Február 22. (csütörtök)
A reggelem nem volt túl fényes, ugyanis amikor felébredtem és kinyitottam a szemem, egy óriási, fekete bogár látványa fogadott a falamon, amitől annyira megijedtem először, hogy ugrottam egyet és konkrétan leestem az ágyamról. Hurrá.
Viszont így legalább hamar felébredtem.
Miután elkészültem, a gyors ébredésemnek köszönhetően volt időm az ajtó előtt átismételni magamban a szövegemet, amit este találtam ki, hogy kérdőre vonhassam vele Cassot.
Amióta tegnap láttam a Snapchat-térképet, azóta folyamatos gyomorgörcsöm van a témától.
Ettől függetlenül egész jól haladtam az ön-lenyugtatással és a szövegátismétléssel, de amikor kimentem, és mosolyogva köszönt nekem, hirtelen elfelejtettem az egészet, úgyhogy miután visszaköszöntem, ő pedig átölelt, eltoltam magamtól, és inkább a rögtönzésre támaszkodtam.
Hát, talán jobban jártam volna, ha inkább felírom egy cetlire és felolvasom.
- Te tegnap tényleg a Nyugatinál voltál, és csak rossz a Snapchat, vagy a WestEndben voltál Csengével? - kérdeztem, mire értetlenül felnevetett.
- Mi? - nézett rám pislogva.
A tekintete teljes mértékben őszintének tűnt, úgyhogy ez nagyon összezavart.
- Tegnap azt mondtad, hogy a haverjaiddal leszel a Nyugatinál, de a Snapchat azt írta, hogy a WestEndben vagy, pont ott, ahol Csenge is, egy pár haverod meg az instájuk alapján teljesen máshol - magyaráztam.
Casso erre csak zavartan elnevette magát, majd a hajába túrva elkapta a tekintetét.
- Baszki - szaladt ki a száján, mire kérdőn ránéztem - Oké, ezt bebuktam - biccentett kínosan elmosolyodva.
- Elmagyaráznád? - fontam össze a karom.
- Aha. Nem találkoztam senkivel, alapból is a WestEndbe mentem volna, és ennek az egészhez Csengének semmi köze, Jézus Isten. Így is először bementem a Nyugatira, hogy aztán az aluljárón keresztül visszamenjek a WestEndbe - mondta, mire nem kicsit összezavarodtam.
- De miért mentél akkor oda? És miért nem mondtad el? Mit kell titkolni azon, hogy vettél valamit a WestEndben? Vagy mit vettél, ami... - értetlenkedtem, majd egyszer csak leesett - Ó - pislogtam.
- Ó - bólintott megvakarva a tarkóját.
Szülinapi ajándék. Tapsot nekem.
- Kínos - temettem a tenyerembe az arcom.
- Egy kicsit - biccentett - Na, de most már hagyjuk, és kérlek vissza - mentett ki a kínos szituációból, majd magához húzott, én meg a hülyeségemen és a megkönnyebbüléstől nevetve a mellkasába fúrtam a fejem.
Akkor ez letisztázódott. :)
A suliba érve a Rescue Me fogadott minket, amit automatikusan énekelgetni kezdtem (nyilván csak halkan), miközben Cassoval beálltunk a büfé sorába, ami már lassan reggeli rutinunk.
Casso halványan mosolyogva hallgatta, hogy énekelek, majd a szám végeztével elengedte az összekulcsolt kezeinket, és átölelte oldalról a derekam.
- Hogy tetszett a magánkoncertem? - vigyorogtam.
- Nagyon jó volt - felelte mosolyogva.
- Én is így gondoltam - néztem rá szórakozottan, majd egy pár másodperc múlva csak úgy felnevettem.
Valószínűleg saját magamon nevettem, de igazából fogalmam sincs, csak annyit tudok, hogy egyszerűen képtelen voltam abbahagyni.
Nincs is bájosabb annál, mint amikor az aula kellős közepén, a barátod ölelésében jön rád indok nélkül a röhögőgörcs, és úgy vihogsz egy idő után tulajdonképpen a semmin, hogy mindenki kellőképpen hülyének nézhessen.
- Jól vagy? - kérdezte Casso hitetlenül felnevetve, amikor már egy ideje mosolyogva nézte, ahogy szinte visítok a röhögéstől.
- Aha - töröltem meg a szemem nevetve, majd rázkódó vállal a vállába fúrtam a fejem.
- Oké - nyomott egy puszit a hajamba látszólag jól szórakozva rajtam.
