Március 23. (csütörtök)
Eseménydús nap, de kezdjük csak előröl.
- Anya, akkor hogy lesz most a fodrász? - kérdeztem reggel készülődés közben.
Igen, mára kaptam időpontot a melíroztatásomra, amit elképesztően vártam, amikor pedig eszembe jutott, hogy Jakabbal ügyesen mára beszéltem meg a találkozónkat, hát, megcsapkodtam párszor a homlokomat azzal a rajzfüzettel, ami a kezem ügyében volt akkor.
- Fél háromra van időpontod, Szívem. Ma az osztállyal a Tropicarium-látogatásnak addigra régen vége lesz, negyedkor indulunk kocsival.
- Rendben, köszi - bólintottam.
Jakabbal a találkozót ötre beszéltük meg, reménykedtem, hogy odaérek.
A suliban csak az első két óránk volt megtartva (abba pont belefért egy matekdoga), majd az utána lévő szünetben az ofő feljött értünk a terembe, és gyorsan összeszedtük a cuccainkat.
A Tropcarium felé menet a buszon Saciékkal ültem egy négyes helyen, egészen addig, amíg át nem adtam a helyemet egy öreg néninek (négyünk közül én vettem észre először), aki egyébként egy ideje már ácsorgott Csengéék mellett, csak ők szerintem vagy nem vették észre, vagy nem akarták észrevenni.
Na, mindegy.
A Tropicariumban az ofő váltott pár szót Marcsi ott dolgozó anyukájával (miatta jöhettünk ide), majd mehettünk körbe nézelődni, azzal a feltétellel, hogy a megadott időpontban találkozunk a megadott helyen.
Így a lányokkal felkerekedtünk, és szépen végignéztük a halakat, meg minden vízi, illetve nem vízi, trópusi élőlényt, miközben végigbeszélgettük az egészet.
- Ez a rája miért néz ki úgy, mint Horváth? - gondolkodott el Enikő hangosan, mire Lili, Saci és én egyszerre felnevettünk (leginkább, mert arcra tényleg emlékeztetett, főleg, hogy Horváth szinte még kopasz is), majd észrevettük a közelben sétáló tanárainkat és csak reménykedtünk, hogy azért néznek ránk csúnyán, mert hangosan nevettünk.
Huppsz.
Sokat nem tudom részletezni eseményeket, volt egy csomó szép és érdekes dolog, jól elvoltunk, és igazából ennyi, majd a "látogatási idő" leteltével Madaras és egy minket nem tanító biosztanár (másik kísérőnk) összeszámolt minket.
Egyedül Marci nem érkezett meg, mert eltévedt, úgyhogy őt megkerestük, aztán megint megszámoltak, és mivel így már teljes volt a létszám, odébb vonultunk, majd mindenki elővehette a kajáját, hogy együnk.
Ezt az étkezést a tanárok tízórainak hívták, de időben már ebédnek is gond nélkül elment.
- Jézusom, ez de cukiii - áradozott Saci a látogatók számára nyitott boltban, amint meglátott egy furi anyagú, zöld, nyúlós, gumi gyík-félét.
Nos, pár perccel később lett egy furi anyagú, zöld, nyúlós, gumi gyík-félénk - amiért egyébként pofátlanul sok pénzt elkértek, de ezt csak csendben jegyzem meg -, Saci pedig kiválóan elszórakozott vele az osztályprogram további pillanataiban.
Egyébként neve is lett, ami szándékosan hasonlít Saci Teó (Teodor) nevű gekkójára, így a gumigyík is mától a Teó nevet viseli, csak az éppen a Teodórából ered.
Saci szerint Teodórának olyan lányos szemei vannak, ezért tuti nőstény - biztos az lenne, ha nem egy gumijáték lenne -, Teó (mármint az élő gekkó) meg ugye hím, és ez "mekkora ship már".
Saci gondolkodott rajta, hogy Teóval feleségül vetesse a másik Teót, de a végső döntésről végül nem számolt be nekünk.
- De most akkor ez olyan, mint az embereknél a guminő? - kérdezte Ricsi teljes komolysággal Sacitól a kölcsönkapott Teodórát "nyújtogatva", mire Saci és én is elnevettük magunkat.
- Neeem - nevetett Saci - De ugye, hogy cukin néz ki?
- Jaja - biccentett Ricsi, miközben szórakozottan összelapította a tenyereivel Teodóra gumifejét.
