Április 17. (hétfő)
Ma egy icipicit nyúzottan ébredtem, ráadásul fordítva az ágyon, ami miatt a szemem kinyitásakor először a szobámat sem ismertem fel, de aztán ura lettem a helyzetnek és nagy nehezen felkeltem.
- Anyaaa, hol van a tej? - nyöszörögtem a konyhában.
- Nincsen, tegnap elfogyott, ma vennem kell - mondta Anyu. Ahh.
- De akkor hogy eszek müzlit??? - estem teljes kétségbe.
Pedig már úgy kitaláltam magamnak.
- Tej nélkül, Szívem.
- De az úgy nem jóóó - szomorodtam el.
Jó, bevallom, kicsit érzékeny voltam ma reggel, de ez a ciklusom kritikus szakaszának a számlájára írható, na.
Tegnap jött meg, korábban, mint kellene, pedig ma elvileg Cassonál aludtam volna, és ráadásul még tej se volt a müzlihez.
Szomorú a sors.
- Történt valami? - fürkészett Casso, amikor teljesen leamortizálódva a karjaiba hullottam találkozásunkkor.
- Hülye pirítós! - fakadtam ki, mire értetlenül felnevetett.
- Mi? - értetlenkedett.
- Azt kellett ennem! - folytattam teljesen szívből szólóan drámaian - Pedig nem azt akartam, csak nem volt itthon az a hülye tej a müzlihez!
- Hát, ez... - próbálta megfejteni az indokolatlan összeomlásom - Jézus, Szöszi, ne sírj már, ez csak egy müzli - pislogott ledöbbenten, amikor a bekönnyezett szemeimmel rápillantottam.
Érzelmi instabilitás, meg ilyenek, a havibajom idején nem csak egy müzli, még egy random buszsofőr is, aki megáll a buszmegállóban, de a "buszára" nem száll fel senki, meg tud ríkatni.
- Aszalt szilvás, meg vörösáfonyás - szipogtam teljesen lecsüggedve, mire a barátomnak egy édes, halvány mosoly jelent meg az arcán, és mivel megesett rajtam a szíve, megvigasztalt, hogy szerzünk nekem müzlit.
- Most hova mész? - értetlenkedtem, amikor ellépett tőlem.
- Figyelj, most már nem lenne időd megenni, de a suliban összedobhatunk neked egy müzlit, csak hozd ki gyorsan, én meg keresek neked tejet - találta ki a haditervet pillanatok alatt, mire felcsillant a szemem (hangulatingadozás, áhh, én soha), ő pedig mosolyogva hazaugrott tejért.
Szóval, ahogy megérkeztünk a suliba, és leültünk a padomhoz, kiraktam a tálat, amit magamnak hoztam, beleöntöttem a vörösáfonyás-aszalt szilvás müzlimet, Casso a tejet, kiskanalam is volt, úgyhogy végre teljesen megnyugodtam. :)
Miért szeretem, hogy laza, spontán sráccal járok, aki random hoz tejet, hogy összedobjon nekem egy tál müzlit a suliban, mert szomorú vagyok, hogy otthon nem ehettem, ahelyett, hogy megpróbálná megérteni, kiröhögne vagy beszólna, hogy mit érzékenykedek egy tál müzli miatt, ami jogos lenne, de akkor is, part egy. :)
Ja, egyébként csak egy kicsit nézett ránk mindenki furán, aki arra járt, de nem baj. :)
- Jó étvágyat, Szöszi - dőlt hátra Casso a mellettem lévő széken jókedvűen, miközben elővette a telefonját.
- Köszönöööm - vigyorogtam.
Persze őt is megkínáltam a müzlimmel. :)
Pár órával később, amikor az osztállyal lementünk az énekterembe énekórára, elfoglaltuk a szokásos helyeinket, majd becsengetéskor Meggyesi tanárnő belépett a terembe, köszönés után egyből rátért a necces témára.
