Április 14. (péntek)
Amikor a mai délutánt egy hónappal ezelőtt, még Balatonon megszerveztük, őszintén, teljesen másra számítottam, mint amilyen lett végül, de kezdjük is inkább az elejéről.
Délelőtt a suliban teljesen fel voltam pörögve, Sacival együtt, majd amikor suli után Saci átjött, elkezdtünk közösen készülődni.
- Próbállak nem megégetni, nyugi - ígértem meg, amikor Saci átadta a hajsütővasat, hogy hátul hullámosítsam be az egyébként egyenes, lapockáig érő, sűrű, vastagszálú, sötétszőke haját.
- Okés - nevette el magát.
Nagyon vigyáztam, így nem égettem meg, és szerintem szép lett, úgyhogy még az első két rövid, az állkapcsáig érő hajtincsét is megcsináltuk, majd folytattuk a készülődést.
- Szerinted a szeplőimet eltüntessük? - kérdezte tanácstalanul a tükör előtt állva.
- Tudod, mit meg nem adnék ilyen szeplőkért? - kérdeztem vissza őszintén.
Sacinak egyébként tényleg nagyon szépek azok a halvány szeplői arcán (leginkább az orra és a szeme alatti részen), nem olyan sok, természetes az egész, és irtó cuki. :)
Amikor elkészültünk, Anyut megkértük, hogy csináljon rólunk egy képet indulás előtt.
- Nagyon szépek vagytok - mosolygott ránk Anyu, majd visszaadta a telefonom - Mindenetek megvan? Pénz, telefon, iratok?
- Igen, átnéztem az előbb - bólogatott Saci.
- Akkor jó. Érezzétek magatokat nagyon jól, legyetek óvatosak, és Levendula, azért egyszer-kétszer megköszönném, ha jeleznél nekem, hogy minden jól megy-e - nézett rám Anya - És ha bármi baj van, azonnal szóljatok.
- Rendben - ígértem meg.
Sacival a tömegközlekedést választottuk, mivel elég egyszerű volt az útvonal a kinézett helyre, úgyhogy elmentünk a villamosmegállóig.
- Mikor jön? - kérdezte Saci a telefonján megnézve az időt.
- Nyolc perc. Elvileg - olvastam le a tábláról.
Igazából direkt jöttünk ki korábban a megállóba, mivel magassarkúban, szép ruhában, gondosan megcsinált frizurával egyáltalán nem állt szándékunkban kicentizni a dolgot, leginkább, mert futni se tudunk így.
Vagyis valamennyire lehet, de úgy voltunk vele, hogy inkább ne próbáljuk ki.
- Jaj, Leni, úgy izguloook - lelkesedett Saci vigyorogva a villamoson, mire elmosolyodtam - Majd csinálunk képet?
- Alap - vágtam rá mosolyogva, "neked ez eddig nem volt egyértelmű?" stílusban.
Amikor megérkeztünk, és körbenéztem, már egyből tetszett a hely, alapból az egész a Duna-part közelében volt, aminek imádom a látványát, egy fából készült emelvényen volt egy csomó asztal, meg ülőhely, bárpult, az emelvény előtt egy nagy tér, hangszórókból zene, led fények, meg minden, és ahhw, annyira hangulatos volt az egész, plusz már akkor egy csomóan voltak ott, ment az élet, Sacival pedig először összenéztünk, hogy akkor most mit is csináljuk kezdésnek.
- Nem tudommm, de ezt a számot imádom! - vont vállat Saci jókedvűen, majd azt dúdolgatva sétálás közben már ugrált is a zenére.
Itt már éreztem, hogy kettőnk közül Saci lesz az, aki hamarabb feloldódik egy ilyen helyen, sőt, igazából már az első perctől fogva benne volt a buliban, amit nagyon megmosolyogtató volt nézni, én pedig eleinte próbáltam magamra szólni, hogy Leni, ne feszeeengj, csak Saci ismer innen, meg amúgy se téged figyel mindenki, ami egy idő után egyre jobban hatott, de leginkább a legjobb barátnőm ösztönzésére.
- Amúgy szerinted kérik a személyit, ha alkoholos italt akarunk venni? - kérdeztem Sacit.
- Nemtom, próbáljuk meg - pillantott a bárpult felé, majd megfogta a karom, és ugrálva elindultunk arra.
- Csajok - szólt utánunk valami ismeretlen srác, mire hátranéztünk - Tizennyolc alatt vagytok?
- Igen - bólogatott Saci teljesen természetesen, ellenben velem, aki már attól összezavarodott, hogy hozzám szólt valaki, akit nem ismerek.
- Na, nyugi, itt kábé az emberek fele az, vagy nem tudom mennyi, de egy ilyen helyen hülyék lennének feleannyi piát eladni, senkit nem érdekel a személyid, csak nagyjából nézz ki tizenhatnál többnek - legyintett.
- Oksi, köszi - mosolygott Saci.
- Semmiség. Jó szórakozást, lányok - intett nekünk a srác elmosolyodva, majd elment.
