[03.31 - 04.01]
- Akkor nagyjából mikor jöttök? - kérdezte Anyu rám, majd a mellettem ácsorgó Cassora nézve.
Ilyenkor általában Casso is beolvad családunk rendszerébe, és közösen hallgatjuk a "szüleink" prédikációját. :)
- Ezt pontosan nem tudom - feleltem, miközben mégegyszer átnéztem a táskám gyorsan - De szerintem ti már aludni fogtok, úgyhogy csendesen jövök haza, ígérem.
- Jó. Te vezetsz haza, ugye? - pillantott Anyu a barátomra érdeklődve, minden bizonnyal arra utalva, hogy akármit is terveztünk, ő ugyan egy kortyot sem, Casso pedig erre csak bólintott egyet - Óvatosan, és ne félálomban induljatok útnak az éjszaka kellős közepén, nehogy baj legyen. Akkor inkább pihenjetek valahol a kocsiban egy olyan egy-másfél órát, csak vigyázzatok magatokra - kötötte a lelkünkre - Mindenetek megvan?
- Szerintem igen - válaszoltam.
- Akkor jó szórakozást - mosolygott ránk Anyu, majd elköszöntünk, Casso és én pedig kimentünk a házból és bepattantunk az említett kocsijába.
- Szóval... - nézegettem a térképet a telefonomon, amikor a nagyjából megszokott környéket elhagytuk - Mondjam tovább az utat?
- Mivel nem tudom pontosan, hova akarsz vinni, ha megkérhetlek - pillantott rám jókedvűen.
- Jó, jó - mosolyogtam a telefonomat nézve - Itt ha megyünk egy picit, lesz egy útelágazás, ha jól látom, akkor balra kell menni.
- Okés.
- Vagyis nem, nem, jobbra, bocsi, benéztem - javítottam magam gyorsan, mire inkább picit lelassított, mert látta, hogy még teljes erőbedobással elemzem a térképet - Vagy várj.
Mégis balra. Azt hiszem - próbáltam kinagyítani - Vagy...
- Most akkor merre? - kérdezte rámnézve, miközben megálltunk egyhelyben.
- Balra - feleltem kevésbé magabiztosan.
- Na jó, add ide - nyúlt a telefonomért.
- Nem, én akarom. Ez csak egy térkép, csak nem vagyok annyira hülye, hogy kifogjon rajtam - húztam el a kezem.
- Megnézem én, csak add ide.
- Én szeretném - kötöttem az ebet a karóhoz, mire felsóhajtott - Mindjárt rájövök.
- Leni, itt állunk az út közepén - pillantott hátra - Most megnézem, és akkor a következőig lesz időd kielemezni.
- Ahh, jó - adtam a kezébe beleadva a derekam - Bár mondjuk megszokhattam volna, hogy te vagy a domináns a kapcsolatban - tettem hozzá magam elé dünnyögve, mire rámnézett.
- Nem domináns, csak a sofőr - mondta, majd megnézte a térképet - Amúgy meg már most rossz helyen vagyunk - röhögte el magát.
- Akkor ezért volt gyanús - bólintottam, Casso meg szórakozottan visszaadta a telefonomat, miután gyorsan memorizálta, hogy akkor most mikor, hol, merre, vettünk egy száznyolcvan fokos fordulatot a kocsival, és elindultunk konkrétan visszafele.
No comment. :)
Nagyjából negyed óra múlva megérkeztünk az általam kiválasztott helyre, a város kevésbé forgalmas és beépített helyén - olyannyira, hogy akkor éppen senki nem volt ott - egy dombra, ahová kacskaringós, felfelé ívelő, természet övezte helyeken át jutottunk el.
- És akkor most mi a terv? - kérdezte Casso, amikor kiszálltunk a kocsiból.
- Várj egy kicsit, mindent kitaláltam - magyaráztam teljesen belelkesülve, majd a csomagtartóhoz pattantam, Casso pedig mosolyogva nézett utánam.
A csomagtartóból kiszedtük a pokrócokat, meg a hátizsákom, amibe összepakoltam, ami csak kellhet, majd az egyik pokrócot leterítettük, mondtam Cassonak, hogy üljön le, aztán én is leültem mellé, és egy másik pokrócot kettőnk vállára terítettem, összekuckózva.
