[03.12]
Amikor felmásztam az ágyamra, hogy visszaaludjak arra a kevéske időre, egyszer csak Csenge álmos hangját hallottam meg.
- Ki volt itt? - kérdezte egy ásítás közben.
- Senki - vágtam rá, mire diszkréten kinevetett.
- Attól, hogy most keltem fel, nem vagyok hülye - jegyezte meg - Casso volt?
- Igen, ő - adtam meg magam.
- Mit keresett itt? - nézett rám összeráncolt szemöldökkel.
- Hosszú sztori - legyintettem.
Csenge meglepetésemre nem faggatózott tovább, csak befordult a fal felé és visszaaaludt. Én is hasonlóképpen tettem volna, ha nem kezd el rezegni a telefonom, úgyhogy bekapcsoltam és megnéztem a nemrég látott szerelmem romantikus üzenetét.
"Megmaradt a söröd tegnapról, megtartsuk neked?"
Hát én mindjárt elolvadok. :)
"Azt hittem, Ricsiék megitták." - írtam vissza.
"Én is."
"De amúgy nekem nem kell, reggel nem fogok inni, de van egy olyan érzésem, hogy ezt sejtetted."
"Jól érzed, de azért megkérdeztem, hogy érezd a törődést."
"Édes vagy."
"Tudom." - na, hálistennek az egója továbbra is sértetlen. :)
Ekkor már nem sok időm lett volna aludni, úgyhogy inkább csak hagytam az egészet és irogattam vele tovább.
"Amúgy a fiúk kérdeztek valamit a tegnapról? Mármint, hogy miért léptünk le és hogy hol voltunk..." - váltottam témát az ajkaimba harapva.
"Még nem, de lehet fognak."
"És mit fogsz mondani?"
"Hát először is ha beleegyezel, megcáfolom az első tippüket."
"Hogy?" - értetlenkedtem.
"Szerinted?" - írt vissza.
"Istenem." - bár... hogy őszinte legyek, nem túl visszataszító a gondolat. :)
Szóval éppen nagyban irogattunk, amikor nem sokkal később nyílt az ajtó, Madaras belépett rajta, hogy felkeltsen minket, én pedig gyorsan berejtettem a telefonom a takaróm alá és a fal felé fordultam, hogy úgy tűnjön, mint ha aludnék.
A tervem bevált, majd amikor az ofő a lelkünkre kötötte, hogy húsz perc múlva az ebédlő helyiségben leszünk, és kiment, felültem, és ezzel a lendülettel levertem a telefonom az ágyamról.
Hálistennek nem érte a földet, ugyanis a közelben álló Csenge reflexből, nulla erőfeszítéssel elkapta.
RG-s, sportos lány, olyan reflexszel és labdaérzékkel, hogy minden alkalommal megállapítom, hogy nem, nem igaz, hogy mindenki ugyanolyan jó, nem igaz, hogy mindenki tehetséges valamiben, valamiben meg nem jó, nem igaz, mert ez a lány egyszerűen csak tökéletes, minden tekintetből, ellentétben velem.
- Hé, hogyhogy Cassoval aludtál? - nézett rám hirtelen, miután a bekapcsolt telefonomon belepillantott az üzeneteimbe, én pedig azonnal kikaptam a kezéből a készüléket - Mármint, itt voltatok, ebben a szobában?
Erre Lili és Saci is kizökkentek a reggeli kómájukból és egyszerre felém kapták a fejüket.
- Ne szóljatok senkinek légyszi erről - ígértettem meg velük, ami leginkább Csengéhez irányult, ugyanis tudom, hogy a barátnőimnél ez alap.
- Nem fogunk, de ugye nem...? - pislogott Lili.
- Nem, dehogy! - ráztam meg a fejem azonnal.
- Én ugye nem beszéltem álmomban? - kérdezte Saci.
- Én nem hallottam - nyugtattam meg.
Kínos volt mindannyiunknak, nekik azért, mert mégiscsak egy fiúval aludtak egy szobában tudtuk nélkül, nekem pedig azért, mert nekik az volt.
- Bocsi, tényleg, csak... - magyarázkodtam - Sokáig fennt voltam. Ha értitek - húztam el a szám.
Nem voltam éjszaka részeg, de ha mégis az lettem volna, akkor se mondanám ki Csenge előtt, de azért lássuk be, nem voltam a helyzet magaslatán.
Látszólag meglepődésen kívül nem volt nagy problémájuk a dologgal, meg már úgy se tudtak volna mit csinálni vele, úgyhogy nyugodt szívvel összepakoltunk és átmentünk az étkezőbe reggelizni.
Négyes asztalok voltak, úgyhogy Lili, Saci és én egyből befoglaltunk egyet, majd amikor leültünk, Csengére pillantottunk, aki a tálcájával a kezében elhabozott egy darabig, hogy hozzánk üljön, akiket nem bír, vagy a barátnői hármasához, akikkel továbbra is haragban van.