Ennél már csak az volt a jobb, hogy közben sorra kerültünk, de mivel még mindig nem tudtam abbahagyni a röhögést, Casso kért helyettem, de az se volt olyan egyszerű, ugyanis nem tudta, hogy mit akarok, aztán végül néhány "mheeehleeegszendvihics" és "shhhahhjjtooss" szófoszlányomból megoldotta a problémát, és megvette a szokásos "menümet" egy melegszenyával, amit ki tudott szedni a mondatomból. :)
- Leni meg mit szívott? - kérdezte Laci szórakozottan Cassot, amikor beléptünk a terembe.
- Passz - röhögött fel Casso, majd lerakta a kajámat a padomra, amiket ő hozott fel, mert nekem annyira remegett a kezem, hogy valószínűleg már az első lépcsőfoknál elejtettem volna az egészet.
- Hallod, adjál már nekem is - szállt be hozzánk Andris is, mire csak vihogva megráztam a fejem - Hát haver, asszem megőrült a nőd - nézett Andris Cassora, aki erre inkább nem válaszolt. :)
Egyébként mindenkit megnyugtatok, matekórára már sikerült lecsillapodnom (talán Horváth tökéletesre vasalt világoskékzakója komolyított el ennyire, ki tudja?), úgyhogy teljesen nyugodtan oldottam meg a táblánál azt a hülye egyenletet, amit rámsóztak.
Mindig stresszelek a táblánál, az egész osztály előtt, miközben a tanár árgus szemekkel figyeli, hogy mit hogyan csinálok, és ez természetesen most se volt másképp.
- Nem jó a megoldás - rázta meg a fejét Horváth, amikor már befejeztem a számolgatást és a fogaimat összeszorítva ránéztem, erre a válaszra pedig felszisszenve vissza az egyenletemre - Hanem tökéletes - tette hozzá.
Hogy én hogy utálom ezeket a poénos "beugratásokat".
- Áprilisban lesz egy városi matematika csapatverseny, örülnék, ha te is benne lennél a csapatban - jegyezte meg Horváth, amikor leültem a helyemre - És természetesen várok még három jelentkezőt, hogy Levendulának ne egyedül kelljen indulnia egy csapatversenyen, mert az azért elég jelentős hátrány lenne - poénkodott, mire kínosan felnevettem.
Na igen, Horváth és a fergeteges humora.
Mint két külön faj.
De legalább akik bukásra állnak, vagy szimplán csak nyalni akarnak, jót nevetnek a hatalmas viccein.
Na, mindegy.
- Fáj az oldalam - huppantam le Casso mellé szünetben, mire elmosolyodott.
- Nem tudom, miért - fordította felém a fejét szórakozottan.
- Én se - vigyorogtam, majd az oldalamat fogva kifújtam egy hatalmas adag levegőt, hátha az segít, majd fáradtan lehajtottam a fejem a padra.
Mármint Csenge padjára, csak ő akkor éppen Bettiékkel tette magát a folyosón, vagy talán Danival volt, igazából fogalmam sincs, de nem is érdekel, annyi a lényeg, hogy nem volt ott, úgyhogy teljesen nyugodtan el tudtam beszélgetni Cassoval az élet nagy dolgairól. :)
- Ma a szertorna teremben fogunk gerendagyakorlatokat végezni - ismertette Lelley a mai feladatot tesin.
De jó lesz.
A múlt órákon ugyan már átvettük az ilyen gerendás "lépéseket" talajon, de ahogy fel kellett mennem a gerendára (már az se ment túl gördülékenyen), konkrétan majdnem leszédültem onnan.
- Leni, ne úgy, mint egy birodalmi lépegető, a gyakorolt járással menj végig! - próbálkozott Lelley a gerenda mellett állva nézve a szerencsétlenkedésemet, aki velem ellentétben még nem vesztette el a reményt az iránt, hogy valaha is profi szertornász legyek. Kis naiv.
A korlátot fel se érem, a gerendáról leszédülök, talajon kifekszem, mert nem hajlok, hanem konkrétan török, átugrani meg egy zsámolyt sem tudok, szóval szerintem erről ennyit.
Művész vagyok, ne erőltessük.
