Március 31. (péntek)
Holnap tavaszi szünet, illetve ma van Jennifer szülinapja, aki a suli miatt nem tudott Magyarországra jönni, de mindenesetre azért írtam neki.
Ezenkívül ma osztályfényképezés is volt, egészen pontosan a harmadik órában - akkor úgy is az ofővel szoktunk lenni -, és szerintem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy előtte lévő szünetben konkrétan lehetetlen volt a lánymosdóban közlekedni, mivel a fotózás miatt mindenki a külsejét próbálta feldobni.
Niki még hajvasalót is hozott.
- Szerintetek az baj, ha dekoltázsos a pólóm? - kérdezte Betti a tükörben nézegetve magát.
- Asszem férfi fotós van, úgyhogy nem hinném - felelte Kriszti jókedvűen, mire a lánybanda tagjai hangosan viháncolva elszórakoztak Kriszti nagy poénján. Hahaha.
Na, mindegy.
- Először is, fiúk, lányok külön, álljatok magassági sorrendbe, ahogy tornaórán is szoktatok - kezdte a fotós az utasításokat.
Ezzel elszenvedtünk egy darabig, de végül sikerült, majd a fotós összevegyítette a két sort, ez alapján pedig beállított minket három sorba, amiből az elsők ülnek (a legalacsonyabbak), a másodikak állnak, a leghátsók (legmagasabbak) pedig ugyanez, csak zsámolyokon.
Én természetesen, mint általában, a legelső sorban ültem Betti és Saci között.
Az első sorban rajtunk kívül még Lili, Lina és Marci kaptak helyet, mögöttünk Csenge, Domi, Paula, Kolos, Samu, Laci, Niki és az ofő álltak (Madaras értelemszerűen középen), leghátul pedig Mira, Ricsi, Marcsi, Enikő, Andris, Kriszti, Casso és Ágoston (ő a legmagasabb az osztályból). Emiatt persze volt némi háborgás, de a fotós nem igazán foglalkozott vele, úgyhogy a reklamálók dünnyögve megadták magukat, majd a fotós megkérte, hogy mosolyogjunk.
Nem, még mindig nem tudok úgy mosolyogni képen, hogy ne nézzek ki úgy, mint egy fogyatékos, ráadásul egy idő után a vicsorgástól az állkapcsom is beállt. De jó.
A fotózás után minden ment tovább rendesen, a régi kerékvágásban, úgyhogy ennek örömére írtunk is egy kellemes töridogát.
- Te tudod? - tátogta Saci kétségbeesetten felém pillantva.
- Nagyjából - feleltem egy pici "csuklórázós" kézmozdulattal - Neked? - néztem a lapjára, mire Saci elhúzta a száját - Melyik kell?
Ekkor Bíró éppen felénk járőrözött (mániája a teremben járkálni az órái alatt), úgyhogy úgy csináltunk, mint aki épp nagyon dolgozik, majd amikor elhaladt előttünk, Saci a padja mellett lelógatva a kezeit, hatost mutatott, mire a dogám hatos feladatára pillantottam, ami hálistennek pont megvolt nekem, úgyhogy lesúgtam neki.
Remélem jó lesz, elég sok pontot ért.
- Köszi a segítséget - ölelt át Saci szünetben megkönnyebbülten.
- Semmiség - mosolyogtam.
Az utolsó óra gitár volt, úgyhogy összeszedtük egymást a párocskámmal és lementünk a teremhez.
- Megkérdezném, hogy gyakoroltál-e, de tudom, hogy úgy sem - jegyeztem meg óra előtt, mire Casso felröhögött.
- Akkor ezt szerintem mellőzzük. És te gyakoroltál? - nézett rám derűsen.
- Csak egyszer - vallottam be - De gyakoroltam! - erősítettem meg.
- Leni, Leni - ciccegett mosolyogva.
- Mi az, mi az? - kérdeztem vissza.
- Rossz hatással vagyok rád. Először a szüzességed, most meg már ez is... - mondta szórakozottan.
- Hagyjál békén - nevettem fel.
- Meg arról a másnapos sztoriról inkább ne is beszéljünk... - folytatta mosolyogva a vérem szívását.
- Francba már - temettem a tenyerembe az arcom zavartan.
- És még káromkodik is - jegyezte meg jókedvűen, mire elnevettem magam.
No comment. :)
Gitáron Hajnal új darabbal rukkolt elő, ami ahhw, annyira szép volt, főleg mivel több szólamból állt, az egésznek olyan varázslatosan tiszta volt az összecsengése, és én tényleg nagyon lelkesen megpróbáltam ezt hazafele elmagyarázni Cassonak, de szerintem nem győztem meg, mert nem elég művészlélek hozzá.
- Anyukád zeneiskolai tanár, zenész, gyönyörűen fest, neked elképesztően jó a hallásod, értesz a hangszerekhez, hihetetlenül jól játszol rajtuk, tíz éve gitározol, és mégis, ne haragudj, de abba az oszlopba több művészi lélek szorult, mint beléd - közöltem, mire felröhögött.
- Körülbelül.
- Hogy csinálod ezt?
- Fogalmam sincs. Leginkább, amikor meghallok egy akkordot, általában nem azon olvadozom, hogy egy vízesés jut róla eszembe - vont vállat.
- Szökőkutat mondtam, mert tudod, az olyan lágy esésű, kifinomult ívek, csendes csobogás, pont, mint a halk, szép akkordok, a vízesés erőteljesebb, a zuhatag gyors, kicsit vadabb, kevésbé kiművelt, persze, annak is megvan a varázsa, csak teljesen más. Érted? - néztem rá.
- Nem, de te biztos - röhögött.
Erről. Ennyit. :)
Amikor megérkeztünk a házunk elé, Casso elengedte a kezem, majd a derekamnál magához húzva egy puszit nyomott a homlokomra.
- Akkor mikor jöjjek érted? - kérdezte.
- Olyan hét körül - feleltem - Elvileg ma negyed nyolckor lesz naplemente.
Igen, Cassot rávettem, és belement, ha már a húgom szülinapján kívül tegnap az első randinknak is kétéves évfordulója volt, én pedig mindent elterveztem, utánanéztem az időjárásnak, a naplementének, a helyszínnek, meg minden, hogy ma elmegyünk naplementét, illetve utána csillagokat, meg elvileg csillaghullást nézni pokróccal, forró csokival, meg ilyesmikkel.
Nem mondom, hogy nem vágytam már ilyenre nagyon régóta. :)
- Okés - egyezett bele, majd az arcomat megsimítva gyorsan újból megpuszilt és ideiglenesen elbúcsúztunk egymástól.
****************************************
Folytatás következik! 🥰

Egyébként, most, hogy végre péntek, meséljetek, kinek hogy ment az első két (élő) tanítási hét, vizsgák, érettségi, meg ilyesmik, kíváncsi vagyok. 😊

Puszi mindenkinek! ❤️
Kiki