- Egy szívességet szeretnék kérni... - néztem mélyen a szemébe.
Hirtelen eltűnt a látókörömből és már csak azt vettem észre, hogy szorosan mellettem van.
- Miről lenne szó? - kérdezte pajkosan.
- Ez hosszú... de a lényege egy.
- Ne köntörfalazz már! Az a szitu, hogy a csajszi apja az Alvilágba vitte magával a tölgyfaládát amiben az erő rejlik, ezért valahogy le kell küldenünk őt oda, hogy megszerezze mielőtt az apja visszajöhetne közénk. De mivel a mi kis hercegnőnk érzelmileg instabil, ezért először ide kellett jönnünk, hogy felszedjük a pasiját, vagyis téged. - szólt helyettem Buriji.
Most az egyszer örülök, hogy velősen elmondta a véleményét. Legalább nem kellett nekem közölnöm Jungkookkal.
- Ez igaz? - nézett rám Kook ijedt szemekkel.
- Igen de...
- Semmi de. Nem mehetsz oda le! Már jártam ott... egyáltalán nem biztonságos hely. Ha csak egy apró hibát is vétesz... örökre ott ragadhatsz. - fogta meg a karom Kook.
- És az jobb lenne, ha Ha Neul visszatérne és folytatná amit abbahagyott? Hidd el akkor te sem éreznéd olyan kényelmesen itt magad. - szólt Minhyuk mérgesen.
Szinte érezni lehetett a feszültséget a levegőben, ami egy kicsit sem tetszett. Amint észrevettem Burijinak sem... így összenéztünk és egy "megértelek" pillantást vetettünk egymásra.
- Jöjjön csak. Akkor itt pusztítom el.
- Nem fogod tudni, mert akkor már nem lehet.
- Már miért ne lehetne? Majd...
- ELÉG! - kiabáltam s a két veszekedő közé álltam széttett karokkal.
- Elég legyen már! Mégha nem is térnék vissza akkor is el kell pusztítani az apámat. Nem hagyhatom, hogy visszatérjen és legyilkolja mindkettőtök fajtáját. - néztem a földre - szóval... ha nem akartok jönni maradjatok csak itt. De akkor végső búcsút kell vennünk. - néztem mindkét fiúra.
Minhyuk arca szomorúságot tükrözött és láttam rajta, hogy visszafogja dühét.
Jungkook pedig nem értett egyet velem. De mire kinyitotta volna a száját karon fogtam Burijit és azonnal eltűntünk onnan.
- Ez most mire volt jó? Mindegy... nagyon király. - nevetett.
- Nem kellett volna idejönnöm...
- Nyugi már. Az a félelmetes vámpírpasi él-hal érted. Nem lesz gáz... - biztatott Buriji.
- Köszi.
Mintha ez bármin is változtatna. A mi szerelmünk sosem fog teljesülni... ha másért nem akkor azért mert odaveszek az alvilági túrámon... de az is lehet, hogy Jungkook csak ki akar használni. De...
- Mégegyszer ne tűnj így el, mert megbüntetlek. - sétált le gyors tempóba Kook.
Hatalmas termete, fekete haja és az a hosszú fekete köpeny... ráadásul olyan kéken világítottak a szemei, hogy még ahhoz foghatót sehol sem láttam.
- Gyerünk, Farkaska. Úgy hallottam csak te tudod az utat. - intézte Burijihez modortalan kérését.
- Neked Buriji. És még Minhyuk nincs sehol.
- Mert megfutamodott. Azt mondta túl gyáva egy ekkora feladathoz. - hencegett Kook.
- Itt vagyok, seggfej. - köhintett egyet Hyuk, majd Buriji és én is egy szánalmas pillanással jeleztük azt, hogy ez egy elég szarnak minősülő megjegyzés volt.
Kook csak nézett egyet, majd elindultunk végre.

Már mélyen az erdőbe voltunk és szinte nem láttunk semmit. Szerencsére a farkasok és a vámpírok tájékozódó-képessége elég jó, ezért nem volt baj.
Minhyuk Burijivel együtt ment jóval előttünk, mi Jungkookkal pedig hátul ketten.
- Miért hívtál?
- Mert szükségem van rád.
- Tényleg? Valami nyomósabb okra számítottam. - mondta.
- Ez nem elég?
- ó, dehogynem. Sőt... örülök, hogy nem a beleegyezésem nélkül csináltad.
- Miért kéne a beleegyezésed?
- Mert az enyém vagy.
- Tudtommal viszont én nem egyeztem bele abba, hogy a tied legyek. Mellesleg még nem történt semmi olyan dolog. - mondtam a kelleténél kicsit hangosabban, mire Kook nevetni kezdett.
- Most mi van?
- Még?
- Vagyis... soha. - zavarodtam be.
- Látod? Nem kerülheted el, hogy ne ess belém. Mi ketten soha nem lehetünk boldogok csak együtt. - nézett maga elé.
- Na persze.
- MEGVAGYTOK MÉG?
- IGEEN! MENJETEK CSAK TOVÁBB! - kiabáltam vissza Minhyuknak.
- Nem tudom hogy bírod elviselni ezt a borzasztó kutyaszagot.
- Úgy, hogy a barátom és elfogadom.
- Szóval barát?
- Ajj, fejezd már be! - löktem arrébb.

Az út további része csendben telt és mikor Jungkook próbált célozgatni mindig eltűnte egy időre.
Nem voltam kíváncsi se a perverz megjegyzéseire, sem pedig a birtokló, önfejű és makacs személyiségére.
Azonban, hogy ilyen közel vagyunk egymáshoz nagyon nehéz visszafogni magam. Ha tehetném egész végig a kezét fognám és csókolnám, míg ki nem szárad a szám.
Nem tudom, hogy ez még mindig a harapás hatása-e de... azt hiszem kezdem belátni, hogy szépen lassan ... de sikerült belé esnem.
- Szerintem pihenjünk egy kicsit. Este van, verjünk tábort. - mondta Minhyuk, majd mindannyian egyet értettünk vele és leheveredtünk az egyik nyárfa hatalmas lombja alá.
Próbáltunk úgy elhelyezkedni, hogy kényelmes legyen és mindenki elférjen.
Minhyuk és Buriji majdnem egymás mellett feküdtek én pedig olyan messze mentem Jungkooktól amennyire csak lehetett.
- Jó éjszakát.
- Jó éjt.
- Szép álmokat.
- Jó éjt. - hangzott utoljára a Legfőbb.
Mindenki azonnal elaludt, csak én nem tudtam. Zavart a közelsége és minden porcikámat vonzotta.
Lassú és halk motoszkálást hallottam magam mögött, majd egy hideg kezet a hátamon.
Lassan hátamra fordított és váratlanul már rajtam feküdt.
Két kezét fejem mellett vezette el és mélyen a szemembe nézett.
- Jungkook? Mit akarsz? - kérdeztem és visszatartottam a levegőt, hogy még az illatát se érezzem.
- Gyere velem. - mondta majd egy gyengéd csókot lehelt az orrom hegyére.