Először valamilyen csodafolytán végig tudtam menni a gerendán, aztán a következő körben lecsúsztam róla, meghúztam a bal bokám, és a fejemet is beütöttem, amit szerencsére nem csak a lányok láttak (Csenge még egészségesen ki is röhögött, mivel ő ugye versenyszerűen sportol, rg-zik, blablabla, minden tesiórán szaltózgatni, meg bógnizgatni szokott menőzésből, és nyilván úgy megy végig a gerendán, mint ha csak otthon sétálgatna a nappalijukban... no comment), hanem a fiúk is végignézhették, ugyanis ők az aulában sorakoztak akkor, a szertornaterem ajtaja meg tárva-nyitva volt, szóval égtem egy kellemeset, de legalább az óra további részében ülhettem. Éljen.
- Minden oké? - ült le mellém Casso mosolyogva egy kicsivel később, akit általában nem nagyon szokott meghatni, hogy közben neki tesiórája van.
- Hát... - nevettem fel fájdalmasan a bokámat dörzsölve - Ma már vagy harmadszorra égek be előtted, de az előző kettő legalább nem fájt - mondtam, mire felröhögött.
- Ez se fog sokáig, de duplatesi végéig ha nagyon akarod, még kihúzza - tette hozzá szórakozottan.
- Akkor jó - bólintottam nevetve - Amúgy Somogyit nem zavarja, hogy már megint leléptél? - kérdeztem a fiúk irányába nézve.
- Nemtom', de nekem nem nagyon hiányzik - vont vállat.
- Tehát kosár közben úgy döntöttél, hogy én viszont igen, úgyhogy otthagytad a többieket - realizáltam mosolyogva.
- Valahogy így.
Ejnye-bejnye. :)
Suli után megírtam otthon a házimat, majd játszottam Csepivel.
Mármint ez a kettő igazából egyszerre történt, én írtam a föcit, Csepi pedig a fiókjaimban kutatott.
- Ez micsoda? - mutatott kábé hárompercenként valamilyen tárgyra a szobámban, én pedig mint mindig, most is megválaszoltam.
- Az egy radír - feleltem, mire a kezébe vette azt, és nézegetni kezdte - Ha ceruzával írsz vagy rajzolsz és elrontod, akkor ki tudod radírozni vele, és nem látszik - próbáltam megmagyarázni.
Ezután perceken keresztül vonalakat kellett húznom grafitceruzával, hogy Csepi kiradírozhassa őket (szegény fák, jónéhány papír a végét járta emiatt), majd egyedül is elszórakozott ezzel, aztán eldobta a radírt (asszem az ágyam mögé esett, majd ki kell szednem onnan), átment az emlékes fiókomhoz, és ott kezdett el kutakodni.
- Ez meg micsoda? - kérdezte egy kinyomtatott közös képünket nézegetve Cassoval.
Ha jól emlékszem, azt még az első kapcsolatunk első hónapfordulóján készítettük a Duna-parton, és azt hiszem, ezt a szelfit még én lőttem magunkról, amin én lehunyt szemmel vigyorgok, Casso pedig mosolyogva egy puszit nyom az arcomra.
Lassan egy éve, hogy történt mindez.
Ekkor még nagyon friss szerelmesek voltunk, rózsaszín ködben éltünk, nem voltak különösebben nagy gondjaink, talán annyi, hogy Zsombi valamikor akkor kezdett irogatni nekem, de akkor még nem volt Csenge, random ismeretlen lányokra voltam féltékeny, ami nyilván meg sem közelíti a mostani állapotomat, Ricsi még együtt volt Sacival, Laci nemrég gyógyult ki a depressziójából, hogy Lili szakított vele, és egyfolytában csajozott, Enikő az "örök magány"-áról győzködött, miközben messziről Nándit figyelte, az a-sok még külön osztály voltak, Casso gimi előtti életéről szinte még semmit sem tudtam, Márti még Amerikában tanult, és alig beszéltünk, Csepi csak éppen egyéves lett (nemsokára kettő lesz, nagyon durva), Paula az évfolyam legmenőbb, plázabarbie lánya volt, Pásztor volt az ofőnk... igazából napokig sorolhatnám, hogy mennyi minden változott azóta, és bár egy része akkor még sokkal jobb volt, mindenesetre nem sírom vissza azokat az időket.
Azóta Cassoval képesek voltunk két és fél hónap után újrakezdeni mindent, a nővéremnek megkérték a kezét, Zsombi eltűnt, Márti, a régi legjobb barátnőm újra belépett az életembe, Lili és Laci összejöttek, Paula megtalálta az igazi önmagát és a társaságát, összevontak az a-sokkal, új barátságokat kötöttünk, Enikő is végre megtalálta a párját, Cassoval a kapcsolatunk új szintet lépett...
