Március 11. (szombat)
- Most legszívesebben kettétörném a telefonod - közölte velem Casso félálomban, amikor mindkettőnket kegyetlenül felkeltett a korareggelre beállított ébresztőm.
- Nyugi, kinyomom - fordultam meg, majd hunyorítva kimásztam a karjai közül, négykézláb elnyújtózkodtam az éjjeli szekrényemig, és addig nyomkodtam a telefonomon, amíg meg nem állt az az idegesítő csipogás.
Amint ezt véghez vittem, mint ha mi sem történt volna, visszabújtam Casso mellé, aki továbbra is lehunyt szemmel feküdt az ágyamon, majd amikor már ott feküdtem mellette, elégedetten átvetette rajtam a karjait és így már mindketten készek voltunk visszaaludni.
Ekkor volt hajnali hat óra, mi pedig jó, ha aludtunk körülbelül három-négy órát, ráadásul minden bizonnyal ma az osztálykiránduláson sem fogjuk kialudni magunkat, szóval fogalmam sincs, hogy fogom túlélni a következő két napot, tekintve, hogy én már hat óra alvás után is élőhalott vagyok.
Na, mindegy.
- Fel kéne kelnünk, nem gondolod? - kérdeztem a barátom oldalához bújva, lehunyt szemekkel.
Igazából ez csak költői kérdés volt, abszolút nem akartam felkelni, ellentétben azzal, hogy tökéletesen tudtam, hogy viszont jó lenne.
- Nem - közölte egyszerűen - Én full jól elvagyok így.
- Igazából én is - láttam be elmosolyodva - Akkor itthon maradunk?
- Felőlem, csak maradjunk így.
Ebbe majdnem beleegyeztem, aztán átfutott az agyamon, hogy ez mennyire nem ilyen egyszerű és hogy mennyire menni akarok.
- De menni kéne - mondtam egy kis gondolkodás után.
- Akkor menjünk - felelte Casso egyszerűen.
- Akkor keljünk fel háromra - néztem rá, majd szép lassan beszámoltam, nagy erőt vettem és felültem.
Kettőnk közül én egyedül, viszont ha már eljutottam idáig, felálltam, nehogy visszafeküdjek és pipiskedve kihúztam a függönyt, amire először én is hunyorogva reagáltam.
- Terrorista vagy - nyöszörgött Casso, majd a homlokára téve a kezét, hogy nagyjából ki tudja nyitni a szemeit, rámnézett - Jó a kilátás, Pici - jegyezte meg szemtelenül elmosolyodva.
Na igen, a magasságomra utaló direkt idegesítő becézést tegnap kezdte, és azóta se hagyja abba, szóval úgy tűnik, már kora reggel elemében van. Fenomenális.
Erre automatikusan megpördültem és elugrottam előle, mivel valószínűleg előtte premier plánban nézhette a testem hátsó felét, ettől pedig automatikusan zavarba jöttem.
- Ébresztő van - feleltem ellentmondást nem tűrően, és igazából magam sem értettem, mitől lettem hirtelen ennyire friss, majd felkaptam a ruháimat, átmentem a fürdőbe és elkezdtem készülődni.
Amikor visszaértem, Casso már nemcsak hogy rávette magát és felkelt, már majdnem kész volt az öltözéssel is, egyedül a pólója nem volt még rajta, de ezt nem is bánom. :)
Kicsit megcsúsztunk időben (leginkább miattam), úgyhogy sajnos ki kellett hagynunk a reggelit, így pont odaértünk a suli elé a megadott időpontban.
- Kilyukad a gyomrom - panaszkodtam Cassonak már a különbuszon, akivel egymás mellett ültünk.
- Van kajád - nézett rám értetlenül - Anyukád adott.
- Igen, de nem lehet enni, most mondták - feleltem.
Egyébként Casso is, meg én is tegnap sütött meggyes pitét kaptunk és szendvicset (pontosabban azt csak én, viszont én kettőt is, Cassonak pedig volt agya és már tegnap vett előre magának valamennyi kaját).
- Ne csináld már, nem is látnak.
- Dehogynem - nyűglődtem - És ha meglátják, hogy eszem, lehet, hogy elveszik, és akkor cseszhetem.
- Rendben, Jókislány, akkor cseréljünk helyet? - kérdezte szórakozottan, mivel ő ült az ablaknál, én pedig kívül.
- Cseréljünk - biccentettem.
