Április 21. (péntek)
Az utóbbi - kihagyott - napokban nem történt sok említésre méltó, ami pedig mégis, azokat most szeretném összefoglalni.
Először is, kedden volt Enikő szülinapja, ráadásul ezzel ő is belépett Domi, Casso és Ricsi után osztályunk "tizennyolc vagyok" klubjába, ennek örömére pedig ottalvós bulit tartottunk neki a lányokkal.
Meggyesi mindhárom nap rendesen szétgyakoroltatott minket Csengével, de talán megérte, egyrészt, mert mivel elvileg csapatmunka van, Csenge nem cseszeget annyit, leginkább, mert az énektanárunk az első két lehurrogása után a próbán leszidta, hogy ezt nem kéne, másrészt pedig a darabot illetően kezdem látni a fényt az alagút végén, talán lesz belőle valami.
Ezt csak azért merem így kijelenteni, mert az énekhangom szinte az egyetlen olyan adottságom, amiben úgyahogy magabiztos vagyok.
Jakabbal a legutóbbi elköszönésünk óta egy szót sem beszéltem, kicsit hiányzik, de egyszerűen nem tudnék ugyanúgy a szemébe nézni az irántam táplált - és mostmár ezer százalékig biztos, mert ő vallotta be - érzései miatt.
Saci most már teljesen nyíltan szerelmes, nagyon boldog, és tényleg úgy tűnik, hogy bár még mindig nem értem, hogy, de Ákossal nagyon egymásra találtak. Örülök neki, ha Saci boldog, de fura érzésem van tőlük, egyszerűen nagyon nem áll össze nekem a kép, pedig amúgy szépek egymás mellett, csak... áhh, nem is tudom, tényleg fura ez az egész.
De tényleg jó, ha Saci boldog, márpedig nagyon is boldog, szóval örülök neki.
Ezenkívül az évvégéhez is aggasztóan közeledünk, megy a javítás ezerrel, jövő hét után már érettségi szünet, ballagás a végzősöknek, ráadásul, ami leginkább stresszel, az a mi előrehozott érettségink, nekem személy szerint angolból (németül egyelőre maximum a bemutatkozásig tudok eljutni, meg elmondani a bemagolt párbeszédet, amiben a boltos meg a kollégája beszélgetnek), ami oké, eléggé megy, tanulok, fakultáció a suliban, angolul nézem a sorozataimat is, de akkor is félek. Féléve még elég bőmellénnyel jelentkeztem előrehozottra, meggondolhattam volna kétszer is, de nyugtasson a tudat, hogy jövőre legalább nem kell többet angolra járnom, kevesebbet kell tanulnom érettségire, meg minden ilyesmi, de te jó ég, miért van hirtelen ennyire közel ez az egész érettségis dolog?
Na, mindegy.
- Új pulcsid van? - csillant fel a szemem az én egyetlen, imádnivaló párocskámat meglátva.
- Nem, már megvan egy ideje, csak eddig nem hordtam.
- Hogyhogy? - kérdeztem.
- Féltem, hogy ellopod - mondta Casso szórakozottan, mire felnevettem. Imádom a cinkelődős humorát. :)
- Héé, nem vagyok ilyen erkölcstelen - nevettem - A végén úgyis magadtól adod oda.
- Ebbe bele tudnék kötni - mosolygott.
- Gondolj csak az ereklye pulcsidra.
- Figyelj, azért túlzás, hogy józan voltam, amikor odaadtam - jegyezte meg őszintén elröhögve magát.
Részletkérdés. :)
Nyelvtanon Bogdánnal csoportmunkában dolgoztunk, amiben kaptunk csapatonként egy papírt különböző általános, vitatott témákkal, ezekről pedig beszélnünk kellett, gyakorolni az érett, intelligens vitát érveléssel, nem vágni mások szavába, satöbbi, mert ez úgy is a tananyaghoz kapcsolódik.
- Akkor jegyezzétek meg a számot, amit mondok nektek - csapta össze a tenyereit Bogdán, majd ülés alapján beszámozott minket.
Ágoston hiányzása miatt huszan voltunk, így öt darab négyfős csapatra osztottak minket.
