[03.17]
Már a csillagok is feljöttek, amikor mi még mindig ugyanúgy beszélgettünk a Balaton-parton a nosztalgikus zenékkel a háttérben, takaróval a hátunkon és egy-egy pohár borral a kezünkben, csendes volt a környék, a szellő lágyan fújdogált, az egyetlen fényt a Hold, a csillagok és a hátunk mögötti ház esti kivilágítása adta, amit csak a kezünkben tartott üveg, a tó felszíne és a szemeink tükröztek.
Igazából fel sem fogtuk az idő múlását, csak témából témába csapongva beszélgettünk, valamikor nevettünk, valamikor sztoriztunk, vagy egyszerűen csak egymásnak kifakadva lelkiztünk, ami a mi kapcsolatunkban nem olyan gyakori, nem tudom pontosan, hogy miért, mindenesetre eddig így alakult.
- Tudom, hogy nem neked kellene az exemről beszélnem, mert szemét volt, meg minden, de... - igazítottam meg a hajam zavartan - De néha azért rámjön még, hogy veled ellentétben én valahol szerintem megérdemeltem a történteket - mondtam őszintén.
Casso egy pillanatra rámnézett, majd töltött egyet a poharába és őszintén elmondta a véleményét.
- Hát, figyelj, ahhoz, amik akkor történtek, amikor együtt voltatok, nekem nem sok közöm van, és nem is én vagyok az, akinek ítélkeznie kell feletted, nagyon nem, de annyi tény, hogy kihasználtad. Ettől még én nem mondanám azt, hogy megérdemelted, hogy zaklasson, bántson, megzsaroljon, meg tönkre akarjon tenni, csak azért, mert alapvetően engem utál.
- Jó, így is meg lehet közelíteni, de basszus, akkor is kihasználtam az érzéseit, eszköznek használtam más miatt, és elhitettem vele, hogy viszonzom az érzéseit, tiszta önzőségből. Borzasztó voltam, nem is értem, hogy lehettem ilyen - ráztam meg a fejem szomorúan - Legszívesebben letagadnám az egészet.
Casso először nem mondott semmit, csak feszülten elnevette magát.
- Üdv a klubban - biccentett - Neked legalább csak egy ilyen hónapod volt.
Az a baj, túl sok mindent tudtam volna mondani erre először, úgyhogy csak elfordítottam a fejem és felsóhajtottam.
- Vegyes érzéseim vannak azzal a korszakoddal kapcsolatban - vallottam be őszintén - Sajnálom, próbálok empatikusan hozzáállni, vagy így utólag segíteni valamit, ami elég reménytelenül hangzik, lelkiismeret-furdalásom van, de nem mindig tudok csak úgy elsiklani felette, ne haragudj - néztem rá lehangoltan.
- Miért haragudnék? Így is sokkal könyörületesebben állsz hozzá, mint én.
- Azok után, hogy először szakítani akartam miatta és miattam felrepedt a szemöldököd, ez a minimum a részemről.
Cassonak erre láthatólag átfutott valami nem túl kellemes gondolat a fejében, ami kívülről csak egy halk, kínos nevetés formájában jelent meg.
- Na jó, szerintem igyál mégegyet és mondd inkább - tanácsoltam elhúzva a számat.
- Utána nagyobb szükségem lesz rá - töltötte meg a poharát, majd mivel odatartottam, az enyémet is - Ha akkor mindent tudtál volna, össze se jöttél volna velem, nemhogy szakítani.
- Nem hinném, ne mondj ilyet. Tavaly márciusban akkora rózsaszín ködben voltam, hogy ha atombombát robbantasz is, akkor is bármelyik pillanatban odaadtam volna neked magam, minden értelemben - ráztam meg a fejem.
- Nem feltétlenül erről beszélek. Inkább a júliusiról. Akkor épp eleget voltunk rosszban ahhoz, hogy már zavarjon az az atombomba - mondta rámnézve.
Oké, tény és való, hogy ebben a kapcsolatunkban már közel sem vakít el annyira a szerelem, a rózsaszín köd, meg ilyenek, mint először, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy kevésbé imádnám, sőt, de hogy egyszerűen fogalmazzak, már (egészséges mértékben) kritikusabban állok hozzá.
Ez elvileg normális, azt hiszem.
- Jó, akkor tényleg lehet, hogy kiborultam volna, mint idén is, de azért én is elszúrtam sok mindent akkor, ráadásul én veled és nem akkor, amikor még nem is ismertük egymást, szóval hamar feldolgoztam volna.