No comment. :)
Amikor az osztállyal visszamentünk a sulihoz, még épp beestünk az utolsó órára, ami tesi volt, és kellőképpen idegesítő, hogy megtartották.
Ráadásul erősítettünk egész végig.
Na mindegy, azért túléltem.
- Van kedved esetleg bejönni, amíg nem indulok? - kérdeztem Cassot a házunk előtt.
- Hát, oké - vonta meg a vállát lazán, én pedig mosolyogva beengedtem.
Amikor megérkeztünk, meglepődve vettem észre, hogy nincs otthon senki, úgyhogy csak bezártam az ajtót magunk után, és miután eloltottam a szomjan egy pohár baracklével a konyhában, felmentünk a szobámba.
Ekkor még volt egy óra az indulásig, Anya pedig nem sokkal később írt egy SMS-t, hogy el kellett ugrania otthonról, körülbelül húsz-harminc perc múlva hazajön Csepivel (Apa meg sokkal később), reméli, el leszek otthon egyedül, mire megírtam, hogy persze, ne aggódjon, és hogy várom.
Casso ezalatt az ágyam szélén ülve lapozgatott bele a még tegnap este otthagyott rajzfüzetembe, én pedig odahuppantam mellé.
- Úgy imádom, hogy ilyen kis ügyeske vagy - jegyezte meg mosolyogva, miközben a rajzaimat nézegette, majd ahogy oldalt hozzá bújtam, megpuszilta az arcom - Szebb egyenes vonalakat rajzolsz szabad kézzel, mint én vonalzóval, baszki - nevette el magát, én pedig mosolyogva hallgattam.
- Sokat gyakoroltam - vontam vállat szerényen - Lehet, hogy neked is csak ennyi hiányzik.
- Meg az a rohadt sok tehetség, ami neked van, nekem meg soha nem is volt, és soha nem is lesz - közölte természetesen, majd mivel a füzet végére ért, visszafele egyszer gyorsan átpörgette a lapokat, összecsukta a füzetet, lerakta az éjjeli szekrényemre, ahonnan elvette, és felém fordította a fejét, én pedig mosolyogva odahajoltam hozzá és szótlanul megcsókoltam, csak úgy.
Valószínűleg nem tud róla, de akkor éppen olvadoztam a szavaitól. :)
Amikor az ajkaink nemsokára eltávolodtak egymástól, egymás szemeibe nézve szó nélkül megegyeztünk, hogy ennyivel nem elégszünk meg, úgyhogy újból egymáshoz hajolva vágtunk bele egy spontán, aranyos csókcsatába. Ahw.
A kezdetben játékos, mosolygós csókjainkat fokozatosan váltották fel egyre hosszabbak, elnyúltabbak és érzelmesebbek; időközben a két kezem, amikkel eleinte magam mellett támaszkodtam meg az ágyam szélén, szép, lassan felvándoroltak Casso karján keresztül az arcához, majd egy igazán szenvedélyes és hosszú csók után úgy határoztam, hogy kedvet kaptam egy kis másfajta "játékhoz", úgyhogy az ölébe ültem, a vállainál "taszítva" hátradöntöttem az ágyamon, és fölé hajolva, a két oldalán az alkarommal megtámaszkodva folytattam vele az eddig elkezdetteket.
Nemsokára elhajoltam az ajkaitól, és mosolyogva csókolgatni kezdtem, ahol egyelőre tudtam, majd miközben kicsit lejjebb "csúsztam" és gyengéden a pólója alá vezettem a kezem, hogy a szélénél felhúzva levehessem róla, én nem tudom, lehet, hogy csak nekem volt ott helyben hirtelen a váltás, viszont Cassonak valószínűleg másféle tervei voltak, úgyhogy erre az érintésemre elkapta a derekam és villámgyorsan, ösztönös mozdulattal pozíciót váltott. Gyakorlatilag észre sem vettem, de már alatta voltam, ő pedig felém magasodva csókolt meg újra, majd bele a nyakamba, és az állam és a nyakam közti lágy, vékony és érzékeny bőröm vonalán egészen a fülem alattig, amibe kellemesen beleborzongtam.