Én az ötös számú csapatba kerültem Samuval, Ricsivel és Kolossal, ami nekem mondjuk szimpi beosztás volt, de Bogdánnak már nem annyira, úgyhogy megbízott engem, hogy tartsak rendet, sőt, engedélyt adott rá, hogy szabadon megpofozhassam a csapattagjaimat, ha rosszak. :)
Az egyes csapatba Andris, Enikő, Marci és Mira került, a másodikba Betti, Laci, Lili és Domi, a harmadikba Casso (ilyenkor örülök, hogy Csenge padtársa, mert így tuti nem kerülnek egy csapatba számozással :D), Paula, Marcsi és Kriszti - igen, Casso három lánnyal, de már a csoportmunka első másodpercében átcsapódott az ötös csapatba hozzánk :D - a négyes csoportba pedig Csenge, Niki, Lina és Saci lett beosztva.
- Okés, figyeljetek, légyszi - vettem a kezembe a papírt, amikor kezdhettük a csoportmunkát (szinte egyértelmű volt, hogy egyedüli lányként én fogok nagyrészt dolgozni, és még ennél is egyértelműbb, hogy nálam van a papír, és én írok), mire a fiúk nagyjából elcsendesültek egy kicsit - Köszi. Szóval, első kérdés. Létezik-e fiú-lány barátság? - olvastam fel a lapról.
- Nemtom' - vont vállat Kolos, majd hátradőlt a székén, ezzel megelégedve a hozzátett munkájával.
- Írd be, hogy van - legyintett Ricsi.
- Indokolni is kell - mutattam a lapra, miközben tettem egy "x"-et az "igen, létezik" válaszlehetőség mellé.
- Akkor nemtom. Van, mert... - gondolta át, majd inkább nem törte magát tovább a dolgon - ...mert van.
- Okos - nevettem el magam, majd mivel a fiúk innentől folytatták is a saját maguk hülyülését, inkább kifejtettem a véleményemet egyedül - Na jó, beírtam valamit - szakítottam félbe a röhögésüket, de szerintem meg se hallották - Mondom a következőt. Oké, valaki figyelne??? - kérdeztem kicsit hangosabban, mire úgyahogy megint összeszedték magukat, mind a két másodpercre, ugyanis Ricsi közben leejtette a tollát, Kolos meg az ikrével vihogott tovább rázkódó vállal.
Szórakoztatóak voltak, de egyben elképesztően idegesítőek egy idő után.
- Na, egy kicsit, nyugi már - csitította el őket Casso szórakozottan, amikor kiröhögte magát, majd rámnézett.
- Köszönöm - sóhajtottam fel - Tehát, szerin... na jó, én feladtam - dőltem hátra a székemen lemondóan letéve a papírt a kezemből, amikor Samuék még mindig nem bírták abbahagyni a folyamatos röhögést, talán nem akarva, de akkor sem.
Először Casso volt rám tekintettel, mint barátnőjére, úgyhogy miközben tovább mosolygott magában a fiúk hülyeségein, magához húzta a lapot, majd átfutotta a kérdéseket, hogy hozzátegyen valamit a munkához.
- A következőt ne tőlem kérdezd - pillantott rám halványan mosolyogva, mire elpirulva lesütöttem a szemem.
"Létezik-e szerelem első látásra?"
Na jó, ez ott élőben nagyon cukin jött ki, úgyhogy feldobta a hangulatomat annak ellenére, hogy a fiúk pont magasról tettek a feladatra és ezáltal rám, de aztán Bogdán odajött hozzánk, hogy hallgassa az eszmecserénket.
Bogdán épp eléggé félelmetes ahhoz, hogy ezután a fiúk nagyjából összeszedték magukat, amíg ott volt.
- Szóóval... - túrt a kiengedett, hosszú hajába Ricsi, aki előtt akkor épp a lap volt - Mi a fiú-lány barátságról azt írtuk, hogy van, csak ritkán - olvasta át az írásom gyorsan.
- Indoklás? - kérdezte a tanárnő.
- Azt úgy volt, hogy a következő órában beszéljük meg, nem? - próbálkozott Ricsi.
- Én azért kíváncsi vagyok rá, és ha megkérhetlek, ne Levendula írását olvasd fel, érdekelne a saját véleményed, de ez mind a négy úriemberre vonatkozik. Apropó, Roland, ha az emlékeztem nem csal... - nézett Cassora szúrósan.
- Nem csal - "nyugtatta meg" Casso, mire szinte észrevétlenül megforgattam a szemem és magamban elmosolyodtam.
