Július 12. (szerda)
Lassan egy hónapja, hogy tart a nyári szünet, két hónapja történt az a lehető legkevesebbet emlegetett péntek este, három hónapja az a másik péntek este, amikor Saci bevallotta, hogy szerelmes, és ma pontosan egy éve, hogy Cassoval összejöttünk abban a nyári táborban.
Szóval ha azt a rövid kis két hónapot nem számítjuk, Cassoval ma van pontosan egy éve, hogy egy párt alkotunk, mégpontosabban, hogy egy éve járunk.
Imádom kimondani.
A családdal egyébként pont tegnap jöttünk haza a nyaralásból, ők pedig két nap múlva fognak indulni, de nem is ez a lényeg, hanem hogy ma mindketten úgy intéztük, hogy itthon legyünk, és két hét különlét után végre együtt tölthessük ezt a napot.
- Sziaaa! - ugortam Casso nyakába a kapunkban, ahogy megláttam, mire a lelkesedésem miatt elnevetve magát, megpuszilta a homlokom.
- Szia, Szöszi - ölelt át Casso mosolyogva - Hiányoztál.
- Ne tudd meg, te mennyire - vallottam be őszintén, majd az illatát magamba szívva mégjobban magamhoz szorítottam.
Irtózatosan szeretem.
Úgy beszéltük meg, hogy persze, kicsit hülyeségnek hangozhat, de egy egész napot rááldozunk arra, hogy együtt legyünk, miért ne csinálhatnánk hülyeséget, mégpedig, hogy a kocsijával leugrunk a Velencei-tó környékére, ami nincs annyira közel, de lényegében ott jöttünk össze egy évvel ezelőtt. Imádom a nosztalgiát, és imádom őt, tökéletes program kettőnkkel kapcsolatban nosztalgiázni. :)
Mivel a mai napon akkor volt a legmelegebb, amikor megérkeztünk, a megbeszéltek alapján egy strandnál raktuk le a kocsit, hogy fürödjünk, majd utána elmenjünk egy közeli étterembe.
- Várj, várj - mosolyogtam rá Cassora, ahogy bementünk a tóba, mielőtt először lemerült volna a víz alá - Egyszerre merüljünk.
Beszámoltam, lementünk a víz alá, majd ahogy feljöttünk, a nyaka köré fontam a karjaimat.
- Na jó, igazából nem tudom, mi célom volt ezzel, de nekem tetszett - vallottam be vigyorogva, mire elnevette magát - Egyébként milyen volt tegnap a meccs?
- Nyertünk egy góllal.
- Az jó - bólogattam mosolyogva - És akkor ez így továbbjutás?
- Aha.
- Ééés... ennél több kérdés most nem jut eszembe, bocsi - nevettem fel őszintén, mire ő is elröhögte magát.
- Nem gáz, kérdezek én. Hány horvát szót tanultál meg végül? - kérdezte szórakozottan, ugyanis a horvátországi családi nyaralásom előtt nagy lelkesen kitaláltam, hogy majd valamennyi nyelvtudást felszedek és horvátul fogok beszélni.
- Megtanultam a zuhanyzót Trogirban horvátul, de elfelejtettem - vallottam be elnevetve magam - Valami tuseva, vagy ilyesmi volt.
- Jó, azért ne add fel - röhögött ki.
- Szóval szerinted menthetetlen vagyok?
- Nem mondtam ilyet - vigyorgott.
- De szerintem meg ezt gondoltad - mondtam mosolyogva, majd közelebb hajoltam hozzá - Egyébként csak hogy tudd, már nagyon vártam ezt a napot.
- Én is - karolta át a csípőm elmosolyodva - Motivált, hogy vizes leszel - tette hozzá szórakozottan, mire felnevettem.
Imádom a hülye humorát. És a hülye fétisét is. :)
- Jó, ez most kompenzálta azt, hogy menthetetlennek gondoltál, szerencséd. Amúgy szerinted hányan néznek minket? - lestem át a válla felett.
- Nem tudom, de leszarom - röhögte el magát őszintén, majd kicsit közelebb húzott magához.
- Chh, a kis érdektelen. Egyébként csak azért, mert most gondolj bele, itt úszkálnak tőlünk valamennyire ilyen családok, vagy idősebbek, mi meg itt vagyunk félig összebújva, és azon gondolkodtam, hogy mondjuk ha van egy kisfiú, tegyük fel, hat éves, és Petinek hívják, szóval Petike lát minket, és elkezd azon kattogni, hogy Úristen, ez egy fiú meg egy lány együtt, pfúj, biztos szerelmesek, de lehet, hogy a húga, Katika, meg azt hiszi, házastársak vagyunk, vagy még nem beszéltünk a harmadik opcióról, a kis Sárikáról, aki... - csevegtem jókedvűen, Casso pedig az ajkaimtól elszakítva a tekintetét, hitetlenül elnevette magát.
