Március 21. (kedd)
Igen, igen, eljött ez a nap is. :)
Azt hiszem, a mait még a saját szülinapomnál is ezerszer jobban vártam, olyannyira, hogy tegnap már annyira izgatott voltam, hogy egy sort se tudtam írni a naplómba, de erről majd máskor, most sokkal fontosabb eseményről kell beszámolnom.
Szóóóval, ma van Casso és Ricsi tizennyolcadik születésnapja, ami azt jelenti, hogy nagykorúak. De jóó. :)
Igaz, a buli pénteken lesz, a családdal (na meg persze velem) kettőjük születésnapja ma délután lesz megünnepelve, de igazából a Varga ikerpár összes ismerőse felbolydult már, mégiscsak ma lettek pontosan tizennyolcak.
Én személy szerint ott ültem az ágyamban tegnap éjfél előtt a telefonommal a kezemben, várva, hogy huszadikáról huszonegyedike legyen végre, és másodperc pontossággal felhívhassam az én imádott, és immár nagykorú szerelmemet.
(Persze Ricsinek is írtam.)
- Boldog szülinapooot! - szóltam bele a telefonomba, köszönés nélkül.
- Te tényleg kivártad - nevette el magát Casso hitetlenül. Sejtettem, hogy azt hitte, hogy csak poénkodom, amikor megígértem neki, hogy hívni fogom pontban éjfélkor, na tessék. :)
- Még szép - vigyorogtam - Ismerhetnél már.
- Igaz - értett egyet a hangján hallhatóan mosolyogva - Köszi amúgy. Mennyire vagy fáradt?
- Semennyire. Szerintem jobban vártam a szülinapodat, mint te magad, olyan éber vagyok, mint egy bagoly, hidd el - mondtam őszintén - És tudom, hogy holnap fáradt leszek, de egyáltalán nem számít.
- Hát, jól van, Bagolyka, te tudod - hagyta rám derűsen.
- Persze, hogy tudom. És ha nem baj, még legalább huszonnyolc percet tervezek beszélni veled, és akkor majd megint boldog szülinapot fogok kívánni. Így éjfélkor kicsit előrébb voltam a percpontos szülinapoddal - avattam bele a tervembe.
- Ez olyan lenis volt - jegyezte meg mosolyogva - Cuki, de megszállott - mondta, mire felnevettem.
Olyasmi. :)
Ma reggel szándékosan fél órával korábban keltem a szokásosnál, ami kicsit nehézkesen ment ugyan, de megérte, így ugyanis sokkal többet tudtam készülődni, szépen megcsináltam a hajam, a sminkem, meg minden ilyesmit, és őszintén szólva elégedett voltam a tükörképem látványával.
Amikor kiléptem az ajtón, és megláttam Cassot a kapuban, azonnal vigyorogni kezdtem, ő mosolyogva széttárta a karjait, én pedig nekifutásból a nyakába ugrottam.
- Sziaaa - öleltem magamhoz szorosan - Boldog szülinapot. Tudom, hogy ma már harmadszor hallod tőlem, de először élőben - tettem hozzá vigyorogva - Ahh, már most imádom, hogy tizennyolc vagy, mennyire jól hangzik már? - lelkesedtem, mire elmosolyodott.
- Nem rossz, tudom - biccentett mosolyogva - És ma délután megyek a kocsiért.
- De jó! - csillant fel a szemem.
- Ja. És nem felejtettem el veled azt a próbakört, nyugi - tette hozzá a "na, találd ki, mit akarok kérdezni" mosolygós tekintetemet érzékelve.
- Még jó, hogy. Megígérted - vigyorogtam.
- Tudom. De ha nem baj, majd csak holnap, a ma délutánt betáblázta már a fél család, kiélvezik, hogy idén velük leszek. A napján.
- Meg velem - pontosítottam, miközben a karja felső részét megsimítva vigyorogva lábujjhegyre álltam.
- Meg veled - mosolyodott el, majd hozzám hajolt és megcsókolt.
Szokás szerint kézenfogva indultunk el a suli felé, miközben a pénteki buliról érdeklődtem.
- És, ki fog jönni? - kérdeztem, mire elröhögte magát.
- Könnyebbet, Szöszi - felelte először - Haverok, a régiek, edzésről, volt sulimból, a mostaniból páran, innen-onnan összeszedettek, mit tudom én, Ricsi is hozza a sajátjait, azok közül is nyilván, majd valaki hozza a nőjét, barátját, satöbbi, ezt még nem tudom, de nagy a hely, elférünk. De mivel ezt úgy is a lányok miatt kérdezted... - nézett rám, mire zavartan elnevettem magam, mivel eltalálta - Hívni fogok párat, akik meghatározóbbak voltak az életemben, de ennél tuti több jön majd, csak szólok.
