Artemys a tábortűz mellett ült és nézte a nyaldosó lángokat a fahasábokon, majd a sötét árnyként fölé tornyosuló hegyre nézet. Félelmetes és magasztos volt olyan erőt sugározva magából, mintha valami féle felsőbb hatalom lenne, ami bármelyik pillanatban ítélkezne, a rajta áthaladok felett. Nem szeretett volna erre jönni, de ez volt az egyetlen esélye, hogy megszabaduljon az őt üldöző törpöktől. Hiába teltek el hetek mióta elhagyta Frerin otthonát és tért vissza a vadon magányosságába a kitartóan rá vadászok nem adták fel. Dühösen piszkálta meg a tüzet, majd levette a kis kondérját, amibe a levesét főzte, hogy hagyja kicsit hűlni a földön.
- Ha tudtam volna, ezt előre nem hagyom el Imradrist – motyogta maga elé, majd a hajába túrva eldőlt az avaron kitárt karokkal és a csillagos eget kezdte el nézni – miket hazudok magamnak nem, Glín? Nézet a békésen legelésző pónijára a nő – szerinted Frerin jól van? A póni rá nézet és prüszkölve arrébb ment és Artemys szomorúan elhúzta a száját, majd lassan elnyomta az álom, miközben Glín őrködött felette és elnyalogatta a levest.
Artemys arra ébredt, hogy pónija rá dobta a kiürült kondért és haragosan felnyerített. A nő szemöldök ráncolva dörzsölte meg a szemét és lassan felült. Komótosan körbe nézve látta, hogy a nap lassan felkel, és viharfelhők gyűlnek felette. Lassan hátra simította kusza haját, majd kibontva hosszú fonatát nagyot sóhajtva az ujjaival kifésülte, hogy újra fonja miközben az eget fürkészte.
- Vihar lesz – mondta nyugtalanul és felkászálódva a földről a hegyre nézet, ami félelmetes valójában magaslott feléjük. Szeretettel és nyugtatóan megpaskolta Glín nyakát – nem lesz gond. Vadonföld már biztonságos lesz nekünk. Elmegyünk Rohanba, Gondorba talán a Vasdombokra is elmerészkedünk vagy talán lesük meg a Magányos hegyet? Mosolyodott el a nő és a póni fejét ingatva arrébb ment méltatlankodó prüszkölés közepette – na, jó talán oda azért nem megyünk. A tengert nem akarod látni? Szedegette össze a holmiját Artemys és lopva a pónijára nézet, aki meglökte az egyik csomagot – tudtam, hogy oda elmennél Rohan után. Gondolom, nem azért mert tegnap előtt meséltem a dús legelőkről a partvidéken. Nevetett fel a nő és felmálházta a pónit, aki sértetten rá fújt.
- Jól van, nem piszkállak – borzolta össze a sörényét Artemys, majd az erdőbe nézet és elkomorult – de igyekeznünk kell ezeket a törpöket nem ijeszti meg az erdő ám előtte eltüntettem a nyomainkat. Ment a bozótosba a nő.

Nem esett az eső, ha nem egyenesen szakadt és Artemys alig látott valamit. Tíz körömmel kapaszkodott az életért és legszívesebben visszafordult volna, de semmi kedve nem lett volna az üldözőinek megkönnyíteni a dolgukat, hogy vissza cipeljék Thorinhoz. Még úgy sem, hogy a feje fölött villámok cikáztak, hatalmas robajjal mennydörgött és a szél majd nem hogy lefújta a keskeny hegyi ösvényről. Glín idegesen jött mögötte miközben a nő igyekezett a szemét eltakarva haladni. Úgy érezte a Valák is ellene vannak és feltett szándékuk megölni. Nem hitte volna, hogy túléli a hegyi útját, sőt már abban sem volt biztos, hogy nem-e fog percekkel később a mélybe zuhanni. A vihar nem csillapodott, sőt mintha egyenesen erősödött volna a hegy haragja, hogy ő egyszerű félvér pont rajta keresztül menekül. Megfogadta soha többet nem fog még a hegy közelébe menni nem, hogy rá lépni. A szélbe kiáltotta a kétségbe esését, ahogyan haladt és könnyeit elmosta a zuhogó eső. Alig látott az eső függönyön át és csak tapogatva a sziklát tudod haladni. Többször kissé megcsúszott és csak a szerencsének köszönhette, hogy nem esett le. Reménytelen szerencsétlenségét, mintha ha a Valák és a Ködhegység hegyei is megszánták volna. Egy barlang sötét árnyéka rajzolódott ki Artemys legnagyobb örömére. Egy szűk, de száraz kis mélyedés volt ahol viszonylagos kényelmességbe elfért egy póni és egy menekülő. A nő felzokogott, ahogyan nagy nehezen bevonszolta Glínt. Térdre borult és mindkét tenyerét a földre szorítva elmondott apja és anyja nyelvén egy-egy imát a Valákhoz és a Hegység, mint három csúcsai felé, majd megadta magát a fáradságnak és elterült a köveken.
Artemys orrát megcsiklandozta a napfény, ami beáramlott a barlang száján. Lassan nyitotta ki a szemét, mert az erős fény bántotta, de ahogy tisztulni készült a látása még a lélegzette is elakadt. Gyönyörű látvány volt a táj, amiben részese volt a reggeli napsütésben. Óvatosan felküzdette maghát ülésbe és kicsúszott a barlang szélére. Ellátott mérföldekre és a hegy melletti erdők békésen zöldültek, ahogyan a mezők is a távolban.
- Túléltem – suttogta a nő és földre borult, majd a szemei viharba borultak – te nyavalyás törp ez mind a te hibát. Átok rád! Remélem, ha valaha is erre tévedsz alaposan megleckézett a hegy, ahogyan azt illik! Kiáltotta és hangját a hegy visszaverte. Glín kissé meglökte és prüszkölve kifelé mutatott a fejével – igen tudod ideje indulni. Kitudja, hogy az üldözőink hol vannak. Állt fel Artemys és kinézet a barlang száján, majd széles mosollyal a póniára nézet – látom Vadon földet.