- Oké, Leni, állj le - közölte szórakozottan.
- Te most elcsitítottál? - kérdeztem meglepettem felnevetve.
- Nem, nem, hallod ezt a hangot? - kérdezett vissza mosolyogva, jókedvűen elemelve a fülemtől egy hajtincsem, hogy "jobban halljak" (:D), én pedig bedőltem neki, pedig semmilyen hang nem volt, de végre csendben maradtam, ő pedig erre az alkalomra várt, hozzám hajolva le is kapott azonnal.
- Hé! - nevettem el magam, miután először megcsókolt - Szóval inkább lesmárolsz... megjegyeztem - játszottam el a sértődöttet - Ennyi volt, mégse nézem el, hogy menthetetlennek találsz, sértés sértés hátán...
- Szeretem a beszédhangod, de ne beszélj már ennyit - mondta szórakozottan az ajkaimat nézve, arra utalva, hogy nem igazán hagyom "kibontakozni". :)
- Bleee - nyújtottam ki rá a nyelvem kislányosan, mire elmosolyodott, visszahajolt hozzám, én pedig vigyorogva hagytam, hogy a nyelvét az enyémhez érintve megcsókoljon.
- Na, végre nincs senki körülöttünk - adtam hálát az égnek, amikor egy-két órával később már csak mi voltunk a strandnak azon a részén, ahová a törölközőket terítettük ki, majd elfeküdtem azzal a szándékkal, hogy sütkérezem egy kicsit a napon, Casso pedig leült mellém.
- Ja - értett egyet.
- Egyébként akármennyire is meghasad a szívem, szerintem most ne együnk strandkaját, ha már estefele megyünk vacsizni. Plusz ha bikiniben vagyok, amúgy se szívesen tömöm tele magam sós, felpuffasztó dolgokkal.
- Aham, mert a végén még felpuffadsz, te jó ééég - ironizált szórakozottan.
- Jó, nem kell értened.
- Szerintem se. Amúgy, pár napja véletlen összefutottam Titanillával - váltott témát, mire felnevettem.
- Hol?
- Egy benzinkúton, kurva cringe volt.
- És, érdeklődött valamit? - vigyorogtam.
- Ja. Először megkérdezte, hogy egyedül vagyok-e, és mivel egyedül voltam, random megkérdezte azt is, hogy mi amúgy szakítottunk-e már - nézett rám.
- De cuki.
- Az. Elvileg sulis kapcsolatok nem bírnak ki egy nyarat, tudtad?
- Nem, én abból következtettem, hogy mi már az előzőt is simán kibírtuk, plusz még jó sok hónapot - mondtam derűsen.
- Ne következtess ilyenekből, Titus jobban tudja. Nem bírjuk ki, úgyhogy ezennel én akkor szakítok is, köszi mindent, sok sikert a továbbiakban - válaszolta szórakozottan mosolyogva, mire felnevettem.
- Jaj, ezek után, hogy vége lett a tini románcunknak, kellemetlen lesz, hogy egy közösségben vagyunk, a francba is, miért nem hallgattunk rá előbb???
Ezen elpoénkodtunk egy darabig. :)
Egy vicc az a nő.
Strandolás után mindketten lezuhanyoztunk, illetve átöltöztünk (mondjuk a női zuhanyzóban lenni kicsit kellemetlen volt, de inkább, mint hogy büdös legyek), majd beültünk a kocsiba és elindultunk az étterembe.
- Szerintem kérjünk tálat - dobtam fel Cassonak - Kétszemélyeset.
- Felőlem - ment bele lapozva egyet az étlapban.
- Mondjuuuk van az a harminckettes, azzal szimpatizálsz?
- Te komolyan ananászos-tálat akarsz velem szétdobni?
- Jaj, tényleg - esett le, mire felnevettem - Mi ez az ananász-ellenességed?
- Hogy utálom. Harmincnégyes? - olvasott tovább.
- Abba meg van csirkecomb.
- És?
- Én meg azt nem szeretem. Mármint annyira.
- Akkor harminchárom, több tál nincs.
- Mi van abban? - olvastam el gyorsan - Jó, az szerintem jó - egyeztem bele - Neked van terved, hogy mit iszol?
- Még nincs.
- Mondjuk te még vezetsz ma, úgyhogy alkoholosat tuti nem - lapoztam el.
- Te attól még ihatsz, ha akarsz.
- Nem, egyedül nem - ráztam meg a fejem - Ovisnak nézel, ha baracklevet iszok?