- Hát, Pöttöm, amire én gondolok, az nem is gimi előtt történt - vágta rá kelletlenül.
Na, itt az agyam, mint valami hiperaktív falióra, azonnal kattogni kezdett, és akárminél kötöttem ki, az semmiképpen sem hangzott túl jól.
Casso inkább gyorsan kiitta egy húzásra a pohara tartalmát, és "essünk túl rajta" alapon belekezdett.
- Amikor először voltunk együtt - kezdte inkább végig se gondolva, mit hogyan tálal - Imádtam. Igazából először éreztem úgy akkor, hogy tényleg megtaláltam a helyem, és eszembe se jutott olyan, hogy mi valaha is szakítanánk, amit aztán ugye mégis én tettem meg, és ezután azt a két és fél hónapot igazából még jobban is utálom, mint a nyolcadikos sztorit, csak eddig úgy voltam vele, hogy jobb, ha inkább csak nagyjából tudod a dolgokat, de ha már itt felváltva öntjük ki a lelkünket... - túrt a hajába feszülten - Szóval kiborultam, hogy ilyen hamar elveszítettelek, hogy megcsaltál, meg minden... Igazából az ilyen elengedésekben soha nem voltam jó, mármint jópár kapcsolatomnál full simán ment, meguntam és léptem, de... elveszteni sose tudtam olyanokat, akiket tényleg szeretek - vallotta be őszintén egy kicsit kitérve a témából - Kikészített az egész, eddig nem is nagyon akartam feszegetni ezt, de gyakorlatilag úgy, ahogy voltam, visszaestem abba, amit anno csináltam, kábé annyi volt más, hogy a családommal nem romlott meg úgy a viszonyom, mint régebben, plusz közben bejött a nyár, úgyhogy a sulit sem haragítottam magamra. De egyébként ugyanaz, csak a nyolcadikos sztorival ellentétben tizenhét évesen már több lehetőségem volt tönkretenni magamat és a körülöttem lévőket - mondta, én pedig komolyan hallgattam.
- Mármint, ezt hogy érted? - néztem rá - Magadat sajnos sejtem, de másokat hogy? És kiket?
- Lányok, leginkább. Kurva önző dolog, és utálom is, hogy csináltam, megint, nagyon gáz, de én össze voltam törve, ezért... hát, ezért ők is össze lettek - mondta inkább felém se fordítva a fejét, hogy ne lássa a reakciómat.
- Szóval szívtipró lettél - értelmeztem.
- Mondhatjuk így is. Meg cigis, szexmániás konkrét nőfaló, vagy én már nem is tudom, hogy mondjam, és ha alkoholista nem is, azért megdöntöttem egy-két rekordot ivással kapcsolatban. Plusz visszanyúltam a fűhöz, meg ezekhez. Többek között, de nem megyek bele, nem zaklatlak fel inkább.
- Jézusom - sütöttem le a szemem - Ha nem akarsz többet mondani, nem kell, de mi történt bővebben azokkal a... lányokkal?
- Egy-két példa, őket úgy is ismered. Nikit kihasználtam és dobtam tíz perc után, Bogit és Anettet szétcsaltam, konkrétan szarrá, Bogit először Anett-tel, Anettet pedig legtöbbször a barátnőjével, mindkettőjükkel én közöltem aztán, amikor dobtam őket, hogy amúgy finoman szólva nem nagyon voltam hűséges, Lizát pedig lesmároltam ott, ahol megismertem, majd közöltem vele, hogy továbbra sincs rá szükségem, miközben amúgy elkezdett megint belém esni.
- Ez így sok egyszerre - dörzsöltem meg a halántékom - Szóval, először is megcsaltad őket. Aztán mi volt Lizával?!
Cassohoz sok kérdésem volt még, ő pedig mindenre őszintén válaszolt, őszintén mesélt, nem túl bőszavúan, de őszintén, és ahogy hallgattam, minden szavánál egyre jobban belém nyilallt a lelkiismeret-furdalás.
Mert hiába mondja, hogy "nem én mondtam, hogy csinálja ezeket", azért valahol én is hibásnak érzem magam, mégiscsak miattam tört össze így és vesztette el a kontrollt maga fölött.
De azért összegezve, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire vissza tudott esni, sőt, még mélyebbre is, mint anno.
- Tudod - szólaltam meg halkan, miután lezártuk a témát - Szeretem, amikor őszintén mesélsz magadról, még ha ilyeneket is. Örülök, hogy elmondtad - néztem rá, mire zavartan elmosolyodott.