A törp férfi meglökte az sziklán szétterült betört koponyájú társainak egyikét, majd felsóhajtott és a hegy felé nézet.
- Szerinted túlélte a vihart? Szólalt meg a mögötte álló társa.
- A kisasszony? Nézet vissza a másik – Ervus úr unokájáról beszélsz Tomer... ő biztosan túlélte.
- Mit mondunk a királynak, Rasel?
- Ami igaz – vont vállat a férfi – elvesztettük a nyomát és a társaink szörnyet haltak a viharban – rúgott bele a lába előtt lévő tettembe – nem kár értük megjegyzem. Bántani akarták a kisasszonyt.
- És mit mondunk a Nagyúrnak és a hercegnek?
- Azt, hogy átkel a hegyen és Vadonfölre tart. Nem hallottad a kiáltás az előbb?
- Az-az lett volna? Döbbent meg Tomer.
- Az bizony – vigyorgott el a férfi – bármikor felismerném a hangját. Csak abban bízok, hogy Mahat óvja, majd minden lépését. Menjünk vissza.
- Mi lesz a társainkkal? Nézet a tetemekre Tomer. Rasel végig nézet a hat holteseten, akik kicsavarodott pózban hevertek vérbe fagyva a sziklákon ahová a vihar lökte őket.
- Kell valami a farkasoknak is – mondta ridegen és a pónija felé ment – ne érez szánalmat azokért, akik egy örült király hóbortjának fejet hajtanak.
- De Thorin még is csak a királyunk.
- Nekem aztán nem – húzta el a száját a férfi – és soha nem is lesz. Nekem egy király létezik.
- Ki? Sietett a barátja után Tomer, de a férfi nem válaszolt csak a pónijára pattant –még is ki a királyod?
- Soha nem lesz királyom, ha valaha is esküt kell tennem nem a Durinok közül lesz az, akire megteszem. Nézet a távolba a férfi és lassan elmosolyodott – egy nap igen, egy nap esküt teszek, ám addig évek telnek el, mert most ő egy nagy utazásba kezdet.
- Te most arra gondolsz... - nézet a hegyek felé Tomer is, majd vissza a barátjára, aki csillogó szemekkel vizslatta a hegyet, mintha tünde szemei lennének és meglátná azt, akit keress.
- Gyere, menjünk. Haza vágyom.
- Persze, menjünk – bólintott Rasel – ugrott fel ő is a pónijára.

- Azok ott Mória hegyei – szólalt meg pár napi után Artemys – akkor a Nimrodel sincs messze. El kellene kerülnünk Lórien erdeit semmi kedvem tündékkel találkozni. Főleg Ergonnal. Talán ha szorosan a hegy mellett haladunk minden gond nélkül eljutunk a Fangorn erdőig. Glín ijedten prüszkölt – nem akarok bemenni, ha nem muszáj, de az erdő Rohannal ahová tartok – vett elő egy térképet és Glín felé mutatta – ha át kelünk a Limjód folyón Magasföld dobjaira jutunk és szépen át kellve az Onodlón már Rohanba is vagyunk. Több mérföld lesz mire Edorasba érünk... nem kis táv – sóhajtott fel Artemys és a távolba nézet.

El sem hiszem meg lett a 18 fejezet ide XD. Bizakodok abban, hogy azért várta valaki és tetszik is majd ez a kis fejezet :) Igyekszem a folytatással és remélem akkora már Arty is elér Rohanba ;)
Hogyan tetszett ez a fejezet nektek és mit gondoltok Raselről?

Rasel, amúgy Artemys nagybátyjának volt a legjobb barátja és ő volt az, aki megtanította kis hősnőnket célba dobni tőrrel és sok más egyébre. Nagyon lojális Ervushoz és minden családtagja irányába.