Casso egy fél pillanatnyi, és még annál is rövidebb habozás után a blúzomhoz nyúlt, rutinmozdatokkal fentről az aljáig fürgén kigombolta az ajkaival kísérve ujjai "útvonalát", majd amikor lekerült rólam a kockás ruhadarab, úgy voltam vele, hogy akkor már legyünk egyenlőek, mielőtt belevágnánk a folytatásba, szóval a lábaimat a dereka köré kulcsoltam, és átvetve magam rajta, számításait teljesen keresztülhúzva ismét hátradöntöttem az ágyamon.
Elégedetten elmosolyodva nyugtáztam magamban, hogy egyértelműen megleptem, majd lehúztam a hajgumim a csuklómról és rutingyorsasággal összekötöttem a hajam, hogy ne lógjon az arcomba. A pólója aljához nyúlva kicsit feljebb húztam azt, majd magamban mosolyogva kényesztgetően csókolgatni kezdtem a felsőtestét, amiben nem jutottam túl sokáig, ugyanis Casso szédítően gyorsan újból felülkerekedett rajtam, a karjaimat lefogva és rákulcsolva az ujjait, és így folytatta azt, amit elkezdett, amikor félbeszakítottam.
Kérdés nélkül hagytam volna, hogy folytassa, mert szerintem nem kell mondanom, hogy nem kicsit benne van a témában, és egyébként is egy félisten, csak valami nagyon fúrdalta az oldalamat, így egy kis idő után újra pozíciót váltottam, mire ő válaszul ismét letepert, én letepertem őt, ő újra engem, aztán megint hátradöntöttem, ő megint fölém magasodott, és ez még ment egy jó darabig, egyre inkább azt az érzést keltve, hogy ennek így nem nagyon lesz vége.
- Na jó, szerintem ezt akkor hanyagoljuk - szólalt meg Casso szórakozottan - Vagy csak nyugodj le és maradj egy helyben, tíz másodpercnél tovább.
- Ezt én is mondhatnám. Sőt, igazából csak én mondhatnám. Csak mert te kezdted - néztem rá.
- Nem kezdtem semmit. Te kezdeményeztél, én meg benne voltam - mondta, miközben az ágyam szélére dobott blúzom felé nyúlt - Adjam, vagy...?
- Add. Anélkül szerintem fázni fogok - jegyeztem meg dünnyögve, mire odanyújtotta a ruhámat, én pedig kikaptam a kezéből, és már rendes ülőpozícióban visszavettem - Egyébként meg te erőltetted ezt a mindenképp felül akarok lenni-dolgot.
- Nem, Leni. Én csak beszálltam, te kezdted.
- Azt se engedted, hogy legalább a pólódat levegyem, de mindegy, hagyjuk is - forgattam meg a szemeimet, miközben felpattantam az ágyamról és az ajtóm felé vettem az irányt - Tényleg, Apának a szomszéd szobában vannak a téli kabátjai, adok egyet, biztos jó lesz rád valamelyik. Legközelebb rád adhatom azt is - cinkelődtem visszapillantva rá, mire hitetlenül elröhögte magát.
- Ne csináld már - nézett utánam, majd felállt és utolérve kijött velem a szobából - Most hova mész?
- Éhes vagyok - válaszoltam, majd lementem a lépcsőn.
Illetve evés közben nem kötelező beszélgetnem vele, és nem is feltűnő, hogy nem akarok.
- Te kérsz enni? - kérdeztem, miközben kinyitottam a hűtőt.
- Nem, köszi - rázta meg a fejét.
Egyedül kínos ennem, úgyhogy fújtatva visszacsuktam a hűtő ajtaját.
- Jó, akkor én se - mondta, mire értetlenül összehúzta a szemöldökét.
- Megvárlak, egyél, ha éhes vagy.
- Nem vagyok éhes - közöltem, ő pedig "ez kész" stílusban, hátradőlve a széken, amin ült, elnevette magát.
- De amúgy te most komolyan azért haragszol, mert... - vont kérdőre, majd fáradtan felsóhajtott - Áhh, hagyjuk - legyintett.
- Mindjárt lenyugszom, tudhatnád - dünnyögtem.
- Alapból nem értem, hogy miért sértődtél meg rám, de oké.
- Nem sértődtem meg - vágtam rá.
- Aham - biccentett, majd fürkészve egy kicsit később megszólalt - Oké, tudod mit, inkább vágd a fejemhez, rossz nézni, hogy mindjárt felrobbansz.
- Jó. Valami baj van velem? - kérdeztem.
- Nem - válaszolta egyszerűen.