Végül a fiúkhoz ült - ugyanis a tanárok Andrist elültették onnan magukhoz, mivel azt hiszem, játszott az étellel, vagy mi, így volt ott helye -, akiket ez nem zavart különösebben.
Csenge barátsága a fiúkkal eléggé fakult, hogy így mondjam, amióta Casso és én kibékültünk a szeme láttára, pontosabban csak ő kezdte kerülni a fiúkat, akik meg nem szaladnak utána, mint a barátnői.
Csengét ez nem kicsit zavarta, ezért egy darabig meg volt sértődve, most pedig próbálkozik vissza.
Erre nem igazán tudok mit mondani.
Akármennyire is próbáltam nem nézni, azért néha odapillantgattam a négyesük felé.
Casso, Ricsi és Laci leginkább egymással hülyültek és röhögtek Andrist is belevonva a buliba a helyiség másik feléből a tanárok örömére, viszont Csenge azért ügyesen becsatlakozott sokszor a beszélgetésbe.
Akkor, mint sok másik alkalommal, újból megállapítottam magamban akaratlanul, hogy basszus, mennyire összeillenek, de aztán meggyőztem magam, hogy nem, mégsem annyira.
Na jó, fogalmam sincs, kit akartam ezzel átverni, mert dehogynem, Casso és Csenge pofátlanul szép párost alakítanának, menő, helyes, nemlehetnemimádni-mindenlányálma srác a modelleket megszégyenítő, népszerű, gyönyörű cicababával, örökké helyét megálló párosítás, de bízzunk abban, hogy kivétel erősíti a kőbe vésett szabályt, és ilyenen hülyeség gondolkodnom, mert ez a páros nem létező opció.
Ugye?
- Jézusom, nekem végem! - fakadt ki Lili hirtelen, már reggeli után, amikor a tanárok utasítására összepakolt cuccainkat (egy-egy kisebb táska kivételével, amit magunknál hagytunk) kivittük a szállásterület előtt álló különbuszunkhoz és felpakoltuk őket oda.
- Miért? - kérdeztem hátrafordulva hozzá.
- Holnap fellépésem lesz és vagy egy hete nem gyakoroltam.
- Délután még tudsz - mondta Saci.
- Nem jó, vendégeink lesznek - rázta meg a fejét Lili, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve előrefurakodott a buszsofőrhöz, aki már szinte az összes táskát bepakolta a csomagtartóba - Elnézést, valamit bennt hagytam a bőröndömben, ki tudnánk szedni?
A sofőr nem örült túlzottan, úgyhogy morogva előhalászta Lilinek a csomagtartó mélyéről a krémszínű bőröndöt.
- Köszönöm szépen - húzta ki a cipzárt Lili, majd kutakodott egy kicsit, és kiemelt egy fekete-fehér, hangjegyes mintájú, kisebb táskát, a bőröndöt pedig visszarakták a csomagtartóba.
Mint kiderült, Lili elhozta a fuvoláját és a kottáját, mert minden ilyen helyre elviszi, hátha, úgyhogy az volt a terv, hogy mivel a tanároknak az volt az ötlete, hogy egy közeli kisebb településen (a buszunk eldob minket oda) körbenézhetünk és bemehetünk boltokba is csapatonként, keresünk majd valami csendes helyet, ahol Lili gyakorolhat.
- Akkor egy óra múlva ugyanitt találkozunk - szögezte le Madaras már a helyszínen.
Saci, Lili és én hamar találtunk is egy üres parkot, ahova lecuccoltunk, Saci törökülésbe egy padra, én tartottam Lilinek a kottát, ő pedig körbenézett, és elkezdett fuvolázni.
- Ügyes vagy, nekem tökre tetszik - dicsérte meg Saci mosolyogva.
- Köszi, de annyira nem jó - szorította meg Lili a copját, majd újra játszani kezdett.
Szerintem akkor is szép volt, mi elhallgattuk, ő zenélt, majd egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy Lili üres táskájába, amit hanyagul a füvön feküdve hagytunk, egyszer csak beleesett egy ötszázforintos.
Meglepődve néztünk fel a középkorú nőre, aki mint ha mi sem lett volna természetesebb, már ment is tovább.
- Öhm - pislogott Lili, miközben a "pénzgyűjtőnek" nézett táskáját fürkészte, pontosabban azon is az ötszázast - Szerintetek csak kiesett a zsebéből vagy utcazenésznek gondolt?
- Egy kis ideje már téged hallgatott, szóval szerintem a második - felelte Saci mosolyogva.
- Úristen, és nem szóltál? - jött zavarba Lili azonnal - Huh, szerintetek megköszönjem?
- Már elment, játssz csak tovább nyugodtan - mondtam kedvesen.
