Egy pillanat volt az egész, és minden elsötétült.

Egy hófehér teremben találtam magam néhány pillanat alatt. A ruhám sem volt vizes már. Egy hófehér széken ültem, míg nem is tudom mire, vártam. Egyszer csak valaki megszólalt:
-Következő!-mondta unottam egy fehér ruhás nő, aki egy fehér íróasztal mögött ült. Mivel jelenleg csak én voltam itt, rajta kívül, felálltam, és odamentem hozzá.
-Mesélj-szólt hanyagul.
-De mégis miről? És ki ön? És hol vagyok?-támadtam le a kérdéseimmel.
-Az nem fontos. Viszont az igen, hogy elmondd, hogyan haltál meg.
Elröhögtem magamat. Én...meghalni...ez csak egy rossz vicc. A következő percben viszont rémülten tört rám a felismerés. Ted, amint a víz felé cipel, a nagy csobbanás, majd a feketeség.
-Ez nem lehet igaz-motyogtam.
-Mind ezt mondják-szólt a nő.-Elég unalmas, nem mondom. És hogy az összesnek magyarázni kell...
-Akkor magyarázzon nekem is. Hogy kerültem ide? Mi történt velem? Hol vagyok? És mi lesz most?-kiabáltam.
-Nyugalom, kisasszony. Ez itt az Origó. Mindennek a közepe. Innen bárhova eljuthatsz, ezeken az ajtókon keresztül. Mindegyik egy világ bejárata, például: az 1. ajtón a mennybe jutsz. És úgy kerültél ide, ahogy mindenki más. Meghaltál. És én azért vagyok itt, hogy megtudjam, hogyan. Innen már csak az Égieken múlik, hogy kapsz-e egy második esélyt, vagy eljutsz a mennybe, esetleg a végtelenedik ajtón a pokolba. Szóval, kisasszony. Én elmondtam, amire ön volt kíváncsi, most ön következik.-mondta a fiatal nő, én pedig csak tátott szájjal bambultam rá. Nem akartam hinni neki, de muszáj volt. Eszembejutott, ez lehet csak egy álom, és erősen a karomba csíptem. Felszisszentem, de még mindig ott voltam. Nem menekülhettem ez elől tovább, így szakadozva, nehéz szívvel kezdtem el halálom történetét. A nő a legnagyobb közömbösséggel hallgatott, és közben szorgosan jegyzetelt. Mikor befejeztem, biccentett egyet, repülőt hajtogatott a jegyzetből, és nemes egyszerűséggel eldobta. A repülő pár pillanatig csak körözött a fejünk felett, majd legnagyobb meglepetésemre egyszer csak eltűnt.
-Ez mi volt?-akadtam ki megint.
-Mint mondtam, elküldtem az Égieknek-sóhajtott.-És most várunk a válaszra.
Ez kezdett valahogy túl sok lenni. Állítólag megfulladok, majd egy nő közli velem ez itt az Origó, még a végén azt is közli, vannak tündérek.
-Igen, vannak-közölte.
-Ez meg mi a...-folytattam is volna egy kevésbé szép szóval, de a nő megelőzött.
-Képesség-vont vállat, én pedig inkább nem firtattam tovább.

Még pár percig ültünk ott a gondolatainkba merülve. Furcsa volt, de csak én voltam itt, és egy lány azon a nőn kívül, aki itt ült előttem.
Amikor először láttam a lányt, azt hittem egy tükör van arra, annyira hasonlított rám, de míg én itt ültem ő az ajtók előtt kóvájgott, mint aki eltévedt. Aztán már nem a lányra kellett figyelnem, mert egy ugyanolyan repülő vett irányt felénk. A nő ügyesen elkapta, majd elolvasta ami a lapon állt.
-A 4. ajtó vezet a Földre. Ezt a napot újra kezdheti, de vigyázzon, meg kell óvnia magát. Az Égiek új esélyt adtak önnek-magyarázta közömbösen, de láttam a szája szélén megbújó kis mosolyt.-Nem sokaknak adatik meg.
Az ajtók felé intett, én pedig értve a célzást felálltam és elindultam feléjük. Még hallottam a nő hangját amint fáradtan szól:-Következő!

Mikor odaértem, elkezdtem keresni az ajtómat. A 7. számút... vagy a 4.-t? Nem is tudom. Ekkor a lány, aki még mindig az ajtaját kereste megörülve a társaságnak sietett hozzám.
-Nem láttad a 4. ajtót? Vagy a 7.-et...?-mondta bizonytalanul.
-Én is azokat keresem... valamelyiket legalábbis.
-Mira-mondta a lány.
-Grace-kaptam észbe én is.-Tudod mit? Keressük együtt, és majd benézünk valamelyikbe. Így majd látjuk, a jó ajtót választottuk-e, ha nem kicseréljük.
-Jól hangzik. Az egyetlen gond csak az, hogy az ajtók összevissza vannak. Például itt előttünk a 29. és az 50. ajtó van egymás mellett.

Még pár percet kerestük az ajtókat, és rábukkantunk végül. Egymás mellett voltak. Eközben beszélgettünk. Azt mondta, Grantemből jött. Gondoltam az egy világ lehet.
-Na-szóltam-én benézek a 7. ajtóba, te meg a 4.-be.
Mira bólintott, és egyszerre nyitottuk ki az ajtókat. Egyre viszont nem számítottam. Amint benéztünk, csak a feketeséget láttuk. Gondoltam beljebb lépek, és így is tettem. Lehet, hogy most éjszaka van. De amint betettem a lábam, az ajtó becsapódott, majd nyoma veszett. Én pedig ott ragadtam, sejtelmem sincs hol.

Nos, itt is lennék az első fejezettel. Köszi, hogy elolvastad!