- És most válassz. Akartam forralt bort, vagy valami ilyesmit hozni, de mivel vezetsz, így nem lehet, részben, mert anyukám kicsinálna, ha megtudná, szóval van forró csoki, meg tea, ezek melegek, és az sokkal hangulatosabb, de ha nem akarsz, akkor ihatsz üdítőt is, az is van, ásványvíz, kóla, teljesen felfegyverkeztem - meséltem lelkesen - Ezenkívül, van vaníliás kürtőskalács, muffin, meg szendvics, úgyhogy majd lakomát csapunk - avattam bele a nagy terveimbe.
- Felkészült vagy - mosolyodott el.
- Tudom - vigyorogtam - Szóval, kérsz valamit? - nyúltam a táskámért.
- Téged - húzott vissza magához a derekamnál fogva mosolyogva, mire felnevettem, ő pedig az arcomat gyengéden megsimítva hosszasan megcsókolt.
Ahhw.
- Annyira szép az ég - húztam fel a térdeimet magam elé, amikor a naplemente utolsó sugarai színezték meg az égboltot, miközben beleittam a forrócsokimba a termoszomból, majd Cassora néztem, akinek erre csak egy halvány mosoly jelent meg az arcán, valószínűleg egy fején átszaladó gondoloat miatt - Elmondod? - kérdeztem rá mosolyogva.
- Mit? - fordította felém a fejét.
- Amin most gondolkodsz.
Casso halkan elnevette magát, mint ha ő se hinné el, hogy mennyire eltaláltam, majd megadta magát és elmondta.
- Igazából akárhányszor eget nézek veled, és te éppen olvadozol, hogy milyen szép, valahogy soha nem az eget találom a legszebbnek, Szöszi - vallotta be őszintén - Már a gólyatáborban is így voltam vele.
Na jó, itt az ideje, hogy végérvényesen elolvadjak. :)
- A mai napig nem fogtam fel, hogy aznap kijöttél hozzám - mondtam mosolyogva.
- Tetszettél. Gondoltam, megismerlek - vont vállat derűsen - Mondjuk akkor kábé a hajnal kellős közepén voltunk, de te jobban érdekeltél, mint az idő.
- Mondjuk elég jellemző ránk, hogy alapból úgy ismerkedtünk meg, hogy random, mindenféle ok nélkül kiszöktünk egy faházból hajnal közepén - gondoltam át, mire felröhögött - Amúgy kérsz kürtőskalácsot? - vettem elő a vaníliás tekercset, majd kibontottam a fóliából.
- Ha már így felkészültél - biccentett szórakozottan, én pedig nevetve törtem egyet a kalácsból.
- Elfelezzük, jó? - kérdeztem, ő pedig beleegyezett, majd közös erővel megkerestük a kürtőskalács felét és eltörtük - A romantikus filmek alapján igazából ezt most egyszerre kéne elkezdenünk enni a két végén, és tudod, a végén összeérne a szánk. Mondjuk igazából ezt soha nem értettem, teli szájjal csókolózni minimum érdekes, nem? - nevettem el magam, ő pedig ezt belátva bólintott - Szóval, visszatérve a gólyatáborra, meg úgy arra az időszakra, te belegondoltál már, hogy mi lett volna, ha másképp alakulnának a dolgok? - néztem rá mosolyogva.
- Nem nagyon - vont vállat őszintén.
- Gondoltam - nevettem fel.
Sokáig elbeszélgettünk halkan, ketten voltunk, néztük az elénk táruló nyugodt, csendes természet látványát, majd ahogy hűvösödött és már a csillagok is feljöttek, elővettem még egy meleg pokrócot, és szorosan hozzábújtam a barátomhoz.
- Úristen, az egy hullócsillag volt? - csillant fel a szemem, a látványára pedig azonnal felültem.
- Szerintem az volt - mondta Casso - Kívánsz valamit, Pöttöm? - kérdezte elmosolyodva, én pedig magamban átgondoltam, hogy mit mondhatnék, majd kívántam egyet.
- Igen. És most kívánj te is - néztem rá kedvesen.
- Nem igazán hiszek benne.