Jó, mondjuk a saját (és ikre) tizennyolcadik szülinapi bulija vendéglistáján tényleg nem fogok pattogni, akkor is, ha amúgy tudnék.
- Akkor jó sokan lesznek - állapítottam meg - Anyámék a végén még feljelentenek csendháborításért - nevettem el magam.
- Nem otthon leszünk, nyugi. Tudod, vannak ezek a kibérelhető helyek, Ricsivel kinéztünk egyet péntekre, az pont jó lesz.
Az lesz. :)
Még meg sem érkeztünk gyakorlatilag a suliba, már odajöttek hozzánk (vagyis Cassohoz) egy csomóan, így boldog szülinapot, úgy boldog szülinapot, vég nélkül. Casson egyértelműen látszott, hogy egyiket kevésbé ismeri, mint a másikat, vagy csak semmi kedve nem volt beszélgetni velük, majd több szülinapi jókívánsággal az alatt a rövid idő alatt, mint amennyit én egy évben összesen szoktam kapni, végre megérkeztünk az osztályba.
Mármint, olyan szempontból végre, hogy ott legalább ismertem a -, hogy is fogalmazzak - lelkes rajongókat.
- Tuti, hogy Csengéék is ott lesznek pénteken - jegyezte meg Enikő, amikor Cassoval ideiglenesen elváltak az útjaink és mindketten a saját társaságunkhoz csatlakoztunk, Saciékkal pedig azt figyeltük, ahogy a tizenegyedik évfolyam lánybandája a fiúk körében teszi az agyát.
- Száz százalék - erősítette meg Lili - Feltűnő lenne, ha arzént kevernénk majd az italukba?
- Csak egy kicsit - nevettem el magam - De nem lesz semmi gáz, nem vagyok féltékeny, felőlem legyenek ott, nem zavar.
Erre mind a hárman egyszerre felém kapták a fejüket.
- Tessék?!
- Beteg vagy?
- Miii???
Na igen, ezt a három kérdést akkor pont ugyanilyen formában magamnak is feltettem.
- Kár, azt hittem, hitelesebb leszek - nevettem, mire megkönnyebbülten felsóhajtottak, én pedig őszintére vettem a figurát - Próbálok jól hozzáállni, nem lenne fair kételkednem Cassoban az előző hét után, pláne a szülinapja miatt - magyaráztam - Tényleg próbálkozom. Több-kevesebb sikerrel.
- Egy ideje már várjuk, hogy próbálkozz, csak kicsit megleptél - vallotta be Lili elmosolyodva - Mit csinált veled ez a srác, hogy így meggyőzött?
- Mit nem? - kérdeztem vissza vigyorogva - Igazából jót tett, hogy ketten voltunk, sokat beszélgettünk, tök őszintén, és úgy érzem, most tényleg minden rendben megy, tudom, hogy szeret, kicsit magamat is jobban értékelem... szóval most tényleg minden olyan jól megy, és nagyon nem akarom elszúrni. Kapott a kapcsolatunk egy utolsó esélyt, nem akarok oda jutni, mint legutóbb. Bízom benne - mondtam rápillantva a terem másik végében.
- Na végre. Sokszor nyírtam volna már ki Cassot legszívesebben, de most nem tudnám. Örülök, ha boldog vagy vele - jegyezte meg Enikő kedvesen, mire ránéztem.
- Az vagyok - mosolyodtam el.
De még mennyire. <3
Etika után, bioszon nem volt Hajdú, amiért hálát adtam az égnek, helyettesítőnek viszont Lau volt kiírva, aki az óra elején megnyitotta a telefonján az emailt, amit a biosztanárnőnk küldött neki a mai órára, majd kitalálta, hogy feleltet.
Ezt így először nem teljesen értettük, mindenesetre Lau elkérte az első padba ültetett Betti tankönyvét, majd megnyitotta az e-naplót a névsorunkkal, és "véletlenszerűen" választott egyet közülünk.
- Roli.
Hát igen, Casso épp eléggé antiművészlélek ahhoz, hogy Lau ne kedvelje túlzottan, ráadásul a többi fiúval együtt általában végighülyülik az óráit, így nem lepődtünk meg, hogy rá esett a választás.
Látszólag Cassot se érte túl váratlanul, csak beletörődve, lazán elröhögte magát, felállt a helyéről Csenge mellől, és ráérősen elindult a tábla felé.
