Április 26. (szerda)
Jövő héten már május, közeleg az év vége, a tanárok jobban lefárasztanak, mint valaha, az érintettek ezerrel készülnek az érettségire - tegnap egyébként nem gondoltam volna, főleg még régebben, hogy valaha lesz ilyen, de Kocsis eléggé megizzasztott angolfakton az angollal, kezdek nagyon izgulni az előrehozott miatt -, a ballagásra, az énekversenyre (holnapután lesz), a suliújság-főszerkesztő megválasztásra, a tizedikesek a kompetenciára, a kilencedikesek és tizenegyedikesek az évfolyamvizsgákra, a 9/C a trianoni megemlékező műsorra (szívből remélem, hogy nem lesz megint másfél órás, mint legutóbb), szervezik az osztálykirándulásokat, a nyári tábort (ez egyszer volt "poén", szóval idén csak páran mennek az osztályból, én nem, részben mert pont azon a héten nyaralni fogunk), egyszóval mindenki ezerrel be van pörögve és hajt már most, én meg már most kezdek elfáradni.
Reggel Cassoval szokás szerint találkoztunk, elmentünk a suliba, útközben majdnem összefutottunk az igazgatóhelyettessel, ezért a másik útvonalat választottuk, hogy ne vegyen észre minket, aztán a portás megjegyezte, hogy miért fogjuk egymás kezét az iskolában, az osztályteremben különváltunk, én előpakoltam rajzra, majd beszélgettem Lilivel, Sacival és Mártival (Enikőt Andris "elvonzotta" tőlünk azzal, hogy kilopta Enikő chipsét a barátnőnk kezéből, szóval ők harcoltak egymással a chipsért :D), rajzon Lauval virágokat rajzoltunk, nyelvtanon haladtunk az anyaggal, angolon és németen ugyanúgy, matekon Domit kihívták, hogy megoldjon valami feladatot a táblánál, és olyan gyorsan levezette, hogy én még a feladatot se értelmeztem ezalatt, egy matekzseni ez a srác, kémián ugyan magyaráztak valamit, de annyira nem értettem, hogy jobban lekötött az, hogy szépen írjam a nem tudom, mit a füzetembe, mint az anyag maga, amit leírtam, aztán átmentem rajzkörre, ahol megmutattam Váradynak a készülő rózsás rajzomat, ami elképesztően tetszett neki, oda volt az egészért, ahogy eddig csináltam, úgyhogy felajánlotta, hogy ezt folytassam rajzkörön, ami meglepett, de nekem jó üzlet volt, szóval belementem, és mivel az utóbbi pár napban már szinte folyamatosan ezt csinálom otthon, órákon, rajzkörön, amikor csak tudom, kész lettem vele, és Váradyt teljesen megvettem a rajzommal kilóra, ezért megkért, hogy ha megengedem, lefénymásolná és kiállítaná a rajzterem folyosójára, ahová a legügyesebb diákjai műveit szokta. Hűűű. :)
Megengedtem. :)
- Egyébként, ha szabad kérdeznem... - nézett rám Várady, miközben ketten mentünk a folyosón a tanári felé (annyira jó illata van egyébként, ahw), hogy lefénymásolja a rajzom - Gondolkodtál már esetleg azon, hogy a jövőben milyen téren helyezkednél el? - érdeklődött kedvesen minden valószínűség szerint arra utalva, hogy ő határozottan el tudna képzelni engem egy bizonyos területen.
- Párszor, de nem igazán jutottam még semmire - vallottam be őszintén.
- Értem, persze. Egyáltalán nem szeretnélek befolyásolni, félre ne érts, de ahogy az utóbbi három éve nézem az alkotásaidat, ahogy rajzolsz, festesz, alkotsz, a versenyeken is kiváló eredményeket értél el, neked valónak tartanám, ha művészeti úton indulnál el. Sőt, ha valakinek igazán való lenne, az egyedül te vagy - nézett rám - A kollégáimtól sok jót hallottam már rólad és a tanulmányaidról, hogy mennyi mindenben ügyes vagy, így megértem, ha a művészetet meghagyod hobbinak, és valami teljesen másba vágnál bele, de az a tehetség, vagy szenvedély, ami benned van az alkotás iránt, szerintem bőven megér annyit, hogy több legyen neked, mint hobbi. Ilyet nem biztos, hogy szabadna mondanom, de... - húzta egy halvány mosolyra a száját, majd úgy volt vele, hogy kit érdekel, mit szabad és mit nem - Téged tartalak az egyik legtehetségesebb diákomnak pályafutásom során, akit valaha tanítottam, úgyhogy nyugodt szívvel javaslom, neked való lenne, a Képzőművészetin az olyan született tehetségeket, mint te, tárt karokkal fogadják, és ha úgy döntesz jövőre, hogy ezt a pályát választanád, ahogy csak tudlak, támogatni foglak - mondta kedvesen rám mosolyogva, én pedig megilletődve a fülem mögé tűrtem a hajtincsem.