Az ablak mellett ülve sutyiban elkezdtem enni, valami utólag visszagondolva egészen fura módszerrel, mégpedig a táskámmal az ölemben ettem, hogy ha arra járna egy tanár, bedobjam a szendvicsem és úgy tűnjön, hogy csak kotorászom a hátizsákban valami után.
- Ez kész - röhögött ki Casso.
No comment. :)
Amikor megérkeztünk a szálláshelyre, bementünk egy egyszintes épületbe és az ofő adott öt percet, hogy beosszuk magunkat (szigorúan külön a lányok és fiúk) három négy- és két háromfős szobába.
Voltak hiányzóink, egyikük Enikő, akinek valami atlétikához kapcsolódó fontos programja volt - annyit tudok, hogy nem verseny és nem edzés, a többit nem teljesen értettem, amikor elmesélte - és a Lesnyák ikrek sem jöttek, azt hiszem, családi program miatt, valamint Csengét sem láttam és ennek egészen megörültem.
Az egyik négyszemélyes szobát egyből lefoglalta osztályunk fiúbandája - Casso, Ricsi, Andris és Laci -, amit igazából meg se kellett volna mondaniuk, úgy is tudjuk, Marcsi, Paula, Mira és Lina elvitték a másik négyszobásat, aztán Niki jelentkezett egy háromszobáshoz a barátnőivel, az utolsó, megmaradt négyszemélyes szobát kizárásos alapon pedig megkaptuk mi, Lili, Saci és én.
Legalább több helyünk lesz.
- Háromnegyed óra múlva mindenkit várunk ide vissza! - figyelmeztetett minket az ofő sokadszorra, mielőtt szétszéledtünk volna elfoglalni a szobákat.
A szobánk nagyjából jó helyen volt, egész közel a fürdőhöz, és nem a tanárok előtt, valamint belülről sem volt vészes, alapból fehér falak, két darab emeletes ágy, egy nagy szekrény és egy kis asztal.
Mivel én csak felül szeretek lenni az emeletes ágyakon, Lili és Saci pedig csak lennt - Lili attól fél, hogy leszakad alatta, vagy hogy felborul, ha nincs lennt senki (?), Saci pedig elvileg mindig beveri a lábát, amikor lejön a létráról, pláne sötétben - így nem kellett sokat szenvednünk az ágyelosztással.
Amikor kész voltunk a bepakolással, úgy döntöttünk, hogy kiülünk arra a folyosó szerű előtérbe és figyeljük az életet.
Nem sokkal később egy ránézésre méregdrága, fekete, makulátlanul fényes, márkás autó hajtott a szállásunk elé kicsivel, amit mi csak az ablakból láttunk.
- Ugye nem az, akire gondolok? - húzta el a száját Lili.
De, az volt.
Mint kiderült, Csenge most kivételesen Sopronból jött és az apukája hozta kocsival, csak egy kicsit megcsúsztak, de lényeg, hogy itt van, és ma is tökéletesen néz ki.
Magasított derekú szűk farmer, szép öv, magassarkú csizma, dekoltázsos, szürke póló, derékig érő csini kabát.
Francba is.
- Roland, ha már ott vagy, lennél egy kicsit úriember és segítenél a kisasszonynak felvinni a bőröndjét a lépcsőn? - szólt oda Madaras Cassonak, aki épp akkor ment ki az ajtón.
- Ja, csak ezt kidobom - itta ki az én imádott szerelmem az ásványvizes flakonjából az utolsó kortyokat, majd egy halál pontos, íves dobással lazán kidobta az üveget egy közeli kukába.
Néha van egy olyan érzésem, hogy a nem menő lét és a beégés nem áll Casso képességei között. Egyszerűen csak nem képes rá.
Viszont mielőtt bárki azt hinné, hogy Csenge az érkezését beleértve körülbelül tíz perc alatt csak kétszer idegesített fel, sajnos ezt a tévhitet meg kell, hogy cáfoljam, ugyanis mivel a tanárokon kívül egyedül a mi szobánkban maradt egy hely, az ofő vajon hova "költöztette" be Csengét? Na hova?
Hát persze, hogy hozzánk.
No comment.
Szóval Casso behozta Csenge bőröndjét a mi szobánkba, Csenge pedig vigyorogva követte, egészen addig, amíg meg nem tudta, hogy hozzánk kell becuccolnia, aminek ő ugyanannyira nem örült, mint mi.