- Mindig baracklevet iszol - pillantott fel rám szórakozottan.
Szóval kikértük a harminchármas tálat, nekem egy baracklevet, neki pedig ásványvizet, majd amíg készült a kaja, elfoglaltuk magunkat.
- Ez fogpiszkáló, vagy cukor? - nyúltam a kis papírtasakokhoz, amik a só és a borstartó közé voltak rakva - Fogpiszkáló - állapítottam meg, majd ahogy ezt megjegyeztem, Casso szórakozottan elröhögve magát kiszedett egy tasakot, gondolt egyet, csak úgy kibontotta, lenyúlta a telefonom, amit eddig az asztalra raktam, és megnyitotta az előlapi kamerát.
Az alkarját az asztalra támasztotta, a kamera így kicsit alulról vette, úgyhogy lejjebb hajtotta a fejét, félkezzel összeborzolta a haját, hogy az keszekuszán hulljon a homlokára, a fogpiszkáló végét "fuckboyosan" a fogai közé vette és csinált nekem pár szelfit.
- Ha ez nem elég hot, akkor semmi - adta vissza a telefonom szórakozottan, mire felnevettem, megnéztem a képeket, és akaratlanul elmosolyodtam.
Úr. Isten. <3
- Én azért egy kicsit izgatott vagyok, hogy mi lesz szeptembertől - vallottam be kicsivel később.
- Hát, én annyira nem.
- Egyébként van bármi elképzelésed, hogy merre szeretnél elindulni a jövőben? - kérdeztem rá - Csak azért, mert még nem nagyon meséltél erről.
Casso elröhögte magát.
- Figyelj, ha abból indulunk ki, hogy miben vagyok jó, jelenleg elmehetnék férfi prostituáltnak, magánvállalkozónak, hogy elmegyek leánybúcsúkra... ha nagyon jófej vagyok magammal, talán gitártanárnak is elmennék, vagy tesitanárnak, ez így kicsit gyászos felhozatal, szívesebben leszek faszom pizzafutár, mint ezek - vallotta be őszintén röhögve - Nem önsajnáltatás, de most komolyan. Várj, taxis is lehetek, vagy ha összekapom magam, beleférhetek buszsofőrnek. Talán.
- Ne mondj már ilyeneket. Egy csomó mindenhez megvannak a képességeid, megvan az eszed, csak egy picit kéne belefektetned a tanulásba és meg is vagy. Csak röhögsz rajta, de a biosz, vagy akár olyan, amihez matek kell, meglenne, a humán tárgyak, a művészetek, oké, az nem te vagy, de neked jobbára reálos agyad van, ne gondolkodj olyanokban, hogy pizzafutár.
- Hidd el, hogy nem gondolkodtam. Egyébként valószínűleg pénzügy lesz ebből - tette hozzá, úgy mellékesen.
- Oké, itt bátorítalak, és kiderül, hogy mégis van terved - nevettem fel - Szóval pénzügy. Ahhoz kell matek.
- Tudom.
- Egyébként ezt mikor találtad ki?
- Pár napja beugrott, de sokat nem gondolkodtam rajta - vont vállat - Valami egyetemet azért el kéne végezni, akkor már leginkább valami olyat.
- Egyébként, most, hogy mondod, illik hozzád - gondoltam át - És, pénzügyön belül...? - érdeklődtem tovább.
- Mert szerinted ennyire határozott vagyok? - röhögött fel.
- Na, de most komolyan.
Casso gyorsan átgondolta.
- Akkor már leginkább közgazdász lennék. Amúgy Szöszi, ne már, oké, hogy évforduló, meg minden, de már érzelegtünk, volt szó a jövőről, most már álljunk le, a végén még elnőiesítesz itt engem - közölte szórakozottan, mire felnevettem.
- Téged lehetetlen. Pontosan egy éve próbálkozom, aztán végül mindig ott kötünk ki, hogy inkább abbahagyom, mert a végén még a kocsidat választod helyettem - néztem rá nevetve.
- Neeem, neked jobb tested van, hülye lennék.
- Hé! - tágultak ki a szemeim - Szóval, azt akarod mondani, hogy annyival vagyok jobb a kocsidnál, hogy nekem jobb testem van?
- Az a baj, hogy ha most hozzáteszem, hogy a kocsim nem basz le, akkor leütsz - mosolygott jókedvűen.
- Így is, amint kiértünk. Mindegy, most velem van fordulód, nem a kocsiddal, nem leszek féltékeny - határoztam el derűsen.
- A kocsimmal huszonegyedikén lesz majd fordulóm - mondta szórakozottan, mire felnevettem.
