Március 22. (szerda)
Tegnap Casso megkapta szülinapjára a kocsiját, amiről egyelőre semmit nem tudok, csak annyit, hogy az apjával, Ricsivel és Pityuval mentek érte (hát igen, férfias program a javából :D) olyan délután-környékén.
Semmit nem tudok pontosan, hogy mikor indultak el, mikor értek haza (bár kicsit meglepődtem, hogy ennyi ideig tart egy sima kocsivásárlás, vagy mi, de nem értek ehhez, szóval fogalmam sincs), vagy milyen autó egyáltalán, ezeket ma fogom bepótolni, de annyi tudok, hogy Casso örül, és ez egyelőre elég is. :)
- Levendula! - szólt utánam Anyu, mielőtt majdnem elindultam a suliba, mire visszafordultam - Ezt majdnem itthagytad. Ne feledd, miben egyeztünk meg - nyomta a kezembe a pár napja "C-vitamin doboz"-nak elkeresztelt műanyag uzsisdobozt.
Igen, ennek a sztoriját eddig elfelejtettem elmesélni, de most bepótlom.
Szóval, vasárnap Anya, miután feltűnt neki, hogy végigtüsszögtem a hétvégét, egyből aggódni kezdett, és kérdezősködni, hogy mitől fáztam meg, jobban járok, ha elmondom.
Így bevallottam neki a pénteki eseményeket, hogy lehet, hogy ültem kinnt egy-két órát a hidegben, lehet, hogy beleestem a körülbelül hét-nyolc fokos, kihűlt Balaton vizébe, és lehet, hogy ezután megfagytam a levegőn, de annyira nagyon nem fáztam, mint ahogy az várható lenne (tőlem), mert...
- Mert? - tette csípőre a kezeit Anyu.
- Lehet, hogy koccintottunk egyet Cassoval - vallottam be - Egy párat.
Anya nem volt túlzottan oda a sztoriért, még akkor se, ha nem kicsit finomítottam a történteken, úgyhogy először vonakodott attól, hogy suliba engedjen, de aztán nagyjából meggyőztem, hogy jól vagyok, nincs különösebb bajom.
Mindenesetre rendesen fel kellett öltöznöm, és szigorúan sok vitamint kell ennem, hogy ne is legyen semmi betegségem.
Ennyi a "C-vitamin doboz" históriája, amit majdnem itthon hagytam, majd azzal a kezemben elköszöntem Anyától és kimentem az ajtón.
- Ne kérdezz semmit - előztem meg Cassot, akit nem hibáztatok azért, hogy furcsa látványnak tartotta, hogy a barátnője egy műanyag dobozzal a kezében, amiben (vitamin) tabletták, alma, banán, felszeletelt sárgarépa, karalábé, meg minden egyéb van.
- Okés - bólintott Casso szórakozottan.
Ezután ketten átmentünk Cassoék garázsához, ugyanis közös megállapodás alapján arra jutottunk, hogy na, tegnap lett meg a kocsi, igaz, hogy több idő ki-be szállni, mint amennyit menni fogunk vele, de ma reggel, első nap, azzal megyünk, mert az úgy menő. :)
Meg amúgy is, a fiúk is látni akarják.
- De jól néz ki - csillant fel a szemem a teljesen új, makulátlan, márkás, fekete autót meglátva, ami egyben volt Cassohoz illően tökéletesen férfias, menő, sportos, ízléses, és egészen biztosan nem kétfilléres darab.
Nem értek a kocsikhoz, a műszaki dolgokban konkrétan analfabéta vagyok, így csak annyit tudok megállapítani, hogy nagyon-nagyon jól néz ki, és elképesztően tetszik. :)
- Tudom - bólintott Casso mosolyogva - De ez még hagyján.
És itt elkezdett felsorolni mindenféle számomra értelmezhetetlen adatokat, amik a beszédéből következtetve biztos nagyon jók, még akkor is, ha tippem sincs, mire érti az olyanokat, hogy hatásfok, lóerő, akkumulátor, fordulatszám, valami ütemek, meg minden ilyesmi.
Na jó, kétségtelenül sötét vagyok.
- Várj, várj - állítottam meg - Mielőtt még jobban belebonyolódnánk ezekbe az adatokba, a kesztyűtartó van elöl, a kalaptartó meg hátul, ugye?
Szerintem itt tudatosult Cassoban, hogy a kocsi kielemzésében nem én vagyok a megfelelő partner, úgyhogy miután szimplán elröhögte magát, kinyitotta az autót a slusszkulccsal és annyit mondott, hogy inkább csak szálljak be. :)
Egyébként a kocsi belülről is nagyon jól néz ki, rendesen el lehet férni, kényelmesek az ülések, szép színük van, jó a berendezés, meg minden, amit lelkesen el is magyaráztam elég laikus megfogalmazásban Cassonak.
