuk látványosan ellenségeskedni se lenne alkalmam, de ha mégis megtenném, valószínűleg én is így járnék.
Meg annyira nem vagyok fontos Ákosnak, hogy zavarja, hogy mit gondolok róla, mondjuk ki.
- Eddig még úgy nagyjából elvoltunk, hogy nem bírsz, mondjuk az egyik legjobb haverom barátnője vagy, szóval gáz volt, de főleg most Susi miatt... - mondta őszintén - Alapból tartott tőle, hogy mit szólsz majd hozzánk, kábé egy hónapig titkoltuk a kedvéért, most átmentünk rendesbe, könnyebb lenne neki, ha tényleg békében lennénk. Vagyis te velem, nekem nincs veled bajom, volt osztálytársak vagyunk - pontosította, ahogy pedig így elnevezte a viszonyunkat, mindent, ami szerinte összeköt minket, kicsit fejbevágott - Én meg szeretném, ha neki könnyebb lenne.
Szóval ott tartottunk, hogy Ákos békét akart kötni, hogy Sacinak jobb legyen, ami persze valahol közös cél, úgyhogy, gondoltam, ha ebbe a békülésbe belemegyek, talán így, tudva, hogy ezt a legjobb barátnőm érdekében tettem, könnyebb lesz elengednem azokat a régi érzéseimet, amik mostanában felgyülemlettek bennem.
- Én is szeretném - válaszoltam őszintén - Még ha akkor nagyon fájt is, kegyetlenül összetörtél, porig aláztál, és egy életre sikerült nyomot hagynod bennem - nevettem el magam kínosan, mire elfordította a fejét - De az ő kedvéért megpróbálom, és remélhetőleg ő nem ezt fogja kapni - tettem hozzá ránézve.
- Oké, szóval jön az érzelgős rész - biccentett - A legimádnivalóbb lány, akivel valaha találkoztam.
Nem tudom, hogy ezt hogyan értelmezzem, minden értelme ugyanolyan keserű érzés rám nézve, talán jobb is, ha nem gondolok bele.
De emiatt persze belegondoltam, és bár ne tettem volna.
- Értem - bólintottam.
- Akkor, haragszol?
Ahogy ott állt előttem, a barátnőmhöz intézett, burkolt szerelmi vallomásai után, de a szokásos kisugárzásában, a helyes kinézetével, hirtelen annyi emléket hozott vissza, hogy képtelen voltam rá haragudni, de belegondolva, haragudtam rá bármikor is, úgy igazából?
- Nem - adtam meg magam felsóhajtva.
- Okés. Akkor tényleg nincs gáz?
- Nincs - erősítettem meg - Megmondhatod Sacinak, hogy megenyhültem.
- Nem fogok hazudni neki - méregetett, mint aki még mindig nem hiszi el, hogy ez ilyen egyszerűen ment.
- Ne is - vágtam rá felemelve a fejem.
Igazából tényleg nem tehetem meg Sacival, de Cassoval se, vagy bárki mással a társaságban, hogy továbbra is rajtuk csapódjon, hogy én nem tudok továbblépni, úgyhogy higgyék csak azt, hogy megenyhültem, aztán remélhetőleg tényleg így is lesz.
Ákossal lassan lezártuk a beszélgetést, majd visszamentünk a többiekhez, pontosabban csak Ákos, én nem voltam olyan lelki állapotban, hogy már most kezdjem a színészkedést, úgyhogy bementem a suli épületébe, azon belül a második emeleti mosdóba, ahová kevesen járnak, és a hideg kőnek támasztva a hátam, lecsúsztam a földre, és a tenyerembe temettem az arcom.
- Csak hogy megtaláltalak! - hallottam meg Márti hangját egy picivel később, mire ránéztem, ő pedig leült mellém - Megkérdezném, hogy minden rendben-e, de tuti, hogy nincs. Mi történt?
Megtöröltem a szemem, és dióhéjban elmeséltem a beszélgetésünket, aztán újból kifakadtam az eddigiekről, mire Márti lehangoltan megsimította a vállam.