- A kedvemért - kértem meg lelkesen - Úgy sincs vesztenivalód, és ha már én kívántam, akkor te is, nem?
- Jó, a kedvedért - adta meg magát, majd gyorsan ő is átgondolta, és egy kis hallgatás után a holdfénytől csillogó szemei tekintetét rámszegezte.
- Na, megvan? - kérdeztem.
- Aham - mosolyodott el - Amúgy - váltott témát az égre pillantva - Ha már itt romantikázunk, most ez az egész tök olyan, mint amit osztálykarácsonyra festettünk - pillantott körbe a kilencedikes emlékeimet felidézve.
- Tényleg - mosolyogtam - És én egész végig abban a hitben voltam, hogy azt a hullócsillagos festményt végül valami teljesen másik lány fogja megtartani - tettem hozzá mellékesen.
- Ha másnak készült volna, se adtam volna oda - rázta meg a fejét őszintén - Meg valószínűleg alapból se kérlek meg rá, hogy segíts ajándékot csinálni neki.
- Egy hónapon át nem hagyott nyugodni, hogy kit húzhattál - válaszoltam.
- Pedig már első alkalommal kaptál tőlem tök véletlenül egy burkolt szerelmi vallomást - felelte, mire elnevettem magam.
- Amiről azt hittem, hogy másról mondod.
Cassonak egy halvány, édes mosoly jelent meg az arcán.
- Hát, ezzel szemben, Szöszi, azt a napot tartom a hivatalos, nemzetközi "beléd szerettem" napnak - mondta őszintén, mire elmosolyodtam - Vagy inkább az "akkor tudatosult" napnak.
- Csak gondolj bele, ha tudtam volna... - nevettem el magam zavartan - Vagyis ne, inkább ne gondolj bele - gondoltam meg magam.
- Megbeszéltük. Egyébként meg utólag mindegy is, nekem elég, hogy most tudod - karolta át a derekam jókedvűen.
- Remélem, jól tudom - vigyorogtam rá, miközben közelebb hajoltunk egymáshoz.
- Én is - mondta mosolyogva, majd az ajkaimhoz hajolt és megcsókoltuk egymást.
Úúúgy szeretem. :)
Késő éjszaka volt, amikor beültünk a kocsiba a hideg miatt, úgyhogy a cuccainkat beraktuk a csomagtartóba, Casso pedig beindította a fűtést, hogy ne fázzak.
- Maradunk még? - kérdeztem, miközben a pokrócba kuckóztam magam az ülésen.
- Ameddig akarod - felelte, mire elmosolyodtam.
- Hát, akkor még elücsörgünk itt egy ideig - néztem rá derűsen, mire elnevette magát.
- Te vagy a főnök, Szöszi.
- Nem főnök, csak a programszervező - javítottam ki szórakozottan, majd haraptam egyet a kürtőskalácsom megmaradt részéből.
- Nekem úgy is jó.
És igazából folytattuk a beszélgetést ott, ahol abbahagytuk, majd egy jó idő után kezdtem észrevenni, hogy amúgy elképesztően fáradt vagyok, és mindjárt bealszom.
- Aludjunk vagy menjünk haza? - kérdeztem a szememet dörzsölgetve - Te mennyire vagy fáradt?
- Nem vészes - rázta meg a fejét, majd mosolyogva rámnézett - Te viszont mindjárt bealszol.
- Figyelj, két választási lehetőségünk is van - kezdtem visszafojtva az ásításomat, ami nem sikerült, úgyhogy ásítottam a kezemre egy elég fáradtat - Bocsi. Szóval, mivel neked nem kéne félálomban vezetned, vagy hazamegyünk most, útközben pedig megpróbálok ébren maradni, vagy pihenünk itt és utána megyünk haza.
- Ha itt maradunk, annak csak akkor van értelme, ha fel tudunk kelni egy-két óra múlva. Mondjuk annyira itt nem pihentető aludni, hogy három-négy óránál tovább aludjunk - gondolta át, mire elnevettem magam.
- Sokat aludtál kocsiban?
- Szarabb helyen is - dörzsölte meg a szemeit - A másik meg, hogy a szüleid gondolom már úgyis alszanak, tökmindegy, hogy pár órával később jövünk-e, ha meg hazafele bealszol, negyed óra után felkelteni, hát, az szívás.