Pár perc múlva egy kisgyerek dobott az ötszázashoz egy kétszázast, majd ezzel a lendülettel szaladt is vissza az anyukájához a park másik felébe, aki a pénzt adta.
- Amúgy menjünk már ki a főtérre, ott tuti többen hallanának, és akkor fellépni is gyakorlod - tanácsolta Saci csillogó szemekkel.
- És ha elrontom? Lámpalázas vagyok nagyon - húzta el a száját Lili - Nagyon gáz lenne.
- Nyugi, az osztályon kívül senkit nem ismersz itt - legyintettem - Na?
Beleadta a derekát, úgyhogy összeszedtük a cuccainkat, visszamentünk a település központjához (legalábbis mi annak néztük), amit nemrég elhagytunk, leültünk a téren lévő szökőkút (akkor éppen nem ment) peremére, kiraktuk a táskát és folytattunk mindent ott, ahol abbahagytuk.
- Köszönöm szépen - mosolyogott Lili egy kislányra, aki lelkesen dobott neki pénzt.
Lili darabja jó hosszú volt (három oldalas kotta), a második eljátszásra pedig egészen sok pénzt kapott a járókelőktől.
Nyilván nem ez volt a zenélés lényege, de azért örült neki. :)
Közben az osztályból többen is észrevettek minket, mosolyogtak ránk, megdicsérték Lilit (Betti, Marcsi és Domi még maradtak is hallgatni egy kicsit), meg minden, majd amikor a fiúk is kiszúrtak, hangosan, biztatóan tapsolni és füttyögni kezdtek, mire Lili elmosolyodott.
A fiúk odajöttek hozzánk, Laci egy "az én nőm" bejelentéssel bedobott egy csomó pénzt a táskába, amit Lili a darabba belemosolyogva nyugtázott, Ricsi és Andris - akik azt kérdezték, hol van Zsanett - beültek hozzánk, Casso meg egy gyors, diszkrét puszit nyomott a számra, és a kezembe nyomott egy pohár kávét.
- Életmentő vagy, imádlak - ittam bele mosolyogva.
Gyakorlatilag két nap alatt összesen aludtam annyit, amennyi egy napra is kevés lenne nekem, és nem kicsit voltam fáradt.
A járókelők és a közelben kávézgató turisták közben mosolyogva nézték a szökőkútnál összegyűlt társaságunkat, a merészebbek odajöttek pénzt bedobni, a többiek pedig csak hallgattak.
- Na jó, most már ennyi elég volt - fújta ki magát Lili egy kicsivel később fáradtan, amikor befejezte a zenélést.
Erre mindannyian, a téren járkáló emberek többségével együtt tapsolni kezdtünk, mire Lili hitetlenül felnevetett és elpirult mosollyal az arcán kérte, hogy most már fejezzük be, mert zavarba jön. :)
- Ötezeregyszáz, ötezerhatszáz, ötezernyolcsszáz, hatezernyolcszáz... - számolta össze Laci a pénzt - Hétezer. Hétezerkétszáz - nézett a barátnőjére büszkén elmosolyodva.
Wow. :)
Végül a hétezerkétszázból még több lett, ugyanis a két tanárnő a pénz számolásakor ránktalált, amikor kijöttek egy kávézóból, és azonnal dobtak a táskába.
- Hallottam a szép fuvolaszót, de nem gondoltam volna, hogy te leszel az, Lilikém - dicsérte meg az ofő mosolyogva.
Lili itt már teljesen zavarban volt, elpirulva mosolyogott csak, majd amikor elrakta a hangszert, boldogan átölelte a barátját, aki visszaölelve megsimította a haját.
Annyira cukik voltak, esküszöm, jó volt rájuk nézni. :)
A városnézésnek nemsokkal később vége lett, úgyhogy felszálltunk a buszunkra, elhelyezkedtünk (Casso mellé ültem), és miközben szigorúan nem ettünk (de), elindultunk haza.
Otthon hullafáradtan estem be az ágyamba, majd kész lettem volna ott maradni a párnámra hajtva a fejem vagy két teljes napra, ha nem jut eszembe, hogy dehogy maradok, nem maradok én sehol, ugyanis holnap reggel Casso jön értem a bátyja kocsijával, és jó pár napig csak ő lesz, meg én, a Balaton, és a kapcsolatunk, ami ráébresztett arra, hogy te jó ég, mennyire várom már a holnapot, úgyhogy erőt véve felkeltem.
Akkor pakoljunk.

Mai nap - 5/5: nem, igazából annál fáradtabb vagyok, hogy ilyen határozottan nekikezdjek, úgyhogy ha minden jól megy, ma estig kifejlesztek egy önmagától ki- és összepakolódó bőröndöt. Igen, ez lesz.
Na jó, hol a nővérem? :)