- Az énekversennyel kapcsolatban szeretnék érdeklődni - kezdte Meggyesi rám és a terem másik végében, Bettiék társaságában a pad alatt üzenetező osztálytársnőmre nézve, aki erre felkapta a fejét - Levendula, Csenge, hogy álltok a közös előadásotokkal?
- Még nem tudtunk egyeztetni - felelte Csenge csípőből - De igyekszünk - nézett rám egy hátborzongatóan kamumosollyal az arcán.
- Örülök. És, mi lenne a választott darab? - kérdezett minket az énektanárnő tovább - Mit írtatok be?
Na, erre egyikőnk se tudott hirtelen mit mondani.
- Ha jól érzem, semmit - röhögött fel Samu az első padból (büntiből lett előreültetve még év elején) hátrafordulva.
- Nos, lányok? - kérdezett minket a tanárnő újból.
- Még nem találtuk ki - szólaltam meg zavartan.
- Ó. Ez baj - mondta Meggyesi - Péntekig lehetett beírni szabadon választott dalt, de így sajnos sorsolni fognak nektek. Remélem, jót kaptok, viszont iszonyat hamar el kellene kezdenetek a próbákat, csak mert jövő hét pénteken lesz a verseny - figyelmeztetett, mire mindketten ledöbbentünk.
Oké, igazából belegondolhattunk volna, hogy jó, nem bírjuk egymást, viszont nem kellene így elhalasztanunk a dolgot, de hogy ennyire kezdünk kicsúszni az időből, az azért elég hirtelen ért.
- Tudjátok mit, a legjobb lenne, mivel már most csúszásban vagytok, ha a kezembe venném a dolgot, tehetséges páros vagytok, ne szúrjátok el csak azért, mert elnapoltátok a készülést. Kilenc tanítási nap van a versenyig, jó lenne, ha minden nap tudnánk próbálni, a kollégákkal lebeszélem, illetve kiderítem a darabotokat, és úgy készüljetek, hogy ma még találkozunk - nézett Meggyesi felváltva kettőnkre. Szuper.
Meggyesi nem hagyta, hogy ellenkezzünk, ami mondjuk jogos, mert tényleg ezt kell tennünk, ha már ezt a sok napot készülés nélkül töltöttük, majd leült a zongorához és megpróbálta fellelkesíteni az osztályt egy közös éneklésre.
- Most akkor mi lesz??? - jött oda hozzám Csenge szünetben váratlanul.
- Fogalmam sincs, annyit tudok, mint te - feleltem vállat vonva - Ha jól értettem, minden nap próbálunk Meggyesivel, órák után, szünetben, talán elkér valami óráról... ilyesmire tudok gondolni.
- Chh, de jó - bosszankodott Csenge, majd drámaian elvonult.
Infóórán épp a gépeinkbe jelentkeztünk be, amikor kopogtak, mire az egész osztály az ajtó felé kapta a fejét, amin aztán Meggyesi lépett be.
- Elnézést kérek a zavarásért, dolgozzatok csak nyugodtan - mondta nekünk a tanárnő, majd odalépett Horváth tanár úrhoz, aki érdeklődve nézte, hogy mi történt - Két kislányt szeretnék elkérni.
Horváthtal elsutyorogtak egy darabig, én pedig tanácstalanul forgolódtam a székemen, hogy most mit csináljak, egyértelmű volt, hogy ki az a "két kislány", Csengével még a tekintetem is összetalálkozott, hogy most akkor mi van már?
- Rendben - köhintett Horváth, majd az osztályra nézett - Szatmári és Székely kisasszony elmehet - mondta ki a végítéletet, mire Csengével felpattantunk (én még a székemet is majdnem felborítottam, pedig azért annyira nem siettem), és Meggyesihez csatlakoztunk.
- Köszönöm szépen - bólintott a tanárnő mosolyogva, majd ránk nézett - Gyertek velem.
