November 9. (hétfő)
A nap, amikor rájöttem, hogy van értelme az életemnek. Éljen.
Ma reggel is a suli előtt ácsorgott a szokásos társaság. Már akkor furcsáltam az egészet, amikor Lacit röhögve láttam kijönni a suliból. Odaérve hozzánk levágta a táskáját, majd kiszedte belőle Hajdú tanárnő tanári naplóját. Ajajajaj.
- Enyém a hatalooom - nevetett sátánian, majd elővett egy tollat és beírt magának pár biosz ötöst (!!!), valamint átírt egy-két jegyet. - Ki kér ötöst bioszból? - nézett körbe.
Természetesen mindenki kapott egyet-kettőt az osztályból, majd amikor megunta a "szórakozást", lerakta a naplót a padra úgy, hogy a tollat könyvjelzőnek használva berakta a könybe, és beszélgetni kezdtünk.
A beszélgetési témánk hamar terelődött, úgyhogy teljesen megfeledkeztünk a naplóról, eközben pedig azon kaptuk magunkat, hogy becsengetnek, úgyhogy egyből rohantunk is fel a terembe.
A matekóra utáni szünetben pedig Horváth tanár urat nem Bogdán váltotta fel, hanem Sárváry, az igazgatónő és Hajdú, a biosztanár a naplóval. A francba, kint felejtettük a padon.
Mind sík hülyén vagyunk, oké.
- Ki volt? - mutatta fel a naplót Hajdú.
Laci nem szólalt meg semmit, így nagy levegőt véve felálltam. Hajdú szemébe nézve megszólaltam.
- Én voltam.
A francba is, a nagy szívem, de tényleg.
Mindenki ledöbbent, aki tudta az igazat (vagyis, hogy Laci volt), azért, aki meg nem, azért.
- Levendula?! - döbbent le a zöld hajú biosztanárunk - Ezt egyáltalán nem néztem volna ki belőled! Azonnal kérem a magyarázatot!
- Hát, öhm... - hajtottam le a fejem. Kész, itt megállt a tudomány. Eleinte nagyon merész voltam, de akkorra már minden bátorságom elszállt. Főleg így az igazgatónő és a biosztanár előtt...
- Nos. Levendula, ki kell mondanom, borzalmasat csalódtam benned - kezdte - Mégis hogy képzelted? - emelte fel a hangját, majd borzalmasan leszidott, én meg csak álltam, és nem tudtam eldönteni, hogy sajnájam magam vagy csapkodjam a homlokomat, de tényleg.
Laci egy párszor próbált szólni, hogy ne engem szidjon, de akkor már mindegy volt, Hajdú szinte azonnal leintette, hogy maradjon csöndben.
- Meg ne halljak ilyet többé. Most pedig kérem az ellenőrződ, az elkövetkezendő években pedig ne számíts jóra. Szégyelld magad - sziszegte, majd a kezét nyújtotta, hogy odaadjam a kis füzetecskét, amit ellenőrzőnek hívnak.
Laci egész nap nagyon figyelmes volt és kedves velem, próbált jókedvre deríteni, ami szerencsére egy idő után sikerült neki. Meg persze a büféből vett nekem egy csomó mindent. Ez a lényeg. :)
(Na jó, nem.)
- Tök cuki voltál, hogy bevállaltad - mondta Saci hazafelémenet.
- Köszi - mosolyogtam - Viszont megszereztem életem első intőjét.
- Neked eddig nem is volt?
- Nem volt - ráztam meg a fejem - De legalább rájöttem, hogy van értelme élnem, mert kimentettem Lacit. Hős vagyok - jelentettem be szórakozottan.
- Ühüm - nevetgélt Saci.
Otthon kivártam a megfelelő pillanatot, amikor elmondhatom a mait történetet. Ez a pillanat akkor volt, amikor Anyu a számítógépen e-mailt írt.
- Kaptam egy intőt - hadartam el.
- Aha, oké - bólintott Anyu. Szerintem nem is értette, mit mondok, teljes mértéiben a mailre koncentrált. Csak egy fél perc kellett és leesett neki, mit mondtam. - Mit kaptál???
- Intőt... - húztam be a nyakam.
- És ha szabad megkérdeznem, miért? - vonta fel a szemöldökét.
- Laci ellopta Hajdú tanárnő tanári naplóját, én meg bevállaltam - mondtam őszintén.
Na, erre megkaptam a leszidásomat, majd egy utolsó "nem vagy normális" kijelentés után (lehet, hogy igaza van) felmentem a szobámba tanulni. Hjaj.

Mai nap - 5/3: nincs mit hozzáfűznöm.