Az ajkaimba harapva a derekammal konyhapultnak dőltem, miközben a karjaimat továbbra is összefonva tartva magam előtt elfordítottam a fejem.
- Na, ne már - jött oda hozzám egy halvány, kedves mosollyal az arcán, mire én megmakacsolva magam, továbbra se néztem rá, ő viszont odajött hozzám, és gyengéden megsimította az arcomat - Manó - tűrte egy hajtincsemet a fülem mögé, én pedig a becenevem hallatára magamban akaratlanul elmosolyodtam - Szeretlek, tudod.
- Miért vagy mindig ilyen cuki, amikor dühöngeni akarok? - nyöszörögtem, mire elmosolyodott.
- Mert jobban áll, amikor mosolyogsz - közölte egyszerűen, mire hitetlenül elnevettem magam - Na, erről van szó. Amúgy is, anyukád lassan hazajön, és mehetsz fodrászhoz, ami miatt már vagy másfél hete folyamatosan zsongasz, örülj neki egy kicsit.
Olyan szívmelengetően aranyos volt, hogy felsóhajtottam, és szó nélkül hozzábújva átöleltem.
- Én is szeretlek, az a nagy bajom - dünnyögtem, mire elmosolyodott.
- Nem olyan nagy baj az, Szöszi - nyomott egy puszit a hajamba.
Ettől függetlenül továbbra se értem, hogy mi volt ez az egész.
Amikor Anya hazajött, gyorsan elkészültem, majd elköszöntem Cassotól, gyors csók, ő hazament, én pedig beültem Anyu kocsijába.
A fodrászatban a szokásosnál kevesebbet kellett várnunk, majd a fodrászom azonnal a "gondjaiba vett".
- Magadnak festetted be? - kérdezte a hajamat vizsgálgatva.
- A barátnőim segítettek - feleltem.
- Aham. Egész szépen megcsinálták, de legközelebb inkább bízd csak rám - mondta - Akkor vissza a szőkére?
- Igen, ha lehet - nem tudom miért, de akár fodrásznál vagyok, kozmetikusnál, egy sima boltban, vagy akárhol, úgy kérek mindent, mintha szívességből tennék meg nekem, valószínűleg, mert teljes zavarban vagyok - Anyukámmal és a nővéremmel azt beszéltük, hogy melíroztatnék.
- Rendben - bólintott.
A fodrászom azonnal nekilátott a hajamnak - állítása szerint még jó, hogy csak világosbarna lett a hajam, és nem valami sötétebb szín, abból sokkal nehezebb lenne újból szőkét csinálni -, miközben rádiósslágerek hangzottak a szalon hangszóróiból, egy mellettem lévő nőnek elvileg már vagy két órája csinálták a haját, a hajmosók felől csobogott a víz, a pletyizős fodrászom folyamatosan mesélt meg kérdezgetett, én pedig próbáltam értelmesen válaszolni.
- És, a fiúkkal mi a helyzet? Esetleg a drámai hajfestésnek van valami köze hozzá? Persze, csak ha szeretnél válaszolni.
Ezt mindig hozzáteszi, de fogalmam sincs, hogy kellene diszkréten közölni, hogy nem szeretnék belemenni a témába, úgyhogy válaszoltam.
- Hát, a hajfestés csak egy spontán ötlet volt, amikor összevesztem valakivel, aki fontos nekem, és úgy volt, hogy megszakítjuk a kapcsolatot, de végül kibékültem vele, úgyhogy gondoltam, visszacsinálom - meséltem, törekedve arra, hogy ne legyek egyértelmű, de mégis kimerítő választ adjak - Igazából ennyi.
- Szóval van fiúd - mosolyodott el, mire méginkább zavarba jöttem és egy picit talán el is pirultam magamban.
- Mondhatni - feleltem nagy nehezen.
- És, hogy néz ki? Széles váll, megigéző szemek? Esetleg focista?
Na igen, itt jöttem rá, hogy ez egy elképesztően fárasztó beszélgetés lesz.
- Igazából vízilabdás. Vagyis az volt sokáig, most már csak simán edz - válaszoltam.
Próbáltam úgy felfogni ezt a társalgást, mint valami kiképzést, ha esetleg az élet előttem álló éveiben hasonló, vagy kínosabb helyzetbe kerülnék.
