Itt áll előttem és egyenesen rám bámul. Mintha csupán a tekintetével meg tudna ölni, vagy csak meg tudna sebezni. Kirázott a hideg és a tagjaim nem engedelmeskednek nekem.

- Hát nem megmondtam, Szolga? A markomban vagy - lépett közelebb és vékony ujjait az állam alá csúsztatta. Kényszerített, hogy nézzek a szemébe - úgy fogsz ugrálni, ahogy én fütyülök.
- Azonnal vedd le rólam a mocskos kezed, szörnyeteg. - szűrtem ki fogaim mögül a szavakat.
- Még tudsz beszélni? Mások már rég elájulnak ilyenkor.
- Nem vagyok olyan, mint mások. - löktem el a kezét, mire egy kicsit mérges lett.
- Nem tudod hol a helyed.
- Méghogy én nem tudom... te játszadozol velem és tartasz terrorban. Én nem tettem veled semmit, te mégis kínzol. - csöppent le egy könnycsepp az arcomról.
Láthatóan tetszett neki a dolog és egyre jobban közeledett hozzám. Hátrálni kezdtem, de később megbotlottam valamibe és elestem. Még akkor is csak közeledett... tekintete olyan volt, mint a legfagyosabb tél, a leghidegebb kontinens. Rémisztő...
- Mi van bennem, ami másban nincs? Mit akarsz?
- Hehe... - kuncogott alattomosan - Téged.
Mikor kimondta azt a szót a talaj megfagyott a lába körül és a kezem odafagyott a betonhoz. Dehát... nyár van... mégis hogy?
Ajkait félmosolyra húzta és leguggolt mellém. Hosszú, fekete köpenye a földet súrolta, jeges lett körülötte minden. Ki ez az ember?
- Most pedig... szépen velem jössz és megkapod a méltó büntetésed ezért a viselkedésért.
Felvett a karjába és a testem úgy lógott a kezeiben, mint egy hasznavehetetlen baba. Úgy éreztem kiszívja az összes energiám és a lelkemet is.
Furcsamód az emberek nem néztek ránk, csak elmentek mellettünk, mint akik semmit sem látnak. Bár nem lennék meglepve, ha éppen tényleg nem látna senki, mert ez a vadbarom úgy akarja.
Nem is tudom meddig fog még fajulni ez a dolog... de érzem már nem sok van hátra az életemből. El kell őket intéznem valahogy, különben áldozattá válok és megszívom a helyzetet. Nem lehet olyan erős... biztos van valami gyengéje.

Újra a kastély falai között voltam... ismét éreztem azt a furcsa szagot és a félelmem csak fokozódott, ahogy egyre több lépcsőfokot mentünk feljebb. Közben egyenként jelentek meg mellettünk a szolgái. A zöld hajú, a vöröske a V felirattal, egy szőke, magas fickó, egy barnahajú elég komor fejjel, egy fekete, izmos, de alacsony fiú és egy szintén zöldes, de rövidebb hajú férfi.
- Tehát ők a csicskáid?
- Ha azt akarod, hogy a nyelved a helyén maradjon, akkor azt tanácsolom tegyél lakatot a pofikádra.
- Nekem mindegy, hogy mit tesztek velem. Nem akarok veletek egy légtérben lenni... inkább meghalok, mint hogy veled legyek.
- Ne aggódj! Nemsokára az leszel. - mondta, majd egy sötét szobába érkeztünk.
Keményen ledobott az ágyra és ölbetett kézzel bámult rám.
- Miért hoztál ide?
- Szerinted? Mik lehetnek a szándékaim, ha egy sötét szobába hoztalak és ledobtalak egy hatalmas ágyra? - mosolygott gonoszan.
A szívem hihetetlenül gyorsan vert és minden egyes perccel egyre kényelmetlenebbül éreztem magam.
- Mi az? Csak nem megijedtél, szolga?
- Nem fogsz hozzám érni... n-nem engedem! - kúszott végig egy könnycsepp az arcomon.
- Áh, szóval nem engeded? Akkor... úgy tűnik erőszakkal kell elvennem tőled, amit akarok. - mondta, majd egy pillanat alatt leszaggatta rólam a felsőt a melltartóval együtt. Gyorsan eltakartam a mellkasomat és hátrébb kezdtem mászni az ágyon. Hirtelen megragadta a lábamat én pedig a lepedőbe markoltam.
- Most pedig... az enyém leszel!