- Nem lenne szíved hozzá, mi? - vigyorogtam.
- Bevihetnélek a házba, nem erről van szó, csak szimplán szívás.
- Szerintem aludjunk - szavaztam meg - Mondjuk induljunk ötkor, hogy tuti hazaérjünk olyan fél hat körülre, szóval háromnegyed ötre beállítok egy ébresztőt - nyúltam a telefonomért - Tényleg, amúgy kocsiban aludni legális, nem?
- Nem hinném, hogy itt bárkit is zavarnánk - vont vállat - Mind a három órára kábé, vagy nemtom', mennyi az idő.
- Akkor jó. És, hogy csináljuk? - kérdeztem fáradtan pislogva.
- Megoldjuk, várj egy kicsit - nézett hátra - Elvileg a hátsó üléseket hátra lehet hajtani, csak át kell szedni a csomagtartóból a cuccokat, hogy elférjenek.
- Kicsit fáradt vagyok ahhoz, hogy ezt megértsem, bocsi, úgyhogy csak mondd mit csináljak - ásítoztam, mire Casso elröhögte magát.
- Maradj csak - mondta elmosolyodva, majd kiszállt a kocsiból.
Közben egy picit elbóbiskoltam, de Casso hamar megoldotta ezt az alvós dolgot, gyorsan csinált helyet, majd a végén, hogy hozzátegyem a részem, a három pokrócból egyet "lepedőnek" alánk raktam, két pótpulcsit pedig, amit hoztam, összehajtogatva párnának szenteltem, majd befeküdtünk a hellyel-közzel kényelmes, de alvóhelynek tökéletes kuckónkba.
- Az ébresztőt nem állítottam be - jutott eszembe, amikor már teljesen befészkeltem magam, majd ahogy ezzel is megvoltam, visszafeküdtem Casso mellé, ideiglenesen jóéjszakátot kívántunk egymásnak, és mint a filmekben, lehunytam a szemem, és gyakorlatilag abban a másodpercben már aludtam is.
Pár órácskával később, amikor a telefonom felvert minket, nyöszörögve Casso mellkasához bújtam.
- Melyikünk hallgattatja el? - kérdeztem félálomban a telefonra utalva, de mivel tényleg csak akkor keltem, ez valószínűleg kívülről nem hangzott értelmes mondatnak, csak összefolyt, dünnyögő hangoknak egymás után, valami olyasminek, hogy "emlyiknhlgttyl".
Casso nem válaszolt, csak egy kicsivel később a telefonom irányába nyúlt, és egy laza mozdulattal kinyomta az ébresztőt.
- Fel kéne kelnünk - jegyeztem meg, csak úgy, tényként közölve.
- Ja - értett egyet, és ugyanúgy feküdtünk tovább.
- Beszélgessünk, attól hátha fittebbek leszünk - dobtam fel ásítva.
- Háromnegyed hatkor? - kérdezett vissza.
- Figyelj, április elseje van, bármi megtörténhet - magyaráztam lehunyt szemekkel - Tényleg, mi van, ha visszaalszunk, sokkal később érünk haza, és otthon április elsejére fogom, hogy csak poénos szivatás volt?
- Imádni fogják a szüleid. Na jó, ez a "b" terved motivál arra, hogy felkeljek - dörzsölte meg a szemeit szórakozottan.
- Ennyire rossz? - nevettem fel, Casso pedig nem válaszolt. :)
Nemsokára azért nagyjából összeszedtük magunkat, úgyhogy elrendeztük a cuccainkat, én picit átfésültem a hajam az ujjaimmal és elindultunk (a gps segítségével).
- Jézusom, de szép! - csodálkoztam, amikor a napfelkelte első sugarai elkezdték vöröses-lilásan megvilágítani az eget - Lefotózhatom?
- Felőlem - vont vállat.
- Miért, szerinted nem gyönyörű? - lelkesedtem, miközben előszedtem a telefonom, mire Casso elmosolyodott, és csak ennyit válaszolt:
- De, az.

Mai nap - 5/5*: nagyon élveztem. <3