- Jobb lett volna, ha nem lett volna most mit elmondanom - mondta, majd viszonozta a pillantásomat - Amúgy kösz, hogy nem borultál ki nagyon. És hogy meghallgattad.
- Próbáltam rendesen hozzáállni - vontam vállat elmosolyodva, majd témát váltottam - Amúgy csak szerintem tesz jót kettőnkkel, ha iszogatunk néha? - kérdeztem elgondolkodva, miközben meglötyögtettem a boromat a poharamban - Mármint, ezt például valószínűleg soha nem tudtam volna meg ilyen kerekperec, ahogy most elmesélted.
- Meg azt a táncot se biztos, hogy kaptam volna tőled, mielőtt elvesztetted volna a... - tette hozzá vigyorogva, mire zavartan elnevettem magam és félbeszakítottam.
- Ne is mondd - nevettem a tenyerembe temetve az arcom.
- Jól nyomtad - mondta egy félmosollyal az arcán - Szexi volt.
Csak vigyorogtam magamban, ami miatt nem tudtam rendesen válaszolni, csak zavartan nevetve néztem előre a tó felé, egészen addig, amíg be nem indult pont az a zene a telefonomban, ami aznap szólt.
- Na, mehet, Szöszi - fordította felém a fejét szórakozottan mosolyogva, mire elpirultam elnevettem magam.
Mosolyogva lesütöttem a szemem, majd végigfuttatva minden lehetséges variációt a fejemben, ami megtörténhet, egyszer csak ránéztem és felálltam.
Casso felnézve rám, meglepetten elmosolyodott, én pedig leporoltam a ruhámat és leguggoltam hozzá.
- De akkor gyere te is - mondtam vigyorogva, ő pedig hitetlenül felröhögött, kiittuk gyorsan a poharunk tartalmát és leraktuk az üvegeket a stég szélére.
Casso rászánva magát felállt hozzám, miközben én már a csípőmet a zene ritmusára, a hajamat megigazítva ringatni kezdtem jobbra-balra, ő pedig mosolyogva odajött hozzám, derűsen megcsapta a fenekemet (szokott ilyet :D), majd becsatlakozott hozzám a zenére.
Nem nagyon tudom részletezni, de eszméletlenül jót táncoltunk arra a zenére, felszabadultan és jókedvűen, ha már csak mi voltunk ketten, meg a nosztalgia-lejátszási listánk.
- Jó vagy, Pöttöm - dicsért meg Casso mosolyogva a nyakamra lehelve a szavait, mire vigyorogva az arcához fordítottam a fejem, és odahajolva kikunyeráltam magamnak egy hosszú, forró csókot.
Amikor vége lett a zenének, amit én már közben vigyorogva énekeltem is, örömteli mosollyal az arcomon Casso nyakába ugrottam lezárásképpen.
- Hú, köszi, ez jó volt - mondtam derűsen.
- Jaja - értett egyet vigyorogva.
Ezután elindult a következő zeneszám, amit az első pár zongora akkordról azonnal felismertem, a hirtelen felzúduló emlékek hatására pedig ösztönösen elmosolyodtam, majd magamba szívva Casso illatát, lehunyt szemekkel a vállára hajtottam a fejem.
De mint kiderült, nem csak én ismertem fel ilyen hamar a Bless the Broken Road-ot, pontosabban azt, hogy mikor is szólt ez.
- Ugye ez nem az? - kérdezte Casso.
- De, az - vigyorodtam el, majd ahogy a szemem elé villantak a kilencedikes karácsonyi bál eseményei, kellemesen megborzongtam - "Hoping I would find true love along the broken road" - énekeltem halkan, majd továbbra is a nyakát átölelve lassan oldalra léptem, belerángatva őt ezzel egy romantikus, tóparti lassúzásba.
Casso látva a lelkesedésemet, halkan felnevetett, a kedvemért megadta magát, átfogta a derekam, majd belepuszilt a hajamba.
- "Every long lost dream led me to where you are" - dalolgattam, pont annyira csendesen, hogy az énekhangom csak épphogy nem veszett bele a balaton-parti szellő fújásába - "Others who broke my heart, they were like northern stars" - folytattam mosolyogva, miközben Casso gyengéden megfogta a kezem, megpörgetett, majd visszahúzott magához.
Nagyon szeretem. <3
Az egész számot végiglassúztuk, szó nélkül, egymás karjaiban, csak én énekelgettem halkan, majd az utolsó akkordok alatt, ahogy egymásba veszve csókolóztunk, ő a hajamba túrva, én pedig átölelve a vállát, ösztönösen léptem egyet hátrafele, és...