- Mert nézd, például ha van nálam mondjuk egy pohár kávé, nem kell azon szenvednem, hogy a kesztyű vagy kalaptartóra rakom magam elé, ne billenjen ki, meg ilyenek, hanem itt van ez a kis perem az ablaktekerő mellett, és teljesen jól elfér - magyaráztam teljesen bezsongva, mire Casso röhögve megnyomott valami gombot, és "kijött" egy kis pohártartó cucc a falból. Jézusom, ha tudná, hogy ezt így fogalmaztam meg, egy életen át hallgathatnám. :) - Na, így még jobb. De ha esetleg kiönteném, az ülésbe se ivódik bele az anyaga miatt, csak lefolyik a... földre, vagy mi ez, de addigra elő tudok venni egy zsepit, ha elég gyors vagyok. Illetve, ebben a kocsiban sokkal nagyobb és tisztább a tükör itt a plafonon, ha lehajtom azt az izét.
- Mondom, hogy jó vétel volt - jegyezte meg Casso szórakozottan.
Aham, tehát egy fiú számára nem ezek az elsődleges, fontos dolgok, értem. :)
- Ja, és tudod, hogy szeretlek, de határozottan ne öntsd ki a kávédat.
- Nem fogom, ne aggódj - ígértem meg mosolyogva - Vigyázok a kocsidra. Egy felelősségteljes, magabiztos nő vagyok, tudom, mit csinálok - szónokoltam, mire halkan elnevette magát.
Ezt sajnos mindketten meg tudjuk cáfolni. :)
Amikor megérkeztünk a sulihoz, leparkoltunk egy közeli helyen, ahol már ránk láttak a többiek, akik érkezésünkkor már jöttek is oda hozzánk.
- Ijj, de jó - dicsérte meg Márti a kocsit - Mivel megy? - nézett Cassora.
Addig még értettem, hogy Márti valószínűleg üzemanyagra gondolt - mivel Márti velem ellentétben ért ehhez, amióta ismerem, imádja a mindenféle járműveket, F1, rally, meg hasonló versenyek rajongója, egyszóval otthonosan mozog a témában -, majd amíg Cassotól érdeklődött tovább a kocsiról, és innentől kezdve nyilván semmit nem értettem, Saciékhoz fordultam, akik hozzám hasonlóan az autónak szintén csak a külső jellemzőiről (szín, méret, forma, stb.) tudtak véleményt megállapítani.
Mivel a fiúk (és Márti) rákattantak a kocsira, a lányokkal inkább bementünk a suliba, és miközben Saci arról mesélt, hogy nemsokára nincs szüksége már fogszabira (éjszakai), bevásároltunk a büfében, és felmentünk a terembe.
Miután becsengetés előtt kicsivel szétszóródtunk a lányokkal, a helyemen ülve a mai napon először bekapcsoltam a telefonom.
Akkor vettem észre, hogy Jakab írt még kora reggel, hogy nagyon eltűntem, van-e valami baj, ha igen, akkor vele-e, illetve tud-e segíteni, meg ilyesmik, és annyira kedves volt és figyelmes, hogy abban a pillanatban elfogott a bűntudat, amiért ma pont két hete ignorálom, kerülöm, sőt, lényegében a nagy boldogságomban Cassoval olykor ki is megy a fejemből, pedig Jakab egyáltalán nem érdemelte ezt meg, rendes, figyelmes, meghallgatott, segített, amikor össze voltam törve, ez a bűntudatom pedig egész nap emésztett, mégsem tudtam mit visszaírni.
- Baj van? - fürkészett Casso gitáróra előtt, mire gondterhelten megdörzsöltem az arcom.
- Nem... - kezdtem, majd felsóhajtottam - Nem akarlak terhelni vele.
Először rávágtam volna, hogy "semmi", de Cassoval békülésünk során megbeszéltük, pontosabban megígértette velem, hogy ilyet ha lehet, nem csinálok, ha gondom van, ne tartsam magamban, ne emésszem magamat velük, ne titkolózzak feleslegesen, nyugodtan mondjam neki, sőt, megkér rá, pláne, ha rákérdez, hogy ne játsszuk el újból a szokásosat.
- Tudod, hogy nem terhelsz. Mondd csak.
Az ajkamba harapva egy gondterhelt sóhajtás után őszintén a szemeibe néztem és kifakadtam neki a lelkiismeretemben rejlő dolgaimról.
Meglepően könnyen ment és meglepően jól esett elmondanom.
