HK. 2933, Lhûn folyótól Észak nyugatra

Frerin fázott. Rettentően fázott. A hideg a csontjáig hatolt, és érezte hamarosan elveszíti az eszméletét. A hóvihar túl erős volt, amibe belelovagolt, mikor leszakadt a társaitól. Póniját már egy napja elveszítette és nem értette, hogyan élte túl a rettenetes viharos éjszakát, úgy, hogy nem fagyott meg, vagy nem falta fel valami ocsmány farkas. Erőtlennek és gyengének érezte magát és rettegett attól, hogy megfagyva leheli ki a lelkét nem messze az otthonától. Hiába húzta össze bundás köpenyét, hogy melegebben tartsa magát, a szél így is utat tört magának. A lábai olyan nehezek voltak, mintha több tonna acélt kötöttek volna rá.

- Nem bírom tovább – térdre esett és elterült a hóban – nem akarok meghalni. - Lehunyta a szemét majd percekkel később kinyitotta, akkor pillantott meg egy fekete alakot a messzeségben – segíts – suttogta és minden sötétségbe borult körülötte, de még azt látta, hogy aki odaért, annak félelmetesen és kísértetiesen ismerős a tekintete.

Jól eső meleg vette körbe. Először azt hitte meghalt, majd mikor egy hideg és nedves a homlokához ért, összerezzent. Kinyitotta a szemét, és a homályon kívül először nem látott semmit, majd szép lassan tisztulni kezdett a látása, és egy női alak formálódott ki a sötétségből.

- Jó reggelt – köszönt vidáman az idegen – pontosítva jó éjt.

- Ki vagy? – suttogta. Frerin elhűlve mérte végig. Apró termetű, halvány bőrű, barna hajú lány ült mellette, és egy gazdagon díszített, hosszú szárú pipát tartott a kezében. Férfias, sötét tónusú ruhákat viselt, ami néhol kopott volt, mellette egy másik széken, két kezes, hosszú kard pihent.–Harcos, vagy csak egy előrelátó utazó?- gondolta Frerin, ám számára nem ez tette különlegessé, mert már látott sok mindent az életében. Így nem igazán lepte meg a nő külseje, de a szeme kísértetesen hasonlított annak a fiúnak a szemére, aki régen egy nagyobb csatában megmentette az életét... neki is titokzatos zöld színű szeme volt.

- Vándor.- Felelte a nő, hosszú hallgatás után.

- Vándor? - Suttogta Frerin, majd felismerés villant át az agyán, rémülten nézett körbe a szobában... egyedül volt a nővel - A társaim? - Állt volna fel, de elszédült, és visszarogyott az ágyra.

- Majdnem egy hete alszol, ne igazán várj magadtól sokat. - Nyomta vissza fekvő helyzetbe Frerint a nő - És ne aggódj, társaid minden baj nélkül elérték a falut. De mivel éjszakára értek oda, mikor a vihar javában tombolt, jobbnak látták, ha másnap indulnak útnak, sokakkal együtt. Egyike vagyok azoknak a felderítőknek, akik a keresésedre indultak. Nem sokkal azután találtam rád, hogy elhagytam a falut a Lhûn folyótól Észak nyugatra. Sajnálatosan mivel láttam, hogy a hóvihar újból erőre kap, idehoztalak, ahol most vagyunk. Ez egy régi, elhagyott tanyasi ház, ha erre járok, mindig betérek, nem sokan ismerik ezt a helyet. Kiváló búvóhely és menedék a megfáradt vagy menekülő utazóknak.

- És te melyik vagy? - Kérdezte Frerin, bár nem igazán volt kíváncsi a válaszra.

- Mikor mi. - Mondta a nő halkan. Frerin körbenézett. Egy nagyobbacska szobában voltak a falakról mállott a vakolat, a téglák közötti habarcs néhol már pergett kifelé. A kandallóban vidáman pattogott a tűz, és Frerin halványan elmosolygott, majd tovább nézelődött. Két ablak közül, amit hirtelenjében észrevett, az egyik alaposan be volt deszkázva, ami a másikból épen maradt az üveg, amin látta, hogy kint még mindig tombol a hóvihar.