- Az nagyon jó sport, rendesen kell hozzá fizikum. Az egyik kollégám férje is valamikor vízilabdás volt, olyan izmai voltak, bejött a szalonba, és a női vendégek felének a tekintetét magához vonzotta egyből. Azóta rejtélyes okokból nem járt itt. Egyébként te sportolsz valamit? Vagy valami hobbi?
- Festek, rajzolok, gitározok... ilyesmik - feleltem - Csak régen tollasoztam általánosban, de azóta nem nagyon próbálkoztam mással. Inkább maradok a festésnél - mondtam, mire felnevetett.
- Jó is az, bár én soha nem tudtam szépen rajzolni, pedig mindig akartam. Egy kicsit fordítsd balra a fejed - kért meg, mire egy kis töprengés után elfordítottam jobbra - Másik balra. Úgy-úgy.
Egyébként a végén egész belejöttem a beszélgetésbe, legalábbis jobban, mint gondoltam, a fodrász csinálta a hajam, Anyu egy másik székben ülve daueroltatott, a nővérem pedig időközben csatlakozott hozzánk.
- Oké, Hugi, meg vagy örökítve - vigyorgott a nővérem, amit csak a tükrön keresztül láttam, miután a telefonommal sunyiban lefotózott párszor.
- Köszönöm - nevettem fel.
Jóval később, amikor kész lett a hajam, tökéletesen beszárítva, fényes-szőkén (meg egy pici világosbarnával, amit a természetesség kedvéért meghagytunk) a vállaimra omolva, a fodrászom ráfújt mindenféle illatos spray-t a fejemre és levette rólam azt a fekete köpenyt.
- Kész vagy - mosolygott rám.
Ahogy a székből felállva megnéztem magam, azonnal vigyorogni kezdtem, mert nagyon tetszett a végeredmény, sokkal jobban "magamnak" éreztem magam újból szőkén, és alig vártam, hogy Casso holnap meglásson, mert tudom, hogy szeretni fogja, és imádom, ha tudom, hogy tetszem neki, úgyhogy aaa, teljesen odavoltam. :)
- Köszönöm szépen - igazgattam a hajam kicsattanva a boldogságtól, majd Anyuhoz szaladtam, hogy megmutassam neki a hajam, aki épp valami nagy búra alatt ült, és semmit nem hallott abból, amit beszéltem neki, viszont látni látott, és nagyon megdicsért.
Amíg Anyára vártam, a nővéremmel együtt ittunk egy forrócsokit, és először beírtam a "Pörkölt nokedlivel" Messenger-csoportba, hogy megvagyok, a lányok képet követeltek, én küldtem nekik, majd a fodrász szavaival élve "fiúm" is kapott egy pár sort. :)
Casso ❤️: Na és tetszik?
Szöszim 💕: Nagyonnn 😍 alig várom, hogy lásd
Casso ❤️: naaa muti
Szöszim 💕: megbeszéltük, hogy majd élőben:)
Egyébként üzenetben ezt ":)" az emojit csak szóköz nélkül használom, mert az tud cuki lenni, de szóközzel automatikusan átvált a "megöllek álmodban" emojira, azt pedig más alkalmakra tartogatom.
Szöszim 💕: Remélem, tetszeni fog 🥰
Casso ❤️: biztos fog nyugi
Elírogattunk egymásnak egy darabig, majd ő mondta, hogy mennie kell, úgyhogy elraktam a telefonom és Napsugárral beszélgettem, aki közben egyébként békésen lapozgatott valami magazint, amit a várakozóknak raktak ki.
Amikor kimentünk a fodrászatból, még jó sokáig odavoltam a hajam miatt, minden egyes visszatükröződő felületen az utcán azt nézegettem, majd beültünk a kocsiba és hazamentünk.
Illetve, én megkértem Anyát, hogy miután a nővéremet hazadobta, rakjon ki útközben engem is az egyik útelágazásnál, ahonnan csak kicsit kell mennem a kávézóig, mivel fél órám volt a találkozómig Jakabbal, így már nem érte volna meg közben hazamennem, meg amúgy is, jót tesz, ha egy kicsit egyedül sétálgatok és összeszedem fejben a szövegemet.
- Majd várunk - köszönt el Anya mosolyogva - Mikor érsz haza?
- Legkésőbb hétkor már biztos - ígértem meg.
- Rendben, addigra pont kész lesz a szilvás gombóc. Jó szórakozást, Szívem.