Ilyenkor rendszerint ezerszer jobban izgulok a felelése miatt, mint ő maga (Cassot konkrétan egyáltalán nem szokta érdekelni; ami valahogy megmaradt neki, azt mondja, de ennél jobban nem izgatja magát), és ez most is így volt.
- Tanárnő, ne csinálja már, Casso ma lett tizennyolc - szólt közbe Kolos, mire Lau Cassora nézett, aki egy bujkáló mosollyal az arcán állta a tekintetét.
- Tényleg? - kérdezte Cassotól felvonva a szemöldökeit.
- Jaja - biccentett Casso szórakozottan.
Lau átgondolta a dolgot, majd megforgatta a szemeit és megadta magát.
- Jó, ülj vissza - sóhajtott, mint ha most valami nagyon nagy szívességet tett volna meg, jelen esetben, hogy helyettesítéskor nem feleltetett bioszból, rajztanárként - Akkor, mivel ha jól látom, te vagy az utolsó a névsorban, legyen az előtted lévő. Richárd - hozta meg a második döntését, mire véletlenül hangosan elnevettem magam az utolsó padból, Lau pedig azonnal rámnézett.
- Elnézést - húztam be a nyakam, visszafojtva a mosolyom.
Lau csak megcsóválta a fejét, majd újból Ricsire pillantott.
- Na, Richárd, gyere.
Félreértés ne essék, nem csak én próbáltam minden erőmmel megőrizni a komolyságomat, mivel a tanárnőnek tényleg nem esett le a dolog, de ez volt még a legkevesebb.
- Tanárnő, elnézést, de Ricsi is ma lett tizennyolc - jelezte Kolos jókedvűen, mire Lau szikrázó szemekkel nézett rá.
- Ne szórakozz már velem! Szaktanárit akarsz? - kérdezte ráförmedve.
- Tényleg ma lettem tizennyolc - szólt közbe Ricsi szórakozottan.
- Persze. Először még nehezen, de elhittem, viszont ne hülyéskedjetek már, hogy egy osztályból feleléskor kettőtöknek is, milyen érdekes, pont ugyanazon a napon van szülinapja. Jelezni fogom az osztályfőnöknek, hogy megpróbáltatok átverni - fenyegetőzött összehúzva vastag, festett szemöldökeit.
Nem, ilyen tényleg nincs, csak a filmekben, ugye? :)
- Ricsi, szerinted mutassunk személyit? - fordult hátra kicsit hátradőlve a székével Casso a tesójához röhögve.
- Várjál, előveszem - vigyorgott Ricsi, majd a farmerje első zsebéből kivette a pénztárcáját, abból a személyijét, és felállt a helyéről, Lau pedig gyanús tekintettel figyelte.
Amikor Ricsi letette a tanári asztalra a személyit és visszaült a helyére, Lau a kezébe vette a kis kártyát, majd Cassora nézett.
- Tied?
Casso derűsen előszedte a személyijét, majd abbahagyva a hintázást, kicsit előrehajolt, és odaadta azt az előtte ülő Bettinek, hogy továbbadja a személyijét a tanárnőnek.
Betti egy pillantást vetett Casso iratára, lerakta azt a tanári asztalra, majd amíg Lau a műkörmeivel valahogy felkaparta onnan, Betti hátrafordult Cassohoz.
- Menj már, hogy a személyiden is jól nézel ki.
Casso elmosolyodott.
(Egyébként ebben Bettinek igazat kell adnom, de miért is lepődünk meg ezen?)
- Van ilyen - mondta Casso, majd ezzel lezártnak tekintve a Bettivel való beszélgetését (még szép) a tanárnőre nézett, a szőke lány pedig visszafordult a helyére.
Lau hosszú másodpercekig elemezte és hasonlítgatta egymással a két személyit, kénytelen-kellettlen biccentett egyet, hogy jó, győztünk, tényleg mindketten március 21-én születtek, majd felnézett az osztályra és a két fiúra pillantva teljes komolysággal megkérdezte:
- De ti rokonok vagytok egyébként?
Jézus. Isten.
Esetleg valakinél egy kötél?
Ja, és a tanárnőnek valószínűleg azóta sem esett le, hogy Casso és Ricsi, akiknek azonos vezetéknevük van, egy napon születtek, ugyanaz az édesanyjuk, ugyanott laknak, sőt, még külsőre is hasonlítanak, függetlenül attól, hogy kétpetéjűek, egyébként ikrek.
Nem, én ezt már nem bírom, esetleg felmondhatnék?
Na mindegy, ennyit a bioszról. (Mellesleg végül nem felelt senki.)
Következő szünetben Casso odajött hozzám, mire egy pillanatra abbahagytam a pakolászást, ránéztem és elmosolyodtam.