És bár vannak nehezebb és fájdalmasabb dolgok ma is, mint például Ricsi és Saci szakítása, Csenge megjelenése, a féltékenységem, vagy akár, hogy Anya és Apa mostanában az átlagosnál többször kapnak össze valamin, ami néha nagyon kiborít, de reménykedjünk, hogy egyszer minden meg fog oldódni.
A filmekben általában ez be szokott jönni.
- Ez egy fénykép - feleltem mosolyogva a húgomnak - Ez itt Casso, ez meg én, még régen.
- Ő Casso? - mutatott Csepi Cassora a képen, mire akaratlanul is elmosolyodtam.
- Igen - bólintottam megsimítva a fejét.
A föcit akkor már rég otthagytam, gondoltam, majd később megcsinálom, most volt jobb dolgom. :)
- Képzeld el, ezt még nem is meséltem - vettem az ölembe Csepit mosolyogva.
Vagyis tuti meséltem neki valamelyik idegösszeroppanásomkor, de nem hinném, hogy emlékszik rá.
- Amikor megszülettél, Casso jött el velem a kórházba - kezdtem mesélést, miközben megpusziltam az arcát.
Nem tudom, mennyit értett belőle, miközben elmeséltem neki a randis sztorimat Cassoval, de nem is ez a lényeg.
Mindenesetre annyira szívmelengető volt az egész jelenet, hogy Csepi egy közös képünket nézegette Cassoval, hogy jó értelemben majdnem elbőgtem magam.
Na jó, lehet, hogy csak én reagálom túl, de akkor is. :)
A Mamiék olyan fél nyolc körül érkeztek meg, én pedig nem kíméltem őket, mindkettőjüknek a nyakába ugrottam.
Nagyon hiányoztak már. :)
- Tej vagy tejszín? - kérdeztem a nagymamámat, amikor önkéntesen kávét főztem neki, a nagypapám pedig már Apával ügyködött valamit az emeleten, úgyhogy csak mi, "lányok" - Anya, Mami, Csepi, Napsugár (ő hozta őket haza a reptérről, és hétvégén ő is itthon lesz, jupiii :D) - voltunk a konyhában.
Igen, az én drága Mamim képes ilyenkor is kávét inni. Én se értem. :)
- Tej jó lesz, köszönöm - mosolygott rám - Viszont. Napsugár barátjával ma már összeismerkedtem a reptéren, a tiedről mit tudunk? - kérdezte vigyorogva.
- A szülinapomon itt lesz, úgyhogy akkor majd megismeritek - feleltem mosolyogva.
- Ő most hány éves?
- Március végén lesz tizennyolc. Lesz kocsija, tök jó - meséltem lelkesen.
- Milyen? - érdeklődött a nagymamám.
- Hát, azt nem tudom, de lényeg, hogy a nagykorú barátomnak kocsija lesz - vigyorogtam.
- Azért majd autós szexnél ügyeljetek a közszeméremsértésre, és legyen sötétített az ablaküveg - szólt közbe Napsugár röhögve.
- Sugár! - förmedtem rá elpirulva a tenyerembe temetve az arcom.
- Jó, na - tette fel a kezeit vigyorogva - Csak gondoltam, szólok.
A nővérem néha irtózatosan perverz tud lenni, de őszintén szólva amikor nincs itthon, azért hiányoznak a hülye beszólásai. :)
A Mamiék elég fáradtak voltak, úgyhogy ők viszonylag korán elmentek pihenni, Napsugár hazament (ugye az egyetem miatt ő csak szombat délelőtt jön vissza - péntek este is jöhetne, csak akkor bulizik, ejnye - és akkor itt is alszik :D), én ha már itt tartottuk, befejeztem a házimat, utána meg Casso rámírt, szóval elalvásig (fürdés közben is, hehe) vele üzeneteztem.
Ennyi volt a mai. :)

Mai nap - 5/5: Cassoval minden oké, Csepi aranyos, Mamiék pedig örülök, hogy itt vannak nálunk. :)
******************************************
Most egy rövid ideig szünetelek a drámázással, és remélem, tetszett a rész. 🥰

(De azért olyan sok szünetet nem hagyok, mert van néhány megoldandó dolog a történetben, amiket itt szépen összehoztam, de ígérem, nem fogom nagyon nyújtani, csak pont úgy, hogy reális legyen 😊❤️ jó, talán egy-két kisebb időugrást beiktatok, hehe)

Szép napot mindenkinek! 💕