- Köszi Anya, szeretlek - mosolyogtam rá, majd kiszálltam a kocsiból, becsuktam az ajtót, még intettem egyet anyukámnak, és amikor elhajtott, kifújva magam, szép lassan a kávézó felé vettem az irányt.
Huh.
Amikor a kikövezett úton és egy parkon keresztül megérkeztem, csak egy picit kellett várnom a kávézó épülete előtt, a buszmegállóba érkezett buszról, amire csak azért néztem rá, mert éreztem, hogy rá kell néznem, leszállt Jakab, úgy, ahogy szokott, barna bőrdzsekiben, barna bakancsban, lazán a nyaka köré tekert, kockás sálban, világosbarna, szemébe lógó hajjal és világos pulcsival, majd ahogy meglátott, egyből odajött hozzám.
- Szia - köszönt mosolyogva - Fodrásznál voltál? - fürkészett.
Jakab barna hajjal igazából egyszer sem látott engem, legutóbb, amikor találkoztunk, még természetesen szőke voltam, így meglepett, hogy fiúként azonnal észrevette a változást.
- Szia, igen, az előbb jöttem el onnan - válaszoltam elmosolyodva.
- Legközelebb nyugodtan szólj, hogy találkozzunk később, ha kell.
- Nem, ez így pont jó volt, de azért köszi. Bemenjünk? Megvártalak itt kinnt, nem akartam nélküled bemenni, vagy kérni, ha úgy van, tudod.
Elég hamar eldöntöttük, hogy menjünk be, úgyhogy így is tettünk, kértünk egy-egy kávét (szép mintával a tetején), meg egy kis sütit, és elfoglaltuk a szokásos asztalunkat a kávézó kevésbé forgalmasabb sarkában az ablak mellett.
- Mesélj, mi történt veled az utóbbi időben? - érdeklődött Jakab kedvesen.
Szeretem benne, hogy nem hány szemre, nem okozza direkt a lelkiismeret-furdalást, ha valami nem az ő gondolatai szerint alakul (akárcsak amikor másfél órát várt rám legutóbb, vagy jelen esetben, hogy ennyi ideig eltűntem), persze, magában biztos alkot egy véleményt, de sértődés helyett úgy közelíti meg a dolgokat, hogy biztos van oka annak, amiért így alakultak az események, amit szeretne tudni, vagy rájönni, és bár valószínűleg a véleménye ugyanaz marad, legalább le van tisztázva a dolog, tudja mi történt, más szemszögből is, és talán így könnyebben el is tudja fogadni az ilyesmiket.
- Hát, régen találkoztunk, úgyhogy azóta elég sok minden... - tűrtem egy hajtincsemet a fülem mögé. Konkrétan Jakab az agyrázkódásom után pár nappal látott utoljára, Csenge szülinapján, amikor Cassoval még csak szóba se került, hogy bármelyikünk is szakítani akarna - Először is pont aznap, amikor szinte ugyanitt vártál rám, amiért így utólag megint, ne haragudj, szóval aznap Casso bejelentette, hogy szakítani akar, és elképesztően magam alatt volnam, nagyon sajnálom, tényleg - vallottam be őszintén.
- Akarsz beszélni róla? - kérdezte.
- Szerencsére csak pár napig tartott, hogy szétmegyünk, mert Casso úgy gondolta, hogy nem működőképes a kapcsolatunk, amiben sajnos akkor tényleg volt valami, szóval lényegében már nagyon épphogy nem mondtuk csak ki, hogy szakítunk, gyakorlatilag már elfogadtuk mindketten, és szinte úgy is viselkedtünk, de aztán beszéltünk, és tiszta lappal indultunk, adtunk magunknak egy új esélyt, kicsit máshogy hozzáállva a dolgokhoz, úgyhogy végül kibékültünk. Aztán volt egy osztálykirándulásunk, következő héten Cassoval együtt töltöttünk egy pár napot ketten, most héten volt a szülinapja, de pénteken ünnepli ugye az ikrével együtt, és igazából dióhéjban ennyi történt - foglaltam össze, majd ahogy ezt végigmondtam, akkor éreztem leginkább, hogy mennyire kihagytam Jakabot az egészből szó nélkül, ami miatt azonnal elfogott a bűntudat - Ne haragudj, hogy eltűntem, de... de volt okom rá, és tudom, hogy önzőség, meg nem érdemled meg, és hidd el, nagyon szeretem, hogy barátok vagyunk, csak... ahh, nem tudom, hogy mondjam, bocsánat - temettem a tenyereimbe az arcom.