- Visszakaptad a személyid? - kérdeztem mosolyogva, mire elnevette magát.
- Ja, az előbb. Jössz? - biccentett az ajtó irányba.
- Büfé? - vigyorodtam el.
- Aha.
Természetesen beleegyeztem, úgyhogy gyorsan összepakoltam a cuccaimat, előszedtem a pénztárcám és csatlakoztam hozzá.
- Nincs kedvem a duplafizikáhoooz - nyöszörögtem, amikor tudatosult bennem, hogy az lesz a következő.
- Kinek van? - kérdezett vissza Casso.
- Remélem, Szekeresnek nincs, annyira, hogy be se jöjjön tanítani. Tényleg, szerinted erre mennyi esély vam?
- Nem sok. Szekeres kábé az egyetlen, aki élvezi a fizikát ebben a suliban - mondta.
- Meg Lina - tettem hozzá.
- Ja, meg ő. Szóval valszeg lesz fizika.
- Ahh - fintorogtam - Beülsz majd mellém?
- Felőlem, csak most ne nézess velem Riverdale-es videókat instán, mint legutóbb.
Naaa, ez nem igaz, a múltkor mindenféle Netflixes sorozatszereplőből gyűjtöttem össze ilyen húsz-harminc másodperces videószerkesztéseket, amik közül talán kettő vagy három volt Riverdale-es, de megnyugvására ma nem is terveztem ilyesmiket mutogatni neki. :)
- Nem is kell, a múltkor mindet megmutattam, amiket elmentettem.
- Akkor, mi a terv? - kérdezte, a hátával nekidőlve a folyosó kilambériázott falának.
- Nem tudom, majd feltaláljuk magunkat, de így legalább kevésbé fogom unni a duplafizikát - feleltem.
- Aztán később kétségbeesel, hogy semmit nem tudsz az anyagból és azt se tudod, miről van szó - jegyezte meg halványan elmosolyodva.
- Ezt pont te mondod, aki soha nem tudja, hogy miről van szó - vágtam rá.
- Oké, de engem nem is érdekel - röhögött fel.
- Ehh - dünnyögtem magam elé - Jó, majd otthon megoldom.
Ebben egyeztem ki magammal.
Amikor az előttünk lévő került sorra a büfében, minden erőmmel azon szurkoltam, hogy ne vigye el az utolsó melegszendvicset.
Ahogy összeszorítva az ujjaimat, magam elé motyogva drukkoltam, Casso rámnézve elmosolyodott, majd az előttünk álló srácra pillantott.
- Jó napot, egy melegszen... - kezdte a kissrác, mire itt már feladtam, és sóhajtva beletörődtem volna, ha Casso nem gondol egyet és szól előre a tizedikes fiúnak.
- Nem azt kérsz - közölte vele egyszerűen, mire a srác összezavarodottan hátrapillantott, és ahogy ránézett Cassora, aki olykor képes tényleg úgy, olyan határozottan, önbizalommal kijelenteni, tényként közölni dolgokat általában egyébként teljesen egyszerű és természetes hangnemben, hogy nincs az az ember, aki annak ellent mond, már kérdés nélkül meg is adta magát.
- Akkor egy sonkás szendvicset szeretnék, meg egy sportszeletet - javította magát a büfésre pillantva, aki nem kérdezett, csak kiadta, amit a kissrác kért.
Miközben a fiú fizetett, csodálkozva Cassora pillantottam, aki mosolyogva biccentett egyet a büfé ablaka felé, hogy menjek előre, én pedig teljesen oda meg vissza kikértem magamnak a melegszendvicsemet.
Imádommm. :)
Amikor becsöngettek fizikára, Cassoval a fizikateremben (igazából ugyanolyan, mint egy sima osztályterem, csak van elöl egy plusz asztal, amin lehet kísérleteket csinálni, illetve innen nyílik a fizika szertár) elfoglaltuk a leghátsó kettes padot, mivel szerencsére itt nincs konkrét ülésrend.
- Firkálhatok a füzetedbe? - kérdeztem Cassotól óra elején, miközben Szekeres valami szimulációt vetített ki nekünk a táblára.
Kivételesen volt nála füzet (mondjuk én figyelmeztettem, hogy vegye ki a szekrényéből, ha már soha nem viszi haza), ezt meg kell ünnepelni. :)
- Aha - rakta elém, miközben elővette a telefonját.
Először rajzoltam neki pár cuki szívecskét (de csak kicsiket a füzet sarkába), majd random elkezdtem irogatni neki valami vers-félét.
Na jó, azért a "vers" szó még ilyen formában is erős túlzás. :)