Ráadásul mivel Nikiék úgymond "kiszorították", még be is sértődött rájuk, szóval beült Saci fölé a felső ágyra, és instázni kezdett.
- Bocsi Csenge, mi tényleg azt hittük, hogy nem jössz - mondta Kriszti, amikor Bettivel és Nikivel bejöttek a szobánkba "esdekelni".
- Tegnap megírtam, hogy jövök Apuval, hagyjatok már - forgatta a szemeit Csenge.
Na jó, ha ez igaz, ez tényleg szemétség Nikiék (vagyis leginkább Niki, mert ő stoppolta le a szobát) részéről, de inkább nem foglaltam állást egészen addig, amíg be nem lettem vonva a buliba.
- De mivel késtél, tök azt hittük, hogy nem jössz, de szerintem mindenki - magyarázta Betti, majd rámnéztek, hogy erősítsem meg a dolog "mindenki" részét.
- Sopronból jöttem, és kábé negyed órával jöttem később, mert messze van, ne hülyéskedjetek már! Meg a szobaosztás egyből akkor volt, amikor jöttetek. Nem? - vonta fel a szemöldökét Csenge, szintén rám nézve.
- Ebből engem hagyjatok ki - kértem meg őket.
- Akkor volt, vagy nem? - kérdezte meg Csenge újból.
- Nagyjából - feleltem megadva magam, majd összenéztem Sacival, aki ugyanúgy nem értette ezt az egészet, mint én, úgyhogy inkább fogtuk magunkat és Lilivel együtt kisurrantunk, mielőtt még hajtépés lenne.
Csenge és a barátnőcskéi elvitázgattak egy darabig, Niki nyávogott, Betti próbálta kiengesztelni, Kriszti magyarázkodott, Csenge meg flegmázott, de miután elhagytuk a saját szobánkat, onnantól kezdve nem nagyon követtem az eseményeket.
- Jézusom! - kaptam a szívemhez, amikor az evő Ricsi váratlanul elénk lépett az épület sarkánál és majdnem összeütköztünk.
- Bocs - került ki minket két rágás közben, viszont ahogy megkerült, Saci véletlenül meglökte valahogy, így rámömlött Ricsi kezében tartott hamburgerének (amit fogalmam sincs, honnan szerzett) a szósza. Csodás - Duplán bocs.
Ha már szószos lettem és elkezdtem letörölni a karom, gondoltam, akkor már megkóstolom, hogy milyen szósz díszeleg rajtam.
Ránézésre ketchupnak, vagy legalábbis paradicsomszósznak tippeltem.
- Chillis - figyelmeztetett Ricsi, amikor észrevette, hogy mit akarok - Eléggé csípős, szóval ha...
Ekkor már rég késő volt, úgyhogy a következő pillanatban már legyezgetve a számat, nagyokat lehelve ugráltam. Mondtam már, hogy nem bírom a csípőset?
- Basszameg - szaladt ki a számon viszonylag hangosan, mire gyakorlatilag mint a filmekben, az összes arc felém fordult az udvaron, valószínűleg azért, mert ilyen és hasonló kifejezések nem túl sűrűn hagyják el a számat hangosan, sőt.
- Na jó, baszki - röhögött fel Ricsi "ez kész" stílusban, majd amikor látta, hogy kifejezettel rosszul bírom a dolgot még az átlagosnál is, és a könnyeimmel küzködve, összegörnyedve próbáltam hűteni a szájpadlásomat különböző fura módszerekkel, gyorsan adott nekem egy zsepit, amivel letörölhettük rólam a szószt, majd körbenézett italért.
A piros szósz miatt gyakorlatilag úgy néztem ki, mint akit éppen megöltek, de ez még hagyján lett volna, ha nem éreztem volna közben úgy is magam.
- Leni, megvagy még? - kérdezte Casso az udvar másik feléből szórakozottan.
- Úgy nézek ki? - nyöszörögtem, mire felröhögött, majd odajött hozzám és a kezembe nyomta az ásványvizét - Hideg? - kérdeztem tőle.
- Aha - biccentett Casso jókedvűen, mire levettem a kupakot és beleittam, hátha segít.
Lehet, hogy Cassoval a szerelmünk nem minden tekintetből az a mesébe illő, nem jön értem hintóval és nem küzd meg értem sárkányokkal, de hideg ásványvizet ad, amikor a tesója felégette csípős szósszal a számat, és ennyi nekem pont tökéletes. :)
- Bocs Leni, tényleg - mondta Ricsi jókedvűen.