Szeretem, ha szemtelen, mert rosszfiús, de nem szeretem, ha szemtelen, mert szemtelen, ki érti ezt?
- Akkor, ha megkérhetlek, fáradj vissza a saját csoportodhoz.
- De ő már velünk dolgozott eddig - szólt közbe Kolos.
- Szinte már családtag, tanárnő - vigyorgott Samu, mire Casso elröhögte magát, Bogdán azonban rezzenéstelen arccal nézett rá - Meg amúgy is, barátnője van, ne tessék berakni három lány közé - próbálkozott tovább.
- Ügyes próbálkozás - ironizált Bogdán, majd Cassora, aztán rám nézett - Levendula, a szépfiú itt veled szemben, kíváncsi lennék, mennyit tett hozzá a csoportmunkához, hogy érdemes legyen itt maradnia? - érdeklődött tőlem (engem egyébként valamiért kedvel a tanárnő), mire ijedten a velem szemben ülő barátomra néztem, aki viszont egy bujkáló mosollyal az arcán kíváncsian várta, hogy erre mit mondok.
Négyen figyeltek árgus szemekkel egyszerre, ebből hárman azt várták, hogy kamuzzak valami jót, egy minimum húszéves tapasztalattal rendelkező tanár pedig, hogy igazat mondjak. Csak egy kicsit volt stresszes.
- Segített - feleltem végül, mire Bogdán felvonta a szemöldökét, a szemem sarkából pedig Cassora pillantottam, akinek látszólag ez pont ugyanannyira volt hihetetlen, mint a tanárnőnek. Vagy mint nekem - Persze, ezeket én írtam le, de ehhez én ragaszkodtam, mert én írok innen szerintem a legszebben, és nem szeretek úgy beadni valamit, hogy csúnya, picit ebben maximalista vagyok, de közösen beszéltük meg a dolgokat, engem például meggyőzött - magyaráztam igyekezve, hogy ne bukjak le, mert az nem csak neki, nekem is rossz lenne.
- Pontosan miben volt olyan meggyőző? Bevallom őszintén, ez most igazán érdekeltté tett - fonta össze a karjait maga előtt.
Hát, igazából engem is.
Casso itt már szólásra nyitotta volna a száját, de megelőztem a rögtönzésemmel.
- Még az első kérdésnél... - mutattam a lapra, és itt jutott eszembe, hogy igazából most nem is kell olyan nagyot hazudnom, mert a fejemben kicsit tényleg ő győzött meg, csak erről ő nem tud, de ezt nem kell majd említenem - Ugye, hogy létezik-e fiú-lány barátság, amire én egyből rávágtam, hogy nincsen, akkor azt gondoltam, hogy egy idő után úgy is minden esetben érezni fog valamit az egyik a másik iránt, és nem nagyon tudtam elképzelni, hogy lehetne, de meggyőzött, hogy igaz, ritkán, de előfordulhat, csak tényleg nem sűrű, saját példája is volt, úgyhogy a végén belementem az igenbe. Illetve, én pedig meggyőztem őt, és persze a többieket is meghallgattuk a második kérdésnél... - pillantottam Ricsire és a Lesnyák ikrekre - ...Roli például azt gondolta, hogy nincs szerelem első látásra, itt viszont nekem volt élő példám, és ahogy beszélgettünk róla, az én történetemről, vagy a személyes érzéseimről, gondolataimról, ilyenek... szerintem meggyőztem - néztem Cassora, aki azzal a gyönyörű, mélykék szemeivel folyamatosan engem nézett, ami zavarba hozott, de ahogy megjelent az a halvány, imádnivaló mosoly az arcán, nem nagyon volt okom nem megnyugodni - Legalábbis én így gondolom. Szóval szerintem rendesen hozzátette a részét a munkához, meglepően jó volt együtt dolgozni vele, pedig őszintén szólva sokkal rosszabbra számítottam - tettem hozzá, csak hogy ne annyira érződjön, hogy csak ki akarom mosni ebből az egészből.
Bogdán átgondolta a dolgot, majd megadva magát, felsóhajtott és Cassora nézett.
- Köszönd meg a kisasszonynak és a jóindulatomnak, de innentől egy szót se halljak - mondta neki és egyben a többi fiúnak szigorúan - Dolgozzatok tovább.
Amikor Bogdán továbbment, a srácok továbbra is folyamatosan engem néztek, mire zavartan elnevettem magam.