Unom a fizikát nagyon-nagyon
Ezt a pulcsidat nagyon adom <3

Aztán folytattam is. Petőfi irigykedhetne. :)

Egyszer nekem is adhatod
Imádommm az illatod

Köszi, hogy ideültél mellém fizikán
Elidőznék melletted jó sokáig simán

Csütörtökön megyek végre fodrászhoz
Remélem, az új hajamhoz is hamar hozzászoksz

Azt hiszem, Bogdán sírva fakadna, ha olvasná ezeket. :)

Várom, hogy holnap lássam az új kocsit
Segítek, ha póló nélkül fogod majd lemosni
*perverz emoji*

Csak viccelek (vagy nem) nekem jó lesz mindenhogy...

És itt megakadtam.
- Casso - suttogtam - Mi rímel arra, hogy "mindenhogy"? - kérdeztem.
Casso felém fordította a fejét.
- Öhm - pislogott rám, majd a telefonja képernyőjére visszanézve elgondolkodott - Passz. "Hogy" ne legyen a végén, ugye?
- Ne, az szóismétlés. Vagyis annak hangzik.
- Várj, kitalálom - mondta, majd az előttem lévő füzetére pillantott - Mit csinálsz te? - kérdezte elmosolyodva.
- Verset írok - takartam el a lefirkantott soraimat a kezemmel sejtelmesen mosolyogva - Á, megvan - csillant fel a szemem.