- Szóval nem tudom, mit csináljak, mit írjak neki, nem szeretném csak úgy szó nélkül eldobni magamtól, sőt, a kapcsolatot is szeretném tartani vele, vagyis igen is, meg nem is, jó barát, amikor rosszul mentek a dolgok, sokat segített, ott volt mellettem végig, törődött velem, de egyben tartok tőle amiatt, amit még mondtál róla, nem tudok úgy viszonyulni hozzá, hogy tudom, de ha részéről elmúlna, mi van, ha ő dob el magától, mert csak azért keresi a társaságom, viszont ha most újból beszélni kezdek vele, nem tudom, mit mondjak neki, miért tűntem el, szóval nem tudok semmit és áhh - temettem a tenyereimbe az arcom.
Casso először átgondolta a dolgot magában, majd zavartan elnevette magát.
- És ezt már megint magadban tartottad volna - mondta, mire én is halkan felnevettem - Először is, mivel tudja, hogy együtt vagyunk, nem azért beszél veled elsősorban, vagyis nem azért kezdte, mert bejössz neki, tehát ha elmúlik, valószínűleg nem fog dobni. Onnantól kezdve, hogy tudja, hogy nem tekintesz rá többként barátnál és nincs sok esélye, szinte biztos, hogy ő is azon van, hogy elmúljon.
- Legyen igazad - sóhajtottam fel.
- Szerintem az lesz. És amúgy tudod, hogy nem bírom, de beszélj vele, mondd el neki őszintén, hogy mi van, a nagy kételyeidet meg majd megoldja, hogy egyenes vagy - vont vállat - Ilyenkor mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy azoknak lennie kell.
- Igaz - bólintottam, magamban átgondolva a dolgot - És köszi. Egyébként, lehet egy kérdésem? Egy egyenes.
- Lehet.
- Köszönöm - nevettem el magam, mire elmosolyodott - Szóval, téged zavar Jakab?
Cassot látszólag váratlanul érte a kérdésem, úgyhogy a hajába túrva visszakérdezett.
- Mármint?
- Ahogy mondtam, hogy zavar-e. Hogy tartom vele a kapcsolatot, találkozgatok vele, meg ilyenek. Már egy ideje meg akartam kérdezni.
Casso zavartan elnevette magát, ami az eddigieknél is jobban éreztette velem, hogy erre milyen választ várhatok.
- Hát... - szólalt meg maga elé nézve, én pedig oldalról őt nézve figyeltem - Nem mondhatom, hogy ne beszélj vele, de akadt olyan, hogy nem kicsit zavart - mondta őszintén, mire bevetettem a "folytasd, mindent mondj, amit tudsz" nézésemet. Ritkán látom Casson, hogy zavarban lenne, de most abban volt, mert látszólag nem nagyon akaródzott neki erről beszélnie, de úgy voltam vele, hogy ő se tartsa magában, jobb, ha tudom, ezt pedig ő is belátta magában, úgyhogy a hajába túrva folytatta - Nem, ne érts félre, nem tartottam attól, hogy dobnál miatta, vagy akarnál tőle valamit, ilyen értelemben nem vagyok, vagy voltam soha féltékeny, csak tudod, olykor így el-elkezdett idegesíteni, hogy amúgy miközben elvileg az én barátnőm vagy, párszor, mint ha ez nem is így lett volna, vagy heti három közös programotok volt, ami miatt heti minimum háromszor őt hallgattam tőled, ajándékozgat, ölelget, puszilgat, mit tudom én... néha már tényleg csak rohadt kevés hiányzott hozzá, hogy közbeszóljak, hogy amúgy álljunk már le - nézett rám, mire elhúztam a számat - Mondjuk, ez akkor volt a legidegesítőbb, amikor volt az a másfél-két hét, amíg rosszban voltunk, de utólag igazából csak azt utálom benne, hogy akkor lényegében ő volt melleted helyettem - mondta őszintén, elkapva a tekintetét, mire belegondolva a szavaiba, óvatosan megsimítottam a karját, Cassonak pedig erre egy apró, ösztönös mosoly jelent meg az arcán, kicsit lehajtotta a fejét, majd felsóhajtott és mosolyogva rámnézett - Amúgy meg ha rólad van szó, elég sok minden zavarni tud, akkor meg általában ugrok.
- Imádom a védelmező-éned - mosolyodtam el.
- Hát, Pöttöm, az "én barátnőm, nem osztozkodom rajta, ha csak egy kicsit is megbántod, meghalsz" név jobban passzolna, de te tudod.
- "...És ismerek minden fiút az életéből, szóval te is ismerhetnél, hogy le foglak ütni, ő pedig odalesz a vonzó sebhelyeimért" - tettem hozzá, mire elröhögte magát - Igaz történet alapján.
- Melyik része az? - kérdezte mosolyogva.
Ezt alaposan átgondoltam.
- Inkább mondjuk úgy, hogy igaz történet - javítottam magam végül derűsen.