- De jófej - mondta nekem Saci meglepve.
Amúgy tényleg az volt, hogy szólt, csak egy kicsit fura, hogy random idejött hozzánk, elmondta, és elment, de simán lehet, hogy csak én nem vagyok ehhez hozzászokva.
- Akkooor, koccintsunk? - nézett rám Saci mosolyogva, amikor az italainkkal találtunk egy asztalt valami jó helyen.
- Aham - igazítottam meg a hajam, majd elnevettem magam - Sok boldogságot magunknak, ásó, kapa, nagyharang... - poénkodtam, mire Saci felnevetett, és koccintottunk.
- Csirióó - vigyorgott, majd filmesen "szakértően" megszagoltuk az italunkat, aztán Sacinak beleütközött az orrhegye a pohár szélére csíptetett lime karikába, mire egészségesen kinevettük magunkat. :)
Sacival egy jó darabig tökéletesen elvoltunk, amikor jobb zene volt, táncoltunk egy sort közösen, amikor annyira nem, akkor beszélgettünk, vagy ittunk, esetleg ettünk közben valamit, csináltunk egy-két képet, és tök jó volt az egész, élveztük mindketten, aztán egyszercsak odacsapódott hozzánk két random srác a tánctéren.
- Sziasztok - mosolygott rájuk Saci kedvesen, aki kettőnk közül előbb vette észre őket, mire meglepve én is odafordultam.
- Hali - köszöntem zavartan megigazítva a hajam, miközben már ki is zökkentem a feloldódott hangulatomból, és kezdett megint előjönni a feszengős-énem.
Na, és ekkor a két srác megdicsért minket, majd az egyik, akit szemmel láthatóan Saci érdekelt jobban, megkérdezte, hogy meghívhatja-e egy italra. Nem azt mondom, nem volt bunkó, sőt, barátságosnak tűnt, csak nekem először szokatlan volt ez a nagy közvetlenség.
- Okés - egyezett bele Saci csillogó szemekkel, majd kedvesen rámpillantott - Leni, te jössz?
Látszólag a srác nem nagyon díjazta, hogy ezt Saci megkérdezte tőlem, amiért nyilván nem hibáztatom, illetve én se akartam harmadik keréknek becsapódni, végülis a srác tényleg normálisnak tűnt, nem akartam bezavarni, hátha még valami jó is lehet a dologból.
- Nem, most nem, menjetek csak nyugodtan - ráztam meg a fejem mosolyogva.
- Jó, jó - bólintott Saci lelkesen - Akkor majd tali - mosolygott, majd a sráccal elindultak kicsit odébb, miközben Saci még egyszer vigyorogva visszanézett rám, én pedig mosolyogva azt üzentem neki, hogy "hajrá". :)
A másik srác közben viszont még mindig ott állt mellettem, majd a haverjától és Sacitól elszakítva a tekintetét, a hajába túrva rámnézett.
- Mi is ihatnánk valamit - ajánlotta fel, leginkább szerintem, mert kellemetlen lett volna, ha csak úgy állunk egymás mellett.
- Öhm... - pislogtam zavartan felé fordítva a fejem - Oké, menjünk - igazítottam meg a hajam.
- Jó - bólintott, majd elindultunk szinte ugyanoda, mint Saciék, csak a tömeg miatt kicsit másfele kellett kerülgetnünk az embereket - És, hogy hívnak? - kérdezte, hogy ne haljon ki a beszélgetés.
- Leni. Téged? - kérdeztem vissza, miközben mondanom sem kell, elég kínosan éreztem magam, csak mert tizenhét év alatt még mindig nem sikerült megtanulnom kommunikálni az emberekkel.
- Milán.
És ennyiben maradtunk.
A pultnál, amikor ezek szerint Milánnal megkaptuk az italainkat, egy pillanatra láttam Saciékat, akik folyamatosan beszélgetve elhagyták az emelvényt és elindultak táncolni, mire elmosolyodtam, majd ránéztem a mellettem álló, sötétbarna, sőt, talán fekete hajú srácra, és megkérdeztem, hogy most mi a terv, mire azt válaszolta, hogy szerinte táncoljunk mi is.
Na igen, az úgy eléggé érződött, hogy akárcsak én a mienkben Sacival, az ő "párosukból" sem Milán az extrovertáltabb típus.
- Akkor táncoljunk - jelentette ki megköszörülve a torkát, ahogy a térre értünk.
- Jó - egyeztem bele feszülten elnevetve magam.
Zavarban voltam, leginkább, mert csak úgy, egy idegen fiú előtt csettintésre nem tudom elengedni magam, táncolni, meg ilyenek, de aztán úgy voltam vele, hátha belejövök, meg amúgy is, hosszútávú elköteleződést ez az egész nem fog jelenteni, valószínűleg egy hét múlva már nem is fogunk emlékezni a másikra, és én amúgy se akarok tőle semmit, ő se tőlem minden bizonnyal, mert csak Saci és a másik srác miatt sodródtunk össze, úgyhogy beleittam a poharamba, hogy jó, akkor próbáljuk meg.