- Nagyon átfáztál, most sok pihenésre van szükséged. - Állt fel a nő, majd az asztalhoz ment – de mindenek előtt egyél valamit, a méz és a tej ugyan életben tart egy ideig, de ez mégiscsak laktatóbb.- Nyújtott egy kenyeret, sajtot és kolbászt a férfinak egy tányéron.

- Köszönöm – bólintott és az ölébe vette.

- Kérem – vont vállat a nő és leült. Hosszú percekig csend ereszkedett a szobára, csak rágás törte meg a csendet. – mit keres egy törp nemes a hóviharban messze Ered Luin-tól? - Kérdezte végül.

- Vasdombokról jöttem. Kereskedő vagyok – Hazudta a férfi. A nő felnevetett – mi olyan vicces?

- Nem vagy te kereskedő. Nem volt semmi nálad, ami erre utalna. Harcosok voltak veled,ahhoz semmi kétség. Ők is ugyanezzel a mesével álltak elő. De engem nem lehet becsapni. Felső ruháid dísztelenek, de a belsők gazdagon hímzettek voltak – bökött az egyik székre, amin Frerin ruhái szépen össze voltak hajtva – kénytelen voltam átöltöztetni téged, annyira izzadtál. Szerencsére volt itt egy hosszú ing, még az egyik itt megszálló hagyhatta itt. Méretéből kiindulva dúnadán lehetett. Frerin végignézett magán. Hosszú, fehér ing volt rajta, ami egy magas férfié lehetett,ahogy a nő is mondta, ami most neki olyan volt, mint egy hálóruha.

- Nem vagyok az... igazad van. Úgy hiszem, köszönetem jeléül elmondom kilétemet...

- Nem kell. Tudom ki vagy.

- Tudod? - Lepődött meg Frerin.

- A legalsó ruhádon a Durinok jelképei vannak. A gyűrűiden is az ő szimbólumaik vannak vésve, egyet kivéve, de az is egy törpgyűrű, ha jól hiszem, az egyik befolyásosabb törp család jelképe van belevésve, nem beszélve a tőrödről és a kardodról. Nem lehetsz Thorin, túl fiatal vagy, és nem is lehetsz a hercegnő, Dís fia közül egyik sem, mert ahhoz meg túl öreg vagy, így kizárásos alapon Frerin lehetsz a Durinok első hercege.. Javíts, ki ha tévednék. - A férfi tátott szájjal meredt rá.

- És ezt a ruhámból meg az ékszereimből találtad ki?

- Részben, de amúgy már láttalak nagyon rég. - Mosolygott tüneményesen a nő. Frerin felnevetett és eldőlt az ágyon.

- Furcsa szerzet vagy. Mondd, hogy hívnak?

- Vándor.

- Én is elmondtam a nevemet, tedd meg te is. Így igazságos.

- Az élet nem igazságos. De mivel hosszú napokra még be leszünk ide zárva, elmondom. Artemys a nevem, de a barátaim Artynak szólítanak.

- Fura egy neved van.

- Nem furább a tiéd sem. Ha már ilyen jól összebarátkoztunk, ihatnák erre – húzott rá egy kulacsra a nő, majd a férfinak nyújtotta – Miruvor egy tünde bor. Két hete találkoztam egy csapattal és ők adták. Jót tesz. - Frerin elvette.

- Tünde bor – suttogta - az élet nehéz, ha a bátyám megtudná – sóhajtotta és ő is ráhúzott. Érezte, ahogyan lefolyik a torkán és melegség járja át a testét – mondd,Artemys, te pontosan mi vagy? - Kérdezte. A nő meglepetten nézett rá – nem vagy törp.

- Nem. Dúnadán vagyok északról... csak ilyen kicsinek születtem. Talán baj? - Villant meg a nő szeme. Frerint kirázta a hideg.