Csak viccelek (vagy nem) nekem jó lesz mindenhogy
A végén úgyis a kocsiban ülök és nézem hogyan csinálod

Lehetnénk esetleg a Call Me Maybe klipben
Csak légyszi akkor ne fiút szedj fel, hanem újra engem <3

Leírtam még jónéhány teljesen hirtelen jött, értelmetlen rímpárt, majd miután jól átgondoltam, megírtam a záró versszakot:

Oké, most már abbahagyom, úgy sincsen több rímem
Szóval puszi, szeretlek
Boldog szülinapot Szívem <3 <3 <3

Ééés ennyi. :)
Vigyorogva böktem meg Casso vállát, aki erre elrakta a telefonját és látva, hogy befejeztem, maga elé húzta a füzetét.
- Ne számíts sokra - jeleztem, miközben a padomra hajtottam a fejem és az arcát figyeltem, amíg elolvasta a firkálmányomat.
Már az első pár sornál elmosolyodott, én pedig zavarba jöttem, úgyhogy csak úgy kattintgatni kezdtem a tollam.
- Leni, Leni - ciccegett szórakozottan kicsivel később, mire újra felé kaptam a fejem - Sejtettem, hogy pár nap után már hiányolsz pár dolgot, de hogy ezt versbe is foglald nekem... - mondta, mire halkan elnevettem magam.
- Rossz az, aki rosszra gondol - vigyorogtam.
- Vagy aki írja, Szöszi - felelte derűsen mosolyogva, majd tovább olvasott.
Van egy sejtésem, melyik versszakra gondolt. :)
(Nem írtam le ide, már nem emlékszem rá pontosan, hogy volt.)
Miután elolvasta a csodás versemet, mosolyogva megjegyezte, hogy egy "költő veszett el bennem", majd megsimította a combom, és amikor Szekeres elfordult a tábla felé, egy apró, mások számára fel sem tűnő puszit nyomott az arcomra.
Annyira szeretemmmm. :)
Az utolsó óránk ofő volt.
- Először is Isten éltesse a két érett, és immár nagykorú ünnepeltünket - kezdte Madaras, mire először Andrisék, majd becsatlakozva szinte az egész osztály éljenezve tapsolni kezdett, Ricsi Casso és a maga nevében röhögve megköszönte, Madaras mosolyogva megforgatta a szemeit, elcsitított minket és folytatta a beszédét - Másodszor, és ezt legfőképp ugyanattól a két érintettől kérdezem, mégis mit kerestek biológia órán az irataitok Molnár tanárnőnél???
Kedvencem; mindig, amikor Lau indokolatlanul balhézik nálunk, az ofő próbál valamennyire leszidni minket a formaság kedvéért, miközben érződik, hogy ugyanannyira röhejesnek találja az egészet, mint mi. Hogy is mondjam, Madaras és a rajztanárnő nem öribarik a tanári karból. :)
- Érdekes - jegyezte meg Madaras, miután elmeséltük neki a történteket.
No comment. :)
Órák után a lányokkal elterveztük, hogy csatlakozunk a fiúk társaságához (plusz Márti és Lotti is köztük volt), akik már nagyban beszélgettek valamiről, aztán ahogy kiérve a suliból Lili, Enikő, Saci és én a látótávolságukba kerültünk, Márti integetni kezdett nekünk, mire a többiek is az irányunkba néztek, a témájuk pedig gyanúsan félbeszakadt.
Bár, lehet megint csak én gondolom túl.
- Akkor holnap találkozunk - köszönt el tőlünk Márti mosolyogva, miután beszélgettünk egy darabig, majd nemsokára Ricsivel ketten elindultak tőlünk kézenfogva (azt hiszem, valami programuk volt). Olyan cukik. :)
Távozásuk után lassacskán mi is szétszóródtunk, Laci és Lili az utóbbiékhoz indult, Enikő Andrissal a buszmegállóhoz (egy járattal mennek hazafelé), Kolos és Samu ha jól tudom, kajálni valahova, Saci fogorvoshoz, Casso, Lotti és én pedig a domboldalon az Arany utca felé.
- Na jó, most már hagylak titeket - mosolygott Lotti, miközben megérkeztünk egy útelágazáshoz (ahhoz egyébként, ahol még januárban, amikor összevesztem Cassoval suli fele menet, otthagytam), ő pedig megtorpant.
