Meleg napsugarak járták át a szobát, és minden egyes sötét szegletet végigcikáztak.
Arcomat felmelegítette már de úgy éreztem belül fagyosabb vagyok mint a legzordabb tél. Szívem jeges volt és tudtam... azt csak egy személy olvaszthatja fel... és az pedig nem a mellettem fekvő farkas.
Karjait összezárta körülöttem és úgy vigyázot rám álmomban, mintha a legdrágább kéne őriznie.
Mocorogni kezdtem, mire Hyuk felnyögött és mégszorsabban ölelt magához.
Próbálkozásaim sorban egymás után sikertelennek bizonyultak, ezért feladtam.
- Ennyi? Nem küzdesz többet? - hallottam rekedtes hangját.
- Te kis szemét... fent voltál?
- Mivel felkeltettél?! - nevetett és nyújtózkodni készült.
Karjait elvette és végre szabad utat kaphattam volna, mikor észbe kapott és egy karral tartott még mindig.
- Engedj el!
- Ha nagyon el akarnál menni már elmehettél volna. - nézett rám félszemmel.
Milyen igaza van.
Válaszom csak egy helyeslő mosoly volt és fejemet mellkasára helyeztem.
- Jó kislány. - dörmögte.

- Hyuk... már fél órája itt fekszünk. Azt mondtad ma nagy feladat vár ránk. - kezdtem játszani mellkasán.
- Csak még egy kicsit. Olyan jó itt...
Mivel kedvére akartam tenni belementem, de már elmúlt 8 óra.
Majd kidurranok az energiától ő meg aludni akar még...
- Mond Minhyuk. A kutyák mindig eddig alszanak?
Megköszörülte a torkát és azonnal felpattant az ágyról. Szinte másodpercek alatt fent volt rajta a nadrágja és a cipője is.
- Na látod tudsz te ha akarsz. - nevettem még mindig az ágyból.
- Ha jól hallottam az előbb kegyed hosszú túrára kívánt indulni. Akkor... kire is kell várni?
- Jogos. - mondtam, majd nagy nehezen kikászálódtam és öltözni kezdtem.
Hyuknak adtam egy fogkefét és hogy ne legyen olyan kellemetlen gyorsan elugrottam a boltba egyéb dolgokért is.
- Indulhatunk?
- Naná! - szorítottam ökölbe a kezem és a fejem fölé tartottam pont úgy mint a kiscserkészek a kaland előtt.

Az utunk ugyanabba az erdőbe vitt ugyanabba a barlangba, ahová Jhope által kerültem.
Így már nem volt olyan félelmetes és rossz sem mint először, de furcsálltam, hogy megint oda megyünk.
Habár az a varázsló is farkas de azt hittem külön helye van, ahol kedvére kotyvaszthat mindenféle főzetet.
Mikor beléptünk a barlangba Minhyuk anyja mindkettőnket szeretettel fogadott, majd beljebb hívott minket.
Beérve csak egy lány ült a földön.
- Bride... itt van a bátyját és Hana. - mondta a lányának kedvesen.
Tehát van egy húga is?
- Szuper. - válaszolt vissza, majd előre fordult és jól szemügyre vett.
Rikító zöld szemei végigvizslattak és párszor beleszagolt a levegőbe. Nem volt valami barátságos.
- Ne légy modortalan. Mutatkozz be! - noszogatta Min Jae.
A lány nagy nehezen felállt eddigi helyéről, majd unott fejjel sétált felénk.
Ébenfekete haja tökéletesen illett zöld szemeihez, alakja hibátlan volt, fehér szőrbundája pedig olyan volt, mintha ráöntötték volna.
- Üdv. Kang Buri Ji vagyok. A barátaim Bride-nak hívnak de neked Buriji. - nyújtotta kezét, majd egy ellenséges pillantást vetve rám várta, hogy kezet rázzak vele.
- Nagyon örülök. - mondtam, majd kezet ráztunk.
Áradt belőle a hibátlanság és az illatából éreztem, hogy csak nemrég lett teljesen a falka tagja. Ahhoz képest elég furcsa.
- Mikor indulunk?
- Indulunk? - kérdezett vissza Minhyuk furcsa fejet vágva, majd kuncognom kellett arckifejezésén.
- Miért? Mit gondolsz hogy fogsz odatalálni?
- Azt hittem anya elmondja és úgy... - értetlenkedett barátom.
- Fiam... az nem úgy van. - tördelte ujjait Min Jae s szemei ide-oda cikáztak gyermekei között.
- Akkor hogy?
- Csak én tudom hol kell keresni az öreget. Mivel nemrég jártam nála... - húzta félmosolyra száját Buriji, majd rám nézett.
- Nehogy azt hidd, hogy miattad teszem. Egyedül azért, hogy a fajtánk ne kerüljön veszélybe. - mondta barátságtalanul.
- Értem és... köszönöm.
- Ne köszönj semmit!

Buriji elbúcsúzott anyjától s a falka többi tagjától, majd elindultunk utunkra.
Agyam még mindig Jungkook körül forgott és ahhoz képest, hogy tegnap ilyenkor még vele voltam... úgy érzem mintha egy éve nem láttam volna.
Ahogy egyre beljebb mentünk az erdőbe muszáj volt szólnom.
- Srácok. - mondtam halkan.
- Mi az Hana?
- Na mizu hercegnő? Nem bírod?
- Nem erről van szó. - kerteltem.
- Baj van?
- Nem mehetnénk először a kastélyba?
- Úgy érted Jungkookhoz? - javított ki Minhyuk és szemében láttam a fájdalmat.
- De...
- Nem érünk rá akkora kitérőket tenni. Ne csak magadra gondolj.
- Hagyd már Bride. Nem úgy van ahogy gondolod.
- Én...
- Semmi baj, Hana. Menjünk. - mosolygott, de tudom, hogy nem szívesen tette.
Indultunk a másik irányba, mikor megragadtam Buriji és Hyuk kezét, majd erősen a kastélyra gondoltam.
- Hé! - kiáltott fel Buriji - Mi a...
Tehát sikerült?
Mikor kinyitottam a szemem egy hatalmas lépcsősort láttam minek a tetején ott állt Ő.
Tekintete elárulta, hogy egyáltalán nem számított arra, hogy jövünk.
Szemei csak engem vizsgáltak és meglepődöttsége mosolyt csalt az arcomra.
- Szia. - köszöntem.
- Szia. - köszönt vissza hatalmas mosollyal az arcán.
- Egy szívességet szeretnék kérni...