A kihalt, csendes folyosón lépkedve kicsit rámjött a gyomorgörcs, miközben egyedül az egyik teremből szűrődött ki valami oktatófilm zaja, és idegtépően hangosan csörgött a tanárnő kulcstartója, de aztán megálltunk az énekteremnél, Meggyesi kinyitotta a termet a kulcsával és bementünk az üres terembe.
Csenge és én illedelmesen megálltunk a táblánál, Meggyesi becsukta az ablakokat, majd mondta, hogy foglaljunk helyet, úgyhogy felpattantunk az egyik asztalra.
- Na - törte meg a csendet a tanárnő - Gondolom, sejtitek, hogy az énekversenyről lesz szó. Utánajártam a darabotoknak, mutatom is, egy pillanat - kapcsolta be a gépet, amit türelmesen kivártunk.
Meggyesi kattintgatott párat, közben bekapcsolta a projektort, így vetítésben láthattuk, ahogy beírja a zene címét.
"Ariana Grande, Jessie J, Nicki Minaj - Bang Bang"
Huhh.
- Ismeritek, ugye? - kérdezte a tanárnő, mire bólintottunk - Persze ez elég magas lehet nektek, szóval olyan hangról kezditek, amilyenről szeretnétek, a zenei alapot ehhez igazítjuk, csak ezt ma már meg kéne beszélnünk, a felosztással együtt. A rappelős részt kihagyhatjuk, ha szeretnétek.
Szerettük volna.
A felosztást máshogy csináltuk, mint az eredetiben, egyenlő mennyiségű részt kaptunk, illetve gyakran váltunk, hogy bírjuk hanggal, meg a közös rész is sok. Ezenkívül Meggyesi azt tanácsolta, hogy a közösen éneklős részekben egy-két rövid szakasznál énekeljünk két szólamban, mert az szép, és extra, amiben teljesen igaza van, nekem is tetszik, plusz van az a kifejezetten magas rész a dalban ("See anybody could be good to you, you need a bad girl to blow your mind"), ami még akkor is magas, hogy mélyebben énekeljük, amit szintén ilyennel oldunk meg, hogy kisebb kínszenvedés legyen, és itt Csenge kapta a picivel magasabb szólamot, szóval huhhh. :)
Egyébként ahhoz képest, hogy közös program Csengével, egész jó volt, de irtózatosan elfáradtam a végére.
- Ügyesek voltatok lányok - dicsért meg minket Meggyesi óra végén mosolyogva - Holnap folytatjuk.
Amikor Csenge és én beléptünk az osztályterembe - nem beszélgettünk az "út" alatt, viszont itt kell megjegyeznem, hogy nem csak ő, a hangja is káprázatosan gyönyörű, dehogy fog lehúzni, te jó ég, magam se gondolhattam komolyan -, a fiúk többsége hangos üdvrivalgásban, füttyögésben, tapsolásban, őrjöngésben, meg minden ilyesmiben tört ki.
- Öhm... - pislogtam.
- Ezek mit éreznek, Jézusom - forgatta meg a szemeit Csenge.
Egyébként Enikő látva az értetlen fejemet, beavatott, hogy távozásunk után a fél osztály elkezdett infóórán fogadásokat kötni azon, hogy Csenge és én visszatérünk-e élve, vagy kinyírjuk egymást útközben, meg ilyenek.
Talán jobb volt nekem előtte a boldog tudatlanságban.
Órák után Casso szokás szerint odajött hozzám.
- Megvagy? - kérdezte, amikor pakolás közben az eddigieknél is intenzívebben begörcsölt a hasam, ami miatt picit összegörnyedve ösztönből a kezéhez kaptam és megszorítottam.
Felszisszenve kiegyenesedtem.
- Csak a szokásos. Bocsi.
