Október 26. (hétfő)
Ma kezdődött el a nagy karkötő osztogatás a halloween-i estre, ezért reggel hirtelen felindulásból egy fekete farmert vettem narancssárga felsővel, hogy témához illő legyek, majd egy fekete hajgumit és cipőt felvéve elindultam az esőtől ázott utcákon.
A halloweeni-hangulatban pompázó suliban a szekrényemet kinyitva találtam egy emlékeztető cetlit, amit elraktam, majd emiatt elgondolkoztam, hogy vajon adjak-e "halálkarkötőt" (még mindig nem tudok túllendülni ezen a néven, komolyan olyan, mint ha egy horcrux lenne :D) Rolinak, de aztán rájöttem, hogy ehhez nem vagyok elég bátor.
Ki fog röhögni, elmeséli a haverjainak, vicc tárgya leszek és nagyon kínos lesz. Előreláthatólag.
Amikor megérkeztem a padomhoz, ott pihent egy karkötő. Egy pillanatig átfutott az agyamon, hogy Rolitól lenne, vagy ilyesmi, de aztán elolvastam. Barni adta. Nem baj. Kedves. :)
Gondolkodás nélkül felvettem, és leszaladtam az aulába, felhoztam egy karkötőt én is, ráírtam a nevem, majd leraktam Barni padjára a textilszalagot. Ez azért így fair, nem?
Órák után Saci észrevette a karomon a karkötőt.
- De jó! Én még nem kaptam egyet se, pedig adtam egyet Ricsinek.
Na, Saci például sokkal bátrabb, mint én.
- Ne aggódj, tuti fogsz kapni - mosolyogtam rá.
- Remélem. De váltsunk témát inkább, így is gyomorgörcsöm van ettől.
- Oké - bólintottam - Képzeld... - kezdtem, de abban a pillanatban az a-s Marci futott oda hozzánk, és elpirulva Saci kezébe nyomott egy karkötőt
- Öhm... köszi - erőltetett Saci egy mosolyt az arcára, Marci pedig elsietett - Nem tőle vártam, de azért aranyos - sóhajtott Saci a karkötőre nézve.
Át tudom érezni.

Mai nap - 5/?: még van négy napom reménykedni. Várni a lehetetlenre. Hű, de drámai.