Mira szemszöge:

Fáradtam keltem fel az ágyból. Ezek az aktív éjszakák rendesen leszívták az energiámat, olyan, mintha egyfolytában ébren lennék. Ha pedig tényleg, a megoldáson kattogok. Hogy hogyan juthatnék innen haza. Az erdős, tiszta levegőjű Grantembe, oda, ahova igazán tartozom. London büdös, koszos, és fullasztó benzinszag uralkodik mindenhol. Növények szinte kizárólag a parkokban találhatók, de az errefelé kevés van.
Most is azon gondolkodtam, amit Grace mondott az éjjel. Neki már megnyílt a kapuja a hazavezető útra, és szépen-lassan el is indul rajta. De én még mindig csak a sötétben tapogatózok annak abizonyos ajtónak a kilincse után. És egyáltalán nem biztos, hogy valaha is megtalálom. De, ha Grace le is győzi Iant, az nem jelenti feltétlen azt, hogy hazajutunk. Legfeljebb ő. Ha kiszedi a megoldást-vagy időközben rájön- abból a bizonyos "Mesterből".

Lustán a vállamra csaptam egy pulcsit, és kiléptem a bejárati ajtón, ki a felhőtlen, szabad ég alá. Megsimogattam a lábamnál letelepedő kiskutya fejét, és elindultam sétálni egyet.

Egyszer csak dörgésre lettem figyelmes. Az égre néztem, és vállat vontam. Csúnya, fekete felhők gyülekeztek odafent, de már mindegy volt. Egyértelműen látszott, néhány pillanat, és zuhogni kezd, de nálam csak egy pulóver volt, mert nem számítottam esőre. Mikor elindultam, verőfényes, meleg idő volt, és nem láttam szükségét akármi mást-legyen az melegeb ruha, vagy esernyő-magammal hozni. Így hát ötlet híján körülnéztem egy esetleges kis zug után kutatva, ahova behúzódhatok, míg elcsitul a vihar. Ám a sors nem akarta ezt ilyen egyszerűen elintézni, ezért nem találtam semmit. Az első kövér esőcsepp pont az orromon landolt, az idő pedig szorított, így kénytelen voltam bekopogni valahova, és ott kivárni az égszakadás végét.
-Legyen-motyogtam magamnak, és egy kedves kis fehérre meszelt házikó felé vettem az irányt.
Felemeltem a kezem, és épp kopogni akartam, végiggondolva a mini szentbeszédet, amit elő fogok adni a lakónak, fogadjon be erre a rövid időre, ám legnagyobb meglepetésemre az öklöm a semmit kopogtatta meg. A ráncos, idős néni már kitárta az ajtót, és engem nézett. Inkább nem csodálkoztam tovább, és szólásra nyitottam a szám, de az öreg hölgy ebben is megelőzött.
-Már azt hittem, soha nem kopogsz be. Az ember néha kénytelen vihart csinálni, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogyan azt ő szeretné-szólt bosszankodva.-Gyere kedveském, főztem teát-hirtelen hangnemet váltott, szinte nyájasan beszélt. Én tátott szájjal bámultam rá, de mivel már elindult befelé az apró házba, követtem. Vihart keverni? Már várt?
És itt leesett a húszfilléres.
-A néni a Föld mágia-őrzője-szólaltam meg büszkélkedve.
-Okos-biccentett elismerően a hölgy.-Akkor megúsztam a bemutatkozást. Neked sem kell, nyugi. Pontosan tudom, ki vagy, Mira. Az Égiek értesítettek. Csak kénytelen voltam megvárni, amíg magad találsz el ide. Nem állíthatok hozzátok csak úgy! És a megelevenedett fa trükk itt elég szokatlan lenne-kuncogott. Ezek szerint arról is tud, ami Grace-szel történt. De nem jutott idő további filozofálásra, a fura néni folytatta.
-Grantem őrzője értesített, megtalálta Grace-t. Ugyan erről felesleges megint tajékoztatni, de nem árt, ha te is fel vagy világosítva, méghozzá elsőkézből.
-Én is kapok feladatot?-kotyogtam közbe. Nem bírtam megállni, ez rámragadt Grace-ről.
-Nincs mit adnom. De kitakaríthatsz, ha gondolod-nevetett az őrző. Én csak megráztam a fejem. Nem, takarítani semmi kedvem.-De ha haza akarsz jutni, mégpedig nagyon akarsz, akkor tudnod kell egyet, s mást. Például azt, hogy jelenleg teljesen Grace-re vagy utalva. Igazságtalan felosztás, tudom, de Grantem az egyik  fő-varázsvilág. Ahol mindennapos a mágia. Így ott vannak a megfelelő eszközök is, hogy vissza az Origóba is meg lehessen idézni egy ajtót. Akár egy másik világból. Például Grantemből itt.
-Miféle eszközök?-rondítottam bele a néni hegyibeszédébe újra. Ugyan ez számomra abban a pillanatban értéktelen információnak számított, a kíváncsiságom hajtott. És mind tudjuk, a kíváncsiság sokra képes. Majdnem annyira, mint a hirtelen indulatok. Akkor még nem is sejthettem, mekkora jelentősége lesz ezeknek a hirtelen indulatoknak jövőm alakulásában.
-Nagy mágikus hatalommal bíró tárgyak, amik ha rossz kézbe kerülnek, képes leigázni mindent. Elemeknek hívják őket. És Grace nem is tudja, hogy egy rossz útra tért Elemtulajdonossal van dolga.
Szép kilátások, gondoltam. Ha Grace-nek sikerül túlélnie egy harcot egy ilyen nagy hatamlú lénnyel, és sikerül megszereznie az Elemet, akkor cserélhetünk vissza. Addig pedig én ülni fogok, malmozni, és természetesen szurkolni, na meg aggódni érte. Beleőrülök majd a várakozásba.
-Azt nem kéne-szólt hirtelen a nő, én meg legszívesebben falra másztam volna. Túl sok volt ebből az egészből.
-Franc-motyogtam.-Még egy agyturkász.
-Nem szeretem ha így hívnak-mondta a néni, szemöldökeit bosszúsan összehúzva.
-Vajon kire emlékeztet?-tettem fel magamnak a költői kérdést.
-Egyszerűen túl könnyű alany vagy-mondta az idős asszony, szinte ijesztő természetességgel.-Az átlag embereknél próbálkozni is felesleges. Nem fogod látni a gondolatait, mert azt sem tudja, létezhet ilyen. Azoknak sem, akik nem hagyják. Vannak, akik megtanulják kizárni a fejükből az olyanokat, mint én. De akárki lehet ilyen. Akinek van elég akaratereje. Próbáld csak meg. Koncentrálj.
A nénire összpontosítottam. Próbáltam kizárni mindent, és csak őrá koncentrálni. Majd egyszer csak egy hangot hallottam a fejemben:"Sikerült!".
Elmosolyodtam. A velem szemben ülő asszony visszamosolygott.
-Akkor azt hiszem én megyek-mondtam, felállva.-Viszontlátásra!
-Nem is tudod milyen hamar lesz az-motyogta még utánam.

Mivel már simán megy a hetente két rész felosztás, felmerül a kérdés, ti szeretnétek-e. Mert ha igen, rendszert csinálok belőle, és nem csak meglepi részek lennének hétközben. Köszi, hogy elolvastad!