Na igen.
A magassarkúm beakadt a stég két kicsit labilisibban elhelyezett deszkája közé, majd innentől kezdve fogalmam sincs hogy, de egyszer csak nem volt már alattam talaj és a tóban landoltunk mindketten, miközben elsikítottam magam.
A sikolyomat elnyelte a jéghideg víz, aminek a sötét habjai alól prüszkölve buktam fel Cassoval együtt, majd meglepetten elnevettük magunkat.
- Az komoly - röhögött fel Casso a stégre nézve, mire dideregve, szaggatottan elnevettem magam.
- Megfagyok - mondtam befelé szívva a levegőt a fogaim közt, mire Casso elmosolyodva a karjai közé húzott.
A hajam elázott, a vízcseppektől elnehezült szempilláim mögül akaratlanul elmosolyodva ránéztem, a ruhámról pedig inkább ne is beszéljünk, de az ölelése függetlenül attól, hogy az ő bőrét is lehűtötte a víz, megmelengetett.
- Mindjárt bemegyünk - ígérte meg, majd megsimította az arcomat, és mosolyogva megcsókolt. Ahhw.
Ahogy eltávolodott tőlem, megfogta a kezem, aztán rátért a "menjünk ki a vízből" pontra.
- Azt tudod, hogy most ennél is hidegebb lesz, ha kimegyünk.
- Annyira csak nem - húztam el a szám - Egyébként ki kéne szabadítani a cipőmet a stégből - néztem oldalra.
- Hamupipőke - jegyezte meg mosolyogva - Szét fogsz fagyni, úgyhogy menj be nyugodtan, ha kiértünk, én meg összeszedem a cuccokat a cipővel együtt.
- De te is megfagysz.
- Körülbelül fél perccel leszek kinnt tovább, mint te, szerintem valahogy kibírom.
- Jó, jó - adtam bele a derekam - Akkor kimegyünk?
- Ja. Háromra, oké? - nézett rám.
- Jó - bólogattam lelkileg felkészülve a fagyhalálra.
- Akkor egy, kettő... - számolt be, majd háromra összeszorított szemekkel kiemelkedtem vele együtt a vízből, és kimentünk a partra.
- Jézus, Jézus! - sipítottam sziszegve.
- Szaladj be - biccentett a ház felé, miközben felszedte a telefonomat (te jó ég, az is majdnem a vízben landolt, konkrétan a készülék fele lelógott a stég széléről), a cipőmet, a takarót, a poharainkat, meg a szinte üres borosüveget.
Megvártam volna, de tényleg megfagytam, gyakorlatilag csípte, marta a bőrömet a hideg, remegtem, sziszegve szívtam be és dideregve fújtam ki a levegőt, úgyhogy nem tudtam ott maradni tovább, beszaladtam a fűtött házba, ahol ugyanúgy fáztam még, de a fürdőben forró vizet engedtem a kádba, majd leültem a kályha mellé.
Casso ekkor már be is ért utánam a házba, lerakta a cuccokat az asztalra, leült mellém és belecsókolt a nyakamba, mire elmosolyodva kellemesen megborzongtam.
- Engedtem forró vizet a kádba - néztem rá a vállára döntve a fejem, mire oldalról átölelte a derekam - Akarsz te menni előbb?
- Ezt te se gondoltad komolyan - mondta - Nehogy lebetegj itt nekem.
- Te se - fordítottam felé a fejem, majd egy forró puszit nyomtam az állkapcsa alatti, vékony, puha bőrfelületére, mire halványan elmosolyodott.
Egy jó ideig csak szótlanul ültünk a tűz előtt, majd váratlanul én törtem meg a csendet.