Alig vártam, hogy Bogdán ne legyen olyan közel és megszólalhassunk.
- De szeretlek, hallod - szólalt meg Casso mosolyogva, mire automatikusan megigazítottam a hajam.
- Jó volt - tartotta Ricsi a kezét, én pedig suttyomban belecsaptam, úgy, hogy a tanárnő ne lássa - Azonkívül, hogy egy nagy kamu volt az egész - vigyorgott a tesójára.
Annyira azért nem. :)
Utolsó óra, vagyis gitár előtt a lányokkal bevásároltunk a büfében és az udvaron az egyik padnál lakomát csaptunk.
- Ákos elhívott randira - mesélte Saci vigyorogva, miközben felbontotta a gumicukrát, belém pedig újra belenyillalt az a furcsa érzés.
Csak remélni tudtam, hogy nem látszik kívülről.
- De jó - mosolyodott el Lili - És hova mentek?
Egy jó darabig Ákos volt a téma (egyébként valami parkba mennek sétálni), a randi, hogy miket írt, meg ilyenek, és én tényleg próbáltam úgy hozzáállni, hogy a legjobb barátnőm szerelméről van szó, és nem az én régi crushomról, aki három évvel ezelőtt ripityára törte a szívem egy tanéven át tartó, reménytelen sóvárgás után, hosszú időn át hatással az önértékelésemre, a magabiztosságomra, és valahol a Cassoval való kapcsolatomra is. Tényleg igyekeztem.
- Megbeszéltük, hogy mikor találkozunk, de szerintem odamegyek tíz perccel korábban, nehogy elkéssek, az annyira gáz lenne - mesélt Saci, mire elnevettem magam.
- Ákosnak nincs időérzéke - mondtam akaratlanul elmosolyodva - Mindig késik. Bőven elég a megbeszéltre odaérned, ne aggódj ezen egy percig se - legyintettem, majd lassan becsengettek, úgyhogy felszaladtunk a művészeti köreinkre.
Még jó, hogy a gitárom a legfelsőn emeleten van.
- Elnézést a késésért - estem be a gitárterembe, ahol Hajnal és két végzős már elhelyezkedtek.
- Semmi baj, ülj csak le. Roli? - érdeklődött a barátomról, aki szintén hiányzott a teremből.
- Nem tudom - feleltem, majd leültem az egyik székre.
Casso egy laza tízperces késéssel toppant be.
- Merre jártál? - kérdezte Hajnal az órára pillantva.
- Igazgatónál - válaszolta Casso, mire értetlenül ránéztem. Mondjuk nem tűnt úgy, hogy olyan nagy bajban lenne, csak levágta magát mellém.
Ennek ellenére csengetéskor első dolgom volt letámadni, hogy mit csinált ő Sárvárynál.
Casso megvonta a vállát.
- Lebaszott utólag megint még a Zalános dolgok miatt, hogy miattam még mindig gipszet hord, mit tudom én, nem nagyon figyeltem, mindenáron ki akarta csikarni belőlem, utalgatott, hogy mondjam már ki, hogy sajnálom, aztán egy idő után feladta, viszont elvileg lejárt a büntetésem. Vagy mi.
- Szóval mehetsz a majálisra - értelmeztem.
- Ja.
- Meg júniusban a nyárköszöntő bulira, osztálykirándulásra, a trianoni műsorra... - soroltam.
- Mondjuk azt a műsort annyira nem sirattam volna meg.
- De legalább, ha megint elájulnék... - utaltam a tavalyi júniusra mosolyogva.
- Ne is mondd - rázta meg a fejét ösztönösen - Ezzel nem poénkodunk, Szöszi.
- Miért? Az olyan romcsi volt - mosolyogtam visszaemlékezve.
- Hát, nekem arról az időszakról sok minden eszembe jut, de az, hogy "romcsi", pont nem - közölte.
- Persze, nagyon rossz volt, de épp ezért, az volt szinte az egyetlen megmosolyogtató az egészben - magyaráztam - Irtó rosszban voltunk, nem is nagyon voltál hajlandó beszélni velem, akkor jöttél össze Bogival, sokat veszekedtünk, az egyetlen dolog, ami vigasz volt ezek között, hogy amikor elájultam, elkaptál és felvittél. Tudod, azzal még tartottad bennem a reményt, meg vigasztalt egy kicsit, hogy mindezek ellenére talán mégsem vesztettelek el teljesen, neked se könnyű elszakadnod tőlem, nem akarsz kilépni az életemből, és akaratlanul fontos vagyok neked, pedig te szakítottál. Önző dolog, hogy ez vigasztalt, de legalább vigasztalt valami - vallottam be őszintén.