Szedd össze magad, Leni, a nagy kételyeket megoldja, ha egyenes vagy, mert ilyenkor mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy azoknak lennie kell, ezt Casso mondta, és milyen igaza van, úgyhogy tizenhét évesen próbálj már meg normálisan beszélni, előre is köszönöm.
Huh. Akkor mindent csak őszintén, mert bármi lesz belőle a végén, rosszabb nem lehet a jelenlegi bizonytalanságomnál, ugye?
- Mielőtt belekezdenék, ha nagyon kínosan jönnék ki a helyzetből, kérlek, akkor ne válaszolj, felejtsd el és csak tereld el a témát - ígértettem meg vele, miközben a feszültségtől az asztal alatt folyamatosan az ujjaimmal babráltam - Szóval, őszintén, te egy icipicivel is tekintesz rám, vagy tekintettél már rám többként, mint... mint barát? - kérdeztem gyorsan kimondva a gondolataimat, majd az ajkaimba harapva inkább nem is mertem ránézni, úgy vártam a válaszát.
Jakab először nem szólalt meg, csak maga elé nézve hallgatott, mint aki már réges-rég számított a kérdésemre.
- Szívesen mondanám azt, hogy nem - szólalt meg végül, mire lehajtottam a fejem, miközben szinte végig éreztem magamon a tekintetét.
- És... még mindig? Vagy...? - pillantottam rá zavartan, az ölbe ejtett kezeimet morzsolgatva.
- Őszinte leszek, Leni - sóhajtott fel lehangoltan - Reméltem, hogy nem veszed észre. Amikor megismerkedtünk sem volt szándékomban barátnál többként viszonyulni hozzád, most sincs, sose volt. Lehet, hogy azóta akaratlanul többet érzek, de akkor sem akartam többet soha, leginkább, mert a kezdetektől fogva tudom, hogy te másé vagy, aki boldoggá tesz, és akkor lennék a legszomorúbb, ha ezt tönkretenném, bár ehhez módom sincs. Ismerlek annyira, illetve számítottam rá, hogy így fogsz reagálni, ha megtudod, hogy valójában mit érzek, az eltűnésed okát is sejtettem, nem hibáztatlak, és ha esetleg úgy döntenél, szeretném, ha tudnád, hogy azt is megérteném. Őszintén, eszembe jutott pár alkalommal, minden nap a fejemben van, hogy mindezt bevalljam neked, de fontos vagy nekem annyira, hogy az összes ilyen pillanatban úgy döntsek végül, hogy nem leszek olyan önző, hogy kimondom neked, hogy mit érzek irántad. Ne legyen bűntudatod, Leni. Hidd el, hogy mindent megértek - mondta őszintén, mire szomorú gondterheltséget érezve magamon, befejeztem a kávém görcsös kevergetését, és erőt véve magamon ránéztem.
- Figyelj... nem tudod, mennyire hálás vagyok neked, amiért főként abban az időszakomban ott voltál nekem, segítettél, meghallgattál, ami miatt örökké az adósod leszek, és nagyon nem szeretném veled megszakítani a kapcsolatot, részben, mert rémesen méltatlan lenne veled szemben, másik részben pedig mert tényleg szeretem, hogy barátok vagyunk, és nem akarlak eldobni magamtól - vallottam be őszintén - És hidd el, hogy nagyon próbálkozni fogok ugyanúgy viszonyulni hozzád, mint előtte, csak egy kicsi időre lenne szükségem hozzá, hogy ez menjen, ami nem tudom, hogy mennyi, de mindent meg fogok tenni, mert nem szeretném veszni hagyni a barátságunkat, csak ez nekem így tényleg nem megy - fakadtam ki halkan - Ne haragudj.
- Eszembe se jutott - rázta meg a fejét szomorúan elmosolyodva.
Ezután inkább témát váltottam, ami alatt megittuk a kávénkat, elbeszélgettünk, majd elköszöntünk a buszmegállónál.
- Akkor azért majd beszéljünk párszor - tűrtem egy hajtincsemet a fülem mögé.
- Rendben - bólintott Jakab, majd mindkettőnk részéről egy kis habozás után szokás szerint megöleltük egymást, én pedig akkor, amikor a bőrdzsekijére hajtva a fejem, lehunyt szemmel magamba szívtam az illatát, még csak nem is sejtettem, hogy hosszú időn át ez volt az utolsó ilyen alkalmunk.