Ez a beszélgetés kezdett egyre szimpatikusabb lenni. :)
- ...csak mert eddig Ricsin kívül ha miattam balhéztál fiúval, gyakorlatilag mind a három alkalommal... - magyaráztam, de Casso félbeszakított.
- Négy alkalommal - jegyezte meg, mire összehúztam a szemöldököm.
- Mi? - zavarodtam össze - Miért négy?
- Benedek, Zsombi kétszer, Zalán és Márk. Ez nálam négy. Mármint négy különböző ember, amúgy meg öt.
- Márk? - értetlenkedtem - Azt tudom, hogy abban a parkban leütötted rajzon, de azonkívül...
- Arra gondolok. Mondtam már, hogy nem kellett volna Ricsinek segítenem, hogy megverje, csak tudod, valamikor még mondtál valamit, hogy lenne okom megverni Márkot, meg Ricsi is említett nekem valami olyasmit, hogy rád nyomult egyik reggel, bele akart rángatni abba, hogy veled csalja meg Sacit, te meg engem vele, azt akarta, hogy feküdj le vele, meg ilyenek, és az így bennem volt, amikor a szemem elé került - mondta egy bujkáló mosollyal az arcán - Oké, lehet, hogy azt kérted, hogy ne verjem meg, de végülis nem azt tettem, pedig ahhoz több kedvem lett volna.
Ó, tényleg.
- Nekem meg hirtelen kedvem támadt most azonnal elszökni veled két kontinenssel odébb, bezárni magunkat egy házba, odaláncolni téged valami székhez és ott tartanálak magamnál életem hátralévő részében, a papot meg, aki összead minket, miközben egyébként terhes vagyok tőled, majd házhoz rendelném. Csak hogy tudd - vigyorogtam, majd megpusziltam az arcát, felpattantam a padról, amin ültünk, és mivel megjelent Hajnal, a gitárterem ajtaja felé vettem az irányt, Casso pedig hitetlenül röhögve jött utánam.
Azt hiszem, egyszer ezt is meg kellett tudnia. :)
Suli után, amikor hazaértem, Anya egyből megkínált ebéddel (elfogadtam), majd a szobámban felhívtam Jakabot.
Nem kellett sokat várnom, szinte azonnal felvette a telefont.
- Szia, zavarlak? - kérdeztem.
- Szia. Dehogyis - felelte, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Jó, akkor jó. Igazából olvastam, amit írtál és azt akartam kérdezni, hogy tudnánk-e valamelyik nap találkozni. Mondjuk a héten.
- Részemről igen. Mikor?
- Esetleg holnap, ha neked jó - gondoltam át gyorsan.
Jakab benne volt a dologban, úgyhogy lebeszéltünk holnap délutánra egy találkozót a közös kedvenc kávézónkban, én pedig már most, előre görcsölök miatta.
- Holnap beszélek vele - meséltem Cassonak, akivel pár órával később találkoztam - És már most félek.
- Mitől? - kérdezett vissza értetlenül.
- Elképesztő kínos lesz, nagyon nem akarok Jakab lelkébe taposni, és tuti össze-vissza fogalmazok majd, ami miatt méginkább rontok a helyzeten - fakadtam ki.
Na igen, a tapintatos lélek-kiöntés sosem volt az erősségem.
- Miért taposnál a lelkébe? Tudja, hogy mi a helyzet, annyi lesz új neki összesen, hogy már te is tudod.
- Nem tudommm, de biztos, hogy rémesen kínos lesz az egész - nyöszörögtem - A legjobb az lenne, ha elhurcolhatnálak magammal, akkor talán kicsit nyugodtabb lennék, de így most csak arra tudlak kérni, hogy lélekben legyél majd velem és segíts rajtam - kérleltem, mire halványan elmosolyodott.
- Mindenképp, Szöszi - ígérte meg.
Ettől kicsit megnyugodtam, úgyhogy a garázs felé vettük az irányt és a mai nap harmadszorra is beültünk Casso kocsijába.
- Merre megyünk? - kérdeztem lelkesen.
Teljesen bezsongtam a kocsikázásunktól. :)
- Merre menjünk? - kérdezett vissza elmosolyodva.
- Amerre kaja van - feleltem némi töprengés után, mire felnevetett - Vagy a Duna-partra. Az első randink óta lógsz nekem egy esti Lánchíd-nézéssel.
- Akkor kaja vagy Lánchíd? - nézett rám mosolyogva.
- Mindkettő lehet?
- De csak mert jó napom van - egyezett bele jókedvűen, mire vigyorogva becsatoltam magam, ő pedig beindította a kocsit.

Mai nap - 5/5: kézenfogva sétálás a Duna-parton, fotó készítés (rólam) a Lánchídon, zenehallgatás fánkevés közben az új kocsiban... azt hiszem, nem kell folytatnom, hogy miért imádtam a délutánunkat. :) A holnaptól viszont tartok.