Ennél már csak az volt a furább, hogy konkrétan életemben először én voltam kettőnk közül az, aki feloldotta a másikat, azért ez már egy szint, nem?
- Na, köszi, jó voltál - lépett hátra egyet Milán, amikor úgy döntöttünk, hogy elválnak az útjaink.
- Köszi - nevettem el magam zavartan - Te is.
És Milánnal ennyi volt a nagy ismerkedésem, majd mivel láttam, hogy Saci még mindig azzal a sráccal van, és tényleg úgy tűnt, hogy megtalálták a közös hangot, inkább félrevonultam egy kicsit és felhívtam Anyut, jobb ötletem pillanatnyilag nem volt.
Elbeszélgettünk egy kis ideig, majd amikor letettük, épp az egyik kedvenc számom csendült fel a hangszórókból - jó, a csendülés szó kicsit túlzás, konkrétan olyan hangos volt a zene, hogy a basszus ritmusával együtt dobogott valami a tüdőm és a gyomrom környékén, de ez ettől volt hangulatos -, úgyhogy magamban énekelgetve gondoltam, iszok valamit, ha már úgy is egyedül vagyok, meg egy kicsit el is fáradtam, szóval elkezdtem átfurakodni az emberek között, majd kicsivel később egy inkább üdítő jellegű, cuki kis koktéllal (és még jól is nézett ki) leültem egy padra és a zenére "vibeolva" (a menők így mondják, azt hiszem :D) figyeltem a táncoló tömeget, a Duna sötét habjait, amiken néha megtörtek a színes fények, a budapesti hidak és kilátók világítását, meg úgy általánosságban, csak nézelődtem, mert szoktam ilyet.
Művészlélek vagyok, akár órákig el tudok csak úgy nézelődni, meg gondolkodni, és közben egy pillanatig sem unatkozom, különleges képességem. :)
A békés, nyugodt merengésemből a legjobb barátnőm zökkentett ki, aki egyszercsak odapattant hozzám és teljesen felpörögve leült mellém.
- Na, mi volt? - néztem rá kíváncsian.
- Áhh, ne is kérdezd! - igazította meg a fülbevalóját, én pedig először nem tudtam eldönteni, hogy ez most jót, vagy rosszat jelent - Kiderült, hogy Andornak hívják, és nagyon kedves volt, tök jót beszélgettünk, buliztunk, meg ilyenek, aztán egyre jobban elkezdett rámnyomulni, meg cuki dolgokat mondott, és ahh... - mesélte, én pedig még mindig nem tudtam hova rakni ezt az egészet, úgyhogy belekérdeztem.
- Mármint, jól nyomult, vagy idegesítően nyomult? - próbáltam megfejteni.
- Mindkettő! - fakadt ki - Csókolóztam vele. De lepattintottam! - nyöszörgött.
- Miii? - pislogtam.
- Igen, tök édes volt, bókolt, jófej volt, tánc közben megcsókolt, és... nem tudooom, menthetetlen vagyok - temette a tenyerébe az arcát kétségbeesetten - Nem tudok bepasizni, ez van! - sóhajtott fel.
- De Andorral van baj, vagy...? - kérdeztem óvatosan.
- Velem - hajtotta le a fejét gondterhelten - Tök jó lenne, de nem tudok senkit se crusholni, vagy bármit elképzelni vele, csak... - vallotta be őszintén, majd itt hirtelen megakadt, és egy "ezt elszúrtam"-féle sóhajtás hagyta el a száját, mint ha véletlen kikotyogott volna valamit.
- Úristen - esett le - Jézusom, Saci, te szerelmes vagy - jegyeztem meg lesokkolva. Konkrétan fejbevágott a tény, pedig így visszagondolva annyira rájöhettem volna, hogy ez van, viszont ezzel együtt nem kicsit összezavarodtam.
Saci zavartan elnevette magát.
- Na jó, ki az? - kérdezősködtem - És hogyhogy nem mondtad?
- Jó lett volna, ha elmúlik - túrt a hajába elhúzva a száját - Mármint reméltem, csak... jaj, nem tudooom - nézett rám - Nem fogsz örülni neki.
- De miért, ki az? - gondolkodtam át - Ugye nem Márk? Csak mert ha igen, én...
- Nem, ő már nem - rázta meg a fejét ösztönösen.
Szóval ezek szerint valaki még Márkot is pikkpakk elfelejtette a legjobb barátnőmmel, szóval Saci tényleg nagyon szerelmes lehet.
- Akkor?
**************************************
Folytatás következik! 🥰
Szemét vagyok, hehehe.

(Viszont engedjétek meg, hogy flexeljek egyet a ma kapott bizimmel, bumm egy dicséretes ötös kémiából, úgy, hogy azt se tudom, mi az a proton, meg a számok a periódusos rendszerben, köszönöm a figyelmet, kiégtem😂)

Sietek a következő résszel! ❤️