- Tudod, min gondolkodom egy ideje? - kérdeztem halkan - Egy csomóan úgy gondolják, hogy imádni úgymond erősebb vonzalom, mint szeretni. Pedig szerintem nem mindig. Mármint - pillantottam rá - Ha azt mondjuk valakire, hogy imádom, akkor általában arra gondolunk, hogy mondjuk imádom a humorát, vagy a stílusát, mert megőrjít, vagy lenyűgöz. De a szeretet az... az olyan más. Mélyebb - gondolkodtam - Ha imádok valakit, akkor azért valamennyire meg tudom mondani, hogy mit imádok benne, miért mondom, hogy imádom. De ha azt mondom, hogy szeretlek... a valaki iránt érzett szeretetet nem lehet egyszerűen szavakba önteni, mert ha szeretsz valakit, úgy szereted, ahogy van, a személyiségét, a legapróbb jellemvonásait, a mosolyát, az érzéseit... annyival mélyebbről jövő és összetettebb érzés - mondtam - Például amikor megismertelek, eleinte azt hittem, hogy az már egyből szerelem, mert egyszerűen csak imádtam, rajongtam a stílusodat, hogy népszerű vagy, jól nézel ki, meg ilyenek, aztán amikor igazán beléd szerettem, akkor döbbetnem rá, hogy annyival máshogy látlak, annyival többnek, mint a helyes, menő srác a suliból - meséltem őszintén, felhúzva a lábaimat magam elé, mire Casso elszakította a tekintetét a tűz pattogó lángjaitól, rámnézett és olyan érzés jelent meg a szemeiben, amilyennek szinte soha nem láttam még, egy örök életre bennem maradt és az ami mögött rejtőző érzelmeket soha nem fogom teljesen megérteni, bármennyire is akarom - Szóval én így gondolom - fejeztem be halkan, mire elmosolyodott.
Nemsokára úgy gondoltuk, hogy elzárhatjuk a folyó vizet a fürdőben, úgyhogy összeszedtem a cuccaimat és bementem a fürdőszobába, ahol megszabadultam a hűvös ruhadaraboktól és beültem a forró vízbe.
A zuhanyzás gyorsabb, de kádban fürdéskor mindig úgy érzem magam, mint valami királynő a jól megérdemelt kényesztető tisztálkodó-szertartásán, és én igazán szeretem ezt az érzést, mert hát na.
A testem szép lassan újra életet nyert, ami miatt bizseregve többször is libabőrös lettem, majd a hosszú tisztálkodásom után felöltöztem, és kimentem a fürdőből.
A hálószobában befészkeltem magam a puha, meleg ágyba, elkértem Cassotól a távirányítót és bekapcsoltam a tévét.
Ekkor lehetett már vagy éjfél, úgyhogy miközben Casso elment lezuhanyozni, jól meg kellett válogatnom, hogy mit nézek, majd amikor visszaért hozzám, inkább csak kikapcsoltam az egészet, megvártam, amíg odaér hozzám, szorosan hozzábújtam és megpusziltam.

Mai nap - 5/5*: az egész tökéletes volt, úgy, ahogy van, viszont rájöttünk, hogy egyikünk se fáradt még, úgyhogy irány a nappali. :)
****************************************
Sziasztok! 🥰
Három mondanivalóm is van.
Nem akarom a kelleténél többet húzni a szót, úgyhogy kezdem is.
(Kérlek, olvassátok el ❤️🥺)

1.) Már régóta gondolkozom azon, hogy kikérjem erről a véleményeteket, deee már nem bírok magammal, szóval:
Szerintem sokunknak, akik írnak, megvan az az érzés, hogy egyszer csak a történetünkkel kapcsolatban eljátszunk csak úgy a gondolattal, hogy mi lenne ha, mi lett volna, ha. Na, hát természetesen velem ilyen reeengetegszer előfordul, amik tízből kilencszer teljesen megváltoztatnák az egész történetet olyan irányba, amit nem szeretnék/már késő/nem illik a történetbe/teljesen eltér mindentől, és ezeket mindig "papírra" is vetem a telefonos jegyzeteimben, amikor éppen bekattanok, legyen ez buszon, suliban, itthon, akárhol. (Mostanában inkább itthon.)
Ezeket aztán egy-két nappal később átnézem, kijavítgatom (pl. nyelvhelyesség), és végül lezárom, mint egy kész, szinte egyedülálló történetet, vagy mint itt egy részt.
Tehát a kérdésem a következő, hogy hülyeség lenne-e, vagy érdekelne-e, ha csinálnék egy ilyen kis random különkiadást néhány kiválogatott történetecskémből (nyilván ennek a sztorinak a szereplőivel, "világával" stb.) ízelítő-félének , esetleg még egy-két ugyanígy keletkezett szemszöges irományommal együtt, ezt légyszi írjátok meg kommentben. ❤️

2.) Szégyellem magam nagyon, nagyon, és annál is inkább, hogy már megint kihagytam egy csomó időt, ne haragudjatok ezért. 🥺

3.) Ez egyáltalán nem ide tartozik, de már kezdek beleőrülni a szinte folyamatos itthon létbe, ez a vírus, a karantén, meg minden, már kezdek teljesen kikészülni, remélem ti jobban bírjátok, és kitartást mindenkinek! 💪❤️

Tényleg megpróbálok sietni a következő résszel, ez pedig remélem, hogy tetszett! ❤️

Antikönyvmoly