- Köszönöm szépen - mosolyogtam magamban picit belepirulva a szavaiba - Mindenképpen átgondolom.
- Csak nyugodtan, és mégegyszer, ne érezd úgy, hogy kényszerítenélek, csak tanács tőlem, mint tanárodtól. Egy pillanat, és itt vagyok - ígérte meg, amikor megérkeztünk a tanárihoz, mire odaadtam a rajzom.
A tanári nyitott ajtajában állva (amin diákok általában nem nagyon szoktak bemenni) végignéztem, ahogy Várady odamegy a fénymásolóhoz, a hullámos tincseit félresöpörte az arcából, feltűrte az ingje ujját, hogy ne zavarja, majd berakta a rajzom a gépbe, pikkpakk elvégezte a fénymásolást, a frissen nyomtatott papírt lerakta az asztalára, majd visszajött hozzám.
A tanári ajtajában még beszéltünk egy-két szót, majd becsengettek, úgyhogy mennie kellett órát tartani.
- Mégegyszer köszönöm szépen, Tanár úr - léptem hátra egyet mosolyogva.
- Semmiség. Szép délutánt, Levendula.
Szerintem senkit nem lep meg, ha azt mondom, hogy ő a titkos kedvenc tanárom. :)
Ezután lesiettem a szekrényemhez, összekaptam a cuccaimat, majd kimentem a suliból, ahol Casso az egyik padnál várt.
- Hallod, azt hittem, már eltévedtél valahol - jegyezte meg Casso, amikor odaértem hozzá.
- Nem, dehogy. Váradyval beszéltem - válaszoltam, miközben Casso biccentve egyet, megfogta a kezem és elindultunk haza - Egyrészt lefénymásolta a rózsás rajzomat, amit elvileg kirak majd a folyosójára keretben, másrészt pedig beszélgettünk arról, hogy hogyan mennék tovább a jövőben. Ajánlotta, hogy művészetire menjek, mert nekem való lenne, és szerinte nálam valamilyen szinten kár lenne az alkotást csak hobbinak meghagyni, és ezt még lehet, hogy átgondolom, mert nem hangzik olyan rosszul, végülis kiskorom óta imádom az egészet, nem is tudom, hogy nem gondoltam rá eddig. Jó, persze, voltak életem során ötleteim, meteorológus, fényképész, állatorvos, meg ilyenek, és mondjuk több tantárgyból is szerintem egész jó vagyok, vagy érdekes lehet, de annyira különösen nem fog meg, hogy egy életen át csináljam. Szóval ezen még gondolkodom. Szerinted? - néztem Cassora.
- Szerintem én a helyedben nem nagyon gondolkodnék. Tényleg hozzád való lenne, Váradyval egyet értek, ha szereted csinálni, akkor ez szerintem eldőlt - vont vállat őszintén - De most tényleg, megvan hozzá a tehetséged is, meg az egész, ahogy csinálod, annyira érződik, hogy szereted, ha meg más nem nagyon érdekel, akkor miért ne?
- Szóval szerinted nem lenne hülyeség - értelmeztem belelkesülve.
- Egyáltalán nem, én csak azt nem tudom, hogy nem volt ez eddig egyértelmű - nézett rám mosolyogva - Vagy hogy min gondolkodsz.
- Hát... - haboztam - Tudod, azért mégsem az a kikövezett út, amit eddig elképzeltem, vagy a családom elképzelt, tőlünk senki se teljes állású művész, Anya tanár, Apa üzletember, nővérem is biosz szakon tanul, nagynéném fogorvos, nagybátyám mérnök, nagynéném férje bölcsész... nagyon nem illenék a sorba, nem tudom, hogy fogadnák, amikor bejelentem, ráadásul egész eddig próbáltam ötös lenni mindenből, ilyen hirtelen meg nem szeretnék úgy dönteni, hogy akkor nem kell, mégse. Egyedül a nagymamám járt fiatalkorában művészetire fotográfiára, de... érted, mi a bajom, ugye? - pillantottam rá kifakadva.
- Ja, mondjuk. De az, hogy te leszel a családban jelenleg egyedüli művész... mi van akkor? Szerintem senki nem akarja a családodból, hogy azt csináld, amit nem élvezel, aki meg igen, az... - mondta, majd itt megakadt, úgyhogy átgondolta - Nemtom', zsarold érzelmileg a nagymamáddal, vagy hívd erősítésnek, ő úgy is nagy arc - folytatta végül derűsen, mire felnevettem - Amúgy meg szard le, de nem hinném, hogy bárki annyira bele akar szólni a jövődbe. Ha mégis, akkor tudod már, mit kell tenned - mosolygott rám.
- Megjegyzem - nevettem.
- Azért. És egyébként nem feltétlenül kell most azonnal döntened, hogy mit szeretnél, aludj rá pár hónapnyit, senki nem sürget.
- Jó, igaz - értettem egyet, majd lábujjhegyre állva hálából megpusziltam az arcát.

Mai nap - 5/5: még átgondolom, de egy kicsit belelkesedtem. :)