- Á, nem gáz - legyintettem kifújva magam, miközben visszaadtam Cassonak a vizét, mire összenézve elröhögték magukat.
Ehhez a történethez nincs több hozzáfűznivalóm. :)
Nem sokkal később a két tanár, Madaras és Hajdú bejelentették a nagy hírt, hogy kirándulni fogunk, jaj de jó, szóval volt tíz percünk összepakolni egy kis táskába enni- és innivalót, esetleg pluszpulóvert, és indultunk is.
Gyakorlatilag bejártuk az egész környéket, ötpercenként megcsúsztam, valamint Hajdú egész végig a madarak hangjáról magyarázott, amiket szerintem ő hallucinált be magának, mivel rajta kívül soha senki nem hallotta.
Ezt az utóbbit hangosan a fiúk állapították meg.
Mindegy, lényeg a lényeg, hogy a végén már mindenki szenvedett - plusz Marcinak kibicsaklott a bokája -, úgyhogy inkább levágtuk az utat egy sokkal fárasztóbb útvonalon (volt egy meredek rész, ahol felfele kellett menni, és eléggé a végére maradtam, mert utálok és egyben félek is ilyeneken menni, de Casso bevárt, segített és elkapott egyszer-kétszer, annyira imádom), és hamarabb visszaértünk a szállásra.
Volt körülbelül egy óra szabadidőnk, úgyhogy addig gyorsan írtam Anyának, majd Sacival és Lilivel becsatlakoztunk a fiúkhoz, akik az épületben felfedeztek egy csocsóasztalt és komoly összecsapásokra készültek, majd amikor odaértünk, mi is be lettünk vonva.
- Na, akkor most jöjjön egy nyerő páros - tapsolt kettőt Andris vigyorogva, miután ő már vagy háromszor játszott egymás után zsinórban és békésen beállt a pontokat számolni.
- Hagyjál már - röhögött fel Laci, miközben Lilivel együtt beálltak a piros oldalra, majd Casso is a kékre, én pedig közepesen határozottan mellé - Mindenkit leverek.
- Most kaptál ki kétszer, de ne zavarjon - nézett rá Casso egy szórakozott félmosollyal az arcán, majd felém fordította a fejét - Legyél a kapussal, majd nem engedem oda a labdát.
- Jó ötlet - egyeztem bele, majd helyet cseréltünk.
Laciéknak Andris, nekünk meg Ricsi számolta a pontokat, Saci pedig lelkesen vállalta az ő szavaival élve a "labdarakó" szerepet, úgyhogy precízen behelyezte a fehér golyót a pálya legeslegközepére, majd Ricsi mellé szökkenve szurkolt, csak úgy általánosságban.
Na jó, igazából nagyrészt a kapusoknak szurkolt, elsősorban mert azokkal Lili és én voltunk, másodsorban pedig mert szerinte azok "tök cukin néznek ki".
Biztos. :)
Lili se és én se vagyunk túl nagy focisták, se élőben, se csocsóban, sőt, Casso és Laci pedig hasonlóan voltak nagyon profik, úgyhogy szinte végig fej-fej mellett haladtunk.
- De az előbb még ott volt a labda, hogy került most ide? - pislogtam.
Igen, egy kicsit pörgősen ment a játék, gyakorlatilag azt sem tudtam követni, hogy mikor ki jön.
Az utolsó gól előtt döntetlen volt az állás, úgyhogy amíg Saci megpróbálta kiszedni a labdát a kapuból, izgulva ugrálgattam, hátha attól jobb lesz.
- Nyugi, megnyerjük - nyugtatott Casso halványan mosolyogva.
Amikor Saci bedobta a labdát, és tapsikolva újból szurkolni kezdett, az adrenalintól felfűtve még annál is jobban elvesztettem a fonalat, mint előtte, pedig igazán koncentráltam, majd csak akkor kaptam észbe, amikor Casso gyorsan odaszólt nekem.
- Figyelj - figyelmeztetett épp időben, mivel pont hozzám gurult a labda, mire azonnal összezavarodtam.
A hátvédeim (vagy hogy hívják ezeket) között villámgyorsan átszáguldott a labda, úgyhogy odakaptam a kapusomhoz, és amint ezzel egy picit véletlenül megmozdítottam, pont elpattant róla a golyó, nyílegyenesen végigsuhant a pályán a többi bábu között és becsapódott a túloldali kapuba.