- Semmivel nem vagy rosszabb Sacinál, ezt most azonnal felejtsd el - mondta - Mindenkinek más tetszik, Ákosnak lehet, hogy az a típus szimpatikusabb, mások vagytok, de ez nem jelenti azt, hogy kevesebb lennél, ne akarj neki görcsösen megfelelni. Leginkább, mert nincs értelme, ha nem akarsz tőle semmit, akkor mindegy, ne akarj bebizonyítani magadnak semmit, mindegy, hogy régen mi volt. A jelen ezerszer jobb, van egy kicseszett jó palid, aki mindennél jobban szeret téged, értékel téged, tesz érted, figyel rád, jófej, menő, irtó jól néz ki, soha nem bántana meg direkt, büszke rád, boldoggá tesz... ezt nézd, ne azt, hogy azt a hülyegyereket nem kaptad meg régen, meg hogy összetört, és most Sacival van, Cassoval ezerszer jobban jártál, és járni fogsz, jobban, mint Ákossal valaha is. Nem kell tökéletesnek lenned, nem kell a maximumot nyújtanod, oké, Ákos nem lett a tied, és? Van egy sokkal jobbad, akit szeretsz. Sőt, továbbmegyek, lehet, hogy Ákossal nem is lettél volna boldog, mert nem illene hozzád. Lehet, ha anno összejössz vele, Cassoval nem alakulnának így a dolgaid, és akkor sokkal rosszabbul jársz. Ne emészd magad ilyen régi dolgokon - fejezte be Márti halkan.
- Csak rossz érzés, ha eszembe jut. Úgy utálom, hogy ilyen önző vagyok, de egyszerűen... - dörzsöltem meg az arcom gondterhelten, mire Márti félbeszakított.
- Mindig csak ezt mondod. Szerinted önző vagy, és akkor mi van? Annyiszor őrlődtél már azért, hogy másnak jó legyen, kérlek, most az egyszer fókuszálj magadra. Mindig csak te értesz meg mindenkit, pedig ha más észreveszi, hogy a saját érdekeid alapján cselekszel, ugyanúgy megérthetne. Legyél önző, ha jobban esik és úgy könnyebb, nem színészkedhetsz, nem szenvedhetsz mindig azért, hogy másnak jó legyen, mert így az egyetlen, akinek nem lesz jó, az te vagy - magyarázta Márti.
- Igen, ez igaz, de... - sóhajtottam fel gondterhelten - Sacinak nem tudnám megmagyarázni. Annyit látna, hogy nem örülök a boldogságának, vagy hogy biztos féltékeny vagyok, emlékszel, mi volt legutóbb, szörnyű barátnő lennék a szemében. Cassonak meg milyen lenne végignézni, hogy mondjuk ki így, egy másik srác után sóvárgok utólag? Ő ennyit érzékelne belőle, amiért nem hibáztathatom, de nem akarom, hogy a kapcsolatunk rámenjen erre, Ákos nem ér ennyit, és márpedig rámenne. Casso tuti nem bírná elviselni, hogy miközben a barátom, és tényleg őt szeretem, más is van a fejemben, nem azért, de tény, hogy más is van, és nem is tehetem meg vele, hogy tudja. Muszáj vagyok, most tényleg muszáj vagyok színészkedni, különben elveszthetem őket - néztem Mártira őszintén, aki ezzel tudom, hogy akkor sem értett egyet teljesen, de nem mondott semmit, csak szomorkásan felsóhajtva picit megrázta a fejét.
- Te tudod. Akkor titkolózol megint?
- Úgy tűnik. Mondjuk, most az egyszer szerencsére nem vagyok egyedül - fordítottam felé a fejem halványan elmosolyodva, mire Márti odahajolt hozzám és átölelt.
Örülök, hogy ha nem is ért egyet velem mindenben, legalább ő megért és mellettem van.
Órák után Casso szokás szerint megvárt, majd elindultunk haza.