Kedves lányok, akiknek nincsenek menstruációs fájdalmai, örülök, hogy szerencsések vagytok, viszont egyben ne tudjátok meg, mennyire irigy vagyok rátok néha.
És kedves menstruáció, te meg csak... te meg inkább csak szimplán fordulj fel. Köszönöm.
- Nem gáz, nyugodtan - mondta Casso - Segítsek valamit?
Miért jó, hogy normális, rendes barátom van, aki még a havibajom alatt is (amikor bevallom, néha egyébként elég kibírhatatlan tudok lenni) tök empatikus velem, alkalmazkodik, jófej, amit tud, azt megtesz nekem, és egyszer se fordult még elő olyan, hogy ő állt volna neki hisztizni azért, hogy nekem megjött, ezért keresztbehúzom a számításait, vagy a programot, amit kitaláltunk, mit nyafogok egy mensi miatt, vagy akármi ilyesmi, erről senki nem tehet, természet, meg ilyenek, szóval miért van tök nagy mázlim vele, part kettő. :)
- Egyébként függetlenül attól, hogy... tudod - pillantottam rá már a kapunkban, amikor elköszöntünk volna egymástól - Persze nem feltétlenül, megértem, ha nem szeretnél, de esetleg átjöhetnél valamikor délután, mondjuk előtte még tanulnom kéne, de utána. Jó, kicsit más lenne a program, mint eredetileg, de... na, szóval majd döntsd el - igazítottam meg a hajam, mire elmosolyodott.
- Megyek, csak szólj, ha végeztél.
- Okés - vigyorodtam el csillogó szemekkel, majd ideiglenesen búcsúzóul szorosan megöleltem.
Pár óra múlva írtam is neki, ő pedig tíz perc múlva már ott is volt nálunk, és ami a legjobb az egészben, hogy melegítőben. :)
(Még egy ok, hogy ezt a naplómat semmiképpen ne engedjem neki soha elolvasni. :D)
Estefelé már eldőlt, hogy valószínűleg ő ma már nem fog hazamenni, végülis el tudjuk szállásolni nálunk (a szüleim, főképp apukám nyugodt szívvel ment bele, csak mert az egészségügyi állapotomat nézve tudta, hogy nincs mitől "aggódnia"...az a jó kis apai ösztön :D), úgyhogy csináltunk magunknak valami vacsorát, meg popcornt, felvonultunk a szobámba és beültünk az ágyamra filmezni.
- Nézünk mesét? - kértem meg Cassot felcsillanó szemekkel.
Először nem igazán tudta hova tenni a hirtelen belelkesülésemet, de aztán nagy nehezen meggyőztem.
- Az Aranyhaj-at láttad? - kérdeztem a tévét kapcsolgatva.
- Egyszer talán a húgommal, de már rohadt régen és akkor se figyeltem, szóval semmi nem maradt meg belőle - közölte.
- Akkor ez eldőlt - vigyorogtam, és már kerestem is filmek között az Aranyhaj és a nagy gubanc nevét.
- Ne már - nyöszörgött - Ha úgy is mesét nézünk, valami jobbat legalább.
- Az Aranyhaj a világ legcukibb meséje - győzködtem - Egyébként pedig én vagyok Aranyhaj, és amúgy is, a kiskori kedvenc mesém.
- Ahh, jó, kapcsold be - adta meg magát az ágytámlának döntve a fejét.
- Imádlak - nyomtam egy puszit az arcára vigyorogva, majd bekapcsoltam a filmet, és hozzábújva kényelmesen elhelyezkedtem.
Cassonak egyébként annyira jóóó filmezős ölelése van, az egész illata, ahogy hozzá lehet bújni, ahhw, imádom. :)
Szóval, vacsi közben elkezdtük nézni a filmet, és még az első tíz perc se ment le, Casso szép lassan már kezdte a szokásos kritizáló, de egyben szórakoztató megjegyzéseit, kielemezve a film összes képkockáját, amik már attól viccesek voltak élőben, egyáltalán ahogy megszólalt.