- Ez az!!! - ugrottam egy óriásít sikítva.
Első igazi sikerélményem a csocsóban, nagy nap a mai. :)
- Ügyes vagy - nyomott Casso oldalról átkarolva a derekam egy óriási puszit a halántékomra mosolyogva, mire boldogan a nyakába ugrottam.
Megnyertük. Megnyertük! Ráadásul én lőttem az utolsó gólt a kapussal. Juhúúú! :)
Ezután a tanárok összehívtak minket, és a vezetésükkel játszottunk néhány klasszikus közösségi játékot - a táborban megismert ölbeülős játék egy icipici változatással újból előkerült, viszont most körülbelül kétkörönként ültem tovább, így az osztály összes jelenlévő fiújának ültem az ölében, beleértve Csengét is, aki velem egy "csoportban" volt, és gyanúsan kényelmesen elhelyezkedett Casso ölében -, majd megvacsoráztunk (rendeltek pizzát nekünk), és adtak nagyjából egy másfél órát, hogy mindenki lefürödjön.
A lány fürdőben gyakorlatilag hatszor olyan lassan haladt a sor, mint a fiúban, de erre számíthattunk, viszont amíg az a két zuhanyzófülke foglalt volt, a mosdókagylóknál mindenki együtt csoportosult, valaki fogat mosott, valaki micellás vízzel mosta le az arcát, valaki pedig fésülködött, közben pedig ahogy azt egy lány mosdóban/fürdőben/öltözőben szokás, ment ezerrel a pletyi, a cuccaink egymásnak kölcsönadogatása, vagy a régi, viszont alap slágerek kiskoncertezése.
Ha van, amit imádok az ilyen helyeken, az ez. :)
- Basszus csajok, valaki tud adni gyors egy betétet, vagy valamit? - kiáltott ki Betti az egyik vécéfülkéből.
- Megjött? - kérdezte Kriszti fogmosás közben.
- Nem, képzeld, gondoltam egyet és leköltöztettem a könnycsatornáimat!
- Oké, ez tetszett - nevetett fel Kriszti.
- Nálam egyébként van betét, milyet szoktál használni? - szólalt meg Marcsi.
- Bármilyen jó, életmentő vagy! - hálákodott Betti, miközben kinyújtotta a kezét a vécéfülke felett - Bocsi tényleg, csak tök random jött meg két héttel hamarabb és nagyon köszi.
- Semmiség - mosolyodott el Marcsi.
A következő pillanatban benyitott hozzánk az ofő, és szólt, hogy lassan készüljünk el, úgyhogy gyorsan elkészültem és visszamentem a szobánkba.
Saci ekkor éppen az anyukájával telefonált az udvaron, Lili pedig Lacival beszélgetett kinnt egy padon, úgyhogy a szobánkban csak Csenge volt, aki elsők között végzett a lányok közül és zenét hallgatva üzenetezett az ágyán, meg én.
Nem sokkal később viszont Casso is bejött hozzánk, pontosabban hozzám, és feljött mellém az ágyamra.
- Kis influencer - mosolyodott el, amikor meglátta, hogy Snapchat filterekkel az arcomon szelfizgetek (poénból).
- Gyere te is - fordítottam felé a kamerát, majd egy szívecskés filterrel az arcunkon csináltam egy gyors közös képet - Ez tök cuki lett - vigyorogtam, majd lementettem.
Casso nem mondott semmit, csak nekidőlt a falnak, és a kezébe vette a mellette lévő nagy neszeszeremet - két neszeszerem van mindig, van a kicsi, a nagybetűs Titokdoboz, amiben mindenki sejti, hogy mik vannak, de azért nem nagyon akarom mutogatni, és van a nagy, amiben semmi titkos nincs, csak olyan dolgok, amik kellenek egy ottalváshoz (tusfürdő, fogkefe stb.) - amit amikor bejöttem fürdés után, csak levágtam az ágyra, ő pedig csak hogy csináljon valamit, amíg én a filterekkel foglalkozom, belenézett, hátha talál valamit, amivel elszórakoz(tat)hat.
Igen, Cassot, ha unatkozik, olykor egy sima golyóstoll is le tudja kötni, pörgeti, meg minden, és látszólag ilyenkor tényleg elvan. :)
- Most már rettegj tőlem, mert bármelyik pillanatban kiszedhetem a szemöldököd - közölte a szórakozottan egy szemöldökcsipeszt felmutatva (amit magam sem tudom, miért hoztam el, de jó az, ha van), mire felnevettem.