- Két és fél hónapot szenvedtem át emiatt.
- És téged mi vigasztalt akkor? - érdeklődtem közelebb húzódva hozzá.
Casso egy furcsa, lehangolt mosolyra húzta a száját, majd az egyik hajtincsemet a fülem mögé tűrve a szemembe nézett.
- Hát, semmi - felelte őszintén és egyszerűen, majd mégegyszer átgondolta - Egyedül talán az vigasztalt, hogy reméltem, hogy boldog leszel. És akkor talán nekem is könnyebb lesz, mert lesz okom letenni rólad.
- Azt hittem, szakítás után mindenki önző lesz egy kicsit - mondtam elmosolyodva.
- Veled kapcsolatban soha nem kellett ahhoz szakítás, hogy önző legyek - vont vállat - Tudok osztozkodni, lemondani, elveszteni, vagy átengedni, csak gyűlölök - közölte egyszerűen - Vagy csak én legyek, vagy más. És ez tényleg önző, toxic, meg minden, de ez van, ilyen hatással vagy rám - mosolyodott el szórakozottan - Szégyelld magad.
- Okés - nevettem el magam - De csak hogy tudd, én imádom benned, amikor ilyen értelemben önző vagy. Jól áll - vigyorogtam.
- Tudom - mosolygott jókedvűen - Szóval visszatérve, idén, ha lehet, ne ájulj el.
Nem terveztem. :)
Amikor összepakoltam - nem akarok nagyképűnek tűnni, de most nagyon gyors voltam, ezt Casso is belátta -, a barátommal rutinból megfogtuk egymás kezét, majd a suli kijárata felé vettük az irányt.
Casso szintén megszokásból kinyitotta nekem az ajtót - rosszfiú, rosszfiú, de velem egy csomószor olyan gentleman, ahhw; oké, lehet engem túl romantikus, évszázadokkal ezelőtt ragadtnak hívni, de egyszerűen odavagyok az udvarias fiúkért, már ezzel meg lehet fogni, és sajnos olyan ritkák manapság a "lovagok", hogy kincset ér az ilyen -, én megszokásból megköszöntem, majd ahogy kiértünk a suliból és a késő tavaszi, meleg, csípős napsütés érte az arcunkat, megpillantottam Őt a suli kerítésének dőlve, a homlokára lógó, világosbarna tincseivel, farmerban (általában szakadtat, vagy minimum koptatottat hord, de ez most nem olyan volt), fekete pólóban, laza sportkabátban, ahogy feltehetően épp az időt nézte meg a telefonján.
Őszintén, még soha nem láttam őt időt nézni.
Szóval ahogy teljesen váratlanul megláttam Ákost a sulinál, automatikusan zavarba jöttem a jelenlététől, úgyhogy csak elkaptam a fejem.
A következő pillanatban megpillantottam Sacit kicsivel előttünk a kapunál, majd a haját ösztönösen megigazítva mosolyogva odament Ákoshoz, boldogan átölelte, ebből pedig leesett, hogy Ákos nem a fiúk miatt van itt, hanem Saci elé jött, ráadásul tök időben, a szokásosnál normálisabban felöltözve, semmi szakadás, menő, márkás cucc, színes pulcsi, tényleg nulla, csak mert randizott a legjobb barátnőmmel, aki mielőtt elindultak volna ketten, teljesen oda-meg vissza, vigyorogva felém fordulva intett nekem egyet, ami lány-nyelven valami olyasmit jelenthetett, hogy "Úristeeen, Leniii, elolvadok, nagyon szurkolj!".
Mosolyogva visszaintettem neki, majd amíg el nem tűntek a szemem elől az egyik saroknál, azon kaptam magam, hogy folyamatosan utánuk nézek, és tippem sincs, hogy milyen érzések kavarognak bennem.

Mai nap - 5/?: nem hinném, hogy tudnék ennyi mindent értékelni, de mindenesetre Cassot nagyon-nagyon szeretem. Ha valami, ez tuti biztos. :)