Kikötötte egy fához, és mielőtt Tea is ugyanezt tehette volna, lesegítette a nyeregből ellenkező barátnőjét.
-Egyedül is le tudok szállni. Vihar nem nagy ló-puffogott, de mivel csak Timtől kapott erre a megjegyzésére egy puszit, annyiban hagyta a dolgot.
Én mosolyogva néztem a jelenetet, és leszedtem a Viharra aggatott piknikkosarat, majd elővéve belőle a plédet, nekiálltam kikészíteni a dolgokat.

Rengeteget nevettünk, szekáltuk egymást, persze csak barátilag, vagy csendben ültünk, hallgatva a természet neszeit. Esetleg szendvicset, vagy süteményt majszoltunk, az egekig dícsérve Juliette néni szakácstudományát.
-Odanézz!-kiáltott egyszer csak James, elkapva a karom. A domb aljában lévő fák felé mutatott, és amint megszoktam az erdő adta félhomályt arrafelé, egy csapat őzet láthattam legelni. Csendben tépkedték a friss, dús gyepet, de a szőke fiú hangjára felemelték a fejüket. Valószínű tudják, az emberek és hasonló lények itt nem veszélyesek rájuk, ezért nyugodtan tértek vissza előző elfoglaltságukhoz.
Én mindezt csillogó szemmel néztem végig, ennek pedig két oka volt. Az egyik az, hogy még sosem láttam őzet ilyen közelről, pedig imádom az állatokat. A másik pedig az, hogy James azóta sem eresztette el a karom. Ugyan nem a kezem fogta, én tiszta libabőr voltam, és csak reméltem, nem kell megszólalnom, mert abból semmi sem lett volna, az tuti.
Aztán észbekaptam. Nem hagyhatom, hogy gyanút fogjon, az túl nagy hatással lenne az egójára. Így pironkodva kaptam el a kezem, holott inkább ott hagytam volna. Ez kissé ijesztő gondolat volt, nem mondom.
Ezután a pléden elnyúlva hallgattam James beszámolóját az őzekről, amiből, ha visszakérdezné, semmit sem tudnék visszamondani. Nem igazán figyeltem a mondandójára, egyszerűen élveztem, hogy a hangját hallhatom.
Néha elhallgatott, a véleményet várva-legalábbis gondolom-, ilyenkor bólogattam, helyeseltem, vagy csak benyögtem egy klasszt.
Élveztem a pillanatot, próbáltam magamba szívni, mert ahogy a fiút ismerem, hamarosan belerondít. Remélem nem, vagy ha mégis, jó sokára.

Sajnos nem kellett rá annyit várni. Észre sem vettem, de elterelődött a téma, James pedig újra elhallgatott. Már automatikusan tudtam, választ vár, én pedig még mindig az őzeknél tartva mondtam:
-Szép-arra eszméltem fel, hogy a társaság nagyon jól szórakozik a kijelentésemen.
-Szóval szerinted szép vagyok-vigyorgott James hatalmasat, majd látva vörösödésemet, kacsintott.
-Én...lemaradtam. De mégis hogy jöhetett témába az, hogy én mit gondolok rólad? Megmondjam? Mert az nem fog jól esni-néztem szúrósan, védve magamat. Azt nem mondtam, hogy az őszinte véleményemet. Mert az már egészen más lenne, az biztos. A fiú viszont egyáltalán nem zökkent ki a hangulatából, sőt. Még jobban vigyorogva kérdezte:
-Hát igen, elmondhatod, hogyan kerültem témába. De felesleges lenne. Tökéletes vagyok, csak idő kérdése, és mindenki rólam beszél.
-Hülye-nevettem, és meglendítettem felé a karom, de megállított. Amúgy sem ütöttem volna meg, de így már kifogást sem kellett keresnem. Ez ellen is. Hanem nem engedte el rögtön, még kezet csókolt, majd kacsintva nyúlt még egy szelet pitéért. Én tövig pirultam, és elfordultam, hogy ne láthassa senki. Jó kis délutánnak ígérkezik.

Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok a sztoriról. Miből lehetne több, miből kevesebb, unalmas-e. A másik az, igen, tudom, szerdán nem volt rész, de amikor fel akartam tenni, kitörlődött vagy a fele, és még a következő résznek is. Szóval, azok, akik úgyszint könyvet írnak, szerintem tudják, miért kaptam vérszemet. Így is két részre kellett szednem. Köszi, hogy elolvastad!