- Tényleg, ideadod a tükröm? - kértem meg, miközben töltőre raktam a telefonom - Ilyen kör alakú, és virágok vannak rajta.
- Aha - szedte ki nekem, majd odaadta, én pedig visszaülve mellé kinyitottam.
- Jézusom, de karikás a szemem - fürkésztem magam pislogva.
- Biztos, nekem nem tűnt fel - vont vállat, majd megtalálta a két tusfürdőmet, amikből őszintén szólva véletlen hoztam kettőt - Várj, mindjárt kitalálom, melyiket használtad - nyitotta ki mindkettőt, amiket szépen megszagolt (volt egy epres és egy kókuszos), majd megfogta a hozzá közelebb eső kezemet, és finoman megillatolta a csuklóm - Sejtettem, hogy az epres lesz - biccentett elégedetten, miközben visszapakolta őket a neszeszerembe.
- Ügyes vagy - mosolyogtam, majd hirtelen témát váltottam - Tényleg, utánanéztél már az aszcendensednek?
Még a legutóbbi konfliktusunk előtt ígértettem meg vele.
- Nem - felelte őszintén, mire fintorogni kezdtem - Most kapok egy kisegyest, vagy mi? - röhögött fel a fenyegető arckifejezésemet látva.
- Akkor rákeresek én, csak add ide a telefonod.
Így is lett, úgyhogy megnyitottam a böngészőjét (egyébként imádom a hátterét, az összekulcsolt kezeink vannak a képen egy fekete-fehér filterrel, ahhw), és rákerestem egy aszcendens kiszámítós weboldalra.
- Kétezerhárom, március huszonegy... - kezdtem beírni a születési dátumát, majd kérdőn ránéztem.
- Nulla óra huszonnyolc - válaszolta, mielőtt kérdeztem volna.
Ő éjfélkor született, én délben, nincs mese, összeillünk. :)
- Budapest?
- Szeged.
- Mit kerestél te Szegeden? - pislogtam értetlenül.
- Kettőnk közül csak te vagy budapesti.
- Tényleg, bocsi, hülye vagyok - szabadkoztam.
Néha hajlamos vagyok elfelejteni, hogy Casso négy éves koráig Csongrád megyében élt - a szülei Szegeden ismerkedtek meg az egyetemen, ugyanis bár mindketten budapestiek (és környékiek) voltak és a családjuk jelentős része is ott élt (ez nyilván jelen időben is érvényes), ott laktak Szegeden albérletben, összejöttek, egyetem alatt összeköltöztek, évekkel később az esküvő után (Casso apukája a Tisza-parton kérte meg Casso anyukájának a kezét karácsony este, Casso elmeséléséből ítélve lélegzetelállítóan romantikus lehetett, ahhhw) egyszerűen csak ott maradtak Szegeden, amikor pedig Pityu megszületett, átköltöztek egy közeli településre, ott éltek hét évig, majd azt hiszem, az apukája munkája miatt, a fővárosban élő család miatt, meg néhány más tényező hatására egy nyáron felköltöztek Budapestre, így Pityu szeptemberben már ott kezdte az iskolát, Heni, Casso és Ricsi szimplán ovit váltottak, Lotti pedig akkor ment óvodába, szóval ez így egész jól jött ki; Cassoék ettől kezdve tizenegy évig ugyanott éltek Budapesten, és amikor Casso tizenöt éves volt, csak akkor költöztek át a gimi miatt a szomszéd házba (ami előttük egy harmincas éveikben járó házaspáré volt, akik alig voltak otthon, de nem is hiányoltam őket túlzottan), ahol jelenleg is élnek; ezeket az infókat részletenként szedtem össze Cassotól, annyira imádom a sztorijait, bármi is legyen az -, ő viszont pontosan jól tudja rólam, hogy én világ életemben itt éltem, Budán, mégpontosabban ebben a házban születésem óta, ezekkel pedig kiválóan tudjuk egymást cukkolni. :)
- Na. Nyilas az aszcendensed - jelentettem ki ünnepélyesen.
- Örülök neki - biccentett röhögve.