Ahogy Jakab felszállt a buszra, elindultam a megállóból gyalog haza, miközben elővettem a fülhallgatóm, hogy zenét hallgassak.
Igen ám, csak ahogy bekapcsoltam a telefonom, elolvastam Casso üzenetét, hogy majd hívjam, hogy mi volt, úgyhogy végül hagytam ezt az egész zene-dolgot és felhívtam.
- Szóval mondtam neki, hogy időre van szükségem, meg hogy ez nekem így nem megy, ő azt mondta, hogy rendben, megérti, úgyhogy majd meglátjuk - fejeztem be a mesélést.
- Nem lennék a helyében, ez a legtoxicabb szakítós szöveg, amit csak hallhatna, ha együtt lettetek volna - jegyezte meg szórakozottan.
- Ne már - nyöszörögtem - Ne okozz lelkiismeret-furdalást.
- Azért tettem hozzá, hogy ha együtt lettetek volna. De nyugi, jó volt ez így, ezek szerint értette, le van tisztázva, teljesen jó. Ne görcsölj ezen ennyit.
- Jó, jó - adtam meg magam - De most már te is mesélj, már vagy negyed órája folyamatosan csak én beszélek.
- Ez azért annyira nem szokatlan, de hidd el nekem, hogy amióta eljöttem tőled, az volt a legérdekesebb, hogy a húgom nem tud megkülönböztetni egy lapátot egy ásótól.
- Tudod, hova! - hallottam a háttérből Lotti hangját, mire elnevettem magam.
- Üzenem neki, hogy néha én is keverem - mondtam mosolyogva, mire Casso elröhögte magát, majd kicsit eltartva magától a telefonját, Lottihoz szólt.
- Ne aggódj, már nem csak te vagy menthetetlen a szememben - mondta jókedvűen, mire hitetlenül felnevettem.
- Hé! Ezt hallottam - szóltam közbe.
- Jó, nyugi, szeretlek - felelte Casso a hangjából ítélve vigyorogva.
- Becsüld meg, Leni, velem nem ilyen udvarias - szólalt meg Lotti derűsen.
- Neked nincs is választási lehetőséged, hogy velem élsz-e, vagy sem - vágta rá Casso röhögve, mire mosolyogva megforgattam a szemeimet.
- Nekem se nagyon, osztálytársak vagyunk, és még szomszédok is - jeleztem - De ha összevesznénk is fennáll az esélye annak, hogy összezárnak minket, vagy beszorulunk ketten egy liftbe.
- Ja, de ha egyik sem, a bátyám meg a nővéred még mindig jegyesek, szóval az esküvőn, meg a családi összejöveteleken tali - tette hozzá Casso, mire felnevettem.
- Nem szabadulok tőled - mosolyogtam, mire Lotti röhögve ismét közbeszólt.
- Hidd el, Leni, tudom milyen érzés!
- Na jól van, most már csend legyen - közölte Casso szórakozottan a húgának címezve a szavait - Menj el hajat mosni.
- Legközelebb azt is mondhatod, hogy zsíros a fejem, értem úgy is a célzást.
- Nem néztem a fejed, de legalább akkor eltűnsz a fürdőben egy pár órára - röhögte el magát Casso őszinte, de bunkó stílusban, mire a következő pillanatban valószínűleg egy párna csapódott a telefonjának, én pedig mosolyogva hallgattam a műsort.
Imádom a testvéri viszonyukat, egyszerűen fenomenálisak. :)
Amikor hazaértem és kapucnival besurrantam a kapun (nehogy Casso észrevegye a hajam, azt holnap akarom majd megmutatni :D), egyből Anya szilvásgombócának az illata fogadott, úgyhogy nem gondolkodtam sokat, mentem is a konyhába. :)

Mai nap - 5/5: összegezve, a délelőtt jópofa volt, Casso amikor átjött, egy kicsit összekavart, igazából fogalmam sincs, hogy mi volt ez az egész, de egyébként nagyon szeretem, a hajam tetszik, Jakabbal kapcsolatban remélem találunk megoldást, a szilvásgombóc pedig nagyon finom lett. Megkoronázta a napot. :)
************************************
Szorítok az érettségizőknek! ❤️🤞
Sok sikert a továbbiakban! 🥰