- Nem... csak még nem láttam ilyen pici dúnadánt, mint te... pedig sokkal összefutottam.

- Most már láttál.- Állt fel a nő – aludj még egy keveset,felébresztelek, ha elkészítettem a fürdődet.

- Meg is akarsz fürdetni? - Mosolygott a férfi. Artemys visszapillantott.

- Élveznéd mi?... szoknya pecér... - Csapta be az ajtót a nő maga után. Frerin oldalra fordult, nézte a tűzet. Nem tudta ki a nő pontosan és ez idegesítette. Szeretett mindenről tudni, ami körülötte forog és a nő tiszta kérdőjel volt számára. Nem értette miért segített neki, miért látta el, hiszen ő egy törp volt és amióta ismerte a dúnadánokat, ők nem igazán jöttek ki jól velük. Bár illedelmesen köszöntek és nem kötöttek beléjük, mégis érezhető volt valami féle feszültség a két nép között. Bár sokszor vitába keveredtek, egy-két kocsmai iszogatás után soha sem került nagyobb összetűzésre sor, mint pár fog elvesztése. Ő persze nem csinált ilyet, tudta nagyon jól, ha rangjához méltatlanul viselkedik, húga minden bizonnyal ágyelőt csinálna belőle, nem is beszélve fivére haragjáról. A bátyja. Düh kavargott benne, ha csak rá gondolt. Miatta került ebbe a helyzetbe, hogy ki legyen szolgáltatva egy nő jóindulatának, aki megmentette a hóviharban való siralmas és igazán szánalmas haláltól.

- A fene essen beléd, Thorin – dünnyögte Frerin szégyentől pirosló arccal – ha én hazaérek, a fejedet beverem – ütött az ágyba. Az ajtó felé nézett. Nem hallott semmit csak a kint süvítő szélt. A nyakába húzta a takarót, mert már a gondolattól is kirázta a hideg. Csak remélni tudta, hogy a nő hamar visszajön beszélgetni akart vele. Kíváncsi volt milyen történeteket tud, talán ő válaszol néhány kérdésére, amire a népe tagjai nem voltak hajlandók. Nem hitte volna, hogy rajtuk a törpökön kívül lehet még olyan titokzatos nép, mint ők. Talán ő nem lesz olyan, mint a társai, talán ő válaszol a kérdéseire. Kedvesnek látta és módfelett szemrevalónak is. Talán megkérdezhetné, van-e kedvese. Frerin a párnába temette az arcát.

- Már megint bolondot akarsz magadból csinálni – motyogta a párnának. Túlságosan rágörcsölt az ilyen lánykérős dolgokra. Nem egyszer kapott pofont jutalmul, mert megmerte szólítani őket vagy éppen csak megérinteni a kezüket. „Szerencsétlen vagy" mondta neki egyszer a sógora és igaza volt. Eddig egyetlenegy nőt sem tudott rávenni, hogy legalább beszélgessen vele egy jót, helyettük maradtak a pofonok, rúgások és halálos fenyegetések. Frerin tehetetlenül csapott a párnájába.

- Legalább egyszer. Legalább egyszer vegyen egy nő férfiszámba. Feleséget, kölyköket, családot akarok. Olyan nagy kérés ez?– dünnyögte a párnába, majd felsóhajtott – bolond vagy Frerin. Látsz egy nőt és megint magadba fordulsz. Nőj fel és légy merész... de kinézem belőle, hogy leüt. Beszélt magához a férfi, majd nagy bánatában elaludt.

Remélem ez a kis csavar, hogy Frerin életben maradt nem zavar titeket. Tolkien prof. nem hagyta életben, de mikor írtam róla egy két kis szöszt meg tetszett így nálam életben maradt a kis drága. Nagyon remélem, hogy Frerin karaktere - ahogyan én képzeltem el - annyira a szívetekhez fog nőni ahogyan én hozzám.