Oké, Casso nem hisz a horoszkópokban, ebbe már beletörődtem - állítása szerint azért nem tud hinni benne, mert ő úgy gondolja, hogy az, hogy milyen vagy, nem a születési percen múlik, hanem, hogy milyen környezetben nőttél fel, hogy neveltek, miket éltél át, ami befolyásolja a személyiséged, meg ilyenek, plusz még annyit szokott mondani, hogy ő ugye március 21-én született, így épphogy kos, szóval majdnem halak, mint én, és most szó szerint idézem, hogy "szerinted komolyan azon a rohadt huszonnyolc percen múlt, hogy milyen vagyok?" - de azért nem baj az, ha képben vagyok az aszcendesével is. :)
- Bocsi - szólt közbe Csenge hirtelen kivéve az Airpods-át a füléből, mire mindketten odafordultunk - Van egy töltőtök? Ott hagytam Apánál az enyémet.
- Nekem ott tölt a telefonom az asztalon, de húzd ki nyugodtan, szerintem már töltött eleget - feleltem. Adok neki töltőt, de én aztán nem fogok érte lemászni, van lába neki is tudtommal.
- Iphone? - kérdezett vissza, mire bólintottam.
Ha nem az lenne, fel sem ajánlottam volna neki.
Amikor odament a telefonomhoz, ami a töltőről kihúzás miatt automatikusan bekapcsolt, ő pedig meglátta a háttérképemet, ami az egyik legcukibb közös képünk Cassoval, gyanúsan hamar lefordította a képernyőjét, majd inkább felrakta töltőre a saját telefonját.
- Oksi, köszi - mondta gyorsan, majd visszamászott az ágyára.
- Mennyi az idő amúgy? - kérdezte Casso általánosságban.
- Negyed nyolc múlt - felelte Csenge egy fél másodperccel megelőzve engem.
- Az jó, csak mert már vagy húsz perce lennt kéne lennünk - biccentett Casso rámnézve, teljes nyugodtságban.
Basszus, tényleg.
Erre Csenge és én azonnal felpattantunk és az ajtóhoz siettünk, Casso pedig nyugodtan jött utánunk. Nem úgy tűnt, mint akit zavar, hogy késünk, viszont én féltem Hajdútól, Csenge pedig gondolom, tartott attól, hogy az ofő ezután nem fogja annyira kedvelni (vagy fogalmam sincs), úgyhogy mi kapkodva felvettünk valami meleg felsőt és siettünk is le.
Casso lazán beért minket, majd mielőtt befordultunk volna az épület sarkánál, még mindenki más látótávolságán kívül futás közben Csenge egyszercsak kirakta elém a lábát, elgáncsolt, én pedig elestem.
- Aú! - néztem Csengére dühösen, miközben megfogtam Casso kezét, aki értetlenül felhúzott - Ez meg mi volt?
- Bocs, ha nagyon fáj, de mindkettőnk érdekében csináltam - tette fel a kezeit, mire Casso is és én is elég értetlenül néztünk rá - Te elbotlottál, fájt a bokád, megvártuk, amíg tudsz menni, és utána is lassabban haladtunk, ezért késtünk - vázolta fel a haditervét, amit ürügynek talált ki, mint ha mi sem lenne természetesebb.
- Te nem vagy normális - pislogtam - És akkor most itt leszünk még húsz percet?
- Jézusom, de bonyolult vagy - forgatta meg a szemeit csípőre tett kézzel.
- Te meg egy szadista - vágtam rá, mire Casso halkan elröhögte magát - Egyébként pedig tényleg nem tudok menni, rosszul estem.
- Gyenge vagy. Tíz méteren csak el tudsz vonszolódni.
- Legközelebb gáncsold ki magad, ha ennyire képzett vagy - léptem egyet nyöszörögve.
Elvitatkoztam vele még egy rövid ideig, majd egyszercsak Casso is közbeszólt.
- Amúgy nincsenek is ott a tanárok.
Itt nem igazán tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek, de nem is nagyon volt időm ezen gondolkodni, ugyanis erre a mondatra Csengét mint ha ágyúból lőtték volna ki, úgy sprintelt oda a többiekhez.
- Oké, tudom, hogy nem illik kibeszélni másokat, de ez a csaj akkor is egy idióta - állapítottam meg elképedve.
- Az - biccentett Casso röhögve - Vigyelek, Törpilla?
- Légyszi - fontam a nyaka köré az egyik karom, mire a hátam mögé nyúlva megfogta a derekam és felkapott.
