Május 31.

10:23

Becky a konyhaasztalomnál ült, a kávésbögréjét kavargatta, és rám szegezte a tekintetét.

– Szóval... elmesélnéd végre, mi a franc van veled?

Felnéztem a jegyzeteim közül, amik úgyis csak alibiként hevertek előttem. Egy napja semmi hasznosat nem csináltam, de ezt nem akartam neki bevallani.

– Minden oké – vontam meg a vállam.

Becky tovább kavargatta a kávéját, de a pillantása nem mozdult rólam.

– Nem, nem oké. Totál fura vagy. A múltkor sem voltál önmagad, most meg... – intett felém a kanállal. – Olyan vagy, mintha állandóan máshol járnál.

– Csak fáradt vagyok.

– Ne nézz hülyének.

Felsóhajtottam, és próbáltam kerülni a tekintetét.

– Néha az embernek vannak rossz napjai.

– Aha. Csak nálad ez már hetek óta tart.

Csend lett. Becky letette a kanalat, és hátradőlt a széken.

– Szóval?

– Szóval mi?

– Mi történik veled?

Megforgattam a szemem.

– Semmi. Tényleg.

Becky néhány másodpercig csendben figyelt, majd elővett egy szál cigarettát, és az ajkai közé dugta.

– Oké. Akkor van egy másik kérdésem.

– Mondjad.

– Mi történt Mike-kal?

Megmerevedtem egy pillanatra.

– Hogy érted?

– Tudod, hogy értem.

Nem válaszoltam.

Becky mélyen beleszívott a cigijébe, majd lassan kifújta a füstöt.

– Csak annyit mondok, hogy ha baj van, elmondhatod.

Kényszeredetten elmosolyodtam.

– Semmi baj nincs.

Hazugság. És tudtam, hogy ő is tudja.

Június 2.

21:47

A telefon kétszer rezgett az asztalon, mielőtt ránéztem volna. Mike.

Mike: „Lent vagy?"

Összeráncoltam a homlokom. Nem is tudtam, hogy egyáltalán itt van a környéken. Mire eldönthettem volna, hogy válaszolok-e, újabb üzenet érkezett.

Mike: „Lennél olyan cuki, és lejönnél egy percre? Nem nagy ügy."

Nem akartam. Nem akartam vele beszélni, nem akartam még egyszer látni azt az arcát, de az ujjaim valahogy mégis maguktól mozogtak.

Én: „Mit akarsz?"

Mike: „Csak egy apró szívességet."

Remek. Ha valaki ezt mondja, az sosem jelent jót. De a kíváncsiság és az a kis ideges feszültség a gyomromban végül arra késztetett, hogy felkapjak egy pulóvert és lemenjek.

Mike egy fekete BMW-nek dőlve várt az utcán, cigivel a szájában. Mikor meglátott, elvigyorodott.

– Tudtam, hogy lejössz.

– Mondd, mit akarsz, aztán megyek.

– Nyugi már – mondta, és elnyomta a cigit. – Csak egy kis segítség kell.

Karba fontam a kezem.

– Milyen segítség?

– Van egy haverom, aki most jött a városba. Nem ismer itt senkit, és... nos, egy kis társaságot keres. Semmi extra, csak dumálj vele egy kicsit egy ital mellett.

A gyomrom összeszorult.

– És miért pont én?

Mike megvonta a vállát.

– Mert csinos vagy, jó fej, és ráférne egy kis beszélgetés. Nem kell csinálnod semmit, csak pár órát elütsz vele, aztán kész.

Tudtam, hogy nem ennyire egyszerű. Mike nem szokott csak úgy szívességeket kérni, ha nem volt mögötte valami.

– És ha nemet mondok?

Mike elvigyorodott.

– Dehogy mondasz nemet.

Megfeszültek az izmaim. A húszdolláros ott lüktetett a fejemben, amit akkor elfogadtam tőle. Ez nem ugyanaz volt, de mégis... egy apró szívesség.

Vagy valami több?