- Oké, Manó, nem tetszesz ma nekem - állapította meg Casso út alatt, mire felkaptam a fejem.
- Ezt hogy érted? - kérdeztem vissza.
- Csendes vagy, visszahúzódsz, eltűnsz, egyedül rajzolgatsz, egyik percről a másikra változol... akkor vagy ilyen, amikor valami gáz van - mondta őszintén.
Oké, szóval Casso az idők alatt ilyen szinten kiismert, hogy már az első nap részben lebuktam.
Az előző alkalmakkor kicsit könnyebb dolgom volt.
- Csak fáradt vagyok, alig aludtam az éjjel - feleltem halkan, mire hitetlenül elnevette magát.
- Sejtettem, hogy ezt fogod mondani. Szöszi, komolyan, történt valami? - nézett rám.
- Semmi olyan, amiről érdemes lenne beszélnünk.
Casso engem fürkészve adott magának pár másodpercet átgondolni, hogy mi lehet a dolgok hátterében.
- Ákossal volt gáz? - kapta el a tekintetem egy pillanatra, amíg képes voltam a szemeibe nézni - Mindegy, hogy haverom, ha megbántott, csak mondd és leütöm neked.
- Nem, dehogy, semmi, tényleg semmi - szabadkoztam, mire Cassonak egy újabb halk röhögés hagyta el a száját.
- Ne idegesíts, Szöszi. Látlak.
Erre a mondatára elkaptam a fejem, majd őszintén felsóhajtottam.
Ezek után tovább tagadni, azt mondani, hogy "nem történt semmi", hülyeség lett volna, úgy se veszi be.
- Nem szeretnék beszélni róla - vallottam be, majd hozzátettem, hogy megnyugtassam - Ne aggódj, holnapra semmi bajom nem lesz, senki nem csinált semmit, nem haragszom senkire, nem vesztem össze senkivel, minden oké körülöttem, nem titkolok semmi olyat, mint amik eddig voltak, nem nagyon vagy benne a történetben, sőt, csak van egy kis érzelmi kilengésem, de nem lesz baj, csak most nem szeretnék ebbe belemenni - magyaráztam elhadarva - De köszönöm, hogy megkérdezted.
Casso csak biccentett egyet, gondolom belátta, hogy ha nem szeretnék beszélni róla, felesleges erőltetnie, illetve egy egészséges privát szférát azért meghagy nekem.
Pontosabban a jelenlegi helyzetem egyáltalán nem egészséges, de ő valami ilyesmikre gondolhatott akkor.
- Holnap találkozunk - köszöntem el tőle a kapunkban, majd lábujjhegyre álltam, ő pedig értette az utalást és megcsókolt.
- Oké - mondta, ahogy eltávolodtunk egymástól, majd én már fordultam volna el tőle, hogy bemenjek a kapunkon, amikor utánam szólt - Szöszi.
- Igen? - pördültem vissza, Casso pedig közelebb jött hozzám, és a fülem mögé tűrte egy hajtincsem.
- Nem tudom, mi történt, de szólj, ha tudok valamit csinálni - nézett rám, szívszaggatóan kedvesen - És most mosolyogj egyet.
- Így nem megy.
- Megvárom. Egész addig itt fogom basztatni a hajad, csak hogy tudd - jegyezte meg szórakozottan, az egyik hajtincsemet csavargatva, mire elnevettem magam.
- Olyan egy hülye vagy - csóváltam meg a fejem akaratlanul elmosolyodva, majd nevetve a karjaiba hullottam, és átölelve mélyen beszívtam magamba azt az imádnivaló illatát.
Csak egy picit szeretnék nem ennyire kettős lenni.

Mai nap - 5/?: nem tudom. Mindenesetre ma délután ki akartam fakadni Csepinek, de rájöttem, hogy már érti, amit beszélek hozzá, tudja a "szereplőket", és csak összekavarnám szegény kis fejét vele, úgyhogy ideje kijelentenem, hogy egy korszak bizony lezárult. :)