Egyébként letörpillázott, de ez csak később jutott el az agyamig. Aranyosan idegesítő, utálom és imádom is egyben ezt a kombinációt, amiből a végén mindig imádom lesz, Casso pedig ezt pontosan jól tudja. Francba már. :)
A többiek éppen valami tábortűz körül ültek és beszélgettek, érkezésünkre pedig felnéztek, megkérdezték, hogy hol voltunk eddig, mi nagyjából válaszoltunk, majd leültünk egy szabad padra.
- Annyira szép a tűz - állapítottam meg, miközben a térdemre könyököltem és a tenyereimbe támasztottam az állam - Csak így nézem, mert gyönyörű, és közben észre sem veszem, hogy annyira megbabonázott, hogy teljesen elvesztem benne. Te érezted már ezt?
Casso a művészi leírásomra halványan elmosolyodott, majd a lángok fényeitől csillogó szemeivel egy pillanatig az enyéimbe nézett, és halkan válaszolt.
- Igen. Csak én nem a tűzzel - mondta mosolyogva, majd közelebb hajolt hozzám és egy mindent elmondó, érzelmes puszit nyomott az arcomra.
Azt hiszem, itt az ideje, hogy elolvadjak. Ahhw.
A romantikus pillanatot az osztályfőnökünk zavarta meg, aki leült hozzánk, mire elcsendesültünk, ő pedig beszélgetni kezdett velünk. Mármint, nyilván, nem először kommunikáltunk vele, de egyszerűen csak normálisan megkérdezte tőlünk, hogy hogy érezzük magunkat, fáradtak vagyunk-e, mihez lenne kedvünk most, vagy a közeljövőben, meg ilyenek, mindezt olyan természetesen, mint ha valami közeli ismerősünk lenne, nem pedig a tanárunk.
És egyébként tök jó volt.
Beszélgettünk a nehézségekről a suliban, páran bedobtunk néhány helyet, ahová szívesen elmennénk az osztállyal, elmesélte, hogy a nagyobbik lányának jövő héten lesz az esküvője, mi gratuláltunk előre, ehhez hozzátettem csak úgy, hogy az én nővérem körülbelül egy év múlva szintén férjhez megy, aztán már nem is tudom, hogy ki befejezte a sztorit azzal, hogy ráadásul Casso bátyja veszi el, ezen a tanárnő meglepődött, majd ezenkívül mindenkit végighallgattunk sorban, hogy meséljen valamit, így megtudtuk, hogy Marcsinak nemrég született egy kishúga (jó nagy korkülönbség), hogy Domi elkezdett bónusz németórákat venni, és nemsokára lesz egy nyelvvizsgája, így teljesen lefáradt, csak muszáj, mert gimi után Németországba akar költözni - itt beszélgettünk egy darabig arról, hogy ki tervezi a jövőjét külföldön, Mira Párizson gondolkodik, Ágoston pedig Svájcba tervez menni, más konkrét ötlet nem volt -, itt Kriszti a feljött téma miatt elmondta, hogy nyáron Amerikába utazik valami kinti nyelvsuliba, majd lezártuk a témát, és ezután mindenkit sorra meghallgattunk.
- Leni? - nézett rám Madaras mosolyogva, mire zavartan elnevettem magam.
- Nem igazán tudok mit mesélni - mondtam őszintén - Annyi, hogy jövő héten nem fogom tudni megírni a föci témazárót - jeleztem, mert más tényleg nem nagyon jutott eszembe, Casso viszont halkan elnevette magát, majd szórakozottan hozzátette:
- Én se.
Madaras elmosolyodott.
- Mit csináltok ti a jövő héten? - kérdezte mosolyogva.
- Lelépünk - felelte Casso egyszerűen.
- Minden évben ezt csinálják - nézett ránk Ricsi jókedvűen - Kilencedikben még vittek engem is, aztán tavaly már csak telefonban köszöntöttek fel.
Ebből gondolom már lejött a tanárnőnek, hogy Casso (és Ricsi) szülinapja miatt van ez az egész, úgyhogy innentől kezdve csak annyit kérdezett, hogy hány évesek lesznek.
- Tizennyolc - mondta Casso, mire akaratlanul elmosolyodtam.
Nagykorú lesz, annyira jó. :)
Olyan tizenegy körül mindenkit elzavartak aludni (Hajdú ekkor már rég pihent szerintem), úgyhogy Lilivel, Sacival és Csengével bevonultunk a szobánkba és pontosan jól tudva, hogy a napnak még úgy sincs vége, ráérősen belekezdtünk az osztálykirándulások izgalmasabb részébe.
*******************************************
Folytatás következik!