- Merre mész? - nézett a húgára Casso.
- Bálintékhoz - felelte Lotti vigyorogva, miközben gyorsan megigazította a haját és a derékig érő műbőrdzsekije alatt hordott "v" nyakú, szűk felsőjét. Itt kell megjegyeznem, hogy a család női tagjai is simán elférnének bármikor egy kifutón vagy egy magazin címlapján, de gondolom, ez nem lep meg senkit - Szerintetek kinézek azért valahogy? - kérte ki Lotti a véleményünket a ruháit igazgatva.
Igazából fogalmam sincs, kik ezek a Bálinték, de azt már most le merem fogadni, hogy Lottinak minimum felkeltette az érdeklődését a srác, bár ha én Bálint helyében lennék, egy másodpercet se haboznék. :)
- Persze - mosolyogtam rá őszintén.
- Köszi - könnyebbült meg, majd a bátyjára nézett - Fiú szemmel?
- Ennél szűkebb ruháid nem voltak, gondolommm - méregette Casso a húgát rágózva, enyhe cinizmussal a hangjában - A végén még nem tudja első ránézésre megállapítani a mellméreted.
- Oké, akkor ezt most úgy, hogy Bálint nem a bátyám - tárta szét a karjait Lotti - Ha Bálint helyében lennél, akinek nincs most senkije, bejönnék neked?
- Honnan tudjam?
- Ne csináld már - ugrált Lotti egyre jobban bestresszelve.
Casso felsóhajtott.
- Jó, nyugi, jól nézel ki. Végülis a húgom vagy - tette hozzá egy bujkáló mosollyal az arcán. Tudom, hogy nem komoly bejelentésnek szánta, de azért lássuk be, van valóságalapja. :)
- Most ez nem tudom, hogy jót jelent, vagy rosszat - vágta rá Lotti, mire Casso elröhögte magát.
- Én se - mondta Casso szórakozottan, Lottit nézegetve - Rám nézve.
- Menj már!
Ezután eloltogatták egymást olyan testvériesen egy kis ideig (esküszöm élveztem, mindketten elég nagy arcok, Lotti a maga csajosan ironikus, vagányka stílusával, Casso meg úgy önmagában, az egész lényével), aztán elköszöntünk egymástól, Lotti ment Bálintékhoz, mi pedig Cassoval ketten tovább.
- Egyébként Lotti tényleg szép - jegyeztem meg Cassonak, amikor már bőven elhagytuk az útelágazást.
- Tudom - mondta Casso, akinek látszólag ez olyan természetes volt, mint ha azt mondtam volna, hogy kedd van. (Ha jól emlékszem, az van.) - Mondom, hogy az én húgom.
- Milyen is lenne akkor, mint nem jó nő? - kérdeztem mosolyogva.
- Hát ez az - biccentett szórakozottan - Nem amúgy, most viccen kívül, persze, hogy az, ő is tudja, én is tudom, mindenki tudja, és vagy kéthetente más srác miatt olvadozik, közben meg mindenkit lepattint.
Na igen, egy olyan lánynak, akinek a fiútesói olyanok, vagy akár csak hasonlóak, mint Casso, Ricsi, vagy Pityu, nem kicsi elvárásai lehetnek. :)
Amikor megérkeztünk - a megbeszéltek alapján Casso először hozzánk jött be, hogy nálunk legyen egy pár órát, majd utána a családjával szűk körökben ünnepeljen -, Anyuék azonnal letámadták Cassot, boldog szülinapot kívántak neki, sőt, Anyu lelkes volt, egy kicsi sütit is csinált neki (tortát nem akart, hogy ne "vegye el" Casso családjától a lehetőséget), amit megettünk, majd felmentünk a szobámba.
- Várj, várj, csukd be a szemed - torpantam meg, mielőtt benyitottunk volna - Ne less! - kértem meg, mire Casso mosolyogva teljesítette a kérésemet, én pedig a kezembe vettem a tegnap gondosan becsomagolt ajándékdobozát, eltüntettem az ollót meg a celluxot az asztalomról, ami véletlen elöl maradt, majd lábujjhegyre álltam és mosolyogva megcsókoltam.