- Mekkora life hack - jegyezte meg szórakozottan, amikor a banya épp megfiatalodott a virágtól - Kinek kell itt botox, figyelj már - tette hozzá derűsen, mire halkan felnevettem - De hallod, mekkora troll, egy egész kibaszott birodalom keresi azt a rohadt virágot, ez meg lazán berejti egy kosár alá, kiégek - röhögött.
- Az nem egy kosár! - győzködtem nevetve.
- És felborítja, nem bírommm - folytatta az ágytámlának döntve a fejét - Amúgy kinek jut ilyen eszébe, haldoklik a királyné szülés alatt, gyorsan itassunk meg vele egy virágot, jó lesz az? - értetlenkedett derűsen, én pedig folyamatosan nevettem a kommentárjain.
- Ez egy csodatévő virág. Egyébként meg figyelj a filmre - pillantottam rá mosolyogva.
- Ennél jobban nem tudok.
- Igaz - mosolyogtam.
Egyébként ahogy ment a film, úgy lettek fokozatosan egy kicsit ritkábbak a megjegyzései, de legalább tudom, hogy becsülettel nézte velem. :)
- Neee, mondd, hogy nem fog énekelni - nézett rám kétségbeesetten még az elején, mire magamban elmosolyodtam. Ó, dehogynem, sőt, kívülről tudom az összes dalt, szóval én is énekelni fogom, csak erre még nem készítettem fel lelkileg :D - Oké, én felmondtam - döntötte hátra a fejét olyan "ez kész" stílusban.
- Mosok és feltörlök, és fél óra múlva... - válaszoltam vigyorogva énekelgetve.
- Jézusom, mire vállalkoztam - röhögte el magát.
- ...pár régi könyvecskét, unottan átnézek - folytattam teljesen beleélve magam, mire beletörődően elnevette magát - ...egy újabb tájképet - néztem rá mosolyogva.
- Na jó, amúgy ez tényleg te vagy - látta be végre.
Na ugye. :)
Igazából Casso teljesen kész volt, hogy "ötpercenként dalra fakad valaki" (:D), de aztán a kezdetbeli kritikus megjegyzéseit felváltották a szereplőknek intézett "szurkolások" és a történet fordulataira kitörő szóvá tett reakciói, amik ugyanolyan hangvételűek voltak, mint az elején, de lebukott, hogy becsületesen nézi a mesét, és most mindegy, hogy tetszett-e neki, de valamennyire filmnézősen beleélte magát a dologba. :)
- De mitcsinááálsz - fakadt ki.
Vicces volt. :)
- Azt tudod, hogy te vagy Eugén? - kérdeztem jókedvűen, amikor a film végére értünk.
- Én is szeretlek.
- De miért, akkor ki akarsz lenni? A pantomim bácsi? - nevettem.
- Nehéz kérdés, onnantól kezdve, hogy az egész mesében kábé az állatok a legértelmesebbek... - jegyezte meg röhögve.
- Ne mondj ilyet, akkor is Eugén vagy.
- Kérek egy közös tulajdonságot azonkívül, hogy Aranyhaj palija és barna a hajunk.
- Szöszinek hívsz - feleltem mosolyogva.
- Az az elsőbe tartozik.
- Jó, nem tudom, de így is, úgy is Eugén vagy, nem úszod meg - zártam le a témát - És te is hallottad, Eugén összeházasodott Aranyhajjal, amikor Aranyhaj kicsit több, mint tizennyolc volt, szóval készülődhetsz.
- Oké - pillantott rám derűsen mosolyogva.

Mai nap - 5/5: egyszerűen csak imádom ezt a srácot, nincs mese. :) Az énekversenyt pedig még meglátjuk, hogy alakul.
*************************************
Na, kinek mi a kedvenc kiskori meséje? 🥰