Persze, csak poén volt az egész. :)
(Mármint, remélem, az volt. :D)
Amikor megkaptuk a kajánkat és szépen kettédobtuk, visszatértem a sulis témákra.
- Amúgy tudod, min gondolkodtam?
- Nem? - röhögte el magát.
- Én szerettem ezt a tanévet - vallottam be őszintén - Volt pár konfliktusunk, de szerettem.
- Amikor jóban voltunk, azt én is bírtam - bólintott belátva.
- De most komolyan, jó, nyugi, nem érzelgek sokat, csak pár napja belegondoltam a történtekbe, és arra jutottam, hogy valahol elég tanulságosak voltak - bölcselkedtem, mire felpillantott rám - Mármint, sok volt a baj, én sokat voltam féltékeny, vagy bizalmatlan, akár tetszik, akár nem, mindketten megcsaltuk egymást, többször is előfordult az életünkben egy harmadik fél, sokat fojtottuk magunkba az érzelmeinket, kellett egy kis idő, többször is majdnem szétmentünk... - soroltam.
- Boldog évfordulót neked is - jegyezte meg szórakozottan, mire elnevettem magam, majd folytattam.
- ...szóval sok alkalommal majdnem feladtuk, hogy közösen csináljuk, de aztán most az év végén történt nehézségeket, úgy gondolom, az eddigiekkel ellentétben most sikerült végre közösen végigcsinálnunk, és talán ez az a szint, amit meg kellett lépnünk - fejeztem be.
- Végülis - értett egyet.
- És, na jó, folytathatom még? - néztem rá, mire elmosolyodva bólintott egyet - Köszi. Szóval, akárhányszor szét akartunk menni, soha nem tettük meg igazából, és mondjuk sokszor volt úgy, hogy könnyebb lenne, ha elengedjük egymást, nekem legalábbis az agyam ezt jelezte, tudtam, hogy ez lenne a legkönnyebb, de a szívem, az meg nyilván nem így gondolta, szóval visszagondolva kicsit olyan, mint ha minden egyes béküléssel csak halogattuk volna ezt a nagy "elengedést", mert egyikünk se akarta igazán. Nem?
- Szóval most megint érzelgünk - húzta egy halvány mosolyra a száját.
- Úgy tűnik - vigyorodtam el.
- Figyelj, egy csomószor konkrétan egyszerre akartalak elengedni és veled maradni, szóval ne az érzelmi instabiltól kérj ilyen okos megállapításokat - mondta szórakozottan, mire felnevettem - Amúgy meg most már jobb ez így, ha velem maradsz. Ne érts félre, de elég sokszor úgy voltam vele, hogy egyszerűbb lenne, ha nem ragaszkodom ennyire, fogom magam, és egyszerűen csak kilépünk egymás életéből, azokra az időszakokra gondolok, amikor végigszenvedtünk jó pár hetet, de tényleg, ahogy mondtad, azzal, hogy egyszer már sikerült, hogy a szar körülmények végre nem szétszedtek, hanem összesodortak minket, most már úgy vagyok vele, hogy rohadtul nem akarlak elengedni, akkor is, ha sokáig akartam is, meg nem is.
Ahogy hallgattam, a villámmal mosolyogva feltűztem egy pár szelet salátát, majd magam elé nézve, szemezve azzal a pohár üdítővel, megszólaltam.
- Mint ha mindig kérnénk egy kis időt az élettől, vagy egymástól, hogy csak egy pillanat, most már tényleg elengedhetjük egymást, csak ezt még hagyj élvezzük ki... - gondoltam bele mosolyogva.
- Aztán a sok "egy pillanat, és elengedhetsz"-ből lett a "baszd meg a pillanatodat, úgy se engedlek el".
- Valahogy így - nevettem fel - De nekem a második verzió jobban tetszik.
- Akkor már ketten vagyunk. Úgy se tudlak elengedni, de mint ha valamit már mondtam volna ezzel kapcsolatban még márciusban abban az erdőben - tette hozzá arra az osztálykirándulásra gondolva, mire elmosolyodtam.
- Az igazis dolog? - vigyorogtam.
- Azaz. Ilyeneket a mostani kivételével csak akkor tudsz kicsalni belőlem, amikor nem vagyok józan.
- Te viszont bármikor belőlem - öntöttem ki a baracklevem másik felét a poharamba.
- Ja. Amúgy, én meg tudod, min gondolkodtam? - váltott kicsit témát jókedvűen.
- Na? - kaptam fel a fejem.
- Hülyének fogsz nézni, de titkos fétisem a kulcscsontod - pillantott rám derűsen.
- Mi? - nevettem fel.

Mai nap - 5/5***: imádtam, imádom, imádni fogom. Minden időben. <3