Ahogy az ajkaimat megérezte az övéin, tudom, hogy ő is elmosolyodott, akárcsak én, majd a csókunk után eltávolodtam tőle és odaadtam az ajándékát.
- Boldog szülinapot - vigyorogtam.
Bevallom, elképesztő sokat szenvedtem az ajándékaival - többségében nem akartam olyan nyálas dolgokat, amik miatt bár a fejemben én teljesen elolvadtam, arról fogalmam se volt, hogy ő ugyanígy reagálna-e rájuk, de nem bírtam ki, hogy egyet ne valósítsak meg, hálistennek az arcáról ítélve pozitív véleménnyel volt róla -, de összességében megérte minden beleölt másodpercet, mert siker volt, de a kedvencem azért mégiscsak a következő volt a bontás során.
(És igen, idén beértem egy réteg csomagolópapírral. Hogy is mondjam, megkönnyebbült, amikor megtudta. :D)
- Na jó - röhögte el magát hitetlenül, amikor megtalálta a dobozban az ajándékok között egy-két régebben ellopott ruhájának, amikről tudom, hogy azért nem bánná, ha visszakapná, a pontos mását.
Igen, cikkcakkoztam egy darabig utánuk az üzletekben, de így is csak keveset találtam meg. Mindenesetre jópofa volt. :)
- Vadiúj - vigyorogtam - Így mindketten jól járunk, neked megvan a ruhád, nekem pedig megvan az illatod.
- Elképesztő vagy, basszus - rázta meg a fejét nevetve, mire elmosolyodtam, ő pedig tovább nézte a ruhákat - De hallod, ez még nálam van - mutatta fel az egyik pulcsit bele se gondolva, majd ahogy ezt végigmondta, már le is esett neki - Neee - döntötte hátra a fejét röhögve.
Hát, deee. :)
Van egy plusz pulcsim. :)
Na mindegy, az ajándékozás után leültünk az ágyamra sorit nézni (a közöset), megnéztünk egy-két részt, ami alatt egyébként szokás szerint ettünk és egy csomót beszélgettünk (leginkább a sorozat témájában), aztán utána is, meg igazából mindenről nem számolok be, az a lényeg, hogy jópár órát együtt töltöttünk, és tök jól elvoltunk, mint mindig. :)
- Na jó, én szerintem megindulok - mondta Casso a telefonján megnézve az időt, mire kislányosan lebiggyesztettem az ajkaimat.
- Hát, jó, te tudod - néztem rá szívszaggató szomorúságot játszva - Elbocsátalak. Nem tudod, mit hagysz ki - emeltem fel a fejem "megsértve" (:D), mire Casso felnevetett.
- Majd bűnhődöm - mosolyodott el, majd felkapta a cuccait, fél kezével átkarolta a derekam és búcsúzóul megcsókolt, miközben a kezeit lassan lejjebb csúsztatta, egészen a farzsebemig.
- Szóval lelépsz és még meg is fogdosol - jegyeztem meg vigyorogva.
- Ja, de ebből csak az egyik van önszántamból - válaszolta egyszerűen, majd játékosan rálegyintett a fenekemre, mire automatikusan ugrottam egyet - Na, holnap találkozunk, Szépség - hajolt el tőlem mosolyogva, majd egy gyors puszit nyomott az arcomra.
Miután elköszöntünk, kiment a szobámból, én meg utánanézve csak hitetlenül elnevettem magam.
Lehet, hogy szerelmes vagyok, elvakult, meg minden, de ez a srác akkor is pofátlanul tökéletes, nincs mese. :)

Mai nap - 5/5***: na kinek lett ma tizennyolc a barátja? Na kinek? (És most nem Mártira gondolok.)
Hát persze, hogy nekem. :)
Imádom. <3
*****************************************
Sziasztok! ❤️
Mivel akármennyit gondolkodtam rajta, semmire sem jutottam, van egy fontos ügyrendi kérdésem, ami nem más, mint hooogy:
Milyen legyen Casso kocsija? (nem csak márka szempontból, szín, típus, akármi)
Segítsetek, tényleg teljesen tanácstalan vagyok. 😂

Sietek a folytatással!
Kiki 🥰

(U.i.: csak én kaptam sírógörcsöt, amikor megtudtam, hogy még egy csomó ideig itthon maradunk?)